“…A kukorica állja,
neki a harmat is elég.
A kukorica állja:
már szépen fölsudárodott;
rejtő sűrűje várja
a libapásztor párokat…”
Üdvözlöm a kedves olvasóimat! Most hogy újra felvettem blogom folyamát futószalagon termelem a bejegyzéseket. Remélem az előző bálozós írás után kellően üdítően hat majd rátok a következő írás is. Az őszről az embernek sok minden juthat eszébe, többek között a hideg, a favágás, az hogy Győrben minden este szitál valami esőszerű tej, vagy épp a lehulló levelek. Az ősz akár hogy is de az idénymunkák szezonja is, talán épp ezért ekkortájt indul be a báli szezon is, hisz egy kiadós munka után az emberek szívesen mulatozhattak csinosan. Vitathatatlan hogy a levelekhez hasonlóan az őszhöz köthető a szüret, ugyan úgy mint a kukoricaszedés. Mivel falun élek s idén a füredi szüretből egy sajnálatos esemény miatt kimaradtam, így idén a saját idénymunkánk kötötte le a figyelmemet.
Hazaérve a Győrből épp hogy átöltözhettem otthoni mackóba, máris Apu hívó szava keltett, hogy mit csinálok mert munka van. Mivel nem akartam sokáig ingerelni az öreget így kidugtam fejem a jó meleg szobából, s meghallgattam a mondandóját. Már az első pár mondat után sejtettem hogy bizony a kukorica szedésről lesz itt biza szó, így hát nem is okozott nagy meglepetést amikor a traktorhoz invitált. Mivel mi még nem rendelkezünk SIP TORNADO csűtörő-fosztó berendezéssel, amit én csak röviden kukoricakombájnak hívok, így mi még hagyományosan kézzel szedjük a kukoricát. Szívesen emlékszek vissza a régi időkre, amikor kimentünk a birtokra rokonostul és ott szedtük a kukoricát, egy szál pólóba, mit sem törődve azzal hogy a kukorica levele vág.. Önfeledt gyerekként szívesen futkostam a kukoricásba és törtem le a csöveket, vagy hogy más példát is mondjak ott van a kokrica egyelés, ami azért volt mókás mert bizony ezt nyári nagy melegbe kellet végrehajtani, és én igazából sosem értettem hogy mi is az értelme. De térjünk vissza a főtémához azaz a pénteki naphoz. Tehát édesapám a traktorhoz invitált, ahol első munkafeladatunk az volt hogy felpumpáljuk az enyhén nyomásvesztett, gyakorlatilag tök lapos kerekeket. Nem tudom igazán hogy apum örült-e jobban a traktornak, vagy a traktor örült-e jobban apumnak, de tény hogy jó rég látták egymást. Én pedig szorgos helóta révén felpumpáltam a kereket, ami koránt sem volt olyan egyszerű, mivel a szelep enyhén részegesre vette a figurát, így majdnem olyan művészet volt megtalálni mint azt a bizonyos G-pontot.
Minden esetre kis idő múlva kemények lettek a kerekek, s készültünk az indításra, ami egy traktornál mint tudjuk sosem egyszerű. Apu ilyenkor rendszerint káromkodik is bőszen hogy miért nem indul a masina, én inkább jól szórakozok ilyenkor, s felidézem magamban a TERVSZERŰ MEGELŐZŐ KARBANTARTÁS rendszermodelljét. Most azonban igyekeztem fékezni a kacarászosomat hiszen lelkiekben már az egész család a kukoricatáblában törte a csöveket, a masina azonban csak nem akart beröffenni. Így hát kezdődhetett három négy míves káromkodás között a hiba keresése. Itt aztán ismét egyik “kedves” tanárom szavai jutottak eszembe miszerint “A hibát sokkal könnyebb az elején megkeresni mint amikor már komplett rendszerről beszélünk”. Mivel aztán a traktorban egy Pannónia p20-as szív dohog, így egyből a gyújtási rendszer feltérképezésénél kezdtük a hibakeresést. A gyertyapipa lehúzása után rögtön meg is találtuk hogy bizony a szikra nemléte okozza a galibát, így hát tovább kerestük a gyujtási defektet. Ahogy a nagykönyvben meg van írva a gyújtógyertyától indultunk el lefelé egészen a megszakítóig. A gyertya megkefelése után, a vasparipa még mindig nem adott életszikrát, így tovább keresgéltünk. Második hiba okként az Isikawa diagramban a gyújtókábel volt, így apu hozott egy “újat” ami azt jelenti hogy kicsit viseletes úgy jó 20 esztendőset, hogy megnézze azzal mit produkál. Sajna ez sem hozta meg a kívánt eredményt. Ekkor már sejtettük hogy itt komolyabb betegségről van szó, s bizony könyékig be kell mosakodnunk a fekete aranyban. A konstrukció sajátossága ugyanis ha a gyujtótekercsekhez akarunk hozzáférni akkor ahhoz le kell szedni az egész motort. S mivel a helytakarékosság egy mezőgazdasági gépnél is fontos, így itt is maximális a helykihasználtság, tehát a motor kivétele nem is olyan egyszerű.
A helyes megszakító hézag 0,3-0,4 mm. Beállítása az elmozdítható érintkező-alaplemezt rögzítő csavar (8,1) meglazítása után a csavarfejtől jobbra is hornyos excentercsap elfordításával végezhető. Beállítás után jól húzzuk meg a 8,1 rögzítőcsavart és ellenőrizzük le ismét úgy a beállított hézagot, mint a megszakítás kezdetét. A megszakító hézag növelése kismértékben csökkenti az előgyújtás mértékét. Nagyobb mértékű gyújtás állításához a mágnes forgórészt speciális lehúzóval le kell húzatni a tengelyvégről (9. á.) és az alap rögzítőcsavarok lazítása után (10. á.) az alap jobbra forgatásával növeljük, balra forgatásával pedig csökkentjük az előgyújtás mértékét. Utánállítás és rögzítőcsavarok meghúzása után a forgórész felszerelésekor ismét ellenőrizzük a beállítás helyességét. Ezen műveletet ajánlatos szervízben végeztetni.
Gyújtási zavarok okát minden esetben a gyújtógyertyától a gyújtómágnesig haladva lépésenként keressük. Általában előforduló meghibásodások:
A motor leszedése aztán viszonylag gyorsan ment, apu az egyikoldalon én pedig a másik oldalon szedtem a csavarokat. Természetesen a szerelés ismét felmutatta a kötelező elemeket, a lelazíthatatlan csavart, a “rossz a szemem csináld te” kezdetű sort, a “fénykoromba ilyen motorokat becsukott szemmel szereltem”, és hogy “ez el ne vesszen bár úgyis elfog”. Végül aztán sikeresen lekaptuk a motorblokkot. S mivel a mező közepén nem épp opcionális szerelni, így a talicska segítségével a műhelybe logisztikáztam a beteget. Ott aztán mire apu beért fel is pakoltam a boncasztalra. Apu érkezése után bekapcsolta a Muraközi rádiót, elmondta hogy ezt csak igen kevés rádió tudja befogni és hasonlók, majd nekiláttunk a szerelésnek. Hamar lekaptuk a lendítőkereket s elkezdtük vizslatni a mechanikus megszakítót. Érdekes volt mert pont az elmúlt hetekben volt erről szó Járművillanyosság órán. Mint ahogy a Pannónia Biblia is írja a megszakító hézag itt is nagyon fontos. De mielőtt bármit is elállítottunk mással kísérleteztünk, azonban semmi nem hozott eredményt. Így nagy csalódottságunkban megnéztük az asszonynépet a házban. Tehát bebattyogtunk, megtisztálkodtunk, már amennyire a folyékony szappan eltávolíthatja az olajat, majd a konyhába mentünk némi táplálékot venni magunkhoz. Persze míg a női csevejt hallgattuk akaratlanul is a motoron járt a figyelmünk.
Szellemileg és fizikailag feltöltődve így visszamentünk a motorhoz, és valahogy mindketten megvilágosodtunk apuval hogy bizony a megszakító hézag lesz a ludas, így hát lehúztuk a lendkereket és kísérleteztünk a helyes setuppal. Rövid játék után aztán meg is találtuk azt a bizonyos helyes hézagot. Így már szép egészséges szikraképet kaptunk. Még egy kis finomhangolás után következhetett az összeszerelés, és a motor visszapakolása. Ez már egyszerűbben ment, hisz ezúttal a meghúzhatatlan csavarok elkerültek minket. Egyedül a kipufogó visszahelyezése okozott némi problémát, de hát ott a menet is el volt nyalva. Rövidesen aztán egybevolt immár gyógyultan a masina. Nagy lelkesen apu azon melegében be is indította, mondván biztos ami biztos.. Mivel aztán a szerelésben szép lassan ránk sötétedett így a kukorica szedésből végül nem lett semmi. A szerelés végeztével behordtuk a szerszámokat majd élveztük a ház melegét.
A hosszúra nyúlt szerelési krónikát nézzétek el nekem, de valamilyen szinten ez szakmai ártalom, szóval amíg ezt megemésztitek ugorjunk is előre egy napot, s lépjünk a tettek mezejére, azaz inkább a tettek táblájára (ez még kötőibben hangzik vala) Szóval hamar ránkviradt a szombati nap, ami a koránkeléssel indult számomra, mert az első koreai nagydij időmérő edzésést nem tudtam kihagyni. Így már teljesen fitt voltam 10 órakkor amikor is édesanyám a kukoricásba invitált minket, így hát rövid készülődés után nővéremmel csatlakoztunk hozzá. Ekkora már anyu jó sok kukoricát megfosztott a fejétől, vagy csővétől (örök vita tárgya).
Tehát hármasával permutálódtunk a kukoricatáblába, így naggyából mindegyikőnknek két sor jutott. Mivel aztán apu nem dolgozhat így ő ebből a mókábol kimaradt, bár így utólag jobb is. Szóval szépen törtük a kokuricát, s közben ahogy illik cseverésztünk. Persze anyu mint máskor most is Sztahanovista módón előrevágtatott, s ugrált a kukoricásban a sorok között mint egy szarvas. Mi nővéremmel a munka langyabb oldaát fogtuk meg, hiszen mint tudjuk a munkához úgy kell odaállni hogy más is hozzáférjen. Minden esetre szépen haladtunk a sorokkal. Természetesen szedés közben a várható termés minőségét és mennyiségét is igyekeztük megsaccolni. Mivel aztán a sörényessel voltam párban így leginkább vele beszélgettem, legalábbis próbált kifaggatni az elmúlt hetek zajlásairól. Mivel aztán amikor hazaérkeztem azt sem ejtette ki a száján hogy bórembukk így kezdetben nem hajlottam a csevegésre. Később aztán rájöttem hogy ilyenformán magányosan eléggé lassan poroszkál az idő, így hát igyekeztem felvenni a beszélgetés folyamát. Míg a kukoricát szedtük, rendszeresen megérkezett hozzánk apu, aki jó mehós módjára ellenőrizte a munka minőségét. S általában nem is ment el szitok vagy kritika nélkül. Így igyekeztünk ilyenkor minimálisan konfrontálódni vele, ez a szerepkör csak később vált jóval irritálóbbá. Mivel aztán ez a kis szezonmunka kiváló alkalmat biztosított a fotózásra, így hát most is velem volt a fotóaparátom, s néha néha amikor előrehaladott állapotban voltam kattintottam is pár képecskét. Tizenegy óra körül, amikor is a kukoricatábla felénél jártunk úgy döntöttünk hogy mivel a traktor túl messze van s éhesek is vagyunk, így felmegyünk ebédelni. Így hát kiborítottuk kosarainkat, s elindultunk a ház felé. Útközben a késői szőlőből is volt lehetőségem falatozni, ami azért nagy eredmény mert már a google earth is nagyítóval kereshet érett szőlőfürtöket.
A jó ebéd elfogyasztása után, ami ezúttal egy kis szőrős halleves, azaz halászlé volt, kicsit pihengéltünk. Azonban mivel a hétvége épp internetmentes időszak volt számomra, így nem tudtam a gép előtt ülni. Így hát hamar riadóztattam apumat hogy ideje lenne a traktorral lejjebb járni. Így hát míg a női szekció kicsit rápihent a második menetre, addig mi a traktorral lejjebb kocsikáztunk. Ezúttal is az én feladatom volt a traktor indítása. Még második indittásra is jelesre vizsgázott a gyújtásunk, ugyanis most is pöccre röffent a technika. S mivel már úgyis kinnt leledztünk a földön így gondoltam hogy kicsit előrejárok a munkába. Így hát apuval kettesben szedtük kicsit a kukoricát. A tábla közepén aztán az is kiderült hogy jobban jártunk volna ha ezen a részen rizst termesztünk, ugyanis a nagy esőzések idején itt klasszul megállt a víz, ami a termés ínségét is eredményezte. Így hát itt a kukorica is csak olyan 50 centire nőtt meg, bár meglepő hogy ezen is három cső termett. A termésátlagot tovább rontotta hogy kertünk ezen része bizony a szarvasok és madarak terülj terül asztalkája volt, így jó néhány fej megdézsmáltan került a kosarunkba. Vicces is volt amikor apu jó munkaellenőr lévén megvizsgálta a fejeke, s mikor szarvasrágtát talált akkor vadászi pontossággal beazonosította a vad fogazatát, súlyát, nemét, és a betegségeit. Az erről előadott doktori disszertáció csak a madarak esetében volt viccesebb, ugyanis ekkor Hermann Ottót megszégyenítő magaslatokba emelkedett. A mókának azonban hamar vége szakadt, mert apu elkezdett a kellemes őszi szellőben fázni, így bement a házba (legalábbis a hivatalos álláspont szerint) Így hát egyedül maradtam a tengernyi tengerivel, s egyedül szedtem a kukoricát. A politikai korrektség jegyében azért meg kell jegyeznem hogy két ebünk itt is jelen volt, Chappy például önfeledten futkosott a kukoricatáblában, és azon kívül. Alíz inkább a heverészést választotta :) Minden esetre ha már ott voltak a négylábú segédmunkásokról is készítettem pár képet. Közben pedig azon kezdtem el morfondírozni hogy hogy lehetne Chappy-t hasznosítani a csőtörésben. El is képzeltem ahogy bokaharapás helyett az alsó töveket rágja le, vagy rám ugrálás helyett a felső csöveket fosztja meg a csuhétól, aztán a nagy rohanásban a két kosarat is felviszi majd a pótkocsiba betárazza. Hát ez csak egy álom volt, mert a mihaszna jószág erre nem képes :) Minden esetre jó kis időtöltés volt. Persze ez idő tájt bár hat soron dolgoztam de gyorsan haladtam hisz a termés korántsem volt annyira dús. Nagyjából a dolgok háromnegyedénél járhattam amikor a tábla végén feltűnni láttam a feketekabátosokat, anyu és nővérem közeledett hozzám. Örültem is a segítségnek meg nem is, bár a társaság mindenképp szórakoztatóbb lett így. Miután kifaggattak hogy a bizottsági főTSZ ellenőr alias apu merre leleddz, ők is felvették a munka ritmusát. Szép lassan aztán a kukoricás végébe értünk.
Ekkor már korántsem volt olyan bő a termés, s bizony messze kellet battyogni egy egy épp csőért. Így hát fel is bomlott a vágóba haladás rendszere, mindenki rárepült arra a szárra ahol épp látott némi termést. A munka végére aztán ismét csatlakozott hozzánk, mivel a traktor szent és sérthetelen :) Így hát míg nézte a dolgozókat, és áradozott a szarvasokról meg a kertünk végén található kis erdőről, mi szépen szedtük a kukoricát. Végére aztán anyu tippje is beigazolódott miszerint még három kosár lesz, bizony így is lett, bár a végére azért az a három kosár közel sem volt kielégitő kosár állapotban. Az egyiknek a füle, a másiknak az alja, a harmadiknak meg végül semmi baja nem lett :) S ha már a kert végében jártunk akkor megcsodáltam a patakot, ami így összel kifejezetten megnyerő arcát mutatja, ezzel egyidőben eszembe is jutott Kedvesem mondása miszerint “Itt nincs is patak”. A patakban aztán azt is lefotózhattam ahogy a fárasztó munka után Chappy a kúltúrblöki megtisztálkodik. A fotózási mókának is a munka vége vetett véget. Így hát elindultunk a három megrakott kosárral a föld közepén várakozó traktorhoz. A kukorica mellé még levágtunk pár szárat, mondván jóféle csuhébabát, csak vicceltem, szóval jóféle gyújtóst készíthetünk belőle. Majd a traktorral együtt felhaladtunk a hátsó udvarba.
A bedeportálás után már csak a góréba kellet behordani a kukoricát. Mivel ekkora már mindenki igen fáradt volt, így igazából azt hiszem senkinek sem volt kedve már ehhez a melóhoz. Nem is tudom hogy apu toppogása és káromkodása vagy anyu munkafelfogása volt-e a meggyőző érv, de végül úgy döntött a KIS család hogy bizony a kukoricának estére a góréban kell lennie. A következő problémát azonban a góré maga gerjesztette, ugyanis az előző év kukoricája után, az aktuális morzsoló nevezetesen Apu nem takarította ki a górét. Így megfelelő backup nélkül azon ment a vita hogy most ki kell-e gányolni a górét avagy nem. A család nagy része aztán arra szavazott hogy teljesen felesleges hisz a behordás következtében úgyis visszakerül ugyanannyi kosz, ami majd a kis Igoroknak megfelelő költőfészeket biztosít. Nagyjából ez volt apu legfőbb érve is a takarítás mellet, no persze csak ha a míves káromkodásokat nem számítjuk érvnek. De legyünk jó keresztények és ne számoljuk annak. A szócsata végén aztán anyu is engedett az öregnek, s seprűt ragadott, míg nővérem a góré egyik lécét felszedve biztosított eltávozást a kosznak. Ezt követően megkezdődhetett a hordás. Engem ekkor leginkább az a dolog foglalkoztatott hogy miért nem machináltunk még egy ilyen kezdetleges futószalagos rendszert, minek hatására a kukorica azonnal emberi erő nélkül a góréba jut. Ekközben lezajlott a közbeszerzési eljárás, mely során nővérem került a góréba, s ő képviselte a kukoricaredisztribúcióját, mondhatnám hogy ő lett az OKJ-s kukoricaelosztó mérnök. Míg mi anyuval a kosarak megtöltésével és hordásával foglalkoztunk. Mivel aztán a szedésben a kosarak jó része tönkre ment így a végén átálltunk a zsákos módszerre. Ami talán azért is eredményesebb hiszen zsákos tárolás esetén az egereknek is meg kéne küzdeni a téli alomért, nem mellékesen pedig a góré flaszterére sem kerülne annyi törmelék. A termés évhez és időjáráshoz mérten nem volt olyan rossz, így viszonylag hamar körülbelül fél óra alatt meg is tisztittuk a pótkocsit. A végére aztán mindenki kellemesen elfáradt a családból. Persze apu még erősködött hogy a tavalyi morzsolás következtében ottfelejtődött kukoricatusákat is kapkodjuk össze, de ki nyúlt volna bele mindenféle dzsindzsától hemzsegő kupacba, én biztos nem. SZóval ezt a műsorszámot inkább skippeltük. S miután a traktort is pár méterrel odább toltuk. Az édes munka után aztán következett a megérdemelt pihenés, ami nálunk a góréban ücsörgést jelentette.
A fotózás után aztán mivel már kezdett alkonyodni mi is a lakás melegét választottuk. Beérve aztán el is fogyasztottunk egy jó meleg bögre kakaót, majd a tv-elé fészkeltünk be, ahol is ünnepivé átszellemülve folytattuk a napunkat. Mindenki azt hiszem kicsit örült hogy a kukoricát ismét egy családi összefogás keretében sikerült a tárolóba juttatni. Persze mondanom sem kell hogy a másik jelentősebb földterületünkön is kukorica került a földbe, így ez még csak az első menet volt. Minden esetre jelen állás szerint Tengeri:Kis Család 0:1.
ÖSszeségében figurás kis idénymunka volt, s nagyon jól éreztem magam. Valahogy az ilyen munkáknak mint a szüret, aratás, kukoricaszedés megvan a maguk kis hangulata, s csinálja ezt az ember a nagyobb rokonsággal vagy a szűkebb családdal, valahogy mindig átlengi valami, tán a “régi idők szelleme”, amikor a kukoricásban szerelmek szővődtek :) A mókát kicsit emelte volna számomra ha Kedvesem is szívhat magába némi falusi kultúrát, s “egyenlít” a szüret miatt, de talán majd jövőre ;) Azt hiszem így családiasan, pláne ünnepnapon kicsit még meghittebb volt az egész légköre,s talán senki nem érezte annyira a munka kötelező átkát, kényszerét. S talán emiatt a könnyedség végett is kerülhet fel ez a mezei munka ide a blogomba, az élményeim közé. Az érem másik oldaláért érdemes lesz meglátogatni nővérem blogját is.(Ahol most épp mint jobb helyeken az őszi herevere dúl)
Remélem kedves olvasóim kellően szórakoztatónak és színesnek találtáok ezt az írásomat is. Megköszönném a figyelmeteket, s ezt a pár percet amit az olvasásra vagy képnézegetésre szenteltetek. A következő írásomig legyetek jók, vigyázzatok magatokra, élvezzétek egymást. A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése