Emelem virtuális kalapomat blogom olvasói előtt! Ismét eltelt pár nap, a Kis Hasziendán pedig tovább folytak a munkálatok. Így ezért ragadok most klaviatúrát hogy a megérett újabb históriát rögzítsem, élményeimet megosszam veletek. A munkálatok kezdéséhez azonban vissza kell ugranunk az időben.
Hétfőn a villamos hálózat átalakításával vettük fel a munka fonalát. Mert hát ugye nekünk, jó munkás embereknek is fel kell pörögnünk mint a síkköszörűnek. Szóval hétfőre egy lájtos kis festés volt betervezve, mivel az elhasználódott, radiátort az előtérben le kellet festenünk. A jó festés alapja a por és zsírtalanítás, a megelőző műveleteket én hamar megcsináltam, tanulva a konyha hibájából ezúttal a meszelés előtt megejtettem. Ezután tesócukorral ecsetet fogtunk és nekiestünk a pingálásnak. Ez egy jó kis munka, azoknak akik szeretnek festeni : ) Én nem ezt az embertípust gyarapítom : ) így hát hamar rá is sóztam tesómra az ecsetet. Én pedig mérnöki meglátásaimmal instruáltam. Ha már ecset volt a kezembe akkor gyorsan a kéményt elzáró nyílást is átfestettem,feketéről fehérre, így harmonizál a fallal.
Ezt a műveletet jól elhúztuk mert ugye hamar munka ritkán gyors. Ezután beebédeltünk, ledőltünk kicsit, majd a délután újra eszközt ragadtunk.
Míg a hölgyek meszeltek addig mi apuval beszereltünk az előtérbe még egy villamos dobozt és a hozzátartozó kábelt, majd a keletkező rést megtöltöttük gipszel, s sorsára hagytuk.
A hétfői napot egy gyors értékeléssel zártuk, körbejártuk a terepet, megállapítottuk hogy a konya több meszelést nem igényel, és hogy következhetnek az előtéri munkálatok.
Mivel hétfőn viszonylag sokat haladtunk és rengeteg időnk volt a járólapok megérkezéséig így kedden gyengébb munkatempóban haladtunk az előtérrel.
Először egy gyors falglettelés, a hibák kijavítása, majd délutánra egy meszelés várt a helyiségre. Ezt anyu hamar és ügyesen meg is oldotta.
Kora este aztán felmentem mamámhoz, megmertem az instrukcióba adott 1 púpos talicska homokot Ebben csak azt éreztem hátránynak hogy nem igazán tudtam a púpos talicska mértékegységet : ) tudjátok nem SI : ) nem szeretem az ilyen nem megfogható mértékegységeket, mert azt tudjuk h mennyi
Minden esete én megpúpoztam a talicskát majd lenavigáltam magam az udvarunkba.
Itt aztán tovább folytak a műveletek. Eközben a tool managment előállította a kőműves eszközöket. Én pedig leburitottam a homokot, majd megkezdtük a beton kikeverését, mert bizony az előtérnél egy kis darabot friss réteggel kellet ellátni. Először csak szemléletem a betonkeverés művészetét, az arányokat, és a keverésben segédkeztem. Szerencsére ekkor már nem volt olyan meleg, de azért fárasztó munkafolyamat volt. Bár még mindig a járólap felszedés tartja magát az első helyen.
Jó munkamegosztásban szabadidőmben én a betont kevergettem a talicskában, míg apu az általam megtöltött serpenyőből az ajzatot egyengette. A kezdeti nehézsége ellenére hamar felpörögtünk, s viszonylag, már amennyire gyorsan lehet haladni egy ilyen fontos művelettel, szóval viszonylag gyorsan haladtunk. Egészen addig ameddig el nem fogyott az alapanyagunk. Ekkor egy helycserés támadás következett. Talicskát kiemeltük, és kikeverhettem a betont. Lassan tényleg értek minden munkafolyamathoz J Majd a gyakori keverés melett, a serpenyők megtöltésével serénykedtem. Apu pedig ekközbe szorgosan simított, lécezett, vagy épp káromkodott, s szidta a glettvas felmenő és lemenő ágait. Szóval hangulatosan dolgoztunk : )
Szépen lassan aztán ránk esteledett, és kilenc órára végeztünk a munkánkkal. Külön öröm volt hogy apu megdicsérte a saját keverésű betonom : ) hogy jól eltaláltam az arányokat, ha tudná hogy a cementet kézzel porcióztam bele ;) Biztos ezért sikerült.. : )
A nap végére már csak a területet kellet Chappy biztosítani. Mert hát hűséges házorző oroszlánunk szemei vágyakoztak a területre. „Okos” kutyánk szerette volna birtokba venni a teret, de ugye a friss betonozásnak nem használnak a kutya tappancsok.
Az estét aztán pihenéssel zártam. Kicsi beszélgetés a tervekről, majd kedvesemmel beszélgettem, végül 11 óra felé lehunytam szemeimet, s aludtam mint a tej.
A szerdai napomat a Szomszédok nézés után, a beton ellenőrzésével kezdtem, sikeresen megállapítottam hogy megkötött. Ezen felbuzdulva nem is csináltunk semmit szerdán, mert jár egy kis pihenés mindenkinek. Lélekben a lámpás futárt vártam, de hiába :( Végül délután anyu, hogy ne mennyen kárba a nap, az előteret még egy mészréteggel látta el.
Szóval a szerdát ilyen lájtosan zártuk, igazából pihentünk. De utólag megnézve így tettük helyesen, mert a munka nagyja még ránk várt ekkor… De ne rohanjunk annyira előre : )
Ugorjunk is át egy gépészvágással a csütörtökre. A csütörtök a villanyszereléssel telt, délelőtt az üresen tátongó villamossági dobozokba beszereltük a kapcsolókat és a konnektor.
Ezt a folyamatot nagyon élveztem, mondjuk akadtak itt is problémák : ) Először is hogy a kapcsoló nem fért be a dobozba J hát igen rossz volt a tűrés, majd a kapcsoló helyes bekötésével is sokat bajlódtunk.. Aztán elmésen, nem hiába járok egyetemre, rájöttem hogy „így van az írás, tehát így jó”-alapon, beszereltük. A csavarok meghúzása és a próbalámpázás után elégedetten nyugtáztuk hogy igazam lett : )
A konnektorral hamarabb boldogultunk, majd gyorsan ezzel a lendülettel a másik konnektort is beszereltük. Szerencsére itt sem ütköztünk akadályba, így fél egyre már készen is voltunk. Élveztem a villamossági szerelést, mert megtanulhattam hogy a lakásunkba melyik szín a fázis és melyik a nulla, s hogy mit hogyan kell kötni, így a jövőben nem okoz gondot egy villanykapcsoló beszerelése.
Délután sem maradtunk elfoglaltság nélkül, mivel a felsőbb vezetés iránymutatása alapján bementünk a centrumba vásárolni, melynek eredménye egy óra, és két lámpa formájában testesült meg.
Az egyenjogúság révén, este a hölgyeké volt a főszerep. A női csoport a garázsban felépített gótikus templomokat megszégyenítő „építményüket” bontották le, majd építették újjá miután megszabadították prométheuszi rabságából a konyhabútorunkat. Ebben igazából nem tudtunk segíteni, így csak szemléltük a munkálatokat. Estére aztán a konyhabútor kinn volt, a mosogatószekrény a dokkban állt, mi pedig megint csak elfáradtunk a napi robotban.
Péntek nagy napnak ígérkezett, mert mind a lámpát, mind a padlókat erre a napra vártuk. Végül a délután folyamán a padló meg is érkezett.
A délelőtt folyamán az előbb említett, és a szerelődokkban elhelyezkedő mosogató szekrényt javítottuk fel. Ez abból állt hogy egy helyen kiegészítettük bútorlappal, és megújult mosogatótálcát kapott. A lapot méretre vágtuk majd mérnöki precizitás mellett rögzítettük. Ezután gyorsan a helyére szállítottuk.
Eközben aztán érkezett a telefon hogy a padló útban van. Így hát kutyákat elzártuk, s lelkesen kirámoltunk a szobából, gondolván hogy ott kezdjük a munkálatokat.
A padló 1 óra múlva és egy kis útbaigazítással ide is talált : ) Sunyi Diegósok a címet is elrontották : ) Így hát nővérem GPS-t megszégyenitőel elmagyarázta hogy lehet eljutni a Kis Hásziendára. Ezután az őrző védő szolgálatot, azaz kutyáinkat semlegesítettük, én pedig Chappyvel a garázsban ragadtam.
Közben nővérem és apu vadul vitatkoztak hogy jó rendelést kaptunk-e, majd hosszú huzavona után, átvették az árut.
Ezután rövid ius murmurandi után, megvártuk a felsőbb vezetést, a család eszét hogy mitévők legyünk, s hogy hol álljunk neki a munkálatoknak. Végül anyu megbékítette az egymásnak feszülő véleményeket, s egy kis szusszanó után nekiláttunk a kiterítésnek.
Ekkor szembesültem a szomorú ténnyel hogy a Diego üzletlánc bebukta a macskaszőröst is, mivel a kért megrendelést bár időre leszállították, mégis elfelejtették méretre vágni.
Hát igen bonyolult volt megjegyezni hogy 24/2 Ennyit a vásárlói igényekről. Világosan tudtukra adtuk, hogy mi ebből és ennyit szeretnénk méretre vágatni.
Az üzletlánc ezzel szemben két gurigában hozta a burkolót. Tudni illik hogy a szobába halszálkás, míg a konyhába és az előtérbe egy szériából való padló került. Persze a két helyiség véletlenül sem esik egy képsíkba. Így hát neki kellet ugrani a tapétavágó eszközzel.
A hengert a díszkerten keresztül az ablakon át szállítottuk a helyére, majd gyorsan leterítettük. Szerencsékre a mérettel sem volt probléma, az eligazgatás után, ami azért nem volt szerintem egyszerű folyamat, már csak a cső kérdés kellet megoldani.
Ugyan is a fűtőtest, srégen halad, a megfelelő áramlástani folyamatok miatt, így ezt is bele kellet kalkulálni a pozicionálásba.
A két álláspont hogy beburkoljuk a csövet, vagy hogy a kívánt résznél kivágjuk e műpadlót. Végül emellett döntöttünk, így ismét a tapétavágó kés kapott fő szerepet.
A sikeres karistolás után, a lendületünket megtartva hoztuk be a szobába való burkolót.
Lendületünknek azonban az vetett véget hogy kiderült hogy bizony az jóval nagyobb méretű, ekkor egy kellemes kis ius mormorandi után, amit apu és anyu Bach korúsműveket megszégyenítően adtak elő, kitranszporáltuk az ablakon keresztül, majd odakint méretre vágtuk. Mérnöki szemléletemnek hála, azt az elmés megállapítást tettem ekkor hogy „Az a vége megy a falhoz”- mintha nem négy fal lenne…
Ismét tévesztettünk sajnos, a nagy lelkesedésben, mert a
Közbe anyu is lenyugodott, és kattintott is pár fényképet a mi serénykedésünkről. Hát igen azért ez a hirtelen reagálás családi vonás, mindkét ágról ezt örököltem :)
Ezután a szoba bútorait rakodtuk a helyükre, ez viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen ment. Ezután a hölgyek visszatették a „csetreszeket”, ez családi szakszó :) az apró dolgokra, porcelánokra. Szépen sorjában minden a helyére került, a szekrénysor, a Dodi I-es, a fotelek, az asztal és végül a Pacsirta is meglelte fészkét. Ezután a képet is a helyére szegeltem.
Ezek után a zsidó diaszpórát megszégyenítő szétszóródásban lévő konyhabútor elemeket kerestük meg. Először a spájzunkban lévő szekrényből rámolt ki nővérem, az itt töltött rövid vendégszereplésem után, én is rájöttem hogy a spájz falán évgyűrűk formájában az arra járatos személyek farnyomai fedezhetők fel, majd arra is rájöttünk hogy anyu is nagy műkedvelő, ő a cukrokat, pudingporokat, krémalapokat és a zselatin fixet gyűjtötte halomba.
Vendégszereplésemnek a transzporten indítás és apu hívó szava vetett véget, ugyan is kiderült hogy a nálunk fellelhető két gáz vezetékes gázhoz van tervezve, így mamámtól kellet lehozni az új gáztűzhelyt. Ha már ott voltunk az asztalokat és székeket is lehoztuk. A gyors és hatékony rakodásunk után indultunk is haza, mert még sok volt a teendőnk.
Hazaérve lepakoltunk, majd míg a hölgyek letisztították a szállításban megfáradt bútorokat, és a gázt közösen rendbe hoztuk, apuval az emeletről lehoztuk a hiányzó konyhabútor elemet.
Így minden együtt volt a beköltözéshez. Fordultunk s térültünk, s pikk pakk gondok nélkül behordtuk a gázt, a szekrényeket.
Anyu és nővérem pedig az asztalt szállították be majd hamarosan megérkeztek a székek is. Az idő mintha velünk rohant volna, és a nagy munkába ránk esteledett, pedig tennivaló még volt bőven.
Ekkor rövid csevej kedvesemmel, majd a megérdemelt kiadós vacsora, végül pedig még értékeltük a másnapi teendőket nővéremmel.
Mivel a tervnek ezúttal gördülékenyen kellet menni, így szombaton időzítve volt a koránkelés mindannyiunk számára. Mire épp hogy kivertem az első álmot a szememből, már a padlásunkon méregettem az előszobafal alapanyagát. Ez volt a bemelegítés…
A rituális kávé elfogyasztás után, melyért köszönet a főszakácsunknak (nővérem) elindultunk a munka frontjára.
Először a Dodi-I-es kontstukció készre munkálásával foglalkoztunk. Ez annyiból állt hogy a felnyiló szerkezetét kellet rögzíteni.
Nem egyszerű feladat, mert ha elrontjuk a mérést, akkor ugyebár az ágy használhatatlanul befeszül a beágyazásnál. Szerencsére pikk pakk gikszer nélkül sikerül ez a manőver.
Ezt követően az ajtóból kellet pár millimétert leköszörülni, mert hát a tűrések bizony itt sem stimmeltek. Rövid napi liturgiát meghallgatva, ami ezúttal a hosszabbító letekerése miatt szólt, ezt a műveletsort is megoldottuk, következhetett a bonyolultabb ajtófelhelyezés.
Nem szeretem az ilyen műveleteket, mert az ajtófeltevés kényes és bonyolult munka szerintem, főleg két embernek. Egyrészt fogni, emelni kell az ajtót, s vele szinkronban figyelni a zsanérokat..
Aztán nővérem segítségével végül viszonylag hamar rájátszottuk az ajtót a helyére. A funkcióját pedig tökéletesen ellátta, s miután kilelkendeztük magunkat jöhette a következő szektor, ami a konyha volt.
Innen még hiányozott a „tornyos” érsd keskeny magas polcos szekrény, és egy akasztós szekrény, ezeket kellet hát a helyére játszani.
Az álló tagot hamar bevittük, míg az akasztóssal relatíve sokat küszködtünk. Azt hiszem ez sem egy egyszerű művelet, mivel szintén nézni kell a vízszintet, s mellette emelni is kell a szekrényt, ami azért nehéz. Dolgunkat az is nehezítette hogy a szekrény útjai kereszteződtek az ott található konnektorral. Így pár mormogás után de végül sikerült egységbe hoznunk a szerelvényt. Az alleluja alatt támadt az az ötletem hogy a szekrény mellé készítsünk egy konyhai eszköztartót, a merőkanalaknak, húsvilláknak.
Apu kapott is az alkotó ötleten, a méretezés után, amit szintén én végezhettem, következhetett a fűrészelés, majd az ezt követő felszerelés. Ezzel a munkafolyamattal nagyon tempósan haladtunk.
A konyhában nővérem kezei alatt pedig a finom ebéd bontogatta a szárnyait : ) Szintén köszönet érte.
Miután végeztünk dolgunkkal, azaz az eszköztartóval, transzporterünket indítottuk s tálaló szállítását kiviteleztük. Szerencsére út közben nem történt sérülés, így gyorsan el is helyezhettük az általam kinézett helyre. Itt aztán egyenlőre véget értek a munkálatink mert hát ugye ebéd, és főzőverseny nézést is meg kellet ejteni.
A délutáni szieszta után, megjött anyu, és a munka indulhatott tovább. Anyu előásta az említett evőeszközöket, tudjátok aminek a tartót készítettük, mi pedig „kitörpöltük” hogy A (miszerint az evőeszközök szériatartozék tartóját rögzítsük a deszkához) vagy B ( miszerint külön akasztókat kimunkálva rögzítsük az eszközöket) megoldást válasszuk, a döntéshez aztán azt a személyt kértük segítségül aki feltehetően nálunk többet fog a konyhában tüsténkedni, szóval az illetékest, azaz anyut hívtuk. Közös megegyezésünk alapján a B változat nyert, mi barkácsemberek pedig gyorsan kiviteleztük a tervünket, persze csak a gyors és szakszerű mérés után :)
Miközben apu a kijelölt helyeken lyukakat létesített és az akasztókat készre munkálta én a garázsban rámoltam helyet a háromajtósnak, a lányok pedig meszelték az előteret. Szóval mindenki kezében izzot a munkaeszköze.
A garázsban történt kutatómunkám során, az ardenneki offenzívához elég dízelolaj tartalékra bukkantam.
Miután a kannákat kicipeltem, a család többi tagja a tárolóba vitte, én pedig egy kicsit szusszantam.
bizony az utolsó csatát is megvívtuk aranyos háromajtós szekrényünkel. Ezúttal valahogy könnyen ment, lehet tényleg izmosodtam valamit a munkálatok során, vagy a háromajtós gondolta hogy visszavonulót fúj, végül sikerrel bejátszottuk a garázsba, azonban pihenni nem volt időnk, mert a konyha utolsó eszközét a hűttöt is be kellet cipelni, mert hát magától ugye nem fog bemenni : ) Miután ezzel is készen voltunk, gyorsan felszegeltük a világitótesteket a konyhába, s hivatalosan is elkészült (98%-ra) a konyha.
Így átaltunk az előtéri munkálatokra. Mivel a festék gyorsan megszáradt, így behoztuk a műpadlót, sajnos ismét hiába, mert nem tudtuk hogy melyik mérete melyik… Így zurück az egész..
Kiterítettük a padlót, majd megmértük, miután tudtuk a helyes méreteket leterítettük, majd következett az a fejezet amihez én nem értek, a vagdosás, tudjátok ajtónál, csövegnél, stb..
A kést apu kezelte, akinek a kezében bár jól áll a kés, de bánni vele nem tud, persze anyu aki az ilyen eszközzel rutinosabb nem hogy elvette volna aputól, inkább allelújázott egy sort, hogy miért kell annyira meg úgy belevágni.. Igaz az igaz, lettek hiányosságok, néhány hiba is belecsúszott a procedúrába. A szegést közösen oldottuk meg, ismét a jól bevállt módszerrel, illetve apu ötlete alpján néhol a tűzőgéppel.
Miközben ezzel foglalatoskodott nővérem és apu, mi anyuval a bútorokkal foglalatoskodtunk, s megkezdtük a beszállítást. Útolag azt mondom hogy kár volt, mert mihelyt bennt volt, anyu arra lefeküdt, s elégedetten vigyorgott mindenen, de nem csinált semmit, s ez engem nagyon zavart.
A garnitúra után következett az asztal, majd a tv elhelyezése a neki szánt helyre. S körülnézve azt vettük észre hogy készen vagyunk a munkálatokkal. Ezt nyugtázva kicsit meg is pihentünk a frissen berámolt ülőgarnitúrán.
Hogy ne járjunk úgy hogy ránkesteledik munka közben, így felszegeltük az órát a helyére. Ha már az eszközök a kezünkben voltak a kulcstartót is elhelyeztük ezzel a lendülettel. Ekkor már csak az ajtót kellet a helyére tennünk, s hivatalosan is késznek ( 89%) mondhatjuk a Kis Hasziendát. A kényes művelet most is viszonylag egyszerűen megtörtént, hát igen azt hiszem valamilyen szinten ebbe is rutint szereztünk.
Ekkor pedig elégedetten letelepedtünk az új nappaliba, én a lakáskulcsomat akasztottam a kutyára, majd élveztük a munkánk gyümölcsét.
Míg heverésztünk a fotelban, s kicsit kilelkendeztük magunkat, a fiókot válogattuk, melyenk mélye régi kincseket rejtett. Elfeledett kulcstartókat, amiket még máig imádok, régi rajzórai alkotásokat, mert nővérem kezét dícsérik, s hasonló dolgokat találtunk.
Ekkor közös megállapodásra úgy döntöttünk hogy ezeket a rajzokat bekereteztetjük és a konyhába kirakjuk. Szerintem nagyon jól mutat, s ezt (is ) mi csináltuk. Úgyhogy a családi kupaktanács ezt gyorsan meg is szavazta. Ezután azt hiszem mindenki elégedettel elhagyta a terepet.
Én még egy kicsit egyedül körüljártam a terepet, élveztem a munkát, s ámúltam hogy ezt mind mi csináltuk..
Büszkeség töltött el hogy kész lettünk, s hogy ilyen korán (agusztus 20 volt a céldátum) Arra is büszke voltam hogy szinte mindenhol ott van a kezem a nyoma, s mindenből, amihez úgy konyithatok kivettem a részemet. Szerintem mindenképp megérte, de ezt sem tudom leírni, talán majd a fotók meggyőznek mindenkit.
Kicsit talán hiányozni fog ez a hajtós melós, megesszünk négy embert időszak, mert akár hogy is nézzük, melós de klassz volt. Én élveztem, és te nővérem? :)
Persze jó lesz már ha a barátnőmre, a barátaimra, saját magamra időm lesz. Sajnálom hogy ebben az időszakban sok programot le kellet mondanom, így itt msot meg is ragadnám a billentyűzetet hogy bocsánatot kérjek Kedvesemtől hogy nem tudtunk annyit találkozni, Nánditól és Petyától hogy a Badacsonyi sátrazást kihagytam, Hajmitól hogy a falunapot is kihagytam. Remélem senki nem neheztel rám ezekért. Tényleg egy hajtós korszakon vagyok/vagyunk túl.
Köszönöm családomnak a kitartó és kemény munkát, s hogy mindenki odatette magát, köszönöm Ádámnak, jah ez nem az én szövegem : P
Szóval lényeg hogy készvagyunk. Elégedett vagyok hogy a mai nap folyamán mindenki jó passzt fogott ki és szinte hiba nélkül mentek a munkálatok.
Ezzel az írással végetértek a frontjelentéseim (idénre) Egy korszak lezárul, egy épitkezés véget ért. Talán jövőre megint találunk valami hasonlót, talán a tetőteret rendezzük be : )
Nektek kedves ovlasóim, barátaim, ismerősők vagy ismeretlenek, köszönöm a türelmet, s hogy elolvastátok az írásomat.
A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, vigyázzatok magatokra, élvezzétek a nyarat és egymást.
A következő írásomig sziasztok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése