2010. október 12., kedd

Heti tematika

Üdvözlet a Kedves Olvasóimnak! A szemfüles olvasóim bizonyára észrevették hogy az elmúlt időszakba igen csak lassan csordogált blogom csermelye. Ezt a mérhetetlen űrt betömködve most így az első negyedév tájékán újra hírt adok magamról. S hogy mi is fér bele a mai muzsikába? Hát nem más mint a félév időbeosztása, azaz megkésve bár de megosztom veletek az őszi menetrendet.
  Rugaszkodjunk is neki, s summázzuk az eddigi tapasztalatainkat, melyik óra nevezhető szerfelett nyalánknak, s melyik órára megy undorral az ember.
  
Hétfő: A hétfői napra három órát sikerült összeválogatnom, ami még gombócból is kevés, azonban ezek az órák igen fárasztóak, így bár 9:40-kor startol a mókuskerék, az esti hatórai végszóra már eléggé low energiaszintel zuhanok ágyba. Illetve zuhannék ha mókás lakókörnyezetünkben nem történne mindig valami, vagy Kokó nem zendítene rá valami mókás kis történetre. 

A hétfő a matekkal indul. Ez igen szuperbruttó óra, mivel már nem elsőre vagyok szerencsétlen végighallgatni, így mondhatnám már hogy rutinos róka vagyok, de nem kell magamtól annyira elszállni. Szóval reggel Marton Lászlónéval indítom a napot, aki két citromostejja elkortyolása között igyekszik bevezetni minket a matematika rejtelmeibe.
  Ezen az órán nem kötelező megjelenni, de a saját káromon tanulva opcionális. Szóval ha akarnám sem hagyhatnám ki. Így minden bizonnyal a hétfő reggelemet a D1-es elődaőban töltöm.
  A féléves hacacáré feltétele hogy a zárthelyiszüretelés alkalmával 12 pontot puttonyozzunk össze. Ezt követően a vizsga alkalmával persze még elbukhatunk, azonban ha mégis sikerrel vesszük a vizsgát máris miénk a tárgyért juttatott 4 kreditpont.


  
Másodikként sorban, a délutános műszakot a Fizika gyakorlat nyitja, amin sajnos kötelező jelen lenni. Egy hiányzás ugyanis autómatikusan aláírástagadást jelent. Az oktató személyében Berta Miklós tanár úrat tisztelhetjük, aki igen mókás vagy Maksás figura. Így egy két fizika példa megoldása után mindig elkalandozik a figyelme valami másra, s egy derék 20 perces monológót tart, legútobb például arról hogy hogyan nem tanult meg síelni és úszni. 
  Bár a tananyag érdekessége hagy némi kivánnivalót maga után, az előadási stilus eléggé érdekes így el lehet viselni az ott tartózkodást. A kötelező jelleg azonban ad az egésznek némi undort. Minden esetre az aláírás a gyakorlatokon való részvétel miatt szinte biztosra mondható idén.
   A teljesség igénye mellet persze azt is hozzá kell tennem hogy ez a foglalkozás csak kéthetente kerül megrendezésre, így minden második héten ilyenkor édesen hesszelhetek a lakásban.
  Természetesen a dolog értéke itt is az ember, akarom írni a kredit, így a zárthelyik sikeres megírása után, itt is vizsgát teszünk. Amennyiben ott elérjük az ötven százalékot, megérdemelten bevasalják a 4 kreditet.


Fizika után, már ha van, szóval 14:40 kor kezdődik az F-teremben a nap leghosszabb és legfárasztóbb órája, a Járműdiagnosztika és Fenntartás. Mint ahogy a neve is mutatja két tárgyból adódik össze, diplomás olvasóink már ki is találhatták hogy az első két óra a Járműdiagnosztika témakörét boncolgatja, míg a második két óra a Fenntartással kacérkodik. Aki pedig a diplomán túl számolni is tud az ki is számolhatja hogy ez a foglalkozás négy órás, így este hatkor végzek.  A tárgy fényét emeli egyrészről hogy szakirányos tárgy, másrészről hogy laborgyakorlatok is tartoznak a szárnyai alá. 
  Természetesen ha a labor hiányzik, búcsút mondhatunk az aláírásnak. S ha már a labor berkein belül tanyázunk, akkor megemlítem hogy szerénységem Kedden 9:40-től a fenntartás laborban tölti az idejét. (Kivéve ha beázik az, mert most két hétig emiatt áll a termelés) 
  Ezen foglalkozásokon aztán mindenféle finomsággal foglalkozunk, hegesztünk, ragasztunk, fémszórunk, hengertfúrúnk, vagy épp vezérműszijjat cserélünk. Úgyhogy eléggé tanulságos egy móka, mondhatnám azt is hasznos.
  És most lapátoljunk vissza a tárgyhoz. A Járműdiagnosztika tárgyat Dr. Lakatos István tanár úr tartja, s különféle járművizsgálati módszerekről van szó, például a motorfékpadokról. A foglalkozáson a részvétel nem kötelező de opcionális, mivel plusz pontokért szemfüles kérdésekre lehet vadászni. S mivel ez amolyan summázó tárgyféleség, így támaszkodva korábbi ismeretünkre gond nélkül beszerezhető négy-öt pluszpontocska.
   A tárgy második részét Polák "gyorsbeszélő" József tanár úr tartja. Aki ha a nyelvével esztergálni tudna már hatos anya lenne Csepelen. Szóval ha belelendül akkor talán még ő sem tudja követni saját magát. 
  A tárgy kevésbé érdekes mint az első rész, hiszen itt inkább a jármű üzemeltetésével, hibakereséssel és különféle javítási eljárásokkal foglalkozunk. De mivel mindezt csak elméleti szinten így nem valami nyalánk.
  A tárgy sikeres teljesítéséhez a laborokon kell részt venni, le kell adni a félév során két házifeladatot, illetve a félév végén egy összevont vizsgát teszünk, amin 50%-az a bizonyos kritikus szint. Ha ezt elérjük akkor kettes v jobb érdemjegyet kaphatunk, és miénk a tárgyért járó 2 kreditpont. Talán a félév végén arra a kérdésre is választ kapunk hogy autó vagy nő?!


A Keddi nap ki mással indulhatna mint a legbölcsebb puffogó viperával azaz Dr. "háppf" Solecki Leventével. Az öreg jedi, a méréstechnika tudományába próbál minket bevezetni, hű pádávjával  Kocsárdi "hát ez szuper" tanár úrral. 
Így kedden 8-tól 9:40-ig a laborban sertepertélünk. A tárgy eléggé értelmetlen, mivel szerintem ezekre az ismeretkere sosem lesz szükségem, valószínűleg mérőműszer képességét, vagy épp egy sorozatmérést, sosem fogok a való mérnöki életemben végrahajtani. Tolómérőt pedig minden mérnök tud használni, hisz már az óvódában is ezzel mértük a péniszméretünket. Úgyhogy igazából csak amolyan szivatás jellegű az egész, de erről majd alant szólok pár szót.
  A félév során 9 mérést kell lezavarnunk, ami úgy naggyából 9 hetet vesz igénybe. Mivel én nem voltam rest s tavaly már elkezdtem termeli ezen laborokat, így idén már csak a fán maradt 5-mérést kell leszüretelnem, s levonnom belőlük a jegyzőkönyveket. Az öt mérésből mára már csak egy maradt, úgyhogy jövő héten elvileg megszabadulok a szakállas mestertől.
  A méréseket random módón vehetjük fel, így igazából kötött sorrendről nem beszélhetünk. S hogy mit is mérünk tulajdonképp? Hát nagyon különféle dolgokat, dughatunk dugós idomszerrel, mérhetünk vezérműtengelyt, koordinátát, mérőmüszer képességet, hibagörgbét, megfésülhetjük a menetet, azaz menetet mérhetünk, sorozatot melyet statisztikai módszerekkel kiértékelhetünk, villás idomszert és felületi érdességet, illetve kúpmérést is végrehajtunk. Emelett egy alak és helyzet pontosság mérést is elvégzünk. 
  A labor általában 80-an percet vesz igénybe, ami gyakorlatilag semmire nem elég. Főleg azért mert a sokegynéhány illetőre, mérőcsoportra csak két tanár jut. Így míg Solecki úr a koordinátamérőgépnél oktat, és Kocsárdi úr az érdességmérést magyarázza, a többi illető van hogy azt se tudja mit mér..
  A dolog pikantériára, vagyis mivel ez sem babra megy, a jegyzőkönyv. Aminek leadására egy hét áll rendelkezésére, viszont a javítási idő kimeríthetítlen. A végén úgyis egy véletlenszám generátor dönt hogy hány százalékos is az az iromány. Szóval eléggé hervasztó egy értékelési metódus van a tárgyból, s hogy a dolgot tovább fokozzam még kreditpont sem jár érte.
   

Bár a méréstechnikát egy élet nem elég kipihenni, minden esetre a keddi nap egy kis szünettel folytatódik, persze csak ha nincs jármüdiag laboratórium. Amennyiben van, azaz kb minden héten, akkor az L2/20-ban vendégeskedem, s a hegesztés fortélyait igyekszem elsajátítani. Amennyiben pedig beázás miatt vagy egyéb okból nincs, akkor ilyenkor következik az áldásos ebédidő.
  A nap 11:20-kor folytatódik a D1-es előadóban, ahol  egy eléggé nettó kis óra következik nevezetesen EU-ismeretek. A nevéből is következik talán a dolog nehézségi foka, de hát két kreditpontért nem igen szoktak nehezet kérdezni. Szóval amolyan kihagyható dolog ez, de eddig rendszerint mindig valahogy betévedtünk rá. 
  A tárgyról nem is ejtenék sok szót igazából, az EU-ról szól, végigrohanunk a tagokon, a különféle szerződéseken, s egyéb szervezeti dolgokon. A félév végén egy összevont zárthelyit írunk a tanultakból, ami alkalmassint vizsgajegynek is minősül, így szerencsére ez a tárgy megszerezhető zh-ból.
 
EU után aztán felszabadulva vetjük bele magunkat a szabadidőbe, ugyanis délután 15:30-ig nincs semmi különösebb dolgom, így ekkor kap helyet a Mittagessen és egyéb létszükségletes dolgok. Ilyenkor ismét élvezhetem az otthon melegét, s meghallgathatom mi történt a fiúkkal, azaz leginkább Kokóval, mert vele mindig történik valami. Szóval ilyenkor kicsit kikapcsoljuk a szellemünket, s feltöltődök energiákkal. Így 13:00-tól 15:20-ig bárki kereshet, s állok a rendelkezésére, hacsak nem épp Manóval töltöm az időmet :)
  
15:30 kor aztán következik a napi utolsó erőpróba, ami a Motorok III tárgyban testesül meg. Ez mint a nevéből is következik a motorokról szól, és a motorok szakirányos tárgy utolsó epizódja. A BSC oktatási diszevolució során aztán ez a szebb időket látott tárgy fél órásra csökevényesedett, s amolyan gnóm kis nyulvánkényt van jelen. Elvégre fél órában, amiben Antal "elfejeltettem mondani" Attila tanár úr 10 percet késik, nehéz lenne bármi fontosat is elmondani. 
  Minden esetre a tárgy azért érdekesnek mondható, s hogy miről is tanulunk? Hát hogy röviden elintézzem képleteket írunk képletek hátára :) Ami hosszan azt jelenti hogy a karburátorokról, különféle keverékképző berendezésekről és a turbófeltöltőkről tanulunk. Főleg ezek számtani oldalát ragadjuk meg, azaz hogyan is kell turbófeltöltőt méretezni, vagy hogy a karburátorban milyen folyamatok zajlódnak le.
  A tárgy, mellyel nagy valószinűséggel motorok tanulmányaim végére érek vizsgával zárul, amit Antal tanár úr kalandosan december 23-ra tett. Így arra kérdésre hogy mit hozott a Jézsuska remélem azt fogom majd tudni válaszolni hogy motorok ötöst. 
  (Ismerve azonban az 'öreg' stilusát mindenkit elkapál azon az összevonton, s a vizsgaidőszak első vizsgáján meg három trükkös kérdés után, melyek köszönő viszonyban sincsenek az összevonton feladottakkal [nehézségben] átenged mindenkit egy kettessel)
  A tárgy sikeres teljesítéséhez persze járult még némi laborgyakorlat is számszerint három, de mivel a motorok laboratorium nagymértékű fejlesztésen megy keresztül, így idén ez lehet hogy elmarad. (erről a fejlesztésről majd egy másik bejegyzésemben írok) A sikeres vizsga után, természetesen kreditpont is jár számszerint négy darab.

S mivel a keddi nap végére is értünk, így térjünk is át a szerdai eseménysorra. Szerdán mint az összes eddigi többi munkanapon, ismét 8 kor indul a mókuskerék. Ezúttal Matek gyakorlattal indul a napi robot, ami az B2-es előadóban kerül megrendezésre. S mivel itt aztán igen magas az egy főre jutó gépész koncentrátum, így jó ha az ember korán érkezik. Nemes egyszerűséggel azért, mert máskülönben a lépcső kövén kell végigszorongania a 80 percet. Mivel aztán a matekot már aktuálisan kirészleteztem, így most nem is ásnám bele magam bővebben. Elég az hozzá hogy az óra 8-tól 9:40-ig tart.
  
 Matek után aztán Mechanika következik, még egy húzós tárgy. Így óra után rögtön roboghatok is a C203-ba, ahol Tarnai Gábor igyekszik koponyánk előtt feltárni a mechanika rejtelmeit. Kicsit kétkedve fogadom előadását, ugyanis nem egy Nagy Zoli bácsi szint, így az ő magyarázatait jóval nehezebb megértenem, az amúgy sem olyan egyszerű anyagról nem is szólok. Ezek okán aztán beépítésre került az órarendembe még egy Mechanika gyak, így csütörtökön is visszaköszön ez az óra. Ahogy a mondás is tartja ismétlés a tudás anyja :)
   Szóval 9:40-től 11:20-ig itt töltöm az időmet, s különféle feladatokat oldok meg. A tárgyból természetesen most is vizsga van, melynek cukorfokát a zárthelyi eredményei is meghatározzák. Ugyhogy nem maradt más hátra mint két jó 15 pontos zárthelyit kanyarítani ;) 
   Mecha után aztán egy lehelletnyi szünet következik, ami épp elég arra hogy a napi táplálékomat odahaza felvegyem.
 
A délutáni műszak aztán a Járművillanyosság jegyében tellik. A tárgy során a gépjármű villamos berendezéseiről tanulhatunk, kezdve a gyujtórendszerektől, eljutva egészen a különféle segédberendezésekig. A tárgyat jó néhány oktató tartja köztük Illés Lőrinc tanár  úr, Beke Péter és még sokan mások :) Illés tanár úr előadásai különösen érdekesek szoktak lenni, ugyanis ő mindig színesíti némi érdekességgel mondandóját, vagy néhány poénnal. Beke tanár úrról a véleményem pedig körülbelül Szénássy tanár úrral egyezik meg, se írni se beszélni nem igazán tud. Szóval az ő általa leadott dolog szinte követhetetlen :)
   A tárgy elsajátításához a zárthelyit kell sikeresen megírni, ami Hajmi szerint nem oly nehéz :) így bízva bízok egy jó érdemjegyben. Emellet persze a laboratoriumokon szám szerint hármon részt kell venni. Ebből következik a tárgy furcsasága, ugyanis amikor laborgyakorlat van, akkor nincs előadás, így két hetente ez a tárgy is kimarad az életünkből.
  A labor is számtalan érdekességet tartogat, legutóbb a különféle gyujtásokról, gyujtási rendszerekről tanultunk, feltárult előttünk a hugo Bosch és egyéb elektonikai cégek különféle rendszere ;) Szóval Vermes tanár úrtól is sokat tanulhatunk.
    Ha minden jólmegy és a tárgyat sikerrel veszem, akkor büszke 5 kredit tulajdonosa leszek, ami azért nagy szó mert eddig ilyen tárgyam nem is volt :) Az óra és a szerdai nap így 15:20 kor véget is ér. S gyakorlatilag ezzel a hét is véget ér számomra.
 
Azért hogy ne unatkozzak a csütörtöki napra is befért egyetlen egy óra, nevezetesen a fizika elméleti foglalkozás. Így reggel 8:00-tól 10:20-ig a D1-ben pihenem ki az előző nap és a hét fáradalmait. Leginkább azért maradhatott talpon ez az óra, mivel a bejárás a gyakorlathoz hasonlóan kötelező. Így hát míg Berta tanár úr jókat magyaráz, addig én nagyokat alszom a padra dőlve :) 
  Óra után aztán rendszerint megvárom Kedvesem, és következik a hét utolsó foglalkozása a közös ebéd :) Idén ugyanis az egyszer én egyszer ő fizet rendszert vezettük be, így mindenki elégedett hiszen ugyan annyit ad a másiknak mint amennyit kap :) 
  De mivel a gazdászgrásziák ilyenkor vagy tanulni szoktak, vagy egymást vigasztalni, így néha akad időm beugrani a méréstechnika laborba konzultálni.  A hét utolsó napja tehát a pihenéssel, tanulással és egyéb ügyeim intézésével tellik. Ilyenkor aztán valahogy természetesen nem jut idő mindenre, de azért nem panaszkodom.

Összegezve: Mint ahogy láthatjátok az órarendem lyukacsos mint a Pannonia sajt, azonban ez csak a látszat. Én is azt hittem első ránézésre hogy idén milyen nagy királyság van, hiszen mindenre lesz időm, mára már azonban kiderült hogy nem így van. Ugyan úgy nincs mindenre időm mint korábban. 
  Minden esetre jó hogy kevesebb órát kell végiggubbasztanom, hisz így egyrészt pihentebb leszek, másrészt többet tudok a 'holtidőben' tanulni, így a kevés órára felkészülten megyek be, ami remélem az eredményekben is megmutatkozik majd. Tehát összeségében azt hiszem nincs okom panaszra. Egyedül talán az sajnálatos hogy Larion komával kevesebb közös óránk van, gyakorlatilag a Fenntartás és a Motorok.. De hát majd jövőre hő és áramlástan gépein bepótoljuk ;) 
  Most hogy mindenki tudja a beosztásom, így a kijelölt konzultációs időben nyugodtan kereshettek. 

Kedves olvasóim köszönöm hogy végigolvastátok szárazabbnak tűnő írásomat, remélem azért tetszett. Hamarosan, ha időm és tanulmányaim engedik, és lesz kedvem, akkor ismét hallatok magamról. A téma már adott :) hiszen események történtek bőven.. így minden csak idő kérdése ;) 
 ..Addig is legyetek türelemmel, és olvassatok más blogokat. A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, élvezzétek a napot, és egymás társaságát. Addig is sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése