GazdÁSZ vs GépÉSZ bográcscsata

Üdvözlet a mélyen tisztelt olvasóközönségemnek! Akik az elmúlt időszakban kicsit kielégítetlenek maradtak, de mivel Márton blogella (ez a kollegáris viszony blogeláris termikusz technikusza ) újra termeli a bejegyzéseket így remélem volt mivel enyhíteni a szomjatokat.

   Pedig az elmúlt időszakban se szeri, se száma az élményeimnek, persze ezek közül van néhány negatív, amolyan szociális indíttatású, és van jó pár pozitív is, most talán ez utóbbiból szeretnék előbányászni egyet.

 Mint észrevehettétek ismét beköszöntött az ősz, ezúttal már az idő is érezteti ezt az elmúlást. Ilyenkor aztán elég csak végigsétálni a Szövetség utcán, majd belépni a Campus területére, s egyből szembesülhetünk az ősz jelenlétével. A fákról lehullanak a levelek, és a diákok is egyre sűrűsödnek a könyvtárban és a fénymásoldában.. Azonban az ősz, s az év 10.hónapja nem csak ezért nevezetes, hanem a közismert szakbográcsokról.  Ilyenkor rendszerint egymást váltják a fakanálnál a különféle szakok képviselői, s készítenek finomabb vagy épp kevésbé ínyenc ételeket többi egyetemista pajtásuk számára.

  Ezúttal tehát egy gasztrókultúrális-szociális írás következik, melynek központjában a GazdÁSZ vs. GépÉSZ szakbogrács áll. Úgyhogy jó étvágyat kívánok hozzá és vágjunk is bele a lényegbe..

  Mivel hölgyeké az elsőbbség és amúgy is időben növekvő sorrendben haladunk, így elsőként a gazdÁSZ szakbográcsot kell feldolgoznunk, illetve először csak alaposan rápirítani a fináncokra. Tehát szeptember utolsó hetének első napján, azaz hétfőn került megrendezésre ez  a színvonalas rendezvény, amit persze kicsi csapatunk is lelkesen várt, hiszen három gazdász grásszia alkotja az oldalborda triumvirátusunkat. Így hát nem is volt kérdés részvételünk az eseményen.

  Mint persze minden hasonló rendezvényt ezt is hosszas készülődés előzte meg, bár erről inkább a tűzrakók és egyéb segédszervezők tudnának beszélni. Azonban mi is nagy lelkesedéssel vártuk a főzőcskét, hisz az ilyesféle szakmókákon mindig a társaság krémje jön össze, és rendszerint igen jól sikerülnek. [Itt most eltekintek a 2009-es gépész szakbogrács tirpákjaitól].

  Végül hosszas ámde kitartó győzködés után, beadtam a derekam, s igent feleltem Kedvesem kedves meghívására.

 A napi rutin és a kötelező órák után így jókedvűen készültem a hétfő esti vacsorára, melyet a gazdasági szak hallgatói biztosítottak a számunkra.

  Mivel a lányoknak estig tartott az órájuk, így úgy beszéltük meg a programot hogy az egyetem elől indulunk a tett színhelyére. Fél nyolc előtt pár perccel így felkerekedtem s beosonkodtam a kampuszra. Ahol az új törzshelyemnél aztán meg is vártam Kedvesemet, így együtt indultunk a móka színhelyére, aminek ismét a Bridge adott otthont.

   Érkezésünkkor az ételek már javában rotyogtak, így bízva bíztunk a finom lakomában. A hátsó teraszhoz érve, Babett fogadott minket, aki a finánctőke bezsebelésén dolgozott, azaz a belépőt szedte. Rövid ám annál szenvedélyesebb beszélgetés során aztán megtárgyaltuk Julcsival hogy óhajtunk-e étkezni avagy nem. Mivel a 200 forintos árat én meglehetősen sokkaltam egy bográcsozásért, elvégre abból már egy fél pizzát kapok :) aminek ismerem a minőségét, tehát az ár érték aranya megfelelő számomra, míg a bográcsoznál túl sok az ismeretlen változó.

  Végül aztán nem tudom hogy Kedvesem észérvei, a szép barna szemei, vagy az éhség győzött meg, de végül igent mondtam az étkezésre. S ahogy a Hubertus reklámba mondták "Úgy esett hogy az áldozat kényszerítette térdre a vadászt", mivel a zsebembe nem volt elég aprópénz, így a számlát Kedvesem fizette. Így lettem aztán vacsorameghívóból vacsora meghívott.

   Befizetve a szép magyar forintokat, meg is kaptuk a belépéshez szükséges pecsétet, amin már nem emlékszem hogy mi is állt konkrétan :) S beléphettünk a főzés szentélyébe, a Bridge teraszrészébe. Hamarosan aztán ismerősökre akadtunk, mivel kicsi a világ, hát még a Kampusz :) SzöSzingeréket, azaz akarom írni SzöSzt és Stokit pillantottuk meg a lépcsőnél várakozva. Így hát oda is siettünk hozzájuk üdvözölni őket.

  Mivel aztán viszonylag későn érkeztünk, így a jóféle csilis baból már csak egy kis égett bab maradt a bogrács alján, így kénytelenek voltuk megvárni míg a többi bográcsban is elkészül az étel. A köztes időt aztán beszélgetéssel és fotózással töltöttük, mit sem sejtve az előttünk álló eseményekről. 

A nagy csevejben aztán újabb ismerősökre leltünk, ugyanis a  csapat harmadik tagját, Timit és Matyit fedeztük fel a tömegben, ám szemmel láthatóan nem voltak igen jó hangulatban, így hagytuk őket kettesben. Sajnálatos módon ők az este további részében sem csatlakoztak hozzánk, így a móka foka is kicsit szürkébb lett. De hát ugyebár a kapcsolatok már csak ilyenek, sok jót adnak de mivel jóból is megárt a sok így néha kell egy kis bosszúság is. Timiék ekkor épp a stresszes időszakukba utaztak a hullámvasúton. Így jobbnak láttuk nem zargatni őket, s mivel ezzel a státuszjogon kivívott sorhelyünket is fel kellet volna adnunk, így a lányok egyesével próbálták megnyugtatni Timit.

  Míg a lányok Timit vigasztalták, addig Stoki és én illetve a harmadik lány a sorelméletet faggattuk, hogy végül is jó-e a helyünk, vagy küzdjük magunkat előrébb. Végül aztán az élet ezt is megoldotta, ugyanis a főzőmester gazdászok kitalálták hogy vigyük át a bográcsot A-ból B-be, de úgy hogy az eddig kialakult sorhierarchia megkeveredjen és demokratikusan újrarendeződjön. Azaz akik közel álltak a tűzhöz azok a sor végére, (beleértve minket is) míg a hátul állok a sor elejére kerültek.

  Ezzel a remek kis húzással mi is elsőkből utolsókká szelídültünk, a sorban pedig nem kicsi zúgást keltett az esemény. De hát mit van mit tenni, az emberek hőbörögnek aztán majd elülnek, s várnak tovább.

  Talán ezzel a bográcsos momentummal fordult az este rosszá, illetve itt kezdtek kijönni a problémák. A szakácsok ekkor lettek feszültek mert a sok éhes száj körülállta a bográcsot, s így nem igazán tudták lebonyolítani a tálalást. Ez, illetve a bográcsbarbatrükközés a sorban állókat is feszülté tette. Így gyakorlatilag mindenki kiabált, lökdösődött. Talán ez inkább a főző személyek részéről volt illetlen, mert szerintem úgy bántak az emberekkel mint a birkákkal, amolyan csürhe módjára.

   S mivel sok volt az éhes száj a tányér pedig kevés, így az az eset történt, hogy elfogyott a tányér. Így hát a szervezők ismét nagy gondba kerültek. Szerencsére számunkra a szemfüles SzöSz vadászott hármat, így csak Stoki maradt tányérka nélkül.

  De mivel az egyetemista leleményes, így hamar ki is találták hogy sebajj álljon a nép párba, nem baj ha nem ismered a párod, de legalább ehetsz.

  Így történt tehát hogy a zúgolódás még hangosabb lett, s ha valakinek volt kanala, valakinek meg tányéra, akkor ők összeálltak s bimbozó románcok indulhattak el. Fiúk között pedig egy meleg mély barátság :)

   Persze a sor is szépen fogyott előlünk, mint ahogy a bográcsból is kezdett fogyni az étel. Szerencsére még időben odaértünk a kondérhoz, így az egész tortúra végén nem üres gyomorral távoztunk. A finom paprikásburgonya mellé még némi kenyeret is kaptunk, amivel én nem igazán voltam megelégedve mivel a kenyér végét kaptam. Tudjátok azt a kis csücsköt amit általában senki nem szeret, és több a héjja mint a bele. Mikor aztán szót emeltem a házigazdánál hogy ezt nem-e lehetne kicserélni egy másik kenyérre, ő csúnyán leordította a fejemet.

  Ezt követően aztán bevackoltuk magunkat a teraszra, s kulturáltan, békében elfogyasztottuk az elemózsiánkat.

Summázva majd gyököt vonva tekintsük hát meg a dolgok eredményét. A sajtóvisszhangok és egyéb véleményeket begyűjtve csapatunk egyik tagja sem érezte valami jól magát. A hangulat koránt sem volt kielégítő, sor, tülekedés és egy kis adag sós étel jellemezte a rendezvényt. Ha pedig valamiért szót emeltél az nem került meghallgatásra. A dolognak csak külön negatív szinezetet adott hogy elfogyott a tányér is (?), így vagy párbaálltál egy vadidegennel, vagy kaptad a söröskorsódba az ételt, vagy éhen maradtál. Mindezt pedig a csürhe szellemében, mintha nem is emberek lettek volna ott. Úgyhogy a hangulatra eleve csak elégséges osztályzatot adhatok.

  Az ételt megvizsgálva, szomorúan tapasztaltam hogy a leszurkolt összeg fejében csak egyszer étkezhettél, és hogy kicsit sok volt a pappírmunka, azaz minden bográcsnál kaptál egy pecsétet hogy ott étkeztél (?). Az ennivaló amúgy nem volt rossz, paprikás krumplit ízlelhettünk meg, ami szokáshoz híven sós volt, de nem annyira mint tavaly :) Így az étel csak 3/4-et érdemel

 A szervezés is hagyott magáért kívánni valót, bár a pénzbeszedés jól működött. Nem is értem a 200 Ft-os árképzést :) Főleg a tányérok hiányának tükrében. Azt sem értettem hogy a kialakult sor dacára miért kellet a bográcsot áthelyezni  A-ból B-be. Továbbá hogy miért kell hőbörögni más emberekkel. Így sajnos a szervezőknek azt ajánlom hogy mondjanak le.. Nem kérdés számomra hogy elégtelent érdemel a móka, így azt tudom majd mondani hogy a következő alkalommal újra megpróbálhatják

Ezek után szórjuk meg a gépészeket is némi kritikával, tehát vegyük szemügyre azt hogy milyen az ő bográcsuk, s hogy miért is fényeztem én ennyire ezt az eseményt. Persze minden szent keze maga felé hajlik, de szerintem a gépész szakbogrács megmutatta hogy milyen is egy igazi bogrács. S hogy persze a gazdászok próbálkoznak lefőzni minket, de jók megszervezett bográcsozást mi tudunk a legjobban csinálni. (Nem hiába mi voltunk ennek a programnak a kieszelői, kifőzői.).

  Az eseményről már jó előre szürke szórólapok és plakátok hívták fel a tébláboló egyetemisták figyelmét. A plakát szürkesége talán utalni akart az időjárásra, ugyanis október 5-én igen hideg esős idő köszöntött ránk.

Az előzőekhez hasonlóan itt is hosszas egyeztetés előzte meg a programon való részvételt, azonban kicsivel egyhangúbb döntés született. Mivel a mókuláré egy keddi napra esett, így ismét én végeztem korábban a napirendemmel, így ismét "meglephettem" Júliámat az egyetemen. Belépve aztán az épületbe, tán a megnagyobbított aula miatt, de nem igazán leltem kedvesem, így kénytelen voltam amolyan Petyásan négy méterről felhívni őt. Mint utóbb kiderült nem a szemem romlott radikálisan, hanem a lányok bújtak el az aula szegletébe, ahol még a Kúrtafarkú Bieder sem jár..

  Végül aztán az B1-előtt kihelyezett fotelekben foglaltunk helyet, s kezdtünk beszélgetni, aminek én inkább csak szemtanúja voltam mint sem partner. Kedvesem és egy lány ugyanis mélyrehatóan kielemezték az előző órájukat, a követelményrendszert, s minden olyat ami ehhez az órához köthető, értem itt a tanár prüszkolésének metódusát, annak hangszínét stb..

   Ebbe a kis idillbe toppant, vagy inkább robbant be Timi, aki bizony komoly Matyi engesztelő hadjáratra indult. Ezzel aztán végre új fűszert hozott a beszélgetésbe, így egyből előkerültek a fiúk. S első kézből informálódhattam a csajok pasivisszaszerző titkos haditervéről.

  Mindezeket követően aztán elindultunk Matyi megkeresésére, ugyanis információk szerint valamelyik krimóban töltötte idejét, s mivel az egyetem környezetében három is akad, így szépen végigjártuk ezeket. Így jutottunk el végül is a Bridgébe, ahol is a gépész bográcsozás zajlott.

  Nagyon örültünk hogy valóban égő tüzet találtunk, ugyanis féltünk hogy az eső okán elmarad a rendezvény. De hát egy jó gépész ugyebár az esőbe fürdik.. (címezvén ezt a sort Kokónak), így hát ez nem is olyan meglepő dolog.

  Miután aztán itt is megfizettük az étel árát, nevezetesen 100 magyar forintot, megkaptuk a kötelező pecsétünket, ami stílusosan két egymásba kapcsolódó fogaskereket ábrázolt.  Érdekes még azt is megjegyeznem hogy a szakfajta társaim fele annyiból kihozták az ételt, illetve az egész hóbelefancot mint a Gazdász lányoknak akiknek előbb vagy utóbb a pénzvilág lesz a szakterületük.

  Első körben aztán körülballagtuk a területet, hogy megnézzük miféle finom falatokból lakmározhatunk majd. S mivel jómagam szakfajtársai főzőcskéztek, így mindegyik bográcsnál meg is érdeklődtem a főszakácsot hogy előre láthatólag mikor lesznek kész az eledellel. 

  A begyüjtött adatokkal aztán visszamentem Kedvesemhez és Timihez, akik inkább a meleget élvezték. S várták Matyit. Így hát közösen lecuccoltunk a felső szint egy kényelmes kis kanapéjában és élveztük a társaságot, azonban egy idő után a beszélgetés minden irányról komorrá fordult, így kölcsönösen meg is bántottuk egymást Kedvesemmel. Timi persze próbálta menteni az érdekeinket, s a békebíró szerepében tündökölni, azonban ennél is nagyobb úr a büszkeség, így egyikőnk sem adta alább nézetét.

  Végül aztán egy fél órás nedves közjáték után, sikerült megbeszélnünk a dolgot és felszámolni a problémáinkat. S végre elkezdődhetett a szórakozás. Igazából ez volt számomra az este legrosszabb pillanata, vagyis ha lenne egy időgépem igazából ezt csinálnám máshogy. Szerintem ugyanis a veszekedés nem feltétlen roszz, csak nagyon rosszul esik megbántani azt aki a legközelebb áll hozzánk, ugyanakkor nagyon könnyű elérni hogy megbántsuk a másikat. Szóval akik azt mondják hogy a szerelem megfejthető, kiismerhető szerintem tévednek.

  A békülés után, aztán Timinek is megérkezett Matyija, de csak egy rövid szöveges formában. Ami nem tűnt túl szépnek sem és túl kedvesnek sem. Így a továbbiakban Timi lelkét kellet megnyugtatnunk. Amiben persze én koránt sem vagyok olyan jó mint Julcsi, így inkább rá hagytam ezt a feladatot. De hogy hozzátegyek valamit az eseményekhez megfejtettem a "Remélem jól vagy" zárókarakter láncot.

  Mivel közben megindul a mozgás így mi is a lenti térbe vándoroltunk, ahol valóban elkészültek a frissensültek. Így hát elindultam becserkészni a tányérokat. A gazdÁSZ mókával ellentétben itt bőséggel akadt tányér, s hogy a felesleges sorállást elkerüljük így külön helyen osztogatták őket. Az sem volt meglepő hogy két tányér kérésénél sem ordították le a fejemet csak kiszolgáltak. Továbbá hogy KEdvesemet idézzem: "Itt a tányér is jobb kialakítású, mert mélyebb". Való igaz :) Mélyebb és a fülén van egy klassz kis fogórész, hogy ne égesd meg a kezed :)

  Miután megkaptam a tányérokat ismét a lányokhoz verődtem, s beálltunk a hosszúnak nem mondható sorba az egyik bográcsnál. Rövid 5-10 perces várakozás után sorra is kerültünk, a gépész srác ki is szolgált minket jókedvűen és bőséggel. Mint utobb kiderült tarhonyás lecsót fogyasztottunk. Ez igen igen különlegesnek hatott mivel ilyesformán egyikőnk sem fogyasztott még lecsót. Érdekes volt hogy a tarhonyát nem mellé hanem együtt főzik a lecsóval. Ugyanakkor a lecsó ízvilága is eltért a megszokottól, kicsit több hagymát és kevesebb paradicsomot tartalmazott, úgyhogy érdekes volt :) A mi lecsónk melyet közösen főztünk azért messze kenterbe verte volna :)

  Minden esetre a nyalánk meleg falatokkal a csocsóasztalhoz vonultunk, ahol is ideiglenes helyünk volt. S míg táplálkoztunk igyekeztük Timit is megvígasztalni, aki nagyon maga alá került a történtek miatt.

  Ahogy telt múlt az idő úgy ürültek tányéraink,  s mivel még csak félig ettük tele magunkat, így hát elérkezett az idő a második körre. 

  A második forduló nyertese a slambuc volt, ugyanis ilyen ételt sem ő sem én nem fogyasztottunk még, s hát kíváncsiak voltunk. Így hát beálltam a samblucos sorba, ami rövidebbnek ígérkezett mint az előző. Meglepetésre számtalan ismerőst találtam a sorban, többek között Dogossy "mindenhol ott vagyunk és sörözünk" tanár úr személyében. 

  Miután aztán a gépészek is megirigyelték a gazdászok mutatványát itt is eljátszották a bográcsáthelyező barbatrükköt, itt azonban vagy valamit elronthattak, vagy a gépészekbe dohogott már túl sok szakvíz, így nem is vették észre ezt a kisnévándorlást. Vagy csak egyszerűen a bogrács tényleg jobb helyre került így, és hogy mindenki körbe tudta állni lábszőrpörkölés nélkül, így mindenki hamarabb is kapott.

Végül én is megtöltöttem kis tálkáinkat, s rohantam vissza a lányokhoz,akik még mindig egymást vígasztalták. Végül aztán nekiláttunk a falatozásnak, ami kellemes volt, annak ellenére hogy asztalunk nem volt. A slambuc nem épp az volt amire elsőre gondoltam, bár az állaga jelentősen hasonlított rá. S mivel kicsit forró is volt, és a torkunk is szomjazott no és akciós volt a szakvíz(=sör) így hát hoztam némi üdittőt magunknak. 

  Míg természetesen én a sörnél, addig Kedvesem a kolánál maradt. Itt történt meg az a lélekemelő pillanat hogy megszegtem a gépészek egyik fő szabályát "Sört nem osztunk meg", kivéve ha az 1-es pont A paragrafusára hivatkozunk, amit majd később mondok el.

  Szóval megosztottam a sörömet Julcsimmal, amivel Julcsi átesett a gépÉSZ keresztelőn, és tiszteletbeli gépész lett. Nagy dicsőség volt ez, hogy megkóstolta a sörömet, amit tudom hogy utál, de mégis valahol miattam tette és ez nagy örömmel töltött el. S talán ezért is volt érdemes megszegni a szabályt illetve kihasználni  az A paragrafust miszerint:"Kivéve ha valakit ezzel a nemes itallal kínálva avatsz tiszteletbeli gépésszé"

  Miután aztán a salmbuc és a sör is elfogyott szép lassan elindultunk hazafelé, az út különösen lassúra sikeredett mert mindketten nagyon belakomáztunk.

  Nem maradt más hátra mint hogy itt is összegezzem az eseményeket, s bevéssem az indexbe az érdemjegyeket.

Sunnázva: Az idei gépész rendezvény nagyon jól sikerült. Talán a lányok is észrevették hogy miért is olyan nagy a mellényünk vagy a mellényem amikor azt mondom hogy always gépész. Akár hogy is szembeállítva a gazdász rendezvénnyel tényleg csak pozitiv dolgokat tudok mondani. Leszámítva azt az aprócska kis veszekedést, amit sokkal inkább a makacsság és a hülyeség kombinációja szült mintsem komoly érzelmi töltések.

  A hangulat: Nem lehet rá panaszunk, hisz nem sok gépész mondhatja el hogy két szép lányzót vihet ilyen színvonalas helyre. Továbbá az est fényét emelte a gépész Dalárda fellépése is, illetve hogy a szakvízet is 240 FT-ért húzták a kútbul. 

  A sor nyilván az eső miatt is kisebb volt, és a hőbőlgés is kevesebb volt. Összeségében tehát haladt minden mint egy jól beolajozott gépezet, se lökdösődés se kiabálás, csak finom ételek. Tehát az érdemjegy nem lehet más mint jó.

Az étek: Örömteli volt hogy többféle étel közül választhattunk. S mivel csak alapos tesztelés során eshettünk át a ló tulsó felére, így mind a négy ételt végig kellet ízlelni. Persze idő hiányában csak kettő került megízlelésre, de ez is többet tett le az asztalra mint a gazdászoké. Bárki is tette bele a fakanalát volt érzéke hozzá. Mind a tarhonyás lecsó, mind a slambuc finomra sikeredett. Bár a slambuc ízvilága ugyan olyan ködös számomra mint a pacalé, így tulajdonképpen nem tudom leírni mi a jó slambuc eszenciája. Talán majd ti a kommentjeitekbe. 

  Lényeg a lényeg hogy az étel szerintem/szerintünk finom volt, és az ár érték aránya is kielégitő volt. A legnagyobb jósági fokot talán a változatossá eredményezte. Így az érdemjegy nem kérdés hogy jeles.

Harmadik vizsgálati szempontom a szervezés. Talán illendő lett volna ezzel kezdenem mert ez a legkönyebben letudható. Ha rövid akarok lenni akkor csak azt mondom hogy minden úgy működött mint egy olajozott gépezetben. Nem hiába nyűglődnek annyit a gépészek Gali "bátyáim" tanár úr szerelés anyagmozgatás nevű kurzusán annyit. Ott aztán megtanulhatták a szervezés csinnyát binnyát. Bár hogy őszinte megyek az itteni jó eredmény elérésében segítségünkre volt némi puska is, nevezetesen az időjárás. Az esőben ugyanis méltán kevesebb embernek volt kedve a szabadba tölteni az időt. 

  Külön eredmény még hogy a finom étel mellé akciós nedü is járt, ami még jobban emelte a szervezési értéket.

 A sorbanállást és a tányér problémát is jól kezelték a srácok, ugyanis tányérból bőséggel tudtunk volna adni a gazdászoknak is. A sor pedig inkább az emberek viselkedésében volt más, itt tényleg nem volt höbörgés, és kiabálás. Mindenki szépen kivárta a sorát, és az adagját, amire aztán nem is lehetett panasz.

   Így hát  gépészek érdemjegye a szervezés kategoriában ötös. Így hát azt tudom mondani hogy remélem jövőre is ilyen színvonalas bográcsot kerekítenek majd a szervezők, és a tavalyi botlás csak egy egyszeri alaklom volt. 

   

Ennyi lett volna a mai kis gasztrókultúrális élménybeszámolóm, remélem tetszett számotokra, és hogy nyálcsorgatások hatására nem ment tönkre a klaviatúrátok. Remélem sikerült némi mosolyt csalnom orcátokra ebben  a zimankós, zagytározós vörösiszapos időben. A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, vigyázzatok magatokra és élvezzétek jól egymást. A következő írásomig legyetek türelemmel addig is sziasztok.