Vörös október

Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! Most valami olyan jön ami eddig nem volt, a Dodi blogprojekt is elmondja véleményét a nem is olyan rég történt iszapkatasztrófáról. Talán azért is mert nem is olyan messze kis falunktól történtek az események. S ha valaki eddig még nem tudta hogy hol van Kolontár vagy Devecser akkor most megtudta. Persze keserédes hírnév ez, és keserédes világelsőség birtokosai vagyunk. 

  Mára már elült a por vagy az iszap, s mindenki megalkothatta saját értékrendje mezsgyéjén hogy mi is történt október 4.-én. Így hát én is megosztom veletek a véleményemet. Tehát ne is szaporitsuk tovább a szót holmi értelmetlen bevezetéssel in medias rex ugorjunk,....

Sajnos az ipar már csak olyan, hogy mindenféle brizáns kockázatokkal jár. Az emberiség áldozatos munkával elérte, hogy rettentő mennyiségű anyagnak és energiának parancsol; cunami ide, vulkán oda, a természet erőivel összemérhető az emberé.

A vulkánkitőrés szökőár és árvíz elég gyakori földünkön, ehhez képest viszonylag ritkán fordul elő efféle iszaptragédia, mert az ember, a hülye természettel szemben, okos. 

 . Ha komoly baj történik az életadó iparban, az természetesen felér egy vulkánkitöréssel. De  egy ilyen katasztrófát előre megjósólni nehéz, hiszen Magyarországon eddig még sosem szakadt át egy zagytározó sem, pedig voltak ennél komolyabb esőzések is. . De mint ahogy egy felszakadt térdnél sem az a megoldás hogy levágjuk az egész lábat, így itt sem az. Persze huszáros megoldás lenne bezárni a gyárat, hisz ha nincs gyár nincs iszap nincs katasztrófa. Ezen gondolatkörben evező embertársaimnak azonban azt mondom hogy akkor amerikában 2001 óta nem szállt volna fel egy repülő sem.

A probléma ennél szerintem  lényegesen összetettebb. Hisz gondoljunk csak bele a  meleget és főtt ételt adó tűz is borzalmas, ha elszabadul, és az éltető alumínium is veszélyes lehet. Ez van. 

 Nyilván mostantól világszerte oda fognak figyelni a vörösiszapra, de  hosszú távon  azok a nemzetek járnak jól, amelyek hagyják élni az almumíniumiparukat – már ha olyan szerencsések, hogy van nekik. Azért valljuk be vagy nézzünk körül a lakásunkban, aluminiumra szükség van, és aluminium nélkül szar lenne az élet, tehát alapvetően örömteli, hogy hazánk alumíniumot állít elő.

  Nézeteim alatámásztása okán álljon itt mankóként egy analóg példa. Mindenki ismeri a Csernobili katasztrófát, mely világszerte nagy hatást/csapást mért az atomenergiára. A legnagyobb mértékben Németországban nőt meg az atomenergiát ellenzők tábora, így gyorsan le is vágták a sérült kart, s átálltak szén, kőolaj földgáz alapú gazdaságra, ami a légszennyezettségi adatokon túl egy jó kis orosz függést is eredményezett. Merkel kormánya éppen most próbálja visszacsinálni a dolgot, de húsz év már így is elveszett. Pedig Csernobil óta semmi hasonló nem történt. Az atomreaktorok békésen zümmögve termelik a villanyt a kórházaknak és az óvodáknak, a hűtőtornyok mosolyognak a kék égre.

  Magyarország nem áll olyan jól, hogy a drámai hatás kedvéért lemondjon egy nagyüzemről, amelynek nem is az a legfontosabb jellemzője, hogy munkát ad, hanem hogy versenyképes. A MAL európai piaci részesedése 12 %, a világpiacon 4 % - ezek óriási számok ahhoz képest, hogy mekkorák vagyunk. 

A magyar gazdaságot tehát tekinthetjük egy kétkarú törpének, melynek egyik karja az aluminiumipar. S most jó gépész módjára tárjuk is fel a kar alkotóit, kezdjük talán elsőként az aluminium vörös vérével.

  Az alumínium előállításához szükség van némi vörös földre, vagy szép magyarosan bauxitra, még magyarosabban bakszitra.

A bauxitot még nem lehet kohóba vinni, ehhez bonyolult vegykohászati előkészítésen kell átesnie, ez a timföldgyártás. Az alumínium fém kinyerése ércéből, a bauxitból elektro-vegykohászati eljárárás, a végső fázisában tetemes elektromosenergia kell hozzá.

A bauxit termelést súlyos környezetkárosítások, és veszélyhelyzetek kezelésének elnapolása árán is míveltek: Teszem azt van olyan magyar falu, amit a föld nyelhet el a bauxitbányászat esztelen-ám-célszerű vízkivétje miatt. 

A sima lopcsal&rabolizmust, ami a 90-es évek első harmadát jellemezte. A vakkapitalistának nem csupán az első egymilliárdját, de a tizedik meg a századik milliárdjának eredetét sem illik fitetni sem, nemhogy kutatni!] … namégegyszer… A magyar vakkapitalizmusban Az Óriás mindkét karjához lényegében szarérthúgyért lehetett hozzájutni. Kicsointozták azt a kart, kivették a szűzpecsennye félkilóját, a többi mázsa ottrohadt el...

  Aztán kihasználva a törvény adta jogot alapítanak a szegről végről baloldali érzelmű,ilyen olyan pártfunkcionárius fel-le menőkkel rendelkező vakkapitalisták és alapítanak egy részvégytársaságot nevezzük mondjuk MAL-nak. Ez a részvénytársaság azonban csak távoli névrokona a nemzetközi gazdaságban megszokott részvénytársaságnak (LTD.), mert nálunk magyarrészvénytársaságok vannak. S hogy ennek mi is a célja?

 A magyarészvénytársaság célja az osztaléknemfizetés, vagy a tulajdonosiréteg és vagy Az állam agyának széjjelszopatása mellett és a veszteségesre-könyvelés művészetének kiteljesítése. Azért a magyarrészénytársági forma kiagyalói akár gazdasági Nobel-díjat is érdemelnének, ha ki mernének állni fekete jános-i bátorsággal, hogy igen! Igen, ők voltak! 

Ha valaki Tarkovszkij Sztalkeréhez hasonló képvilágban LIVE! akarta magát érezni az elmúlt 20 évben, elég volt A Magyar Óriás több más félkarja mellett az Ajkai (nemalumínium, hanem TIMFÖLD!!!) gyár mellékén járnia. A tulajdonosok nemhogy a veszélyeshulladék kezelésre sajnálták a pénzt, de szartak bele a cégük arculatába is. Csak kivenni és kivenni és kivenni a cégből pénzt! –ez a magyar vakkapitalista jelmondata.Szétbasszuk a céget, vagyonunkkal nem felelünk és majd az állam eltakarítja a szarunkat. Amiért az usákokoknál a parkettről az efbíájj kutyaláncon vezeti ki a spekulánst, azért nálunk a Figyelő újságírója nemhogy egy árva szemtelen kérdést nem tesz föl a magyar vakkapitalistának, de sírásához papírzsepit ád. És összemos hozzá gyorsan egy másik mírjádoss-t, hogy meglegyen az egyenlőség. 

A katasztrófa pedig megtörtént. Kolontárt a békés kis csendes falut, ahol olyan szép rendezett házak vannak, egy negyed óra alatt betemette az aluminium vörös vére. Winkler Gusztáv egyetemi tanár nyilatkozott, 15 éve EZ A TÁROZÓ tananyag az egyetemen, hová (síkos agyagpadozatra) nem szabad ilyen gátakat építeni, mint e tározónak látszó műtárgyé.

 Persze a MAL-tulajoknak is megvannak a maguk egyetemitanári kapcsolataik s a BME-féle szerecsenmosdatásban szépen el is mennek, mint a jógyerekek is elvakult gyűlöletükben szépen, a 13,7-es PH mellett. Ebbe a szép kis idillbe még a Magyar Tudományos Akadémiai is beleütötte órát, miszerint nem veszélyes ez. 

  Igen minden bizonnyal tisztelt tudós emberek, a faluban élő macskák is csak azért dobták fel a hétmérföldest mert kifogyott a 9 életük, a marcal halai pedig végkimerülésben szálltak a halnirvánába.  

 elelős az elmúlt 15 év Illetékes Környezetvédelmi Hatóság-a mind. Nem helyett bűnös, hanem is bűnös, valamint bűnös. sőt, az elmúlt 30 év bűne  is. Mert miattuk is újság ez a 13,7-es PH. Ők se tudták, mert a büdösbe ki se mentek leginkább: az ellenőrzések   csak lepapírozottak.

  Bezzeg úniós szinten a vörösiszap azért is nem számít veszélyeshulladéknak, mert a lúg (költséges, profitcsökkentő) visszanyerése miatt ez az érték 10-es PH alatti.

  Tehát összefoglalva kicsiny írásomat: Az egész katasztrófa előre nem látható volt, vagy ha látták is amolyan bezzeg Józsi módjára nembaj rátöltünk öreg majd konzerválódik alapon ment. Aztán amikor megtörtént a baj igyekeztük menteni magunkat, persze a nemzetközi viszonylatból ismert és szabadalmaztatott BP kommunikációt azért átvettük, mintha nem lenne minden írni olvasi tudó ember számára nyilvánvaló hogy az bizony baj, és nem kellemes ha egy élet munkáját elviszi az iszap/víz. S hogy ki is ezért a felelős? Egyrészről ugye a gyár, illetve a tulajdonosi kör. Másrészről az aktuális környezetvédelmi hatóságok.