Emelem virtuális kalapomat blogom olvasói előtt! Ismét eltelt egy pár nap, s ismét folytak a munkálatok a Kis hásziendán.
Ezúttal a műhelyi fronton dübörögtek a páncélosok, s a 4fős frontkommandó, s mivel a munka nagy volt, így vágjunk is bele a krónikázásba..
A 19,18 négyzetméteres teret, balról egy nagy vaskupac, a hátsó falon három szekrény, no nem azok a rusztikusok sorakoztak. A tér közepén egy kis satupad állot, míg vele szemben a nagy satupad foglalt helyet. Ezek melett a műhely szerves részét képezték a különféle szerszámok, szerszámgépek, polcok, akasztók, kallantyúk és számtalan vasanyag.
Így hát tennivaló akadt bőven, csapatunk mely ekkor két főt számlált, úgy határoztunk hogy szakosodunk a munkákra.
Nővérem tehát elkezdte lerámolni a szekrényeket, melynek űrtartalmát a transzporterre helyezte. Munkája nagyon időigényes, s precíz volt, mivel a polcokon sorakozó dobozkákat és tárolókat Colomboi műgondal körberajzolta, hogy minden a megfelelő helyre kerüljön.
Szerénységem pedig a vasakkal foglalkozott, mert hát ugye a név kötelez, szóval a Gépész a vasakhoz ért :)
Neki is estem hát az ajtó mellet sorakozó vaskupacnak. Ezeket szövetszerkezet hosszúság és forma alapján csoportosítottam, illetve selejteztem, majd a készárú raktárba logisztikáztam egy talicska segítségével.
A munka ropogott alattunk, mert bár T3 fokozatban mentünk, azért ha összefogunk még is csak haladunk. Észre se vettem s a vaskupacs eltűnt a szekrény pedig üresen tátongott a műhely végén.
A munka hevében észre sem vettük hogy delet is elűtötte a toronyóra, így hát megebédeltünk. Ezután egy kis ebédszünetet tartottunk, mert megérdemeltük, ezért jó hogy ha az embernek nincs főnőke :)
Ebéd után aztán a vas vas gyűjtésbe nővérem is segédkezett. Így gyorsabban haladtunk. Az ócskavas is szépen gyűlött. Hát igen apu komolyan sajátosan ötvözte a szocializmus szellemét, "ami nincs lebedonozva azt elvisszik" illetve a Nincs az el...szva csak másra lesz jó.. elméletet s így rengeteg selejtet találtunk.
A Da Vinci-kódot megszégyenítő titkok is lassan megoldódtak . S szemtanúja lehettem egy fülbemászó és a bodobács csatájának egy szétrohadt ferrites vaslemezen. Úgyhogy megérte hogy a munka oroszlán részét mi végezhettük.
Találtunk itt mindenféle kincseket, busz gázpedált, különféle bicikli alkatrészeket, háború előtti ekevasakat.
Aztán kisvártatva előkerül a legnagyobb kincsünk, egy PSZH D-944 harcjármű csapágyszerkezete, kardántengelye. Ekkor fogalmazódott meg bennem az Oroszok már a műhelyben vannak gondolat.
Ez a jármű a hatvanas években a Csepeli Acélművek és a győri Rába Vagon és Gépgyár megmentésére készül, mivel a hatvanas években jelentősen visszaesett a termelésük.
A kísérleti példányok 10 mm-es páncéllemezből hegesztették össze. A mechanikusan zárható differenciálműves hátsó futóművet a csepeli gyár készítette, míg az első futómű az Ikarus-202-az autóbusz futóművéből került átalakításra.
A katonák biztonságának érdekében az osztóművet és a kardánhajtást egy poliéter-imid burkolat védett, amelyet a katonák csak bőgőtoknak neveztek. A név nem csak a burkolat formájára utalt, hanem arra az elviselhetetlen zajra is amit ez kölcsönzött a járműnek. Így lopakodó üzzemódról biztos hogy nem beszélhettünk.
S ha már ennyire elkalandoztam ezen járművel, akkor megosztom veletek egyéb részleteit is. Szóval a PSZH két körös fékrendszerrel szerelték. A fegyverzetét egy szovjet gyártmányú 14,5 mm-es KPVT géppuskát és egy 7,62 mm-es szintén szovjet KGKT géppuskát építettek be párhuzamosan. A 14,5 mm-es géppuskához páncéltörő lőszert is rendszeresítettek. A géppuskák elektromos elsütőberendezéssel szerelték, de létezett manuális kivetüli is, az elektronika gyakori meghibásodása miatt.
A járművet forgatható toronnyal szerelték, melyben a toronylövész kapott helyet. A vezető meletti ülésen volt a rajparancsnok. Ez az ülés kényelmesenk nem igen nevezhető volt, ebből is található nálunk pár példány,mivel néhai konyhaasztalunk székarmadáján ezek biztosították az ülőfelületet.
A PSZH vízi átkelésre is alkalmas volt, ezért a csapágyszerkezete és a kardánhajtása is vízálló csapágyazást kapott. A vízi átkelés a két vízsugárhajtómű bíztosította. A járműből 1970 és 1979 között 2600 darab készült. Az első gépesített lövészdandárokat ezzel az eszközzel látták el, melyeket majd csak a 90-es évek vége felé vontak ki a kötelékből.
A magyar honvédségen kívül az NDK hadvezetése és az iraki hadsereg is vásárolt ebből a típusból.
A kis kalandozás után, pedig megérkezett "Fönökünk" apu személyében, aki mint egy gondos minőségellenőr és egy kincseit mentő műgyűjtő gondal kapta ki a kezemből a selejtezni kívánt vasakat, meg is nehezítve ezzel a haladásomat. Így hát jelentősen belassultunk..
Ezek után a főnők távozott, mi pedig nagyobb tempóra kapcsoltunk.. Apu egyébként Feri bácsihoz távozott, mert hát szerette volna ha a háromajtós rusztikus tölgy és a másik múzeális szekrény felkerül az új műhelytérbe.
Feri bácsi gondolom megunva apu nógatását nagyon hamar nálunk termett. Ő is megvizsgálta a terepet, s összegezete hogy 20 év gyüjtögetés után az ember nehezen vál meg ezeketől a vasaktól :) Apu ezt a gyakorlatban is megmutatta számomra :) Bár ez a gyüjtögetés családi filozófia :)
Feri bácsi érkezése után, kisvártatva megkezdődött harcunk a háromajtós döggel. Aki nem tudná miről beszélek olvassa el előző bejegyzésemet.
Tehát hárman, azaz minden hiányzó lábra egy ember jutósan, s nagy harci kedvel nekiláttunk a csatának.
Számomra úgy tűnik hogy a szekrény visszavonulót fújt, vagy a második félidőre mi erősődtünk meg jobban, de ezúttal nem volt olyan ádáz küzdelmünk, mint az előző csatában. A helyreszállítás után aztán mint egy győzelmi trófeaként kicsaptuk az utolsó megmaradt lábát, s így a szekrény a stabil egyensúly állapotába került. A szekrény összeségében könnyű verejtékáldozatok után a helyére került.
Ezek után a másik könnyedebb kivitelű szekrény már gond nélkül a helyére reppent. Így hát pihenés képen, megittuk a győzelmi sörünket majd beszélgettünk Feri bácsival, aki kifaggadott a barátnőmről, majd eszmét cseréltünk nővérem munkapiaci tapasztalatiról, majd apu dumaszínháza után, úgy gondoltuk hogy inkább visszatérünk a munka frontjára.
Így hát nővéremmel folytattuk a vasak transzportját, ekkor már a vaslemez szekciónál tartottunk :)
Aztán miután Apu dumaszínháza lendületében alábbhagyott, Feri bácsi is elindult hazafelé, de azért még közölte hogy ha készen leszünk szívesen megcsodálná az eredményt is :). Remélem mihamarabb átjöhet megcsodálni a munkálatok gyümölcsét. Ezúttal is köszönöm neki a segítséget.
S ahogy a nap tüze alabbhágyott, úgy a mi munkánk is szépen lassan fogyogatott. Estefelé még segítettünk apunak bepakolni a szekrényekbe, tartalma szép lassan visszakerült. Persze a morgás itt is megvolt, hogy ez nem itt volt, az nem ott lesz.. Mint ha nem lenne mind1 hogy az új szekrénybe mi hol van.. Persze értem én hogy szeret reflexből nyúlni az ember, de hát az én elvem az új hely új elrendezés :)
A nap végén teljes elégedettség töltött el minket, nővéremmel jó kis csapatot alkottunk, s az eredmény is ezt mutatta, a terep szépen tisztult :)
Aztán este alvás helyett inkább beszélgettünk, a tervekről, a szemétkuapcról, s hogy lehet ennyi lomot felhalmozni.
Aztán három órakkor elpilledtünk, felkészülni a másnapi munkálatokra, mert hát az még akadt bőven.
A második napra a további két szekrény, a kis satubad és a nagy testvér maradt :)
A szerkények ezúttal sem bizonyultak nagy feladatnak. Gyorsan haladtunk, bár nem sok kedvünk volt a pakolászáshoz. Talán a gépesítés gyorsította meg a haládsunkat, de délutánra üres volt a szekrény, a satupad alatti tér
Az apróbb portékákat mint például rugók, zsanérok stb bezacskóztuk. Ezután lerámoltuk a kis satupadot, az alatta sorakozó olvadó elektróda kupacot is kialmoltuk. Azt hiszem ekkora mennyiség a fél ukrán front gépjárműparkjának hegesztésére elegendő lenne..
Aztán az asztalt is kivittük, így a tiszta terepen következhetett nővérem rendezési folyamata, amely a seprést és a hulladék zsákba történő elkülönítését foglalta magában. Ezt a folyamatot ő nagyon szereti, én kevésbé, mert ekkor én még a vasakkal foglalkoztam, s így az összes por az orrüregembe tódult.. Ami gondolhatjátok nem kellemes érzés.
Persze jó volt hogy a terep a nap végére letisztult képet mutattot. Az este folyamán a satu leszerelése és a satupad exportálása volt a feladatunk.
Végül hárman a satupadot is felcipeltük, ami nem is volt olyan nehéz mint előzőleg gondoltam, de hát azt hiszem a háromajtó megedzett mindannyiunakt.
A helyrerámolás után aztán gyorsan felsereltük a satu gépeit, majd a fiókokat is a helyére illesztettük, s estére a műhely elengedhetetlen tartozéka a rádió is a helyére került. Ezután már csak apura várt s jelenleg is vár rá a dolgok visszapakolása.
Összegezve a második nap során kemény munkával, de a terep kiürült, bár egy szekrény még magányosan álldogált ekkor. De ez már egy másik történet..
A barkácsműhely készre munkálása külön históriát kap, azaz a frontjelentés még nem ért véget, csapataink továbbra is harcban állnak. Szerencsére hamarosan könnyedebb munkálatok izgalmaival jelentkezhetek.
Addig is legyetek jók, hamarosan jelentkezem újabb históriákkal. Addig is legyetek jók, vigyázzatok magatokra. A mihamarabbi viszontolvasásig ajánlom magamat, élvezzétek a nyarat és egymást, addig is sziasztok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése