2010. június 5., szombat

Adósságrendezés a vizsgaidőszak kezdetéről

Üdvözlöm a tisztelt nagyérdemű blogolvasó közönséget! Mivel jó dolgomban nem tudom hogy mit csináljak így mint jó adós, tovább törlesztem a bloghitelemet. Tehát legyen most az elmaradottakról. Előző bejegyzésemet nem akartam hosszabbra nyújtani, így rest módon lecsippentettem belőle egypár fontosabb eseményt.  Ezeket aztán átöblögettem majd egy előkészített érlelő tálba tettem, most azonban eljött az ideje hogy a nagyérdemű elé tárjam a históriákat. Azt hiszem ennyi kedvcsináló után itt az ideje hogy belevágjunk a kulináris élvezetbe.

A lantot valahol ott tettem le  hogy előbb Julcsival fagyiztam, majd Bandival sétáltam egyet. A hét második említésre méltó napja a szerda volt, amikor is ismét Julcsi kapta meg a napi 24 órában a főszerepet.  A napot egyből a délutánnal indítanám mivel az első 12 óra vagy alvással vagy ébredezéssel telt, szóval csapjunk im medias rex a dolgok javába. Jó előre megbeszéltük hogy ezen a napon egy esti kis közös vacsora csatát bonyolítunk le.
 Mondhatnánk hogy sülve-főve együtt vagyunk, mert ez a hagyomány derekas múltra tekint vissza, valahol kapcsolatunk derekán kezdődött az egész. Amikor is lelkes udvarló lovag mivoltomat bebizonyítva főzési tudományommal szerettem volna levenni a lábáról Julcsit. (Az első asztalra való amit készítettem egy kis spagetti volt, tudjátok azért hogy ne nagyon égjek le vagy talán be :D)  De zárjuk el a nosztalgiarádió hullámait, térjünk vissza a jelenbe.

 Mivel Tischlein dech michel nem rendelkezünk így a főzőcskét is tudatos és hatékony bevásárlás előzte meg, amit persze együtt hajtottunk végre. Ezúttal logisztikusi precizitással hangoltuk össze a vásárlást, ugyanis nézelődés és bámészkodás helyett célirányosan közlekedtünk az Interspár rengetegébe. Ennek eredményeként a szokásos fél háromnegyed vagy több órás vásárlást sikerült 5 percre lederiválnunk.  
  Ezúttal Julcsi volt a soros a főzésben, s amolyan hagyományőrző jelleget adtunk a vacsorának. A kihívásban a következőknek kellet megfelelni: Olcsó, egyszerű, laktató és finom  vacsorát kell a szakavatott zsűri (alias én) elé tárni. Persze nehezítő tényező volt még a dologba, hogy ez a szakavatott zsűri is segítésre volt késztetve, ami néha igen igen gátló tényező volt, az állandó puszi tapi fóbiája miatt.  A fenti kritériumok miatt a sajtos tésztára esett a választásunk.
  A tökéletes vacsora persze nem lett volna igazi ha ehhez nem vásárolunk valamiféle üditőt, ami ezúttal közös megegyezés alapján és politikai meggyőződés miatt a narancslé lett. Persze biztos ami biztos alapon ha esetleg a vacsorát a gonosz vörhenyes koboldok elrontanák, vettünk némi pattogtatni való kukoricát is.
  Miután fizettünk hazaindultunk a Víztorony utcai lakba. Útközben természetesen jót beszélgettünk, majd a házak között somfordálván, egyszer csak egy játszótérre akadt szemünk világa.
   Hát mondanom sem kell hogy a 20 éves egyetemistákból egycsapásra előbújt a rosszcsont kisgyerek, így hát mint a derék törökök megostromoltuk a játszóteret,  jó alaposan elhessegetve onnan az ott renitenskedő gyerekeket. Miután meggyőződtünk hogy a Spielplatz a miénk bele is vetettük magunkat a játékba. S mivel a mi korunkban nem voltak ilyen klassz kis visszapattanós EU komfort játszóterek így hát kiélveztük minden cseppjét. Vad tombolásunkról sikonyálásunkról inkább beszéljenek a képek. Minden esetre azt kijelenteném hogy mozgó hintából kiugrálni veszélyes. Meg is állapítottam Julcsimnak hogy "No brávó, ezt fogod tanítani a kis gyerekeidnek"


Az önfeledt ugrándozásunknak  aztán a gyomrunk korgása vetett véget, s jó gyerkőcök módjára hazabandukoltunk, hogy odahaza egy kis kifújás után nekilássunk a vacsora elkészítésének.
  Ez több kevesebb sikerrel sikerült is, néha bizony elragadtam a főszakács kezeit, vagy éppen ajkait :) De összeségében ez a leheletnyi romantika csak jót tett a vacsinak. Ahogy lenni szokott a sajtos tészta is nagyon finomra sikeredett, bár ha őszinte vagyok magunkhoz akkor egy kicsit tényleg alul kalibráltuk éhségünket. Személy szerint én még egy adagot be tudtam volna cuppantani. De összességében jobb lett az étel mint ahogy vártam. S miután a követelményeknek maximálisan kielégítette a memme, így nem kérdés hogy 9,85-ös pontszámot írtam a Leckekönyvbe.

A vacsi maradéktalan elfogyasztása után aztán úgy határoztunk hogy megnézünk egy filmet. Így hát bírtokba vettük a szobát, majd a popcornot, és hosszas tanakodás után megtekintettük az Álmos völgy legendája című klasszikus filmet.
   Mindent egybevéve nagyon kellemes kis estét töltöttünk Manóval, melynek a vége a kései lefekvés lett. Ezek után aztán már nem is kérdés hogy a másnap őrlő fogaskerekei bizony fáradtan értek minket.
  A hosszas ébredés után, aztán egy kis időre elköszöntünk egymástól, mivel mindkettőnket szólított a kötelesség.
  Miután aztán elintéztem a kötelező felkészülést, HUHAzást, ugyanis erre a nemes napra volt betervezve az első kísérleti mérés. Mely során megállapítottuk hogy az irány amin elindultunk helytelen, így mint a GPS hajtogathattuk hogy újretervezés újratervezés. Mert hát ugyebár Gépész tervez, álmodozik Isten pedig végez..
  A mérés Menyhárt tanár úrral azonban mindenképpen tanulságosnak bizonyult, s bár konkrét erő és elmozdulás eredményt nem zsebelhettünk be, szakmai ismereteim mégiscsak bővültek ezáltal. S újra mazsolázhattam a szakítógép gyönyöreiből.

Miután kiértékeltük a  mérési eredményeket, és megállapodtunk a legvalószínűbb folytatással kapcsolatban, annak illő és módja szerint gépészes búcsút vettünk egymástól Larionnal.  Ő  hazafelé, míg én Manómhoz somfordáltam, mivel reggel kőbe véstük a délutáni programunkat, illetve hogy keressük és élvezzük egymás társaságát.
 Sajnos azonban a kellemes kis együttlétet amit a Széchenyi téren kezdtünk szép lassan baljós felhők kezdték beárnyékolni, így hát úgy határoztunk hogy hazamegyünk, s a délutáni elköszönés előtt lepihenünk egyet. S mivel ez egy ilyen tervezős nap volt, így  hát annyit mondhatok elöljáróban hogy a kritikus sikertényező mutatók ezen a napon nem teljesültek
 A dolgok jól is mentek egészen addig amig Júlcsi húga nem kezdett el aggódni a tomboló vihar miatt. IGen igen ez akkortájt volt amikor a monszun beköszöntött kis hazánkba én pedig nem igazán értettem meg hogy egy 100 km-rel odább tartozkodó ember, aki valószinűleg a család többi tagjához képest a legkésőbb ér haza mit tud segíteni az ügyben.  Az aggódó hívás hatására aztán Julcsim teljesen megváltozott, s bizony  fejvesztett hisztit eredményezett.  Én pedig az egészből csak a fejvesztett kapkodást és azt láttam hogy felborult a jó előre lefixált délutánunk.
 De hát mit volt mit tenni, csetnik módjára próbáltam feldolgozni a megaláztatást és  a zuhogó esőbe hazakisértem Julcsit. A délután további része pedig a kollégium berken belül zajlott, ahol első napirendi pont a történések átbeszélése volt, és szerénységem kiengesztelése. Aztán ahogy lenni szokott mint egy jó vulkán én is lecsendesedtem, s végül kellemes hangulatot vett a kora délután. Külön örültem hogy végül Julcsi a későbbi buszával ment, ahova ismét elkisérhettem.
  Útközben esett meg az estem a normandiai csigával, ugyanis a nagy esőzés hatására a csigák előbújtak. Szegény szerencsétlen csiga pedig épp a lábam alá csúszott, s olyan szerencsétlenül hogy épp a fejét tapostam halálra. A dolog külön horrorisztikus töltete az volt hogy Julcsim a kivégzést HD minőségben élvezhette. A csiga minden bizonnyal azt hitte hogy normandiában van, mert ömlött az eső és hirtelen lerobbant a feje.
  A történtek után már óvatosabban folytattuk utunkat, s a buszpályaudvaron megtörtént a nagy megbékélésünk. Kisvártatva aztán befutott a füredi aranyhajó, s miután segítettem a néniknek és egy fiatal lánynak bepakolni a csomagjait, illően elbúcsúztunk Julcsival. Ezek után kezdődött meg az a két hetes aramentes időszak amiről már tudósítottam nektek.
  A busz távozása után hazaindultam, útközben persze utolért az eső, de annak módja és rendje szerint volt időm pár fotokópiát készíteni Győr eldugott részeiről. Szóval jöjjön az Egy objektív Győr sorozat folytatása.
  Összegezve nagyon jól éreztem magam ebben a pár napban, s igazán kellemes hét volt számomra. Örültem hogy sokat lehettem együtt Julcsival s az időnk nagy részét hasznosan tölthettük. A dolgot csak az elválás és a viharfelhők árnyékolták be, de utólag ezt is meg tudom érteni (részben)  Ennyi szószátyárkodás után azonban énekeljenek a képek a délutánról.


Összefoglalva ez lett volna egy feledésbe merült hét visszapillantója, remélem tetszett a rövid kis írásom. Úgy vélem ha másért nem a képekért érdemes volt végigtanulmányozni ezt a posztot. Ezzel majdnem végére értem az adósságrendezésnek. 
 Hamarosan újra jelentkezek, remélem olvasmányos volt eszmefutattásom.
  A következő írásomig legyetek türelemmel, és vigyázzatok magatokra élvezzétek a nyarat és egymás társaságát. A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, ajánlom magamat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése