Somló túra

"Pusztán áll az enyészetnek
Szomorító bús jele;
Hajdan büszke nemeseknek -
Most a baglyok lakhelye."

(Kisfaludy Sándor: Somló vára)

Emelem virtuális kalapomat blogom olvasói előtt! Itt az ideje hogy megörökítsem az elmúlt napok eseményeit. Elsőnek ezek közül a Somlai túránkat Nándival. Számomra mindig is sokat jelentett ez a környékből kimagasló hegy, bár a szőlészkedéshez nem igen értek, azaz úgy nagyjából semennyire nem értek :) de mindig is vonzódtam a hegyhez és persze a rajta termett borhoz. Ha valamely távoli helyre utaztam, mindig is hiányzott a távolban púposodó kalapforma tanúhegy látványa, s mindig megynugtatott mikor a hazaúton feltün a távolban a hegy.

Szóval történt az hogy Nándi komával megbeszéltük hogy a hétvégén eltekerünk eme gyönyörű helyre. Ez jó alkalom volt egyrészt fejünk kisszellőztetésére, a sportolásra, s hogy felfedjük kerékpárjaink hiányosságait, gyermekbetegségeit.
A túra időpontját péntekre tűztűk ki, mivel Nándi úgyis bevásárolni indult Devecserbe, így ideális alkalom kínálkozott a túrához.
Reggel korán keltem, s elkezdtem készülődni. Szomorúan tapasztaltam hogy bizony esős időnk lesz, de hát mit van mit tenni, nem lehet finnyáskodni, esőben is jó túrázni ugyebár, s ha már meg volt beszélve, akkor uccu bele. Mindenesetre kicsit elszomorodtam hogy csurog vizes leszek s hogy valószínűleg a hegyen is minden csupa sár lesz, és a kilátás sem lesz olyan szépséges. Ezen gondolatokkal küzdve ért Nándi telefonja, miszerint mindjárt megérkezik hozzánk, s hogy zárjam be ebeinket. Így hát cselekedtem, a "sátán kutyája" alias Chappy hamar befáradt alkalmi óljába, de Alízunk sehogy sem akart csatlakozni hozzá, bár mivel láttam hogy az esővel együtt Ő is olyan bágyadt, így hát gondoltam nem lesz ugatós, ugrálós kedvében.

Hamarosan berobogott Nándi, s hát ekkor szembesültem bele hogy tévedtem. Tanulság amelyik kutya bágyadt az nem rest az ugatásra :) Szóval mit volt mit tenni megfogtam Alízt, míg Nándi bejutott a lakásba.
Kicsit beszélgettünk, Nándi becuppantott egy kávét vagy inkább tejeskávét, én pedig lelkesen csináltam az útravaló harapnivalót :)
Ezután már csak az eső s egyéb ruházatom kiválasztása következett. Ez hamar meg is történt, gondosan megfontolt okokból apu Biba 2000 Kft-s munkáskabátja nyert :) Úgy gondoltam ez kellően vízhatlan, s meleg ruházat lesz. (Végül be is jött ezen számításom) Baseball sapkám felcsapása után, pedig készen álltam az útra. Így hát 10 óra körül elindultunk, az eső pedig érkezésünket nyugtázván rázendített.

Első megállónk a közeli Európa forrás volt, ahol feltankoltunk friss szomjoltóval, mert ugye a biciklisnek is vannak igényei :) még esőben is :)
Ezek után lendületesen indultunk tovább. Az ég csatornájiból pedig csak hullot alá az áldás, hol kevésbé hol erősebben.
A Noszlop-Oroszi szakasz, viszonylag nyugodtan telt. Kényelmes tempóban, amolyan békés kerékpáros módjára tekertünk, igazán nem volt megeröltető. Közben eszmét cseréltünk, túrákról,tájakról, az időről, nőkről, nyári tervekről, szóval nagyon sok dologról. Szerencsére útközben nem sok autóval találkoztunk, egy hússzállító és egy másik autót leszámítva nem találkoztunk más utazóval.
Oroszit elhagyva aztán Doba felé vettük az irányt. Ez a pár kilóméteres táv egy kisebb dombocskát tartogatott, amolyan bemelegítés címszó alatt. Ezt is gond nélkül leküzdöttük. Az Oroszi Doba útszakasz azonban nem a legjobb minőségű sajnos, így hát a legnagyobb figyelmet az igényelte, hogy ne hajtsunk át egy ártatlannak tűnő esővel fedett úthibába.

Sikeresen megérkeztünk Dobára, ahol Oroszihoz hasonlóan nem sok élet volt. A békés és lendületes útunkat itt szakította meg az első műszaki probléma.
A Somló hegy megrohamozására készülvén, hátsó kerekem úgy döntött hogy ő bizony "nem megy tovább" s tiltakozás jeléül keresztbe fordult. Hát igen fránya gyorsszorító :P
A buszmegállóba egy gyors szerelés és setupolás után azonban kész volt a további harcra a paripa.
Így hát továbbtekertünk. Ekkor az eső is alábbhagyott, mi pedig szerencsésen megérkeztünk a hegy lábához.

S itt mindenek előtt álljunk meg egy polgári ásonyomra, s nomen est omen alapon nézzük mit is rejt a Somló név. A Somló neve ősi magyar név. Abból az időből származik, amikor még somfa borította a hegy tetejét, lankáit. Ekkor még som (Cornus mas) és nem szőlő termett rajta.
Az egész hegy somos volt, a rajta nőtt temérdek somfától. A sommal benőtt, sommal fedett, sommal ékes vagy somtól terhes hegy, ha a sommal borítottság már messziről látszik, feltűnik, az ilyen hegy - az Árpád-kori idők magyar nyelvén (közelebbről a dunántúli tájnyelven szólva) - "somlik". Mielőtt szőlővel betelepítették volna, az egész hegy "somlott".
Szóval innen ered hegyünk neve. S most szaladjunk is tovább a túránkban, azaz kezdjük el részletezni kalandjainkat..

Megnézve a térképet a hegy lábánál, Nándor már tudta is az utat. Aztán hamarosan ismét műszaki hiba hátráltatott minket. Igen a gyorsszorító ismét úgy gondolta hogy megadja magát, így egy közeli pincénél ismét pár perc bütykölés következett. S ekkor jutottunk arra a megállapításra, hogy a rakoncátlan alkatrészt vagy angolosan All cut race,bizony hamarosan cserére szorul.


Ezután hát úgy határoztunk hogy a kerékpárjainkat feltoljuk a kőképig. Itt aztán letettük biciklijeinket, s gondosan leköteleztük őket egy vasoszlophoz, mert hát ugye jobb a biztonság. Itt avadhattam fel vadonat új biciklilakatomat :)
Ezután gyalog vágtunk neki a hegy megmászásának. A várhoz vezető útúnk során az eső ismét rázendített. Azonban ennek ellenére az út jó hangulatban telt, és így is nagyon szép látvány terült elénk.
A hegyről lecsordogáló víz, aranyosan hömpölygött lábunk alatt. Ezt a vízfolyást néha gyermeteg duzzasztógátas játékunk szakította meg :)
Ekkor döbbentem rá előszőr, hogy Nándinak igaza volt, miszerint a túracipő azaz az intermédiet "papucs" nem lesz elég a zord viszonyokhoz :) Ennek ellenére folytattuk utúnkat a vár felé.

A várba érkezve aztán villantottunk pár képet, majd beültünk a vár egyik fedett tornyába és kúltúráltan megebédeltünk. Ezután elkészítettük első képeinket. Előszőr természetesen vízverte önmagunkat, majd az eső ellenére gyönyörű kilátást örökítettük meg.









Ezután alaposan körbejártuk a várat. S most régi nagy szenvedélyemről a várakról írhatok ismét. Tehát lássuk a Somló vár történetét, csak olyan nagy vonalakban..


A vár szabálytalan alaprazjú, s egy kb 8 méter széles száraz árok veszik körül. Eredeiteleg cölöpökön álló híd vezetett keresztül rajta a vár felvonúhidas kapujához. A kapubejárat még ma is jó állapotban megmaradt, perselyében jól megfigyelhető a felvonóhíd kúpos végződésű csigájának nyílása.
A kaputól egy szűk fallal védett sikátor vezet a belső udvarhoz. A belső udvaron egy különálló örtorony emelkedik a magasba. Ezt korábban őrtoronynak tartották, ma inkább az az elmélet áll meg a lábán miszerint ez csak egy lépcsőfeljáró lehetett.
Az előudvart nyugatról egy kétemeletes, földszinti helyiség határolja. Ez az épület az őrség elhelyezésére szolgáló épületeggyüttest tartalmazta. A vár falában körkörös írányba lőrések találhatók.
Az előudvarból egykor felvonóhíddal ellátott ajtó vezetett egy szűk sikátorba, amelyből a délre nyíló kapun át a belső udvarba lehetett jutni.
A belső udvar sarkában egy ciszterna áll. A kúttal szemben helyezkedik el a somló várára jellemző hatszögletű gúla alakú torony, amely valaha a konyha helység kéménye lehetett.
Ezt a helységet is nagy vita jellemzi a történészek között, mivel a vár részletes feltárása mind a mai napig elmaradt. Az újabb elméletek szerint ez a torony volt a vár kápolnája.
A ciszterna közelében a várépület falából egy négyszögletes kisebb torony ugrik elő.
A belső udvar keleti végét csúcsives boltozatú nyilt csarnok zárja le, innen rövid gyaloglás után egy ledőlt falú helyiségbe, majd egy msáik helységbe vezet az út, ahol az emelete vezető lépcső nyomai még ma is láthatók.
Mindkét helyiség emelete gerendás mennyezetű volt, és a második helyiség emeleti részén még kivehető az egykoron ott álló kandalló maradványai.
A vártól keletre található egy örtorony maradványai. Ez a torony szintén ismeretlen funkciójú, feltehetően figyelőtorony lehetett.
.
A somlói várat feltehetőleg a tatárjárás után 1241-1242 után építették mint királyi vár. A vár első említése 1352-ben keltezett oklevélben szerepel "castrum Somló néven. A somlai várnak rengeteg tulajdonosa volt az évszázadok során. A várurak közé sorolható: Garai Miklós, a Rozgonyi család, Mátyás király, Kinizsi Pálnak, Szabolyai István, Erdõdi Bakócz Tamás stb..
A sok gazdaváltás természetesen a várat is megviselte. A várat Bakócz Tamás hozatta rendben, s teljesen felújította. A vár Bakócz ideje alatt élte fénykorát, ekkor készült el a vár faragott ajtó és ablakkeretei a boltíves és tornyos kápolna. Bakócz ügyelt rá hogy ne csak a falakat, de a vár fegyverzetét is korszerűsítse. 1498-ban a vár két nagy ágyúval, több kis ágyúval és két seregbontó löveggel rendelkezett.
Bakócz Tamás halála után a vár is hanyatlásnak indult, a különféle tulajdonviták miatt.
Hadi jelentősége a mohácsi csata után megnőtt. A vár büszkén állta a kisebb nagyobb átvonuló török csapatok ostromát. 1543-ban a Somló vára alatt nagy török-magyar csata zajlott, amely 3000 török félkoncolásával ért véget. A vár a török hódoltság alatt a térség legerősebb magyar kézen lévő erődítménye volt.
A vár utolsó hadi szereplésére a Rákóczi szabadságharc során került sor. A vár sokáig a császári csapatok kezén volt, csak 1707-ben foglalták el a kuruc hadak. Vak Bottyán a várat rendbe hozatta és fontos stratégiai pontja lévén hadianyagellátást biztosított a várnak.
Az írásos források ekkor említik utoljára az erődöt.A Rákóczi szabadságharc után stratégiai szerepe végleg semmivé vált, és hosszas romlásnak indult.
A térségben folyamatosan Sümeg vára vette át a vezető szerepet. Így a vár fegyverzetét is átcsoportosították, ágyúit leszerelték. A várat csak két pattantyús ágyú védte, időnként Sümegről küldtek szakembereket, hogy rendbe hozzák az ágyújat.

A vár ezután siralmas állapotra került, ennek egyik oka a folyamatos tulajdonviták voltak. A várat ekkor a Csórón és a Liszthy birtokolta, de Bakócz Tamás ajándéklevelére hivatkozva az Erdődy család is magának követelte.
Ez a vita hosszas pereskedést eredményezett. Később 1820-ra aztán a vár visszakerült az Erdődyek kezébe, s egészen a rendszerváltozásig az ő kezükben maradt.
Ekkor azonban a vár már menthetetlen állapotban volt, pusztulását tovább gyorsította hogy követi az Erdődyek Dobán épülő kastélyukhoz használták.
A vár ezután egészen 1945-ig az Erdődy család tulajdonában maradt. 1945-ben a szovjet csapatok vették birtokba, majd államosították a várat.


A vár körbejárása közben készítettünk jó néhány képet, a kilátásról, egymásról, a boros illetve "sörös pincéről", majd a vár egy tornyát kihasználva készítettünk pár közös képet is. Lefényképeztük a kincset rejtő 70 méter mély ciszternát. A legenda szerint ugyanis minden hetedik év hetedig napján déli 12 órákkor a kút megnyílik. Fehér szakállú ember őrzi a kincset, s ha az arra menőknek int a nipájával, akkor be lehet menni a drágakövekhez, ha viszont fenyegetőzik, senki se menjen már be, különben elkésik a visszajövetellel s az ajtó örökre bezárul mögötte.
Hát sajnos a kincsről mi is lekéstünk, mert bizony jóval dél után jártunk a kútnál. Az öreg fehér szakállú ember, maximum szendvicseink finom illatára jöhetett volna elő a rejtekéből.


De térjünk is vissza a fő csapásvonalunkhoz. Tehát ott tartottam hogy csináltunk jópár fényképet. Ezek után úgy gondoltuk megmásszuk a hegyet.
A kráteren keresztül elindultunk a Szent István kilátó felé. Útközben az eső is elállt, s megjelentek az első túrázok akiknek mi is nagyon örültünk.


A kráteren keresztül nagyon jó kis sáros, lépcsős út vezetett keresztül. Itt is nehezen boldogultam a cipőmmel. Útközbe megcsodálhattuk a természet adta szépségeket, Nándi pedig még gombákat is lelt :) Hát igen telihold után érik a gomba :P
Hamarosan feljutottunk a csúcsra. Azonban a kilátót sajnos zárva találtuk, feltehetően a rossz idő miatt. A kilátó 1938-ban, Medgyaszay István tervei alapján épült. Az épületet egy időben Petőfi kilátónak is nevezték.



Sajnálattal tapasztaltam hogy már ez is a pénzért látogatható. De hát válság van ugyebár...
Így hát nem maradt más mint csináltunk jó néhány fényképet, s alaposan körbejártuk a csúcsot.
Itt történt csodálhattam meg Nándi és a pöfeteg harcát :) Amiből bár Nándi került ki győztesen, mégis a pöfeteg is hagyott nyomot Nándi bakancsán.
A hegytetőn lefényképeztük az emlékműveket, illetve egy érdekes szerkezetet, amire ki is írom mos a nyereményjátékot. Szóval aki megfejti hogy a képen mi látható, az nyer valamit :) Megfejtéseket a kommentekben várok :P



Ezután elindultunk a Jézus ösvényen lefelé a vasparipáinkhoz. Ezt az ösvényt 2008 október 5-én szentelte fel Juliusz Janusz pápai nuncius,a Biblia éve keretében. Ez a zarándokutat természetesen mi visszafelé jártuk végig Nándival. Az ösvény a hegy tetején álló, messziről látható fakeresztnél ér véget.
Az egyes állomásokat igényesen elkészített tablók s gyönyörű fából faragott szobrok mutatják be, melyek Bálint Árpád keze munkáját dicsérik. A táblákon a Szentírás megfelelő idézetei találhatók.


Az utunkat épp hogy elkezdtük, máris egy felhő zárta el . Ez eléggé érdekes látvány volt, ahogy belegyalogoltunk a felhőbe. A kaszálórétből így nem sok mindent láttunk. Eközben Nándi főnőkéről és a gombászásról beszélt, én pedig kicsit irigykedtem hogy ennyire ismeri a természetet és a gombákat :)

Lefelé nagyon szép tájakon haladtunk keresztül, s hát ahogy lenni szokott csak úgy suhogtak a fényképek :) Tudjátok a lelkes kattintgatók :)
Szóval sok szép képet csináltunk, köztük a bazaltlépcsőkről, amiken ilyen esős időben óvatosan kell lejönni, aztán a tájról, a kordonos szőlőkről, s néha egy egy csendéletet is sikerült lefotóznunk.
S egy szerencsés pillanatban Nándi megörökítette ahogy elkezdtem Petyafikálódni. Hát igen a baseball sapka tipikus Petya védjegy és még hogyha ezze egy kék dzseki is társul a karon, akkor bizony az már echte Petya :)
Első kisebb pihenőnk visszafelé a Boszorkány Pincénél esett. ahol készítettünk is pár képet az épületről, s az itt található szépségekről.



Aztán lassan leértünk a Szent Margit kápolnához, de előtte megcsodálhattuk a Jézus találkozik Péterrel című szoborcsoportot, az előbb említett ösvény keretében. Ez a kápolna a hegyen lévő három közül a legnagyobb. Valószínűleg a vásárhelyi apácák építtették a XV. században, gótikus stílusban, majd a XVIII. században barokk stílúsban átépítették.
A kápolnához érve csináltunk pár képet a kápolnáról, a hegyoldalon mutatkozó kevély pincékről, melyek amolyan egyféle séma szerint építkeztek. Kivéve egy két különleges pincét.
Aztán lefotóztuk a 300 éves hársfát, melybe 1983-ban belecsapott egy villám. A szívós fa azonban tőveiről ma is tovább él.

Ezután lassan elindultunk a hegy másik oldalára a biciklijeinkhez, mivel elérkezett az idő a hazaútra. Ez egy kellemes kis séta volt, s utunk ismét szép tájakon, s szép pincéken keresztül vezetett.
Ekkor az eső ismét megáldott minket, frissitő hatásával, s hát sajnos az út is néhol eléggé járhatatlannak bizonyult. Azonban itt is tudtunk néhány előnyős képet készíteni a tájról, az útról, s a szőlőművelésről.

Visszaérve rögtönzött parkolónkhoz, kiábrándulva tapasztatluk hogy útunkat újabb műszaki malőr hátráltatta, mivel versenykerékpárom első kereke nemes egyszerűen leengedett. Így hát pár kép után, elkezdtük a szervízelést.
Melynek első lépése az volt, hogy megtaláljuk hol van a hiba. Mivel velem volt a bicikliszerelés koronázatlan mágusa, így hamar rájöttünk hogy a hiba valószínűleg nem a szelepnél van, hanem szimplám a gumi lyukadt ki.
Mivel Nándinál a "Basic szerszámkészlet volt" így a ragasztás megoldása szóba sem jöhetett, így hát maradt a kényszerboxkiállás és a pumpálás mint alternatíva.
Ezután még pár képet készítettünk, majd felkészítettük biciklijinket a hazaútra, aztán lelibbentünk a hegyről.
Ez az út sem volt annyira kellemes, itt nem a húzos emelkedő hanem a létrejövő lendület megfékezése okozott problémát.
Végül sikeresen leértünk. Ekkor már az eső is feladta egész napos küzdelmét. Így hát hazafelé nem kellet dacolnunk az elemekkel.
Leérve egy gyors pumpálást hajtottunk végre, majd nagy lendülettel elindultunk.
Azonban a gyermekbetegségek itt még nem értek véget, mivel Doba határába ismét kicsit helyre kellet rázni a hátsó kerekemet.
Ezek után egészen az első emelkedőig kerekeztünk, ahol Nándinak is akadt egy kisebb problémája, miszerint biciklije ledobta a láncot.
Az útelágazásban egy kis pumpálás, majd elkezdtünk hazatekerni. A dobai emelkedő nagyobb akadálynak mutatkozott, azonban sikerrel leküzdöttük mindketten.
Ezek után sík terepen hajthattunk végig, s már csak egy pumpálást kellet beiktatni az Oroszi-Noszlop szakaszon.
Végül 14:34-re értünk haza. Itthon aztán megszáritkoztunk, levetettük megviselt ruháinkat, s megettük nővérem finom ebédjét. Majd teli hassal nekiláttunk biciklim megszerelésének. Aztán ebbe később apu is bekapcsolódott.
A gumiragasztás sikeresen orvosolta kerekem problémáját, s a sárvédő csavarja is meghúzásra került, illetve mindketten megszabadultunk a szebb időket megélt szerszámostáskáinktól. Közben Apu jóvoltából meghallgattuk az alkalmi esőkabátom történetét, illetve az átkos rendszer, ifjú gárdista egyenruháinak történetét. Szerencsére egyéb nosztalgiatárgyak megnézéséből kihúztuk magunkat..
Végül megnéztük a készített képeket, kicsit beszélgettünk, majd mivel a jó társaságban repül az idő, így Nándinak is haza kellet indulnia.
Ekkorra már a Nap is megtisztelt minket mosolyával, így hát szép időben tekerhetett hazafelé, én pedig még kicsit manipuláltam a biciklimet.

Összegezve nagyon kellemes és hasznos túra volt, rengeteg élménnyel gazdagodtam, s sok érdekességet megtudtam Nánditól. Mellesleg kisszellőzőtt a fejem, s még fitt is lettem vagy leszek ezektől a túráktól.
Másik nagy előnye volt a túránknak hogy előjöttek a kerékpárom hibái, s a javításra szoruló alkatrészek listája is elkészült.
Jó volt végre egy kicsit legjobb barátommal mókulni, s egy olyan közös élményt megélni ami csak a miénk :) Szóval nagyon élveztem ezt a kerekezést, s ismét olyan jókat hülyültünk mint régen, illetve megbeszéltük az élet nagy kérdéseit is például a nőket s egyéb furcsa dolgokat.
Tehát ha pontoznom kéne az eseményt akkor 9,78 a jól ismert 10-es skálámon. S miért nem abszolút 10-es?
Hát egyrészt mert esett az eső, s rossz idő volt így pár látnivalót nem tudtunk megnézni. Másrészt pedig a kerékhiba miatti kényszerpihenők árnyékolták be a túrát.
Érdemes elolvasni a túrával kapcsolatban Nándi bejegyzését is. Itt jegyezném meg hogy bárminemű hasonlóság pusztán a véletlen műve :)

Bejegyzésem végére pedig jöjjenek a hegytúrán készített képek, a teljesség igényével. Mert hát ahogy Nándi mondaná "egy kép felér ezer szóval".
S ahogy én szoktam mondani ezt nem lehet leírni ezt át kell élni, ajánlom tehát mindenkinek hogy időnként túrázzon egyett, elvégre olyan sok szép hely van országunkban.
A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, vigyázzatok magatokra, élvezzétek a nyarat és egymást. Míg legközelebb jelentkezzek addig is sziasztok.