Gólyabál 2010

Minden én végén egy estére megáll az idő. Visszagyürjük a zsebeinkbe a hiányosnak bizonyult puskáinkat, mosolyogva beadjuk adrenlin foltos dolgozatainkat és hátra haggyuk egyetemi életünk minden nyügét baját. Izgatottan szép ruhába öltözünk hogy a legjobbat mutassuk magunkból, hiszen ezen az éjszakán nagyobb figyelmet szentelünk Egymásnak. Tudjuk hogy egy tartalmas éjszaka vár Ránk, remek alkalom arra, hogy eltöltődjünk közös élményekkel a szürke hétköznapokra. Bizony nem susogok most másról nektek mint a hagyományos Gólyabálról.
November 15-én újabb kanyart vett a diplomáig a szemesztere sokasága ugyanis ezen a napon került megrendezése a Gólyabál. Ez a rendezvény főleg az első évesekről szól, de természetesen képviseltetik magukat a felsőbb évfolyamok is, ki ki párjával indul bálba, ki ki pedig a friss portékát veszi számba, ki ki pedig csak azért látogat el eme rendezvényre mert épp nem akadt más dolga.
Ahogy az lenni szokott minden iskolában, minden új környezetben az elsősök ezen a napon vállnak beavatottá, s nyernek bebocsattatást az egyetem kapuiba. Ekkora már ki ki megtanulja hogy a T.O-ra óra ütközőssel nem illik felmenni, hogy Bieder apánk szeret minket, hogy Ki kicsoda az a Torda Béla, s hasonló nyalánk dolgokat. A felsősők pedig már nyakukon érzik a vizsgaidőszak hűvős lehelettét: így hát mindenkinek jól esik még a felhőtlen szórakozás...

Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! Az ősz, különösen az október a báli szezon nyitánya. Ebben a hónapban sorra rendezik meg különféle apropóból a bálokat, legyen szó szalagavatóról, gólyabálról, vagy épp szüreti bálról

. Ilyenkor aztán a lányok magukra ölthetik a kisestélyiket, a legények pedig az ünnepi mentéjüket. Ilyenkor valahogy engem mindig megérint a múlt szelleme, szemem előtt megjelenik egy romantikus báli kép az 1800-as évekből, amikor a nők abroncsos szoknyákban, a férfiak pedig díszegyenruhában vagy díszmagyarban ropják a táncokat, a mennyezeten pedig kristálycsillárok lógnak, s valahogy mindenki olyan vidám.

  Ezért nagy öröm és különös izgalom számomra egy bál. Ezúttal SZEgyetemenük jóvoltából a hagyományos gólyabál apropóján vehettünk részt Kedvesemmel egy bálon. S mint gondolom, kiderült számotokra most következik eme rendezvény számvetése. Tehát vágjunk is bele az előzmények tárgyalásába.

  Talán mondanom sem kell hogy nem kellet sokáig győzködni a gólyabáli jegyvásárlásra, hiszen kimondva kimondatlanul ott lebegett a levegőben hogy bizony mi ott leszünk. Ezúttal számomra kicsit érthetetlen módón nem a fizetsz, megkapod a jegyet, és távozol a pénztártól szisztéma volt, helyette a nagy okosok kitalálták, hogy a szegény egyetemista életét banki átutalásokkal keserítik meg, majd egy későbbi kijelölt időpontban vehettem kézhez a jegyemet. Ez kicsit olyan bonyolítottnak tűnt számomra, elvégre jóval egyszerűbb, ha az ember fizet majd megkapja az árút, mint ez.

  Ezen kis kerülő beiktatásával aztán október 11-én vehettem kézbe a jegyemet, ami a szokásos formavilágban tündökölt, s a megszokott arcát mutatta felém, kicsit a Bródy bál feelingjét idézően. Kedvesem ezúttal is mint már a korábbi években is szórólapozás keretein belül jutott ingyen jegyhez. Ugyancsak így szerzett jegyet Timi is, aki később már a jegy értékesítésével volt elfoglalva, mivel a zh dömping jóvoltából kiment a fejéből az esemény. (Legalábbis a hivatalos verzió szerint így történt).

  

Ahogy teltek múltak a napok, egyre nőtt az izgalom a bál irányában, hiszen azért egy férfinak is legschneidigabb orcáját kell ilyenkor mutatnia, főleg akkor ha a bál egyik legszebb hölgyének társaságát élvezheti. Így hát hosszas tűnődés következett az ünnepi mente kiválasztását illetően, mert ugye a szabály az szabály, s egy gépÉSZ sem mehet kétszer ugyanolyan ruházatban bálba, így a tavalyi sódersanyi mentét idén leváltottam. Helyette  a HUHA projekt kapcsán újított BARACK SZINŰ ingem, mely azért sok vitát váltott ki,  és a hozzá dukáló narancsszínű nyakkendőt vettem elő. S mivel ezekhez a fekete megy a legjobban színbe, ráadásul halovány bőrömet is ez emeli ki a legjobban, így a fekete aufomat és nadrágomat gondoltam ki hozzá. Miután aztán a ruhaköltemény már adott volt, csak egy feladat várt rám, a nyakkendő megkötése. Szégyen szemre ugyanis 21 életévem alatt nem sikerült elsajátítanom a nyakkendőkötés fortéijait. Először Kokót kértem meg a nyakék megcsomózására, de ő kinevetett majd tovább tessékelt arám irányába, Ő azonban szintén nem tud nyakkendőt gyártani, így hát mint a mesében tovább haladtam Larionhoz, aki közismerten híres nyakkendő kanyarításáráról. Azonban vele valahogy a hét zűrzavarában nem sikerült összetalálkoznom, így esett hát hogy a bál közvetlen előestéjén még kötetlen kapcsolatban leledztem a nyakkendőmmel, s nem számíthattam másra mint magamra, elvégre a nyakkendő sem kötődik meg magától…

 Ezen felvezetés közben ért a várva várt pénteki nap, mire is a bál ki volt doboltatva. A péntek, miután kipihentem magam, a készülődés jegyében telt, hiszen  Kedvesemmel közösen hangolódtunk rá a bál ritmusára. Ennek aprópóján aztán szintén régi hagyományként vacsorát is készítettem Mátkámnak. Mivel azonban a hűtő nem végtelen, így előzően bekelett vásárolnom a vacsorához. A menüt természetesen már jó előre kigondoltam, hisz egy mérnök akár hogy is tervekben gondolkodik. Előételnek vegyes gombóc os levest képzeltem az asztalra, míg a főételt szalma krumpli és csirke kebap (Dodi módra)  zöldségágyon testesítette meg.  Az ízes falatok mellé természetesen nemes nektár is dukált, ezúttal almalé formájában. Mivel aztán egyedül voltam a bevásárlás alkalmából, így ezúttal nem vesztünk össze az üdítő mibenlétében. Délután három fele le is battyogtam a közeli közértbe megvásárolni az alkotókat. Szerencsére épp kifogtam az akciós októbert, így majdnem mindenhez feláron jutottam hozzá. Miután aztán ezzel is megvoltam, s a lakásban kicsit egyedül éreztem magam, úgy gondoltam hogy rögtön elő is készülök a főzésre, hogy mire  asszonypajtás megérkezik már kész ízorgia elé állítsam. Így hát megtisztálkodtattam a csirkét, majd felszeltem és bepácoltam. Ezt követően a mártást is elkészítettem, amivel kicsit trükköznöm kellet mivel Kedvesem nem szereti a majonézt, így a ’megfelelő’ ízvilágot  egy leheletnyi ecetencia hozzáadásával értem el.

Miután a hús és a mártás az előírásoknak megfelelően  a frigóban vacogott, rendbe vágtam kicsit a szobát, majd kisvártatva keresett is Kedvesem hogy négy órakor érkezik. S mivel a jó lovag nem bírt már otthon ülni így hát úgy határoztam hogy  elindulok Kedvesem felé a buszmegállóba.  Jó 10 perc elteltével aztán találkoztunk is, s indulhattunk a víztorony utcai lakás felé. Útközben természetesen faggattuk egymást hogy miben lesz a másikunk, illetve természetesen Kedvesem igyekezett kifaggatni a vacsorát illetően, én persze a dezinformálás mestereként  hallgattam a tényleges menüről. Megérkezve a lakásba aztán lepakoltunk, majd kicsit kifújtuk az út porát. Ezek után már nem tudtam tovább titkolni az étel mibenlétét, s mivel már mindketten éhesek voltunk így hát nekiláttunk a főzésnek.  S míg én  a húst és a levest készítettem addig Kedvesem hogy ne unatkozzon a paradicsomokat bűvölte gyönyörű szemeivel. 

 Szép lassan aztán el is készült a vacsora, amolyan épp időben, mivel már mindketten nagyon éhesek voltunk. Így hát szépen illően megterítettünk majd elfogyasztottuk vacsoránkat. A vacsi az útózöngéket követően nagyon jó pontszámot ért el, s a romantikus estéből már tényleg csak a gyertyafény hiányzott.

  A kellemes étel után még kicsit üldögéltünk a konyhába, majd birtokba vettük a szobánkat. Ahol aztán rápihentünk az eseményre, s hosszasan beszélgettünk a hétvégéről, s a további terveinkről, közbe közbe természetesen ahogy lenni szokott pár csók is elcsattant köztünk.

  

Már 8-at ütött az óra amikor nekiláttunk a készülődésnek. Ez a zuhanyzást sminkfelrakást, már akinek kell, hajigazítást, majd az ünnepi ámulatbaejtő ruhák felvételét foglalta magában. Így hát a fürdőbe vonultunk ahol megfelelően felkészültünk a mulatságra. Illatosan belebújtunk a ruháinkba, majd következhetett az ilyenkor szokásos fotózkodás. Kedvesem új ruhája pont úgy mutatott rajta mintha ráöntötték volna, s első ámulatomból magamhoz térve, meg is kezdtük a fotózást. Ezúttal több perspektivából is megörökítettük magunkat, mivel Julcsim is magával hozta a fótóaparattját. Meg kell hogy jegyeznem hogy az Ő gépe valahogy sokkal élénkebb, élesebb képet készített. Ezek begyűjtése még folyamatban van, bár ha olyan sebességgel megy végbe mint a papucs hozás akkor nem várok sok jót ;) (Ezért is jó fotózni mert mások addig rágják a füled míg..) De a karakter kavalkád helyett beszéljenek inkább a fotókopiák. Szóval lássuk is hogy milyen csínről is beszélek..

Persze a fotózást követően egyből meg is néztük az eredményeket, jó néhányt lájkoltunk, jó néhányat pedig a lomtárba küldtünk. Azonban azt hiszem a készült fotókkal mindketten elégedettek voltunk, hisz nagyon elegánsan néztünk ki. 

  A fotózkodást követően aztán mivel az alkalomhoz illő nedű is dukál így elfogyasztottunk pincészetünk legjobb üveg borát, egy 2002-es BB rosé formájában. Bár én nem feltétlenül vagyok a rosé borok kedvelője, de tudom hogy Kedvesem szereti ezeket a borokat, így ezzel is igyekeztem a kedvében járni. Azt hiszem sikerrel :)

  Így hát a kezébe is adtam a flaskát, és megkértem hogy mérje ki az adagokat. Meg kell hogy jegyezzem hogy nagyon jól állt neki a pohárnok szerepkör is. Persze kihasználtam az alkalmat hogy nem tud hevesen tiltakozni a fotózás ellen, így ezt a pillanatot is sikerült lencsevégre kapnom. 

A tökéletes pillanatokról már csak a zene hiányzott, hisz mit kívánhat egy férfi többet, mint csinos barátnő, finom bor, és alkalomhoz illő muzsika. De mivel a muzsikok épp egy kis malenkij roboton voltak a távoli szibériában, így zenét csak Kedvesem mobiltelefoncsengése biztosított számunkra. Mivel ugyanis a kellemes iszogatásban derekasan meglódult az idő, SzöSzingerék el kezdtek minket hiányolni az eseményről. 

  Kedvesem gyorsan lerendezte a kérdést, a mindjárt ott leszünk szófordulattal, amit végül meg is valósítottunk. Így hát a beszélgetést megkúrtitottuk mint Bénsz kapitány, és az italozást is hamar befejeztük. Gyorsan kabátot kaptunk magunkra, s elindultunk a helyszínre, ahol is kigyozó sorokat találtunk a bejáratnál, s szerénységem már el is kezdett zúgolódni hogy bizony napestére sem jutunk be. Szerencsére most is korán heveskedtem, hiszen a sor gyorsan haladt, kavarodást csak az okozhatott hogy  a beléptetés után egyből a ruhatár következett, ahol a hölgyek leadták a nyenyecbőrőket az úrak pedig a cilindereket. Fel is merült bennem a kérdés hogy akkor most a bejáratnál volt-e a sor, vagy a ruhatárnál. Minden esetre én inkább a ruhatár számlájára róvom ezt. Miután a bejárati két kétajtós szekrény enyhe olaj színben lekezelte a jegyeinket, beljebb fáradtunk, vagy taszajtott minket a tömeg :) [Ha a Békávé is ilyen jegyszedőket alkalmazna tán nem lenne annyi lógós és tán le lehetne cserélni az enyhén túlkoros gépjárműparkot]

   Szóval elég az hozzá hogy bejutottunk, bent aztán jó szokásom szerint az idei báli ruhatrendet szemléltem. A férfi oldalon nem sok változás történ 2009 óta, még mindig a suit a divat, azonban örömmel töltött el a tudat hogy a sódersanyi mellény idén kiment a divatból. A lányoknál már sokkal több részletre kellet figyelni, dekoltázs formára, hosszra, színre, nyenyecbőrős vagy nyenyecbőrtelen, szoknya vagy nadrág, szoknya hossz, s nem beszélve az anyagok elasztántartalmáról..

 Itt aztán a gyors teszt lefuttatása után megállapítottam hogy túl sok az ismeretlen, az egyenlet nem inhomogén, tehát nem tudom feltérképezni a női divatot. Azt azonban leszűrtem hogy idén a szoknya a divatosabb. Tán épp ennek okán örültem hogy Kedvesem inkább nadrágban vett részt az alakalmon. Ezzel egyedivé téve megjelenését. S legalább ha elkallódók a nagy forgatagba nem kell a színpadi mikrofonnál bemondani hogy a barnahajú srác keresi az oldalbordáját..

  S míg én a tesztet futattam lelki szemeim előtt, addig Kedvesem a ruhatári sorban igyekezett leadni a kabátkáját. 

 Miután sikerült leadni a kabátot, mi is beljebb fáradtunk. A bejáratnál aztán tévedésből engem is elsősnek néztek így a kezembe nyomtak egy példányt a gólyaesküből. Ez azért is volt örömteli mert a sajátomat úgyis elhagytam vagy a zimankós téli hónapok alatt édes jó szüleim begyújtottak vele.

  Az egyetemi csarnok ismét az ilyenkor szokásos arcát mutatta nekünk. Jó volt látni hogy a szervezők az előző év tesztüzeme mellet idén felpatchelték a mókát, ugyanis kellemes kis burnos foteleket helyeztek el a téren, ahol aztán a fáradtabb öregdiákok is lepihenhetnek. Lehet hogy a hajlott korukra és a meszesedésre gondoltak ezzel. A  füzérben felaggatott lufik azért igen imponzáns hangulatot teremtettek, mi pedig elhatároztuk hogy körbejárjuk a teret, hogy megtaláljuk Stokiékat. S mivel azt mondták hogy a bejárattól balra ülnek, így arrafelé indultunk el.

  Itt elsőként a burn szinpad lányait csodálhattuk meg, majd mögöttük a félhomályban valamiféle reklámhírdetést illetve azon túl egy ételbárt találtunk, ahol számtalan guszta kis szendvics sorakozott, kedvem lett volna felkapni egyet s gyorsan megenni. De mire észbefigyeltem Kedvesem már tovább is rángatott. A színpadhoz közel érve aztán lecsengett számunkra a tantusz hogy Stokiék vagy dezinfármaltak minket, vagy bebújtak a burnös lányok alá, mellé..

  Talpraesett emberek lévén így hát kifelé indultunk a térről, hogy egy csendesebb zúgban felhívhassuk őket, megtudva a poziciójukat.  Így hát kifelé indultunk, a változatosság kedvéért a másik koridoron. Ekkor találkoztunk Esztikével, aki szintén tiszteletét tette a bálon, s igen csinosan nézett ki. Meg is dícsértük az öltézékét, majd gyorsan le is kaptam a lányokat. Gondoltam hogy színesítse a blogom folyamát szép lányok.

A fotózás után aztán tovább folytattuk a Keresd a Stokit c. játékot, s folytattuk utunkat kifelé.Útközben is sok érdekességet találtunk, többek között elsőnek az italbárt, mellette a fodrász/sminkes studiót,  a sor végén pedig SzöSzt és Stokit, akik nyugodtan ücsörögtek az itt elhelyezett kis székeken.

   Mindketten nagyon jól néztek ki, s jó volt látni hogy béke dúl köztük. Üdvözlés után aztán a lányok duhaj csevejbe kezdtek, ami kapcsán kölcsönösen megdícsérték egymás öltözékét, bár mi fiúk gondolom szívesebben láttuk volna őket ruhanemű nélkül. Talán SzöSz is így volt ezzel, így igyekezett is kihámozni Julcsit a ruhájából ;)

 

A találkozás nagy örömére aztán el is váltunk egymástól, mivel továbbmentünk a báli fotózás irányába. Idén ugyanis igyekeztük kivenné a részünket a felkínált valóban színes programokból. Miután aztán megtudtuk az árat, úgy határoztunk hogy készítettünk pár képet magunkról. Igazán jó volt hogy egy profi fotós fotózott minket, s hogy tényleg megkereste számunkra a legjobb beállítást.

  A fotózkodás után könnyedén kiválasztottuk a legjobban sikeredett képet, bár tény hogy Kedvesem mindegyiken elbűvölően nézett ki, én viszont kevésbé. Rövid tanakodás után végül kiválasztottuk melyik tetszik mindkettőnknek a legjobban.

   Ezt követően aztán hosszabb győzkődés után bezavartam Kedvesem a fodrászszobrászhoz, hogy elkészítsen neki valami olyan frizurát amitől orcám porba hull. Mint mindig a fodrászcsaj nála is a szokásos hülye kérdéssel kezdte "Mit szeretnél?" Amire aztán én kieszeltem a tréfás válaszomat hogy betonozni.. Mégis mit szeretnék egy fodrásztól?!. Az meg teljesen abszurd szerintem hogy én mondjam meg hogy milyenre is vágja a hajamat, mert ha én mondanám meg akkor bizony félhosszú hajam lenne, szőkés tincsekkel, vagy valami ilyesmi rettenet..

  Örömmel fogadtam hogy erre a kérdésre Kedvesem sem tudott értelmes választ adni, hasonlóan hozzám, így ő is a fodrászcsaj ízlésére bízta magát.

  S míg izgatottan szemléltem a frizura alakulását, közbe közbe az előttem elsuhanó kirakatokat is megnézhettem. Ahogy aztán egyre bíztatóbban készült a frizura, bizony szemem is egyre csak kerekedett az ámulattól. Mivel mindenhol vannak vicces emberek, így a fodrászcsajhoz is hamar megérkeztek a duhaj gólyalegények, s kínálgatták a fodrászlány kezei között 'izzadó' barátnőmet. Ezen aztán jót mosolyogtam, mindig büszkeséggel tölt el ilyenkor hogy az "Én barátnőm, s hogy másik is látják hogy mennyire csinos". Talán ilyenkor értékelem igazán azt hogy mim is van, s hogy milyen szerencsés emberke vagyok. Hát igen "gyarló az ember".

   A frizura aztán szép lassan el is készült, s hát az eredménye meghatványozta a képzelt hatást. Hihetetlenül klassz frizura készült. Első döbbenetemből nem is tudtam megszólalni. Mivel aztán Manómnak is tetszett az eredmény, el is határozta hogy újból kell fényképet csinálnunk, mert ez a frizura sokkal szebb, és hát ritka hogy az embernek ingyért megcsinálják a frizuráját. Én pedig komolyan elgondolkodtam hogy én is bepattanok a székbe, nekem is rittyentsen valami helyre kis frizut a néni..

  Következő útunk azonban nem a székbe, hanem a fotóshoz vezetett, Kedvesem be is dobta női báját hogy megkérdezze hogy lehet-e újat készíteni és az elsőt elfekvőben hagyni. Mivel a fotósnak is volt szépérzéke, így szinte egyből rá is bólinott a dologra, mi pedig újra a vakuk elé kerültünk. Így született hát meg a legújabb közös fotónk, amit most mindketten szent grálként nagy becsben örzünk. Azt hiszem igazán jól sikerült, de nem próbálom meg leírni hanem lássuk hogy mi is készült tulajonképp, bár a fotó fotója nem igazán adhatja vissza az eredti minőséget :D

A fotóra várva aztán megkezdődtek az elsősöknek szánt programok. Így többek között a nyitótánc is, ami ezúttal is bécsi keringő  volt. Remek lehetőséget kínálva ezzel számunkra hogy kihasználjuk társastánc tudásunkat, de mivel az angol szerintem szebb és jobb, és azt biztosabban is ropom/juk, így inkább erre a táncra kértem fel partnernőm. Aki  akkore ellenállást fejtett ki mint a Maginot vonal, bár körös győzködés után azonban hajlott a táncra, főleg mert bedobtam a duzzogó faktort, amivel általában mindent elérek. Így mivel már a szám fele letelt, de azért sikerült kicsit táncolnunk egymással. Én nagyon élveztem ezt a pár perces táncikát. S nem igazán értettem hogy miért kell szégyenkezni ha tudunk táncolni, és ha szeretnénk is, elvégre mulatni jöttünk vagy mi a szösz..

   A tánc után SzöSz kicsit ki is oktatott hogy rosszat táncoltunk, de ő nem volt tudatában azzal hogy szándékosan, miután aztán megmagyaráztuk neki hogy miért is így táncoltunk, visszaszívta mondandóját. Ekkor tűnt fel számomra először hogy Stoki a korábbi események miatt csendkirályosat játszik irányunkban. Minden esetre mivel nem szeretek konfrontálódni, így nem forszíroztam a beszélgetést, inkább csak hagytam hisz előbb utobb minden helyreáll, s megtörik a jég.

   A tánc után következett az elsősök esküje, amit követően ők is hivatalosan belépnek a SZErengeti nemzeti parkba, ezt aztán már a burnös fotelból élveztük.S mivel az eskütétel a számtalan kar miatt igen hosszúra sikeredett, így az unalmas ücsörgést fotózással is egybekötöttük.

    Az eskü után a színpadon a zenekar vette át a szerepet s húzta a talp alávalót, nem is olyan rosszul. Így hát mi is a színpad felé indultunk. Így hát elkezdődött a bál igazán élénk íze, azaz a táncolás. Mivel mindketten szeretünk táncolni Kedvesemmel, és sajnos az utóbbi időben ritkán volt erre lehetőségünk így különösen élveztük ezt az alkalmat. Felettébb kellemes volt hol összebújni hol pedig gyorsabban ropni a táncot, bár még messze nem érek apukám táncnyomdokaiba, minden esetre nagyon élvezetes volt. S ahogy telt múlt az idő egyre jobban belemelegedtünk, azonban jelentkezett az ilyenkor szokásos női krach azaz a cipő kérdése. Erről mindig az az emlékezetes farsangi bál jutott eszembe amikor is Anna ledobta cipőit s úgy ropta tovább.. Kedvesem nem volt ennyire lezser s inkább pihenőt tartottunk, ami ismét lehetőséget kínált a fotózásra.

 

A pihenésbe érkezett meg az est cölöp vendége, neveztesen Szikora Róbert és az ergó sunák. Ergó ismét visszamentnk a színpad közelébe, hiszen nem mindennap lát az ember cölöpöt. Hamar kiderült azonban hogy ez a sztárvendég nem épp olyan színvonalas mint a Korda házaspár. Így hamar azon kezdtünk el gondolkodni hogy tulajdonképp miért vagy ki szavazott pont Szikorára. Így a hangulat hamar hanyatlásnak indult, amit a modoros egyetemista közönség némi fütyüléssel is tudatosított. Ezek után aztán Robi is észlelte a problémát, s igyekezett kicsit tempósabb, kicsit jobb számokat játszani. Minden esetre a hangulaton ez már csak kicsit segített. Azt hiszem ismét sikerült egy olyan 'együttest' elhozni a bálra, amire nem igazán lehet táncolni. Így a tavalyihoz hasonlóan idén sem sikerült minden energiámat kiadnom. S mivel a Szikora élvezés hamar lecsengett számunkra, így visszavonultunk a tánctérről, átadva a Szikora keménymagnak, a fanfan lányoknak, és a kellően részeg gólyáknak a mulatozásra a terepet.

  Így ismét visszakerültünk SzöSz és Stoki közelébe, akik épp a róluk készült képet nézegették. Ekkor jutott eszünkbe hogy mi is begyüjthetnénk a fotónkat, így a még mindig hosszú sorban álló fotóshoz mentünk. Kis várakozás után aztán meg is kaptuk a képet, s bizony  a kezünkbe sokkal jobban mutatott mint a gépen :) úgyhogy elégedetten mutogattuk Stokiéknak az eredményt, s kölcsönes dícsértük egymás képeit. Bár ebben a versenyben Stokiék nyertek, mivel ők kész portfolió birtokosai lettek, de hát nekünk egy jól sikerült kép is elég volt :)

   Kisvártatva aztán a színpadon és a zenei felhozatalban is változás állt be, ugyanis Robi egy jó negyed órás produkció után elhagyta a színpadot. S hogy Nagy Ferósan éljek kritikával "Ez sz@r volt".

  Mivel ekkor már javában éjfél után járt az idő így következett a bálkirály és bálkirálynő eredményhirdetés. Bár nem hiszek az ilyen idézőjeles szépségversenyekben, de azért figyelmesen hallgattuk az eredményt, s igyekeztük megnézni a díjazottakat. Hát mint ahogy ilyenkor lenni szokott természetesen ismét az nyert akinek sok ismerőse volt a helyszínen, s nem a legszebb, vagy leghelyesebb illető. Így eshetett meg hogy a férfiaknál a második udarúr (?) nem vicc ezt mondta a konferanszié sokkal rondább volt mint a harmadik helyezett. Az első pedig az a tipikus rózaszinpólós alfahím töpörített mása. A lányokat már nem volt alkalmam jobban megfigyelni, de lehet hogy jobb is, minden esetre azt hiszem itt is hasonló eredmény született.

  Ezt követően kicsit még üldögéltünk s fotózkodtunk, hogy a galériám teljes legyen igyekeztem pár 'művészibb'fotót is készíteni. Ezen sorozat termékei közül szemeztem nektek a következő blokban.

 

A hivatalos program már már a végéhez kandikált, így mi is visszamentünk a színpadoz kicsit még táncolni. Mivel az együttes egyre jobban és jobban játszott, így hamar csúcsra húzta a kicsit bepunnyadt hangulatot. Szerencsére így előttünk is megnyilt a lehetőség hogy kicsit táncikálhassunk. Ebben a vad mozgásban azonban hamar elfáradtunk, így hát úgy döntöttünk hogy hazamegyünk. Megkerestük hát Stokiékat, s elköszöntünk tőlük.

  Valahogy a többi egyetemista is ekkortájt fáradt el, mert meglehetősen nagy tömeg indult meg velünk együtt a ruhatár felé. Így ismét egy kisebb sor keletkezett a kabátraktárnál. Miután aztán Kedvesem megkapta a kabátját, majd felsegítettem rá, elindultunk hazafelé. Nagy taktikus révén a csarnok másik ajtaján hagytuk el az épületet, ami az én grandiózus ötletem volt. Viszont nem számoltam azzal hogy az az ajtó a dohányzásra kijelölt helyre vezet, így orcunkba vágódott az ott összegyűlődött füstfelhő, mely egy késdobáló becsületére válna. Kis limbózás után, azonban átkerültünk a frisslevegős részlegre, s elindunk egy kis kerülővel hazafelé. Talán mondanom sem kell hogy életem egyik jó ötlete volt ez a húzás :D Útközben aztán ezen is sokat poénkodtunk, de csak addig ameddig Kedvesem a mögöttünk kopogó cipőkre nem pillantott, s nem tette azt a megjegyzést hogy "Két lány jön mögöttünk." Mivel közel állandó ámde lassú sebességel közlekedtünk, így hamar meg is előzőtt minket a "lánypár" s ekkor derült ki számunkra hogy micsoda férfi e nő.. Számomra máig nem tiszta hogy a férfi arcán helyetfoglaló szakállat minek vélte, nézte Kedvesem. Így hazafelé hogy saját butaságom mentsem, ezzel szekáltam :)

  Hazaérve aztán félretettük a báli ruháinkat, Kedvesem szétszedte a hajkölteményét, én is kibújtam az ünnepi díszmagyarból, majd egy pohár víz után lefeküdtünk.

Összeségében mit is mondhatnék a 2010-es gólyabálról. Röviden csak annyit hogy jó volt. Jól éreztem magam, s tényleg a színes programokban való lubickolás emelte az est fényét. Legjobban talán a tavalyihoz viszonyíthatnám a rendezvényt, így párhuzamba állítva az idei klasszisokkal jobb volt. A szervezők is sokat finomodtak, tanultak az első csarnokban rendezett bál óta. Örültem hogy Stoki és SzöSz is részt vett a bálon, bár a tökéletes tán úgy lett volna ha Timi és Matyi is velünk vannak. Tehát ők mindenképp nagy hiányzók voltak.

  A sztárvendég kicsit lehúzza az értéket, ugyanis nem igazán volt oda illő ismét. Nem tudom hogy szavaznak erről, de szerintem Szikorára nem sok voks érkezhetett. 'Szerencsére' a tavalyi báli együttes sem alkotott feledhetetlent, így ebben is azért kicsit idénre hajlig a tolómérőm.

   A legjobbnak azonban azt értékelném hogy végre sikerült kikapcsolódnunk Kedvesemmel. Részlegesen lezárva ezzel az elmúlt hetek feszültségeit. Én nagyon jól éreztem magamat, s azt hiszem Ő is, úgyhogy csak azt tudom mondai hogy remélem jövőre is együtt bálozhatunk. 

  Mindent egybevéve tehát jól vizsgázott az idei gólyabál, pontosítva a dolgot egy 9,87-es értéket dobnék fel. Végre kirángatott ugyanis a szokványos  egyetemi mocsárból, s megkockáztatom az év eddigi legklasszabb eseménye volt számomra.

   

Kedves olvasóim, köszönöm hogy türelmesen végigolvastátok irományom, remélem tetszett. Mint ahogy mondani szoktam természetesen ha nem jött át akkor az nem a vájtfületek hibája, hanem azé hogy ezt nem lehet leírni ezt át kell élni. 

  A következő írásomig legyetek jók, vigyázzatok magatokra, élvezzétek egymás társaságát. A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok.