2009. április 25., szombat

A tizenegyedik hét termése..


Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! Ismét eltelt egy hét, s immár beláthatatlan hogy az egyetemi félév is véges. Ezt könnyedén érezhetjük, hiszen hirtelen felszaporodnak a beadandó feladatok, no meg az elmaradhatatlan zárthelyi dolgozatok. Szóval summa summárom már csak két három van vissza a szorgalmi időszakból és jön az imádott vizsgaidőszakunk, ami egy külön krónika.


Szóval az utolsó heteket taposva, lassan lassan neki kellett ugrani a beadandó feladataimnak. Ezek közül számban az első az Alternatív beadandó, továbbiakban riport volt. Ennek témájául az energiatárolókat választottam. S nagy kedvel álltam neki. Már ekkor tudatosult bennem hogy ez a feladat azért nem olyan egyszerű mint tűnik, de ebből majd profitálhat az emberfia a szakdolgozat írásnál. A feladatnak külön nehezítője volt részemről, hogy a héten elment a netünk, így futkozhattam különféle nethozzáférési helyekhez, hogy megcsináljam a rám rótt feladatot. De talán épp ezért volt ennyire izgalmas.

Végül aztán szerdára sikeresen összeállt a történet. S vihettem is a nyomtatóba :) Örültem is mikor megláttam milyen sokat írtam J S szerintem eléggé pofás kis írást adtam le. Remélem Nagy Tóth Csaba tanár úr is így értékeli majd. Akit érdekel a beadandóm jelentkezzen érte hangosan J (kéne csinálnom a blogba egy vendégkönyvet :D)


A másik mókázás a hétre a Szerelés házi feladat volt. Ez lényegesebben nehezebb munkának bizonyult. A feladat egyszerű volt, keressünk egy 10 alkatrészből álló szerkezetet vázoljuk a szerelési családfáját rajzoljuk le metszetbe, készítsünk hozzá darabjegyzéket, s utólagos tudomásom szerint egy méretláncot is jelölni kellett. Hát ezt én nem hajtottam végre ,mert máshogy írtam le a feladatot, s Gali „bátyáim” tanár úr is csak egyszer mondta el a dolgokat még év elején J

Vasárnap délutánra azonban ez a feladatom is elnyerte végleges formáját. Az alkatrész amit választottam egy VAZ2009-es tengelykapcsoló volt. Összegezvén ezzel a feladattal is jól boldogultam, mert egyrészt érdekelt a téma, másrészt ez valamennyire szakmai féle dolog. Szóval érdekes volt, de mint lenni szokott most is a buszon döbbentem rá hogy bizony rosszul szereltem össze a gyártmányom. Elég érdekes lenne előbb a borítót rászerelni s aztán rászerelni a bemenő tengelyt meg a többi hóbelevancot. Szóval ezt elszexualizáltam azért :P

Remélem azért Gali tanár úr nem fog annyira belemerülni :D S ellátja kézjegyével dolgozatomat. Ez is ki fog ma derülni :D

A hét másik nagy eseménye hogy megtudtam zh-im eredményét. Hát azért nem is lettek olyan rosszak J Szerelésből rossz zh lapot kaptam, illetve Gali tanár úr hibájából (szerinte az enyémből) két ugyan olyan csoportos lapot kaptam összetűzve.

Szerintem meg ő hibázott. Mivel össze volt tűzve a lap tűzőgéppel, így gondolni se mertem arra hogy ennek nem így kéne lennie.. Amúgy is zh stresszbe voltam.. No mind1..

Végül is ráírta a kettest. Ami azért is nagy szó mert az évfolyam 170 emberéből csak 32 legény volt a gáton kettes v jobb érdemjeggyel.

A történethez hozzátartozik hogy felajánlottam Gali tanár úrnak, hogy én megírnám a pénteki pót zárthelyit. Ezt ő hatalmas becsületbeli ügynek titulálta, s ennek hatására előbb egy kis ódát zengett rólam, majd közölte hogy ezért a magatartásért, garantálja ez elért kettes érdemjegyemet J

Szóval most pénteken is felmaradtam ,hogy teljesítsem a kötelezettségemet. Mondjuk ha már itt tartunk, eléggé unalmas volt a csütörtök délutánunk. Társaság se igen volt, meg totál le is eresztettünk itt a víztorony utcába. Szóval a csütörtök nagyon izgalmas volt délután így barátok között után le is feküdtünk. (21:20 aki nem tudná ) Úgy vélem ilyen korán még soha nem feküdtem le Győrött. De legalább reggel friss voltam :D

S most egy huszárvágással térjünk is vissza a hetemre. Hogy is alakult miként múlattam az időt amikor nem a feladataimat készítettem el v elő?! :P


Vasárnap mint mindig kedvesemmel múlattam az időt. Itt elnézést is kérnék TŐLE. Nagyon sajnálom a történeteket, de örülök hogy meg tudtuk beszélni, s megértő volt. Nem tudom hogy történt. Sajnálom. (Kívülállóknak ezt most nem fogom kifejteni :P)

Végül is a vasárnap ennek az incidensnek az ellenére kellemetes volt, s hétfő reggel frissen ébredtem kedvesem mellett :D


A hétfő a szokásos langyin folytatódott. Esemény nem történt. Reggel Bieder papa énekelt nekünk a tömítésekről, majd randizás a lányokkal a matek terem előtt. Ekkor merült fel bennem először a kérdés hogy „hová tűnt Kovács Szandra???”

Mert SzöSz barátnénk egyszerűen nem ment be matematika órára. Mint a későbbiekben kiderült a többin sem tette tiszteletét. Szóval SzöSz nélkül sétáltunk Julcsival meg Zöld Bambival. (Timivel J csak ezentúl így fogom szólítani). Azért is volt nagy élmény ez a séta mert megcsodálhattam Bambi Barcás mezét J Amiben egészen kivirágzott J Lehet többet kéne hordanod Timi kedves J

Szóval sétánk az igazgatási épületbe kezdődött. Nem sokat jártam eddig még ott sem. A gazdtöri zh eredményeit szerették volna megnézni a lányok. Innen kirobogtunk a Bridgébe, majd onnan a belvárosi Pannon boltba. Ami egy külön történet. Érdekes volt hogy a Pannon győrbe úgy fogadja az ügyfeleket mint a bankokba. Nem tudom mire ez a nagyzolás náluk J Elég lenne odamenni a mókusnak azt elpanaszolni hogy mi járatban errefelé. Egyszerűbb szerintem J De hát hódit a nagyzolás Pannonéknál :D

A sikeres netbefizetés után kicsit lepihentünk Bridgébe, majd mentünk Vivi elé. (Új szereplő a blogomba :P) Ezek után berobogtunk az egyetemre, mert hát kezdődtek az óráink.

S a hétfő eseményes része itt véget is ért. Óráim folyamatábráját csak az Irányítás (Gépipari automatizálás 3 rész) szakítanám meg.


Itt el is merengnék ezen az „új tárgyon” kicsit. Nagyon érdekesnek tartom ezt a részét a gépipari automatizálás hangzatos névre keresztelt tárgynak. Ebben a részben Bendekovics tanár úr vesz minket kezelésbe, s avat be minket hogy „hogyan kell dugni”, azaz a pneumatika rejtelmeibe. Lényeg a lényeg hogy a tanár úr nagyon jó fej, s nagyon jó órákat tart, jó a hangulat, így öröm bejárni hozzá. S a pneumatikai rész is eléggé érdekesnek mondható, legalábbis szerintem érdekesebb mint a Maxterm alak, vagy a hidraulikus vezérlőtolattyú..

További jó hír hogy mostantól ismét nem lesz kedden ez az óra, így kicsit több szabadidőm lesz J

A hétfőm ezután az élményes óra után, a pihenéssel, ebédeléssel, s házi feladat formázásával telt. Majd este még berohantam Gali „bátyáim” tanár úrhoz szerelni és anyagmozgatni, ahol végre átcsaptunk az anyagmozgatás fejezetbe. Ez is nagyon érdekes lesz szerintem. Izgalmas dolog ez a szállítmányozás, s remélem jó kis zh-t kanyarítok majd belőle.

A hétfő zárlataként még mindig a házi feladatom készítésével zárult. S ezzel véget is ért a hétfő.


Csapjunk hát át gyorsan az eseménytelen keddre. A keddi nap nem igen volt izgalmas, a házi feladat s az órák osztoztak ezen a napon, meg persze kimaradhatatlan Kedvesemmel töltött napozás a Duna parton a vár tövében, amit jó szokásomhoz híven nagyon élveztem. De hát egy ilyen aranyos lánnyal mit nem élvezhetünk- teszem fel a költői kérdést.

Kedden délutánra aztán sikerült készre öntenem az alternatív házi feladatomat, s így elégedetten mentem esti jó éjt puszimért kedvesemhez. Szerintem mint fent írtam egész jót alkottam, de minden Szent keze maga felé hajlik.


A szerda hozta ismét a hét legizgalmasabb napját. Tehát a szerda hozta a szokásoz kötelezőt, egy felejthetetlen nap keretében. Szóval erről egy hosszabb hőskölteményt adnék nektek.

Szerdán a megbeszélt program hogy Melindájékat látogatjuk meg. Megtanulmányozzuk új „Sakáltanyának” keresztelt bérleményüket, kicsit beszélgetünk, iddogálunk. A rendezvényre hivatalos volt Petya kollega úr is. Aki ismét a jobbik formáját hozta J Azt hiszem télleg kezd megkopni, s már nem olyan beszólogatós. Hát igen Petya öregszel, vagy a Riói levegő nem tesz jót neked :P

De lássuk a napot az elejétől, mert úgy ildomos. Szóval reggel bekocogtam az egyetemre, ahol már zajlottak a Széchenyi futam előkészületei. Alternatív beadandómat leadva, végig hallgattam Egri György előadását a vízautókról, s hogy a GM egy „geci cég s megérdemli hogy csődbe mennyen”. Eléggé sok érdekes dolgot hallottam ezen az órán, bár szerintem Gyuri bácsinak volt valami flúgja..

A későbbiekben még Kóbor tanár úr gépszerktan gyakorlata várt rám, amit még mindig nagyon imádok J

Itt véget is ért a kötelező gyakorlat, s jöhetett a szórakozás. Robogtam is kedvesemhez, aki délutáni sziesztáját töltötte, így jól meg is zavartam ebbe a folyamatba. De így volt jó a dolog érzésem szerint. Ismét rájöttem hogy ébredés után, alvás közbe is milyen édes J

A délutáni program egy kis napozás volt a kertükben, egybekötve egy kis jégkrémezéssel. Szóval olyan rögtönzött piknik féle volt. Nagyon élveztem ezt a tevékenységet. A fagyi is nagyon finom volt, nem hiába „jó ízlésem van” :D

Fél hétkor aztán egy órára elköszöntem kedvesemtől, hogy PEtyát fogadhassam otthon. Szerencsére előbb értem haza mint Ő, így minden házigazda otthon volt, a nagy örömre.

Igazán jó volt Petyával újra a régi körülmények között elleni, bulizni, rákészülni, beszélgetni. S meg kell valljam kicsit a beszólogatása, szekálása is hiányzik J De nem nagyon, csak kicsit..

Petya bevásárlása után, én elrohantam Julcsimhoz, hogy Ő is gyarapítsa a társaságot. S szerintem eléggé jól érezte magát nálunk. Jól elvoltunk. S ilyen társaságban rohan az idő, s indulnunk kellet Melcsyjékhez, akik már feszülten vártak a hídnál, ami mint tudjuk „túl messze van”. Kicsi késéssel aztán odaértünk, megismertük Zsófit, majd hamarosan befutott Hajmi is.

Kis társaságunk a következőkből állt: Katus, Zsőfi, Julcsi, Bandi, Petya, Hajmi és szerénységem. Ezután egy rövid séta után megérkeztünk a csekkpontcsárlihoz, azaz Melcsjék albérletéhez. Elégedettel nyugtáztam hogy ezen albérlet hasonlít a mi bérleményükhöz. Mondjuk szerintem a másik lakásuk a régebbi másabb volt, s nekem vhogy kicsit jobban tetszett. De ez is jó lakás volt, örültem hogy hasonló, már-már otthonos körülmények fogadtak náluk.

A társaság lassan gyűlt, s hamarosan ismerős arcok is előkerültek. Értem itt Puskádi jogász kollega úrat. Akivel nagyon jó volt újra beszélgetni. Hamarosan új daliákat is megismerhettünk, ugyanis a társaságba új férfiak érkeztek.

Lassan előkerültek a poharak, s az üvegek, s beszélgetés mellett megkezdődött a hangulatkeltés.

Ekkor csodálhattuk meg Melcsy sajátos vízipipa összeszerelési módját, s ekkor féltettem előszőr a pipát J Félelmemmel nem voltam egyedül ugyanis Petya is hangot adottt érzéseinek, hogy „rossz nézni amit csinálsz” :D Aztán azzal a svungal kezébe is vette a pipa előkészités feladát, elvégre pipába petya a császár. Én meg elgondolkodtam hogy egy grafikus szerelési vázlatot készíthettem volna Melcsynek, biztos ami zicher. Petya aztán szokásos rutinnal pakolta egybe a készüléket, amit Melcsy az „én totál nem így szoktam csinálni” mondattal nyugtázott. De ezt egyből láttuk, amikor is a padlón megpillantottuk a tenyérnyi szén hagyta égésnyomot J

Lassan lassan oldódott a hangulat. S szerintem jó kis buli kerekedett, ahol mindenki jól érezte magát. Szóval jó kis rendezvény volt Melcsy andramókus kollegina, bár azért én még mindig nem adnám oda a diplomát :P

De összességébe nagyon jól éreztem magam, a társaság is remek volt, s a hangulatra sem volt panaszom.

Örömmel tapasztaltam azt is hogy nem csak a mi szomszédjaink replikázósak. Bár nálunk még sose szóltak szilveszteren s egy két albimókán kivűl hogy hangosak lennénk J

A beszélgetések során sok dolgot megfigyelhettem, s Zsófival is egy jót beszélgethettem. Megtudtam például hogy Julcsis kapcsolatom szerinte frissnek tűnik. Hát nem tudom, végülis relativ hogy mi a friss, de remélem hogy 5 év múlva is azt mondják hogy frissnek tűnik a kapcsolatunk J

A hangulat egyre jobban fokozódott, s éjfél körül elindultunk a szórakozóhelyre. Hát magunkhoz vettük az útravaló, hamuba sült itókát, s nekivágtunk a sétáknak. Útközben klassz kis csoportokat alakítottunk. Melcsy Norbi kollega úrral, Katus gépész Gábor barátjával, Petya Zsófi és Peti édes hármast alakítva, Szerénységem kedvesemmel, míg Hajmi és Bandi alkottak egy külön csoportot.

Útközbe mindenki de szerintem főleg Petya gyarapodott ismeretekkel, mivel Zsófi eléggé szókimondó volt J Nem tudom hogy alapból ilyen nyílt-e vagy csak az alkohol miatt, de jó volt szerintem. Számomra mindig öröm ilyen szókimondó lányokat megismerni, akik ilyen nyíltan tudnak beszélni mindenről.

A Kossuth híd után aztán nem tartottunk tovább a társasággal, inkább hazamentünk kedvesemmel. Szóval illő módón elköszöntünk. S itt Dánieleztek le előszőr J S ismét rájöttem hogy ismeretleneknek Dodi ként bemutatkozni hátrányos dolog, mert ők nem tudják hová kötni. Szóval kieszeltem már útközbe hogy ezentúl Jocóként fogok bemutatkozni, a Dodit csak a barátaim szólithatnak J

Elvállásunk után a hangulat a társaságban a mondák alapján továbbra is jó volt, bár lassan azért elkezdődött a szelekció. Minket Hajmi, majd Petya követett a távozásban.

Mi pedig hazamentünk Julcsimmal. Otthon aztán előkészültünk az alváshoz, már amennyire kelett, mert kedvesem nagyon előrelátóan megágyazott. S hát két óra környékén álomra is hajthattuk a fejünket. Előtte persze jót beszélgettünk, kicsit kiérékeltük az estét. Jó volt mert ilyenkor mindig nagyon jó dolgokról tudunk beszélni, s nagyon nyiltan. Amit nagyon jónak értékelek.

S így történt a szerdai nagy buli krónikája, ahol szerintem mindenki jól érezte magát. Itt köszönném meg Melcsynek és Katusnak a meghívást, s a rendezvény lebonyolítását. Nagyon jól sikerült, s azt hiszem hogy legközelebb mi fogunk meginvitálni titeket, egy hasonló rendezvényre. Renben? :P

Remélem az albi móka nr2 bejegyzésben azért ez a rendezvény is helyet kap a Melcsy blogba. Érdemes lesz szerintem elolvasni azt az írást is. De mint mondani szoktam ezt nem lehet csak írások alapján elképzelni. Ezt át kell élni..Szóval aki nem volt ott az sajnálhatja, mert jó kis összejövetel volt. S nem is tudom jól visszaadni a rendezvényt, egyrészt mert emlékeim azóta már megkoptak, másrészt azért mert nincs rá megfelelő szó, harmadrész meg azért mert a fényképezőmasinám sem készült még el, így nem tudtam megörökíteni a dolgokat. (Pedig ahogy Nándor koma mondaná, egy kép felér ezer szóval)

Összegezve tehát a buli pontszámát 10/9.7.


Azért az utóvisszhangjai még csütörtökön is érvényesültek a rendezvénynek, s a Víztorony utcában is sokáig híres lesz ez a nap. Igaz Bandi? :D

A csütörtök a fáradság jegyében telt. Amolyan egészséges fáradtság jegyében. Délelőtt Mechanika óra, Nagy Zoltán tanár úr nélkül eléggé unalmas volt, aztán ebédelés a fiúkkal, majd Szociológia órán tanulhattam csomó mindent. A délután pedig kedvesemmel, majd egy kis bevásárlással töltöttem. Hazaérve pedig kicsit tnaultam, majd korán lefeküdtünk Bandival. Sajnos így Melcsy arany partos rendezvényén sem vehettünk részt :S Pedig biztos az is jó móka volt J de majd legközelebb :P

S ezúttal a péntek is Győrött telt. Ami nem is volt olyan rossz, mint gondoltam. Péntek reggel gyorsan bementem szerelés zh-mat korrigálni. Ezúttal volt hatos feladatom J De a normaidő eléggé szűkös volt a zárthelyire szerény véleményem szerint, így egy feladatrészre nem is jutott időm. De azért remélem jó eredmény született.

Ezek után meglepetésre találkoztam nővéremmel s Anitával. S kicsi beszélgetés után, elmentünk ebédelni. Ahol is nagyon jól belaktam.

Ebéd után teljesítettem utolsó feladatomat, a maradék soppingolással, s a lakás kitakarítással, majd rohantam a fél kettes buszra. Szeretem ezt a buszt, mert mindig sokan vannak rajta, de ezuttal a jó helyezkedés miatt leltem megfelelő ülőhelyet J Így kényelmesen utaztam az uborkaföldekig :D

Itthon pedig az egészséges pihenés fázisa következett. S ráálltam a hétvégi feladatokra.

Összegezve a hetemet, nagyon jó hét volt, bár néha voltak rossz élmények, rossz pillanatok. De hát mikor nincsenek. Szóval nem is kérdés a magas pontszám. Talán egy 10/8,6.-a megfelelő pontozás. Jó volt, sok élménnyel, klassz rendezvényekkel. S kevés kötelező feladattal.


Sajnos a jövő hét minden bizonnyal nem fog ilyen jól mérlegelni, hiszen két combos zárthelyi van betrombitálva a hétre. Ráadásul egyetlen támaszom Julcsimtól is szerdáig el leszek választba. Zéró Julcsi üzemmód van. ugyanis. Gondoljatok bele… Szóval nehéz hét elé nézek. De majd meglátjuk. Szerda mindenképp jó nap lesz úgy vélem. Hisz egyrészt Zöld Bambit ünnepeljük meg, másrészt lelazíthatjuk a zárthelyi terheit.

Lényeg a lényeg hogy kíváncsian várom a folytatást. S remélhetőleg a fényképezőgépem is jó lesz már végre, s kezdődhet a képdömping ismét :D

Most pedig köszönném hogy végigolvastátok bejegyzésemet. További szép napot mindenkinek, jó hétvégét. Vigyázzatok magatokra, legyetek jók, s élvezzétek egymást.

A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése