Fényárban úszik a temető ami egyrészről csodálatos látvány de egyben szívfájdító is. Olyan emberek sokasága ment ki ma a temetőbe akik valamilyen formában elvesztettek valamikor valakit. Szomorú dolog ez.
A sok sír között botorkálva szomorú arcok serege villan fel és könnyek hada hagyja el a szemeket. Csend van.
Most nem fontos az esernyő, mert esik az eső.
Most nem fontos az, hogy hideg van és az sem, hogy fúj a szél.
Virágok sokasága tölti meg a földbe temetettek fölé emelt emlékeket.
Keresztek....gyertyák.....emlékek......
Ilyenkor még azok is kimennek a temetőbe akik az év 364 napján elkerülik.
Miért?
Mert a veszteség összeköti az embereket....
Most
ha nincs körülötted senki akkor nézz magadba csendben és gondolkozz el,
hogy kit veszítettél és mikor. Talán fájdalmas emlék lesz ami a szemed
elé fut, talán már nem fog annyira fájni.
Nekem fáj. Hiányoznak.
Bár vissza tekerhetném az időt és mindent megváltoztathatnék......
Egyszer újra találkozunk......
Nyugodjatok békében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése