A szavak csak szavak

Még látlak Téged. De már nem sokáig....A poklot éltem át, mikor újra elém került, az Emlék - egy olyan csatornán, ahol nem rég még...boldogságunk jelképeként élt ,az a "mesevilág"...amit most látva, összetörte még apróbb darabokra, azt ami már így is darabokban hevert.  Messze jársz már, s hiába a könnyek. Nyomodban itt tombol száz halál, érzem, tudom, holnap sem lesz könnyebb mert a szemem, s a lelkem lát Téged. Bennem él a nyár, és az a Vad Tűz ami egykor lángragyújtotta szívemet. Ugyanúgy látlak Téged, mint akkor...mikor Szerettelek. Megszokhatatlanok a kérdések, melyek fészket vertek bennem s melyere a válaszok, felsértik újra és újra a büszkeségemet... Ezek a kérdések, naponta hasítják fel bennem a múlt palástját, s hiába próbálok nem gondolni rá, eszembe jut. És sajnos nem az jut eszembe, -az mindig csak utólag- hogy mennyire bántottál, hanem az... hogy mennyire jók is voltunk egyszer együtt. Ezeket látom, azokat a pillanatokat amikor el mertünk veszni a másikban. Ez hiányzik. Tudom, Te most újra akarod élni azt az Érzést - mással - amit Velem éltél át. Tudom, arra vágysz hogy újra azt érezd, hogy bejárd az utat, aminek az a vége, amit Velem láttál. De az már sosem lesz ugyanaz, sosem lesz ugyanolyan, mert ez már egy másik történet, másik szereplőkkel. Soha nem érezhetjük már - se Te, se Én - ugyanazt a szenvedélyt, azt a lángot, azt a fajta Szerelmet ami köztünk volt. Mindig más lesz. Akármi is történik, akárkit is sodorjon utunkba az Élet, a Sors vagy nevezzük bárminek, azt ami elmúlt, már sosem kaphatjuk vissza. Nem vigyáztunk rá. Még látlak Téged... De tudom, hogy csak fájdalmat okozok magamnak azzal, ha a múltba nézek...ezért próbálom újra és újra elnyomni magamban, hogy Voltál és végül , rád csukom a szempillám.