2010. augusztus 5., csütörtök

Kedvesemnél jártam.


Egyszer volt hol nem volt, az Utcazenén túl, a Bakonyon is túl, a Sörényes szülinpi lagziján innen, volt egyszer egy szegény legény aki fogadott mátkájához ment látogatóba.  Ez a leány messze földön híres volt elbüvölő mosolyáról, és csodálatos szemeiről. Szépsége olyan páratlan volt hogy a napra lehetett nézni de Őreá nem.
  A lány nagyon szép helyen lakott, a fiú azonban mégis búval ment a szívében, mert Kedvese elfelejtette ígéretét amit a kútnál tett udvarlójának.  A legény hosszas gondolkodás után aztán úgy döntött hogy mégis adott szó ide, a becsülete és talán több is múlik ezen a látogatáson, így hát bépakolt a hátitáskájába a hamuba sült pogácsából, némi pipadohányból, és a szerelem melegség árasztó gyertyából és elindult Kedveséhez. Hosszasan ment mendegélt, míg  uticéljához elért. Pár napig élvezhette a leány kegyét. Olvassuk hát együtt el ezt az igaz mesét...


Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! Van a gépész szakmában egy olyan mondás hogy addig üsd a vasat, ameddig át nem martenzitesedik. No hát ez igaz a blogbejegyzésekre is. Addig írj ameddig benne van a ritmus az ujjaidban, persze ehhez megfelelő téma is kell, de mivel szerénységem dúskál a témákban így ez nem lehet akadály.
      A mai zimankós napra egy igazi kis csemegét hoztam számotokra, ugyanis Linda kedvéért, végre elérkeztem a nyár igazi oldalához. Ha öt perc alatt kéne felkeltenem az olvasók érdeklődését akkor ezeket a szavakat írnám le: Bikinis lányok, strand, lángos, szenvedélyes balatoni napok, sátorozás, nedvesedés. S most mivel már mindenkit felcsigáztam az olvasóközönséget, jöjjön az elmaradhatatlan, a legutóbbi Balatonfüredi kirándulásom története. (Az építő kritikával élve több érzelemmel)
Tagore sétány
 A történetet talán ott indítanám hogy utcazenétől viseletesen felszálltam a Balatonfüred felé közlekedő menetrend szerinti buszra. Az út jó hangulatban, álmossággal fűszerezve telt, s egész úton azon gondolokodám miként fogom üdvözölni szerető arám, hogy az ismert sorokat a helyzethez faragjam. Úthoz szériatartozékként járt az utcazenéről ismert tömeg, ami a füredi járatra is átterjedt, és a fáradtság. Extraként a Balaton vízén megcsillanó pirkadó nap sugarait sorolnám fel, ami mindenképp túrám első meghatározó élménye volt.
   Az utat nem is igazán tudom részletezni, mert a fél óra zötykölődés eléggé hamar elment, így ugorjunk is oda hogy Balatonfüred végállomáson leugrattam a buszról.
  Körül nézve a pályaudvaron aztán legnagyobb meglepetésemre sehol nem találtam Mátkám, de mivel az óra még eléggé hajnaltáji volt, így ezt normálisnak vettem. Szóval elég az hozzá hogy várakozó álláspontra helyezkedtem, s érleltem magamban a nyitógondolatomat, vagy hogy milyennek is kell lennem, szóval hogy hogy viselkedjek az utcazenés fiaskó után. (Igen ennek fontos szerepe van a történetemben.) Végül egy negyed órás várakozás után, amikor épp azt fontolgattam hogy lemegyek a partra, s készítek pár képet az ébredő életről, begurult  Kedvesem. Ennek nagyon megörültem mert magamból kiindulva azt hittem hogy visszabóbiskolt, s nagyon örültem hogy ebben a korai órában is hajlandó lejönni elém. Miután aztán hűvösen üdvözöltük egymást, elindultunk hozzájuk, illetve csak indultunk volna, ha én lányos zavaromban, amolyan pótcselekvésképp nem állok neki mindenféle fittyfenét lefotózni. Ennek így utólag belátva nem sok annyi értelme se volt, de akkor valahogy ez jött tudatomba. Néha nagyon tudattalanul cselekszem.
 Így esett hát meg hogy lett a füredi vágánybecsatlakozásról, az útszéli napraforgóról, ami mondjuk kicsit kilóg a sorból, mert az speciel olyan hangulatos volt, de folytatva a sort, a városháza postaládájáról, szóval ilyesféle "kacatokról" fényképem. Ezekkel, no meg a kínos csendekkel tördeltem az állomás és Julcsiék lakása közötti utat.
vakvágány

Míves kovácsolt kapu
Díszes postbox

  Végül aztán ahogy a nap is egyre magasabban helyezkedett az égre, a kedvem is valahogy jobb lett, és érezhetően közeledtem Kedvesem irányába. Mire hozzájuk értem már viszonylag normálisan is viselkedtem.
  Belépve a lakásba, gyorsan köszöntöttem a család ébren lévő tagjait, Julcsi apukája épp a reggelijét fogyasztotta, majd lepakoltunk és a szobába eredtünk.
  Hogy ott álomra hajtsuk a fejünket. Igen ám csak hogy az én szememre a legkevésbé sem akart álom jönni. Aki ismer az tudja hogy ha egyszer felébredek nem tudok elaludni, illetve amikor a leginkább kéne aludni, kimaradós móka, szilveszter akkor nem tudok. Ez a mostani helyzetben sem volt másképp :) Az álom csak nem akart jönni, így hát igyekeztem Kedvesemmel beszélgetni, foglalkozni, azonban Ő érthető okok miatt az alvást preferálta jobban.
  Végül miután kölcsönösen felizgattuk egymást, mármint azzal hogy akartunk szögesen ellentmond a másikéval, sikerült álomra hajtanunk a fejünket. A nagy durmolás egészen 9 óráig tartott, azaz bő másfél óra hosszan.

Napraforgó
  Ébredésem metódusa is különös, ugyanis épp húztam volna magamhoz a szerető nőszemélyt, amikor is szembesültem vele hogy ő már nem fekszik mellettem. Ettől nagyon csalódott lettem, s gyorsan, persze csak miután a kötelező nyújtózkodást elvégeztem felöltöztem hogy mihamarabb követhessem Őt az alsó szintre. Gondolatom tán megneszelve azonban kedvesen lépett be Kedvesem az ajtón, s üdvözölt kellően.
  Az üdvözlés után igyekeztünk közös nevezőre jutni az aznapi programmal kapcsolatban de nekem a kialvatlanság miatt nem sok kedvem volt semmihez. Így a délelőtt egy igen jelentős hányadát az én erőtlenségem miatt semmittevéssel töltöttük.
  A kellemes semmitevésből a finom ebéd zökkentett ki. Julcsi mamája ezúttal egy nagyon különleges ételt főzött: Gulyáslevest (ebben még semmi különleges nincs) és Töltött zsemlét. Ez az étel ízlett, mivel még sosem ettem ilyet. Nem is tudtam igazán hogy ez most tulajdonképpen süteményféle, édesség, vagy második fogás. De tény ami tény nagyon finom volt, s ha nem lennék ilyen mulya akkor a receptet is elkérhettem volna.
  Ebéd után aztán hosszas húza és vona után megállapodtunk Kedvesemmel és a többiekkel hogy a délutáni programot a Balaton vízében töltjük el.

Let's the sunshine
  Az ebéd és a strand között még lehetőség nyílt átöltözni és egy kicsit pihenni, amit igyekeztem alaposan ki is használni, barátnőm üditő társaságával. Persze ebbe a kis időbe a tekik napoztatását is bele kellet kalkulálni. Ez a tevékenység azonban igazán élvezetes volt, s talán ez hozta vissza az életkedvemet. Bele se gondoltam hogy a tekik ilyen virgoncak is tudnak lenni, legalábbis az egyikük, olyan spl fokozatot nyomott le, hogy majdnem berosáltam. Még hogy a teknős lassú állat. Szóval igen fontos feladat volt hogy a tiltott helyekre (lépcső alá, virágba, garázsfeljáróra ahonnét szaltót tud dobni) ne jussanak el. Amikor persze nem a tekikre figyeltünk, vagy azok élvezték a napsütést, volt időnk Kedvesemmel egymás társaságát is élvezni. Ami nagyon kellemes volt, főleg azért mert feloldhattuk a reggeli ellentéteket. Pikk pakk eljött a délután kettő, amikor is kis csapatunk, nevezetesen Julcsi és persze anyukája, Ilka és Matyi elindultunk a strandra.


  Egy jó 20 perces kocsikázás után meg is érkeztünk a Kisfaludy strandra, ahol csobbanhattunk egyett a hűsítő, akarom írni az enyhítő Balatonban.
  Az átmelegedés időszaka után már nagyon jól esett a víz, és hamar el is kezdtem élvezni a vizi játékokat. Mivel minden rendes házban akad egy labda, (van ahol nem ) így labdázással kezdtük a bemelegítést. Ezt aztán felváltotta a jól ismert cicás játék. Közben természetesen úszkáltunk is, illetve aki tud úszni úszkált aki pedig nem mint én, az nem :) Itt aztán kaptam is rendesen az ívet Kedvesem jóvoltából, hogy miért nem próbálom meg és hasonlók. Erre csak azt tudom mondani hogy aki nem tud úszni, az ne mennyem a mély vízbe, s hiába van a kezében vízen tartó eszköz, attól ő még fél hogy megfúl. Így hát a cikizés ellenére sem merészkedtem a mély vízbe. Jól elvoltam én a sekélyesben, ahol még tudtam a tó alján sétálni :)
  Matyival igyekeztünk a lányok szokásaihoz alkalmazkodni, azaz a parton és a vízben is körülbelül azonos időt tölteni. Persze ez nem volt olyan egyszerű mint ahogy itt leírom :) A labdázás, vízi mókázás és egymás fröcskölése, és a pari napozások egymást váltották.
  A legnagyobb élmény azonban a vizilabda, vagyis hogy Matyit idézzem a tó alját sétálós labdát dobálós játék. Történt ugyan is hogy egy közelben labdázó társaság kihívott minket négyünket egy vizilabda meccsre, mi pedig úrhölgyek és úriemberek lévén elfogadtuk a kihivást. Így esett meg hogy három meccset is játszottunk, s mindháromban győzedelmeskedtünk. A győzelmekben kulcs szerepet töltött be Julcsi és Matyi, akik nagyon sokszor betaláltak a kapura. Büszek is voltam Kicsimre hogy ilyen jól játszik.
Mátyás Németh
Bikinis lányok (valószínűleg cenzúrázva lesz)
  A vízilabda győzelmünk után aztán a napozásnak adtuk a fő szerepet. A lányok ezt különösen élvezték, de hát tudjuk mi ezt hogy ők máshogy vannak kódólva.
   Mi pedig ha már partra vetődtünk elmentünk bevásároltunk mindenkinek kívánság szerinti jégkrémből. Én hallgatva Matyi szakértelmére a Callipo nevű jégkrémet kóstoltam meg, ez nagyban emlékeztetett a kiskorom sztárjára a Ceruza jégrémre. Minden esetre jó választásnak bizonyult :)
   A fagyizás után még kicsit visszamerészkedtnük a vízbe, azonban ekkor már korántsem volt olyan derűs a hangulat. Ezúttal Julcsi sértődött be a vélt vagy valós szekállásunkon. Szerintem semmi rosszat nem tettünk, mondtunk irányába, minden esetre ő felfújva a dolgokat úszva távozott körünkből. Mi pedig így hárman labdáztunk tovább. Matyival a  fejeléses passzot gyakoroltuk, több kevesebb sikerrel.
"Azta milyen helyes pasi" avagy "Ott jön Dodi a jégkrémmel"
 Ahogy telt múlt az idő mindannyian egyre jobban aggódtunk elveszett bárányunkért, akarom írni Manónkért. Így hát úszó mentókommndót szerveztünk megkeresésére, én pedig a partot voltam hivatott figyelni, hátha napozással tölti az idejét.
  Csoportunk tehát szétvált, Matyiék a vízben én pedig a parton figyeltem arámat. Sajnos azonban egyikünk sem járt sikerrel.
  Így hát csalódottan mentünk ki a partra, s már már a hazamenetelt fontolgattuk, mivel mindannyain eléggé megéheztünk.
  Legnagyobb meglepetésünkre Julcsi a parton pihent, ismét bebizonyítva ezzel hogy biza viki vaki szemeim vannak, s a legszebb lányt sem szúrom ki a strand fövenyén.
  Miután kicsit mindannyian megszárítkoztunk, elindulhattunk hazafelé. Azonban a kedv ekkor már korántsem volt olyan idilli mint amikor indultunk. Julcsi a szekálás miatt duzzogott, mi pedig azért mert otthagyott minket mint eb a szaharát. Így hát leginkább csendesen vártuk a taxinkat.
Hazafelé tartván Juló és Matyi
  
Útközben aztán még fel-fel emlegettük a vízben és a strandon törénteket, ami nem valami nyugalmas hangulatot idézett elő. Julcsi anyukája, igyekezte csitítani a dolgokat, több de inkább kevesebb sikerrel. Talán ebből is látszik hogy néha nehéz kezelni a gyerekeket :)
   Végül épségben hazaérkeztünk, ezt azért emelném ki mert a hangulat eléggé paprikás volt. Képzeljétek csak el négy feszült ember összezárva egy Suzukiban. (No ugye hogy ugye)
   Hazaérkezésünk után kipakoltunk, kiteregettük a vizes cuccainkat, majd  jött a következő program, ami a kerítés festése volt. S mivel hát nem csak pihenni és udvarolni jöttem, így ebbe a munkába én is beszáltam. Persze a hátsó szándékom az volt hogy a leendő utódóm majd kapja az ívet, hogy "ezt a kerítést a volt barátommal festettem). 
   Szóval elég az hozzá hogy családias festés kezdőtött, ahol én Julcsival alkottam egy káderbrigádot, a másik brigádban Ilka és Matyi volt. S ha már így alakult a csoportbeosztás hát én magamban ezt is versenynek fogtam fel, miszerint nekünk kell több lécet lefesteni, és persze szebben is.
   Később a munkálatokhoz csatlakozott Julcsi apukája is, aki a csiszolással is foglalatoskodott. Így hát gördülékenyen s jó hangulatban festegettünk. A lejáró lépcső léce, a mi kettőnk (Julcsi és szerénységem)  együttműködését dicséri. Miután ott aztán végeztünk átvonultunk a szemközti lécssorhoz és ott pingáltunk. Én a kerítést, Julcsi pedig engem :) így keletkezett a nadrágomban az egyetlen festékfolt. Ami mondjuk ismerve az én festési képességeimet (nincsenek ilyenek) elég meglepő. Mármint hogy nem maszatoltam össze magam. Persze kölcsön paca vissza jár, így én meg Julcsi lábára festettem egy míves kis mintácskát. Szóval elég az hozzá jól elvoltunk.
  A munka akkor vált kicsit döcögössé amikor Matyi a minőségellenőr szerepében tündökölt, s az állandó jogos vagy jogtalan "fikázása" néha kezdett zavarni.  De összeségében kellemes zajlott a munkálatok. Végül sikeresen lefestettük az oldalsó lécsort a BK kezdetéig.
  A festés után még egy kis hintázásra beszélgetésre is jutott időnk.Ezután közösen készültünk a vacsorára. S mivel mindenki a konyhában sürgött forgott, beleértve Julcsi apukáját is, így valódi kis családi idill kerekedett a konyhában. A vacsi pedig nem volt más mint bundáskenyér.
   Útolag meg is kaptam hogy bizony kiettem őket a kenyerükből, de igaz ami igaz négy vagy öt kenyert befaltam. A vacsora azonban nem csak ezért volt klassz, hanem azért is mert olyan családiasnak éreztem. Emelett azt is éreztem hogy én is része vagyok (lehetek) ennek a családnak, és ez nagyon klassz érzés volt. Nálunk ugyanis nem szokott ilyen nagy családi vacsora lenni, vagyis ritkán. Általában mindenki külön eszik, a saját életritmusa szerint.
  Bevallom furcsa, de kellemes érzés volt. Vicces volt ahogy Julcsi apukája poénkodott a konyhában, és persze ahogy segített , vagy próbált segíteni az éhes szájak betömködésében.
  Azt hiszem a vacsi mindenki számára, de számomra biztosan szórakoztató volt. Ezáltal kicsit azt is sikerült megértenem hogy Kedvesem miért szeret néha családi programokon részt venni esténként.

Ilyesféle bundáscipót falatoztunk, bár ez saját készítésű
Vacsora után aztán rituálisan megtekintettük a népszerű szappanopera a Barátok közt aktuális részét. Érdekes hogy a családban mindenki úgy vélte hogy én nem szoktam nézni a sorozatot, és hogy ez mekkora teher számomra hogy most nézni "kell". Pedig én egy szóval sem mondtam hogy nem szoktam nézni, sőt. Persze tény hogy nem vagyok egy sorozatfüggő és ha jobb időtöltésem akad akkor hónapokig nem nézem.
   A BK után aztán kisorsoltuk hogy ki mikor zuhanyzik, majd az esti készülődés vette kezdetét. Kis idő múlva aztán elcsendesedett a Németh ház. Mindenki elvonult pihenni, így hát mi is így cselekedtünk. Az előzekben megbeszéltek szerint mi a kertben felállított sátorban terveztük az éjszaka eltöltését
  Este természetesen mivel a sátorban igen nagy meleg dúlt, inkább cseverésztünk. Ezek a hosszas éjszakai beszélgetések, miközben nézzük a "csillagokat" vagy épp a bolygókat, mindig jól esnek. Ilyenkor ugyanis mindig valami újat, valami csábitót, valami érdekeset tudok meg Mátkámról, amitől aztán mindig egy kicsit jobban belészerelmesedem. Most sem volt ez másképp. Persze vannak olyan dolgok amikről a blog is hallgat, és ezen információk is ide sorolhatóak.
   Végül annyira jól sikerült a beszélgetés hogy sikerült átduruzsolnunk magunkat egyik napból a másikra. Éjfél után aztán már egyikőnknek sem jutott új mondóka eszébe, így hát megcsókoltuk, megöleltük egymást majd elaludtunk. Az alvás egészen addig tartott, amíg a menetrend szerinti hajnali eső olyan három óra körül fel nem ébresztett minket, pontosabban az eső megtestesülése Julcsi személyében. S mivel a sátor tetejét nem tudtuk hogy hol van, így inkább közös megegyezés alapján a házba vonultunk. Persze a közös megegyezés azóta is vitatott tény, de most Julcsi álláspontját közlöm a kérdésben.
  A sátrazás meghiúsulása  miatt kicsit csalódott voltam, mert az ott töltött idő nagyon kellemes volt, és engem az a kis nedvesedés sem zavart volna. Persze amikor ezeket a sorokat írom már csak a szépre emlékszem, s tény hogy ez a sátorozás egy meghatorozó élményem marad. Remélem egyszer normális vadkempinget is tudunk majd csapni.
 
 
 A pénteki krónika is elég eseménydús, szóval térjünk is át erre a napra, azaz hogy igen igen pontos legyek 2010.07.18-ra.
 Ezen a csodás pénteki napon sikerült úgy elszenderednem hogy az óra már javában 11 felé járt amikor felkeltem. Ezt a hosszúra nyúlt töltési időt azzal magyaráztam,hogy helyre kellet tennem lemerült akumulátoraimat. Mondhatjuk úgy hogy ez meg is történt, bár mondanom sem kell hogy kétszer ennyit is tudtam volna aludni.
  Feltehetően azonban ezen a napon is bal-lábbal kelhettem fel, ugyanis egész nap morgós hangulatom volt. Ennek oka a sátortábor meghiusulása volt leginkább.  Morgásomnak leginkább Kedvesem itta meg a levét, ugyanis lelkes programjavaslataira én élből nemet mondtam. Általában végig sem gondoltam a javaslatot, csak igyekeztem eltaszítani magamtól. Igazából a mai napig nem tudom hogy mi volt ennek az oka, és ha valamit akkor ezt biztosan megváltoztatnám ha lehetőségem lenne rá.
  Ahogy mondani szoktam  magamnak, néha  a kisujjunkat kell kinyújtani hogy szerelmünknek egy nagy örömet szerezzünk. Ebből a kis gesztusból aztán Ő érzékeli hogy mennyire fontos a számunkra- s most a pénteki napon épp ez a kis gesztus hiányzott tőlem. Bár szó- mi szó, a strandoláshoz nem igen füllöt a fogam, ugyanis féltem baba, anyukámtól örökölt bőrömet a leégéstől. Így leginkább a nap folyamán nem csináltunk semmit. Délután aztán lementünk Julcsi biciklijéért a szervízbe. Ezt az élményt ismét azért emelném ki mert számomra meghatározó és különös volt. Nagyon furcsa dolog számomra, hogy nincs a ház mellett egy jól felszerelt garázs, telis-tele szerszámokkal, csavarokkal, s mindenféle felújítási eszközökkel, melyek közül nem hiányozhatnak olyan univerzális oldó szerszámok mint a flex vagy más néven szikrázós fűrész, vagy a gumipók szigszallag kombó amivel mindent rögzíteni lehet. Az is különös számomra hogy a családban nincs egy ember aki univerzálisan ért dolgokhoz. Ezt persze nem rosszallásból mondom, csak nekem természetes hogy ha valami elromlik magam vagy apummal megcsináljuk. Egy olyan együgyü szerkezetet mint a bicikli pedig hüvelykújjal megszerelek.
  De végül is érthető a szerelős eset, elvégre Szemeti tanár úr is azt hangsúlyozza belénk hogy a szervízeket igyekeznek leépíteni. HA elromlik vegyél újat.
  Rövidre zárva a kritikás fonalat, tehát ott tartottunk hogy lementünk a szervízbe a kétkerekűért. Út közben igyekeztük megbeszélni hogy mi is az én problémám, több de inkább kevesebb sikerrel, hisz valójában én sem tudtam igazán. (nagy zárójelben jegyzem meg hogy lehet hogy honvágyam volt, vagy lehet hogy még mindig az utcazenés dolog bántott)
  A szervízbe érve aztán tapasztaltuk hogy a beteg kerékpár még nem útra kész, így új időponttal a birtokunkban iramodtunk hazafelé. Hazafelé útba ejtettük az interspart, ahol jól esett kicsit hűsölni. Végül azonban nem vettünk semmilyen csecse holmit, csak úgy benéztünk. Valahol ekkor kristályosodott ki bennem az érzés hogy jó lenne lemenni a partra, mert biztos nagy élet van ilyen dologidőben. De kedvesem nem igazán támogatta ezt az ötletemet, s hosszas unszolásomra is nemet mondott.
 Én pedig felhúzva magam azon hogy nem lehet az amit én szeretnék, úgy határoztam hogy sarkon fordulok és egyedül sétálok le a partra. 
  Mivel aztán eléggé makacs és sértődékeny jellem vagyok, így a gondolataimat tett követte. Kezdetben csak a parkig akartam menni, azonban rájöttem hogy azzal nem érném el lelki kielégülésem, s így összeszorítottam az arcom, kicsit felfújtam és a partig gyalogoltam. Ami az előzetes kritikák, indokok szerint nincs is olyan "messze". 
  A kis séta azátn ha másra nem de arra jó volt hogy kiszellőztessem a gondolataimat, s megmutassam hogy néha én is tudok a sarkamra állni , s keményen kiállni az akaratom mellet. (Családom ezt többször tapasztalhatja). 
 A séta során persze mi mással is tölthettem volna az időt, mint hogy fényképezzem a számomra megragadó dolgokat. Elsők közül talán a falum hírnevét öregbitő Noszlopy Gáspár utcát emelném ki. Ez nagyon érdekes volt számomra, ugyanis falum híres szülötjének nevét, nálunk semmi nem örzi. A megértés kedvéért mondok egy példát: Lehetne a TSZ iroda és a futballpálya közötti diófás neve "Noszlopi Gáspár Diófás", vagy valami ilyesmi :) Remélem valami illetékes felsőbb szerv olvassa blogomat :)
Füreden van nálunk nincs.


   Az utcatábla mellett persze lefotóztam olyan hasznosságokat mint a vasúti sinpár, a szökökút vagy épp a Mercédes Citó busz ami mint tudjuk egy hibrid, vagy az utcát frissen fellocsoló locsolókocsi. 

  Talán ez a séta, vagy talán a locsolókocsi eltévedt vízsugarai az én lelkemet is kitisztította, persze nem igazán volt alapos ez a kitisztitás. Minden esetre a partra érve kicsit üldögéltem, átgondoltam a dolgokat, fotóztam párat, majd mivel célom elértnek véltem visszafordultam. 
Szökőkút
A tűzcsap szépségverseny győztese
Vágányon
Parti életkép
Összecsapó hullámok
  
  S mint ahogy a képen látható vízsugarak mi is úgy ütköztünk meg-e napon Kedvesemmel. S persze a "karambol" végén mindketten ugyan abba a mederve tértünk vissza. A harmonikus békés szerető mederbe, melynek már nagyon régen kimostuk az útját. Úgy gondolom hogy a párkapcsolatoknak szükségük van bizonyos megújulásra. Szerintem akár mennyire hülyén is hanzgik, de az ilyen megújításokat egy veszekedés készíti elő, ahol az addigi terheket, koloncokat egymásra zúditjuk majd megszabadulunk tőle. Aztán amikor a hullámok elültek, minden egy jobb kerékvágásban folytatódik. 
   Hazafelé utamon aztán meg is esett a békülés első jele, ezúttal is mint általában mindig a kevésbé makacsabb és az okosabb, no és persze a szebb engedett, azaz Julcsi. Út közben ugyanis felhívott hogy a búsképű morgós lovag, (jelen esetben ugye én) merre csámborog. S miután megmondtam hogy a parton csámborgok épp hazafelé, megbeszéltük hogy a templom tövében (lehet h szimbolikus helyszin) találkozunk. 
  Így hát kapkodtam póni patáimat, mivel hát azt mondtam, tévesen felmérve a helyzetet hogy 10 perc múlva ott vagyok. Hát a tíz perc maximum csigatízpercben mérhető volt, emberi idő szerint olyan 20 perc sétára voltam a találkozóhelytől.
  A találkozás után aztán ahogy lenni szokott megbeszéltük a dolgokat, s visszatértünk abba a már említett közös mederbe. A béküléshez ezúttal a hagyományoktól eltérően nem egy (béke)banánt, hanem egy béke ananászt vásároltunk, amit aztán hazaérve jó izűen el is fogyasztottunk. 
  Amúgy az ananász vétel igen jutányos volt, 200 fortintért hozzá is jutottam az utolsó kissé túlérett (nem értem hogy az miért probléma) példányhoz.
  S miután zsebünkben volt az ananász s egymás kezét is újra megfoghattuk, együtt hazamendegéltünk. Otthon aztán már mint békés pár mutatkoztunk, bár a későbbiekben még ennek a veszekedésnek is nyomai lesznek.
   Hazaérkezésünk után, épp hogy beraktuk az ananászt a hűtőbe,majd kis pihenés után fel is vágtuk azt. Illetve ez az érdem egyértelműen Julcsié, aki nagyon szépen gyorsan és aranyosan katonázta az ananászt. Nem is én lennék ha ezt a metódust nem örökítettem meg. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádom az ilyen konyhás Julcsis képeket. Szerintem nagyon szexis amikor a konyhában tündérkedik. De beszéljenek inkább a szerintem szexis képek. (és itt úgyis az számít amit én gondolok)
Anna fél
Édes Anna (Anna az ananász neve)
Az ananász falás után, s miután észrefigyeltük Ilka legújabb művét, további programokat terveztünk a napra. Ilka ekközben egy új barkácsműbe kezdett, ezúttal egy fa virágtartó flamingót nézett ki. Melynek megépítéséhez szükség volt némi bútorlapra, és egy 8-as menetes szárra. Hol máshol lehetne ezeket megkapni mint Veszprém "faluban". Így hát mi is csapódtunk a családhoz egy veszprémi túra erejéig. S mivel még javában dúlt az utcazene fesztivál így oda is bepillantottunk.
   Az út ennek jegyében figurásan tellt, bár még egyikünk sem tudta hogy esti program lesz e a muzsikafesztivál vagy nem. Míg Ilkáék az Obiban, addig mi az utcazenén mókultunk Julcsival. S már érkezésünk után is több dolog történt velünk mint amikor Petyával egész este ott voltunk. A programot véletlenszerűen energiaital kóstolással nyitottuk, ugyanis a sétáló utcában volt valamiféle promoció. Ezek után aztán bejártuk a színpadokat, majd úgy döntöttük hogy szomjúságunk dacára iszunk egy kis jégkását. Ezt meg is tettük az utca elején táborozó jégkásásnál, ahol bizony nagyon bő választék volt. S mivel párosan szép  az élet, így mindketten azonos Mangó ízesítésü jégkását fogyasztottunk. 
   A kásázás után alkalmunk nyílt vásárolni egy fesztivál polót. Itt aztán a poló árus fiatalember volt nagyon vicces. Ugyanis mig én ragaszkodtam az L-es mérethez, Julcsi az M-est favorizálta. Ebből aztán egy olyan tipikus anyáskodó beszélgetés sült ki, mely közben az eladó megkérdezte hogy "Kettőtök közül ki a főnők?". Erre természetesen egyből válaszoltam hogy én. Az árus válaszom mosolyyal nyugtázta, majd megbeszéltük hogy milyen alapos egy női vásárló :) és hogy figyeljek oda Julcsira :) Ezután pontot tettünk a poló vásárlásra, s alkut fizetéssel szentesítettük, majd tovatávoztunk.
  Julcsi persze az esetet követően aktiv ius murmurandiba kezdett miszerint az "árus beszólt" és "annyira nem volt szimpatikus". Ezt követően letáboroztunk az óránál, ahol egy pantomimes kisasszonyt is megcsodálhattunk. Itt találkoztunk aztán Julcsi anyukájával és Ilkával. S miután Ilkát is rávettük a jégkásásázra, közösen bejártuk a színpadokat.
  Az óváros térre, ahol épp az LGT emlékzenekar hangolt, aztán nagy tanácskozás kezdödött, melynek első és egyetlen napirendi pontja hogy maradjunk-e az estére. 
  Jó lett volna maradni, de láttam hogy Manónak egyáltalán nincs kedve hozzá, így igyekeztem én is az irányba közelíteni álláspontomat. Így a fordulatoktól sem mentes beszélgetés során arra jutottunk hogy mindenki hazamegy.
  Mivel mindent megbeszéltünk így hazafelé vettük az irányt. A hazamenés mellet szóló számtalan érv volt csak az egyik a Barátok közt befejező részének megtekintményezése. Így hát siettünk is amennyire tudtunk, hogy a kezdésre hazaérjünk.
  Szerencsére épségben és időben hazaértünk, így miután kipakoltuk a holmit, a bútorlapot, és a menetes szárat, becsüccsentünk a tv elé. Ahol pedig az említett sorozatot tekintettük meg. Barátokközt után  következett a vacsora, ami ezúttal déli maradék volt. A vacsi után aztán ismét a tv elé telepedtünk, ugyanis kezdődött a Vámpírnaplók nevezetű izgalmas sorozat, amibe végül nem történt semmi izgalmas :)

  A sorozat után aztán lezuhanyoztunk, majd alvás céljából elvonultunk, de a végén filmnézés lett belőle. Így hát végül eléggé későn éjfél múltán hajtottuk álomra a fejünket.
 Itt aztán térjünk is kirándulásom utolsó napjára, vagyis az út elötti utolsóra, tehát az utolsó egész napra.







A szombati nap a szokásos hosszú durmolással tellt, bár ez a nap különleges volt, ugyanis erre a napra volt meghirdetve az öbölátúszás, amin Kedvesem szeretett volna részt venni. Így hát törvényszerű volt a koránkelés számára, s számomra is ajánlott lett volna. Azonban a korán kelés nem tartozik az erényeim közé, így nem is sikerült.
  Kedvesem tehát 8 óra körül el is hagyta ágyunkat, s készült a nagy megmérettetésre. Én pedig ezalatt nyugodtan aludtam. Hogy rövidre zárjam ezt a szálat, valamilyen ok miatt aztán az öbölátúszás elmaradt, így Kedvesem méltán kicsit csalódott volt. Ami talán megmagyarázza hogy egész nap miért volt kicsit feszültebb. Én pedig azért voltam feszültebb mert valahogy nem tudtam feldolgozni hogy valami más programot választ, vagyis h nem velem csicsikálva tölti a délelőttöt.
  Így érezhetően puskaporos hangulat alakult ki köztünk. A hangulatot tovább rombolta h sikerült átmentenem a nemet mondós formámat a pénteki napról. Az antagonisztikus ellentét aztán addig burjánzott közöttünk, míg délután egy párnacsatává fajult a veszekedésünk, melynek végén Júlia egy kellemes kis hátmasszázst adott nekem. S mivel ez sem oldotta fel a konfliktusunkat, sőt még rontott rajta. Természetesen a veszekedést nem oldotta a makaccsásgom sem, igen Nándi koma már sokszor mondta hogy "Hülye makacs vagy" de ezt majd akkor fogom elhinni amikor nagyon ráfázom emiatt.  Szóval a veszekedés vége ismét egy séta lett, ami során majdnem rövidre vágtuk a túrát, ugyanis nem volt eldöntve hogy vissza megyek-e a Németh lakba vagy hazajövök. Végül aztán a városháza környékén sikerült megbeszélnünk a dolgokat, s talán rájöttünk hogy mindketten rosszat csináltunk. El kell hogy ismerjem hogy enyém volt a több sár. S miután bocsánatot kértünk hallgatólagosan, visszamentünk. Út közben aztán mintha mi sem történt volna már a napi programot beszéltük, ami végül eme kis huzavona után mégis csak a strand lett. 
   Visszaérkezésünk nagy zavart keltett a családban, akik azért jót szórakoztak főleg a párnacsatás részen. Azt hiszem a veszekedés nem volt igazán komoly, viszont igazán szenvedélyes és érzelemdús volt. Így útolag sem tudom eldönteni hogy ez most milyen is volt, mert be kell hogy valljam valahol "kellemes" volt. Azt hiszem akik így tudnak veszekedni, azok jó párost alkotnak :) Na mind1 ezt majd egyszer máskor  máshol kifejtem.
  Szóval mituán lepakoltam a táskámat elindultunk a strandra. S mivel menet közben elkészült Julcsi biciklije, így együtt cicikliztünk le a partra, s kisvártatva bele is csobbanattunk a nem túl hűsitő Balatonba. 
  UGyanis hát mit ne mondjak a víz jó meleg volt, de én ezt csak élveztem, hisz lerövidítette az át állási időmet. A vízbe aztán labdáztunk, puszilgattuk egymást, és Julcsi nem tett le azon perverzebb álmáról hogy az úszásra okítson. Így hát némi úszólecke is bele fért. Mint ahogy a  szárazföldön is úgy a vízben is azt kell hogy mondjam hogy párosan szép az élet. Nagyon élveztem a közös lubickolást, labdázást, s persze a fröcsköléseket is :) ami azért kimaradhatatlan.
  Persze ha már Julcsival voltam, igyekeztem megérteni az ő napozási igényeit is, így több időt töltöttünk a parton. Ami számomra elég nehéz volt, mert ha ott van a víz akkor inkább benne vagyok nem pedig a napon unatkozok. Így történhetett az hogy míg Julcsi a napon elszenderedett, addig én a vízben lopecoltam, mert hát egyedül nem tudtam sok mindent csinálni. 
   Jó fél óra után aztán eluntam az egyedül vízezést, és kimentem a partra, ahol Kedvesem épp ébredezett. Csodálkozva szemlélte hogy ő bizony elbobískolt, s kérdően tekintett rám hogy régóta voltam-e a vízben.
  Miután ezeket megbeszéltük, úgy határoztunk hogy vacsizunk valamit, mert bizony már nagyon megéheztünk. Így esett a választásunk a zöld fehér büfére, ahol magunkba pusztítottunk két nagy adag lángost. 
  Azonban a lángos kikérése sem volt olyan egyszerű, miután végigálltuk a tekintélyes sort s megrendeltük foghagymás sajtos tejfölös lángosainkat, elégedetten csüccsentünk le. Egészen addig ameddig a szakács nem szólt hogy kész a lángos. S mire oda siettem a pulthoz, egy másik csávó már elvitte őket, mondván hogy az övé. Erre aztán kicsit ideges is lettem, még jó hogy 10 perc után kész lett egy újabb adag magyar tenger gyümölcse :) Így mi is falatozhattunk barátnőmmel.
  A lángost tényleg csak dícsérni tudom, s ugyan ez igaz az asztaltársaságomra is. Igazi lángost azt hiszem csak strandon, s talán nem lövök nagy luftot ha azt mondom hogy a Balatonon lehet enni. Hihetetlen milyen finom és laktató volt.
 A kiadós lakoma után, mely során Julcsim negyed lángosát is magamévá tehettem még egy kicsit visszamentünk amolyan "esti" fürdőzésre.
   Az utolsó mártózásunk után, melynek titkos célja az volt hogy elcsenjük egymás fürdőruháját, aztán a partra mentünk s megszáratkoztunk. Ami számomra elég egyszerűen ment, bár az esti nap már korántsem volt olyan bő. 
  Míg én a napon szárítottam magam, addig Kedvesem átöltözött, s felvette a kimenős biciklizés ruháját. Mire visszajött, már én is naggyából száraz voltam, bár itt ott akadtak eldugodt nedves foltok. De nem volt mese indulni kellett, aki ismeri Julcsim az tudja miért írom ezt. (Szerintem a népvándorlást is ő indította el, illetve a Tatárjárást is, meg persze a Honfoglalást is) 
  Szóval hét óra felé elhagytuk a Kisfaludy strand berekeit, s hazafelé kerekeztünk. A kerékpárút nagyon kellemes volt, bár meg kell hogy valljam elszoktam ekkora dombok megmászásától. Minden esetre végül szerencsésen hazaértünk.
  Belépve a lakásba nagy üresség fogadott minket, ugyanis a család többi tagja is elment valahova. Mi pedig óvatlanul fel sem figyetlünk a szőnyegre kihelyezett levélre, ami a mi feladatainkat tartalmazta. Így hát a munkanélküliség teljes nyugalmával ültünk le a tv elé, illetve teregedtük ki nedves holmijainkat. 
   Mikor aztán hazajött a család, egyből le is ordítottak minket hogy semmit nem csináltunk meg a listából. Ekkor tűnt fel számunkra a nekünk hagyott levél. Elég az hozzá hogy érezve dőreségünket neki is láttunk a lista megvalósításának. Előszőr a szőnyeg és a fotelek kerültek vissza a nappaliba, majd a sátor került lebontásra. 
   Miután mindennel megvoltunk megérkezett Julcsi apukája, aki csalódottan szemlélte hogy a Trabant hüttővízköre felmondta szolgálatot. Így az esti program az autószerelés volt. Itt aztán a három férfiú szemlélte a kilyukadott trabicseket, s próbált rájönni hogy mi is hullott el a járgányról, illetve hogy hogyan lehetne pótolni. 
  Végül aztán járműgépész tanulmányok ide vagy oda, de nem jöttünk rá hogy mi lehetett ott. Tippem szerint nyomáshatároló szelepet mondtam volna. Mint utóbb kiderült a meghibásodott alkatrész egy technológia nyílás volt, ahol a hüttővízt lehetett leengedni.
  Ötlet hiányában kerestük tehát a probléma megoldását. Végül kitaláltuk hogy bedugozzuk a lyukat, nagy kárt nem tehetünk vele, így Julcsi apukája fogott egy diófa darabot, s fafaragókat megszégyenitő módon a lyuk méretére fazonírozta. S én már már egy juhászbojtár képét is felfedezni véltem a fadarabban, amikor végül bedugtuk a lyukba.
   A megoldásunk tökéletesnek mutatkozott, ugyanis a szivárgás megszűnt létezni. Ekkor azonban egy újabb problémával szembesültünk hogy a különböző vízkábelek elég hányavetin vannak rögzítve, így hát ha már nyitva volt a motorháztető ezeket is megreparáltuk. Lényeg a lényeg hogy még vacsora előtt barkács eszközeinkel működőképessé varázsoltuk a Trabit, bár azért a közlekedési endeélyét ideiglenesen bevontuk mint az Alstrom kocsiknak. 
   A munka után aztán megvacsoráztunk, majd megnéztünk Kedvesemmel két filmecskét. Az egyik a szextúra címet viselte, a másik pedig a Kellemetlen szívességet. Mindkettő ilyen túrázós jellegű film volt, amit egy napon megnézni senkinen nem ajánlok. Személy szerint a Szextúra jobban tetszett, a másik filmnek ugyanis nem igazán láttam át a cselekményét, tartalmát mondanivalóját, szóval eléggé zsürzavar volt számomra. 
   A filmnzésés után aztán lefeküdtünk pihenni, de hát szükség is volt rá, hiszen másnap korán indulás volt. 
   Ezúttal Julcsi apukája felajánlotta hogy elhoz haza, hisz Ő a Somló Hangján tevékenykedett, így útba is esett neki kicsiny falunk. Az ajánlattal végül is csak jól jártam, hisz kényelmesebben és gyorsabban haza érhettem. Mellesleg a másik nagy előny hogy út közben jobban megismerhettem Julcsi apukáját. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk. 
  Ezzel kapcsolatban azon is morfondíroztam hogy legközelebb anyukájával kell valami közös program, mert már csak őt nem ismerem igazán. A legútóbb Matyival, azelőtt Ilkával, most pedig az apukájával ismerkedhettem meg jobban (fogadtathattam el) magam. 
   Miután aztán hazaértem a fuvarért mondhatnám hogy leköteleztem magam, ugyanis egy biztosító kötelet adtam Julcsi apukájának, hogy sikerrel rögzítse a hátsó csomagtartó ajtót.
  Ezt követően aztán elköszöntünk egymástól, ő a Somló felé, én pedig ágyam irányába ballagtam.

Összegezve a sokadik füredi látogatásomat nagyon sok mindent elmondhatnék, de azt hiszem elég hosszú szaftra engedtem a történetet. Ismét jól éreztem magam, bár bizonyos események átélésétől megkímélném magam. Valami nem igazán volt jó, leginkább bennem, valahogy épp a morgós időszakot fogtuk ki. Számomra az sem kérdés hogy ennek az oka leginkább a szerdai programmódosításban keresendő, de utolag mindent meg lehet magyarázni.
  Ha a veszekedésektől eltekintek, amik néhol nagyon élvezetesek voltak, akkor nagyon jól éreztem magam. A legjobban talán az ananász ízlett, és persze a sátrazás. Sajnálom hogy az eső elmosta :(
   Minden esetre csak ismételni tudom önmagam, ismét nagy élményeket szereztem, s a 2010 es nyár egyik fontos epizódja lesz. 
  Sajnálom hogy annyiszor megbántottam Kedvesem, ha tehetném utolag sok dolgot másképp csinálnék, de sajnos erre nincs lehetőség. Örültem azonban hogy igyekezett elnézni a viselkedésem a morgásom, szerintem hasonló helyzetben én nem lennék ennyire türelmes. 
   A négy nap során voltak nehéz periódusok, de a végén minden jól sült el. A szombati strand feledhetelen lett, vagy a bundáskenyers vacsora, a közös pingálás, és még sorolhatnám. 
  Köszönöm Kedvesemnek a türelmét és a meghívást, a családnak a vendégszeretet, anyukájának a finom ételeket, apukájának a fuvart.
  Remélem máskor is  jó szívvel, és jobb kedvel mehetek majd hozzájuk, s hogy persze a derűs élmények száma nem lesz kevesebb.
   Ha pontokba kéne foglalnom az ottartozkodásom azt hiszem magamnak egy nagy elégtelent írnék be, és az eseményeket egy 7.56-al nyugtáznám. No nem azért mert olyan rossz volt, hanem mert hülyén viselkedtem.
  

Kedves olvasóim, remélem tetszett az írásom, ha nem akkor majd a következő talán ;) Ami nem fog másról szólni mint Sörénykés szülinapjáról. De azért remélem itt ott mosolyt csalogattam az orcátokra. Remélem majd Julcsi is elolvassa az írást, s jól megkritizálja, de hát úgy kell azt :) egy nő  sose legyen elégedett :)
 Köszönöm a figyelmet és hogy türelmesen végigolvastatok, hamarosan újra alkotok, addig is élvezzétek a nyarat, a meleget, egymás társaságát, a szabadnapokat. A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, addig is gépzsírr.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése