(Sz)Épitkezés III.

Ismét itt, eme szép kis teliholdas nyár estén. Bár gondolataim ismét minden felé csapongnak, itt az idő hogy kicsit tudósítsak a házépítési munkálatokról.  A történetem tegnapról indítanám, mikor is anyuban és apuban újra felbuzdult a tenni akarás, így korán ébresztetek, majd mentünk fel megnézni a helyzetet. Hogy hol is hagytuk abba..   A hajdani konyhának kialakított helyiségben, tavaly elhelyezésre került egy olyan ízig-vérig retrós nagymami szekrény. Tán nektek is kedves olvasók ismerős ez a békebeli zöld fehér bútordarab. A szekrényről annyit hogy három fő egységre oszthat. Egyik egy nagy álló tag, ez határolja balról, melette egy kis fiókokkal és egy pakoló résszel határolt kis szegmens, s ennek a padozatnak a tetején ücsörög egy üveges polcos, kiskoromban csak kincses résznek nevezett egység. /Azért kincses rész, mert nagymamám, mindig ide tette a szép színes kávéscsészéit, és a különféle messziről jött lapokat, sőt még a padlás kulcsa is ott volt.. Szóval csupa kincs /   Lényeg a lényeg hogy anyunak az az elképzelése támadt hogy ezt a szekrényt bizony az új főzőfülkébe fel kell szerelni. /Persze hogy évek múlva majd leszerelhessem/. Így hát bájos pillantással s pár szóval instruálta édesapám hogy essenek neki, válasszák szét két darabba ama szekrényt. Pontosabban az eredeti terv az volt hogy az üveges részt kell leszerelni, és az lesz a friss konyha ékköve.   Így hát nagy gonddal, rosszallásom ellenére nekiestek a szekrénynek. A bútordarab makacson küzdött életéért, mintha jelezni próbálná nekünk hogy rossz döntést hoztunk. Nekem pedig nagyon fájt a szívem miatta, így nem is segédkeztem a szülői rombolásban.      Igen nem segítettem, mert már most látom előre hogy az a szekrény oda nem fér el sehogy sem. Pontosabban a hely kellően pici ahhoz hogy egy ilyen szekrény elférjen, rendezett körülmények között. Másrészről pedig stílusidegennek tartom.   Képzeljük csak el a szép új főzőfülkénkben egy retró csonka szekrényt.. Ugye.. szerintetek sem illik oda.   Harmadik érvem pedig hogy egy egységet szétszakítani... Valaha azt a szekrényt nagy gonddal összerakták, s egy apró ráfordítással még ma is bármelyik régi konyha éke lett volna / Szerénységem a szépszülői ház konyhájában el is tudtam volna képzelni a sporheld mellett!      Elég az hozzá hogy megint le lettem szavazva, talán az építkezés végére megszokom. Végül egy órás küzdelem után a szekrény két darabra vált. A nagy operációban aztán az erővel zsákmányolt egység is itt ott megsérült. De szüleim szerint megérte... Egy kis farostlemez itt, egy két szeg ott, aztán már jóó is...    Én pedig látva az eredményt csak azon morogtam magamban hogy ennyi idő alatt, háromszor szebb szekrényt készítenék bútorlapból. S ha megkapom a nyereményem a sportfogadásból, akkor bizony meg is valósítom.   Miután aztán a szekrénnyel végeztünk, és az amputált részeket eltávolítottuk apuval, kicsit átláthatóbbá vált a tér. Itt tapasztaltam azt hogy sem anyumnak, sem apumnak nincs konkrét elképzelése a dolgokról. Mármint arról hogy hogy is mit is szeretnének.    A mérnökösködésemnek azért egy haszna már látszik, méghozzá hogy fejlődött a térérzékem. Azt hiszem ebben a dologban egész jó vagyok, talán ebben segít a köztudottan élénk fantáziám is.  Tehát anyu és apu törték a fejét hogy mit is kéne meg hogyan, aztán a nagy morfondírozásban jól össze is különböztek.  Persze az ötletelés remek lehetőséget nyújtott számomra hogy előadjam a terveimet. Az ötleteimet, elképzeléseimet amit aztán együtt kánonban hurroghatnak le. No körülbelül itt lett elegem az egészből. S meg is mondtam nekik hogy jó rendben, jussatok konszenzusra, én nem szólok bele, úgyis az lesz amit ti akartok. Csak előbb el kéne képzelni a dolgokat, le kéne mérni, mert úgy hogy "menet közben majd alakul" nem lehet nekiállni semminek.     Ezzel aztán véget is ért a tegnapi melódia. Valahogy nem sikerült nekik dűlőre jutniuk, sőt mindenki engem zaklatott a kompromisszumképtelenség okán. Én meg természetesen nem tudtam mit mondani, mivel számomra elég nagy sérelem volt hogy ötleteim mind mentek a kukába...Holott én vagyok az egyedüli a családban aki foglalkozott a dologgal, mért, számolt, ötletelt, és egy kész koncepciót alkotott. No mindegy...  Este aztán megmondtam mind a két szülőmnek hogy éjszaka döntsék el hogy mit szeretnének, mert ennek így értelme semmi... Reggelre aztán megszületett a döntés, vagyis anyu úgy prezentálta a kávét, hogy kimértek, felrajzoltak mindent. Mondtam magamban az első hörp feketénél, hogy frankó.. legalább jót moroghatok magamban az életképtelen elképzeléseken.   Miután aztán becuppantottam a kávét, elindultunk a célterületre. Azért lelkesen lépdeltem, mert kiváncsi voltam mire jutottak, titkon reméltem hogy elképzeléseimet azért tetten érhetem majd.    Felérve aztán látom hogy semmilyen cirka nem áll a falon.. Hmm elgondolkodtató... Kisvártatva megérkezett apu is, és  megdiskuráltuk hogy mit merre, hogy is kéne nekifogni a munkálatoknak.    Érdekes módon, apu vázolta hogy ott a villanykapcsoló, ott a konektor... Épp úgy ahogy én elképzeltem.. Vagyis nem úgy, mert menet közben kicsit felülírtuk a tervet... de hasonlóképp.   A konyhában aztán saját kezet kaptam, én mondhattam hogy a világítás hova is kerüljön.. De kezdjük előbb a leánykori nevén spájzzal. A spájzban kezdtük a munkálatokat, itt teljesen át kellett alakítani a világítási rendszert, ugyanis a helyiséget egy fényforrás látja el világossággal, ez pedig az ajtó felett található. S mivel ez egy főző fülke lesz, így azért nem árt némi fény, bár tény és való hogy sötétben is jó dolgok születnek...   Arról nem is beszélve hogy eme helyiségben egy árva konnektor sem terpeszkedik. Szóval volt munka egy rakással.   Elsőnek a konektor, és a közelében helyet kapó villanykapcsoló helyét mértük ki, majd felkerült a mennyezetre a leendő lámpatest helye is.       Miután a vezeték vonalait előrajzoltuk, következtethetett a folyamat legótvarabb része, azaz a falba való vésés,csiszolás, köszörülés...   S hogy miért ótvar munka ez? Amiatt a jó kis porért,amit a gép csap, s még így este is facsarja az ember orrát. Persze az ember használhat maszkot,bár apu szerint az az amatőröknek való, de a nyamvadt porrészkecskék azon is meglelik az általvezető utat.    Előbb a hátsó falon kezdtük a munkálatokat, ahol az én elképzelésem egy dugaszoló ajzat / a hűtő számára/ és egy villanykapcsoló került volna elhelyezésre.   Az első köszörűvágásnál aztán megtanultam a nap egyik termikusz technikuszát: Bergmann cső.   Sikerült ugyanis pont ott húznunk a vonalat, ahol eredetileg húzodik a villanyvezeték. Így első falérintésünk nyomán egy Bergmann cső kacsingatott ránk. S hogy mi is a Bergmann cső?   Ez egy védőeszköz, amiben a villanyvezetéket húzzák/húzták, hasonló mint a betontalpfa. Kialakítását tekintve nem más mint ónozott vasszalag bevonatú kátrányos papírcső.   Meglepő volt nem csak számomra, de apu számára is hogy nagyfater ott húzta el a villanyvezetéket, mivel szerény elképzeléseink szerint a vezetékeknek épp a másik oldalon kellett volna haladniuk.  Egy kis fejtörés után aztán rájöttük hogy mivel átúszni nem tudjuk, így megkerüljük, smint egy jó GPS újratervezünk.    Ezután a másik falon is megástuk a kábelkorbács árkát, és kis tanakodás után erre a falra is elhelyeztünk egy konnektort, és egy villanykapcsolót. Pontosabban annyira belejöttünk az újratervezésre hogy úgy gondoltuk hogy itt jobb helye lesz a villany kapcsolónak. Persze ezzel kapcsolatban a helyszínen nem néztük meg a kis szabványkönyvet, mert bármilyen meglepő ennek is van bizony szabványa. Szabály szerint a  villanykapcsolót a talajtól 105 cm (milyen érdekes szám/, az ajtótól pedig 40 centire kell elhelyezni.  Miután ezzel is megvoltunk apu egy kis pihenőt tartott, én pedig azt a feladatot kaptam hogy míg ő ebédel, addig véssem ki ahol kell a falat, illetve a hátsó falon a fúrógép segítségével alakítsam ki a konnektor helyét. S miután ezzel végeztem távolitsam el a szervízdoboz (tudjátok ahol a kábelek randiznak) fedelét, és bányásszam ki az ott megbúvó vezetékeket.    Szóval akadt tennivalóm. Nyomban neki is láttam, kezembe vettem a fúrót, és neki láttam fúrni. Egyszer csak azon kapom magam hogy ahogy fúrok úgy biza a fejem fölött a lámpa kacsingat... Mondtam is magamba hogy okés akkor ezt a folyamatot én skipellem, nincs szükségem arra hogy megtapasztalhassam azt az állítást hogy "az áram alatt lévő vezeték is ugyan olyan csak más a fogása".   Így vésegettem kicsi máshol, ettem egy kis barackot, majd levettem a kért szervízdoboz fedelet. Épp amikor ezzel végeztem betoppant apu, aki le is ordított hogy nem véstem ki a falat. Hamar vázoltam is neki a problematikát.. Majd egy életem egy halálon alapon ő nekilátott serényen.. Mondhatnánk az ifjonti hév.. S lásd csodád ahogy úgy vésdegél, egyszer csak azt a kijelentést teszi, hogy nyugodtan meg bátran mer itt virtuózkodni a vésővel, mert ez negyven centis fal.. Nem fog átszakadni,. Amint ezt a mondatot suhintás követte, a véső kikucskált a fal másik oldalán. Ekkor szembesültünk a ház első mai meglepetésével, miszerint a közfal csak 20 cm-es :)    Kis káromkodás után, aztán nyugtáztuk a problémát, hiszen a falakkal úgyis lesz még dolgunk. Folytattuk tovább teendőinket.   A dobozból kibúvó vezetékeknél aztán örömmel vettem hogy megcsillanthatom tegnapi okjs- tudásom, miszerint fejből kivágom a vezetékek színe alapján hogy melyik mi :) Mikor megpillantottam a szürke és fekete vezetékeket, egyből rá is vágtam apunak hogy a fekete a fázis, a szürke a nulla. Ő persze hitetlenkedett hogy nem lehet azt tudni, meg változott a jelölés, meg így úgy.. Szóval sajnos nem értem el a célt, mondtam neki hogy rendben akkor égőzd meg / fázisceruza hiányában apu így szokta ellenőrizni hogy melyik vezetékben folyik az áram, a módszer lényege hogy egy foglalatban lévő izzót érint a vezetékek végéhez, amelyik kombónál világíít az a nyerő/   Mint előzőleg közöltem a fekete volt a fázis vezeték, a szürke pedig a nulla. Persze most hozzá érthők mondhatják hogy és a harmadik? Itt jegyezném meg hogy régi építésű házikóról van szó, két vezetéket használtak, nincs benne védővezeték.   S ha már vezetékek, azt is megjegyezném hogy a munkálatok ezen részénél derül ki számomra hogy nem számomra megszokott réz, hanem alumínium vezetékek nyomulnak a falban.   Hosszas munka után végül két három pihenővel, sikeredett kivágni a megfelelő csatornarendszert. Ezután elvégeztük az előkészületeket a konyhában is. A tervek szerint itt csak a fényforrást kell áthelyezni, ugyanis itt is konzekvensen az ajtó fölé került a lampion.  No tehát annyi volt a dolgunk hogy a lámpától indulva vágjunk egy kis csatornát a vezetéknek. Ám ha ez ilyen egyszerű lenne... Ugyanis a ház itt is tréfálkozott velünk...   Tudni illik ez egy amolyan régi vágású házikó, a negyven centiméteres falaival, a homok vakolatával, a fakeretes ablakaival, és igen a nádpadlós tetejével.   Ezt úgy kell elképzelni hogy vannak keresztbe a gerendák, amire egy nádpadló /nádszőnyeg van fektetve, és erre került felvitelre két oldalról a már ismert állagú, minőségű és vastagságú vakolat.   No most azt képzeljétek el hogy ebbe a nádpadlóba akartok egy csatornát vágni..... Bevallom nem vagyok egy félős ember, de amikor a köszörűvel /sarokcsiszoló, vagy leánykori nevén fleksz/ vágtam a kijelölt vonalat, és éreztem ahogy remeg fölöttem a "plafon" kicsit féltem, hogy mikor omlik rám.   Eme kis nehézség ellenére itt viszonylag hamar végeztünk. Következhetett a kábelek elvezetése. Ez egy igazán egyszerű folyamat, gondolta naiv személyem, holott nem.   Egyrészt ugye a vezetéket miután elhzútuk a résben, rögzíteni is kell.. A ház sajtossága okán azonban U-szeggel ez egy igazán nehéz procedúra, hiszen a szege csak a vakolatba esik, így nem tart semmit...   Így hát tradicionális 100-as szegekkel haladványoztunk. Mikor épp egy kisebb szeget adtam apu kezébe, ő azt a kijelentést tette "Ne ilyen játékszegeket adjak". Mai nap második tanulsága :)   Végül aztán sikerült rögzíteni a kábelt az árokban. S miután a szegeléssel végeztünk egy kis gipsszel erősítettük meg a dolgokat. Leginkább a kényes helyeken, lásd az említett nádpadlós plafonnál. S míg apu a gipszel hadakozott, én azon gondolkodtam hogy milyen üdítő dolog lesz majd az elektromos lüszterlámpát felszerelni oda.... Ezek után aztán míg a gipsz kötött, beragasztottuk a helyére a szerelvények műanyag dobozát.Biztos ezeknek is van valami szakszavuk, de én csak dobozoknak hívom őket :) Ezen munkálatok közepette jöttem rá hogy- szeretek villanyt szerelni, másrészről pedig a gipsz hasonlóan jó játék a malterhez/betonhoz, tán még kicsit szórakoztató is gipszbe mártogatni a tenyeremet :) Szóval míg apu rögzítette a szerelvények helyét, én játszottam. No meg a korábban említett porciózásért voltam felelős. Mikor kiürült a serpenyő én újratöltöttem, mikor kiürült a vödör, én újrakevertem...      Mire aztán elérkeztünk a munka legélvezetesebb részéhez, pontosabban inkább az egyik legélvezetesebb részéhez, azaz a szerelvények bekötéséhez, rájöttünk hogy le kell tennünk mára a szerszámokat, mert idő közben ránk sötétedett. Így eme mulatság már csak holnapra marad, mint ahogy a legjobb rész is, amikor is a frissen felszerelt kapcsolót először felkapcsolhatja az ember, és gyönyörködhet a plafonra felszerelt tesztégő fényében :) Úgyhogy így állunk most.. Holnap remélhetőleg végzünk a villamos hálózat kiépítéssével, azaz inkább átépítésével. Ezek után jöhetnek a festési munkálatok ,illetve a bútorok beszerzése, megépítése.. Remélem kedves olvasók ismét tetszett írásom. Hamarosan újra jelentkezek nektek, addig is legyetek jók, élvezzétek jól egymást, a mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok