2011. március 14., hétfő

KrimóKutató(k) Episode VI.

Felirat egy Londoni pub mellékhelyiségében található óvszerautomatán:
"Mindenben megfelel az angol szabványoknak!"
Alatta macskakaparással:
"Akárcsak a Titanic."

Üdvözlöm a tisztelt olvasó közönséget! A nemrég útjára indított KrimóKutató(k) rovat annyira népszerűre sikeredett hogy egy-egy új tesztalany feltérképezése után, röhögve produkálja a 160 oldal megjelenítést. Ebben persze biztosan szerepet játszott a hathatós marketing tevékenység, köszönet érte Bandinak, de azt hiszem azért még mindig a tartalom a döntő. A jól ismert mondás szerint addig üsd a vasat ameddig az át nem martenzitesedik, így íme itt  van a kocsma őrjárat hatodik  epizódja, de nem csigázlak titeket tovább vágjunk is bele..

web-banner-760x544

Ezúttal egy hétfői napra esett a dorbézolás, amikor is se Bandinak se nekem nem akadt jobb elfoglaltságom. Így egy kis logisztika után, megbeszéltük hogy a város centrális ütőerén, azaz a Széchenyi téren találkozunk, s onnan indulunk el  kocsmatúránkra. Persze tanulva az előző hét “kétségbeesett kereséséből” most igyekeztem előre tervezni, így ki is néztem egy hangzatos nevű ivót, a Muskétás nevezetűt. A címet papírra vetve el is indultunk a GPS kordináták felé. Egy rövidnek és kellemesnek nem mondható séta után végül megérkeztünk a célterületre. Legnagyobb ámulatunkra, a kijelölt helyen nem egy hanem két kocsma is tornyosult, ám egyik sem viselte a fennt említett nevet. Sebaj nem estünk kétségbe, mivel a József angol megfelelő Joe, így a Hey Joe nevezetű helyet vettük célba. A bejáratnál hamar szembesültünk hogy a hely még igencsak zárva tartja kapuit, így egy komoly hátraarcot dobtunk, s átsétáltunk a közvetlen mellette virágot bontó Fekete tulipánba.

A bejáratnál ékes kis cégér fogadott minket, érdekes párosításban egy fekete tulipán és egy sörös korsó. Minden bizonnyal a finom seritaltól borult virágba a növény, majd amikor a korsóból elfogyott az itóka, a virág gyász színbe burkolózótt. Minden esetre eddigi mustránk során itt találkoztunk a legjobb logóval. S miután az illusztris fotók is elkészültek beljebb merészkedtünk. A kovácsmű kapun túl, egy kis előkerten, ami bővelkedett tulipántokban, jutottunk el a bejárathoz. Itt egy kis lépcsőn keresztül be is jutottunk magába a csehóba.

101_9245 101_9246

Belül egy meglehetősen kicsi ám elegánsnak mondható hely fogadott minket. Lambériás burkolat, fa, és igénytelen járólap megfelelő elegye fogadott minket. A látványt némiképp zavarta a rétegelt lemezből összetákolt pult,mely leginkább a régi konyhabútorunkra emlékeztetett. Ez a bútortárgy sem formájában, sem színében nem harmonizált a berendezéssel. Amolyan osztályidegen görcsként funkcionált. A helyiségben 4-5 kockás abrosszal ellátott asztalka borította, ezek mind mind 4 székkel voltak ellátva. Az egységet kicsit zavarta hogy egyik másik szék mind fazonjában mind formájában elütött a széria felszereléstől.  Miután felmértük a helyet, rögtön ki is kértük a korsóinkat. Ezt követően egy  jóképű asztalnál helyet is foglaltunk.  Az asztalt a nem is olyan rég megismert kockás (négyzetrácos) abrosz fedte, ezúttal azonban nem okozta bennünk a pörköltszaftos ebéd feelingjét.

101_9249 101_9248

Az asztalok a standard normális eloszlás szerint töltötték be a rendelkezésre álló Lebensräumot. Az asztalon egy bőrkötésű itallap, és egy szalvéta és poháralátét tartó is díszelgett. S mivel tesztünk alapján úgy tűnik hogy a poháralátét feláras extra szolgáltatás, így szerzett is pár plusz pontot extrák terén. Ugyancsak eme rovat rublikáit szaporította, a korsó mellé ajándékozott Üvegtigrises hűtő mágnes. Szintén az extra rovatba kerülne megemlítésre a TV- ezt azonban a kábelszámla nem befizetése miatt lefoglalták, így a készülék helyett, csak a falból kiálló csonkot nézhettük. Amiről számomra Nándi Lecsós esete jutott eszembe amikor is a sarki zöltségesnek azt találta mondani hogy “Kolbász van csak elfogyott”

S míg korsóinkkal öblögettük szomjuzó torkunkat, szép lassan nekiestünk az értékelésnek is. A hely dekorációja igen szemrevaló volt, bár semmi extrát nem vonultatott fel. Leginkább a vendégek mulatságaiból összeválogatott kollázs tetszett, de a cicis-kólás poszter sem volt épp rossz. Hát igen cicikkel akkor is, most is mindent el lehet adni.

A kocsmáros úr is egyre jobban feltárta előttünk sokszínűségét, s bizony igen művelt jól képzett ember volt. Tudta hogy a törzsközönséget mi érdekli, s ismereteit hogyan prezentálja irányukba. S mi is lehetne ismeret egy korcsmában mint a focicsapatok, a nők és autók köbcenti értékei, és kompresszió viszonyai. Sajnos a számtalan skill között nem szerepelt a kiszolgálás, felszolgálás nevezetű, így a söreinket ismét magunknak kellet szervíroznunk.

A törzsközönség is igen sokszínű volt, amolyan népi elemekkel, jó munkás emberekkel betérő egyetemistákkal, s bátor kocsmakutatókkal tarkított jámbor társaság. Szóval valahogy mindenki megfordult itt, de leginkább a nép lezüllött fiai tették magukévá a hely szellemiségét. Jó pontnak minősül viszont hogy a korcsmában nem kellett a füstkockákat késsel vágni, ugyanis leginkább nem dohányzó emberek alkották a közönséget. Sajnos hiányzott számunkra a talp alá való, bár így legalább nyugodtan tudtunk Bandi kollega úrral beszélgetni. Összességében a zajra semmiképp nem lehetett panaszunk, a maga módján csendes helynek kell minősíteni.

101_9254 101_9250

A tesztünk utolsó állomása a mosdó meglátogatása volt. Ha ezt a Rubicon-t nem lépjük át, akkor a hely esélyesen pályázott volna a harmadik helyre. Belépve a mosdó helyiségbe, korrozió, sötétség, és kellemetlen szag fogadott minket. A női és férfi részleget, egy szűk kis folyosó választotta el csupán egymástól. Pároknak, sülve-főve együtt levőknek ideáli, mivel a könnyítés folyamán csak egy kis időre kell elválni egymástól. S a kézmosónál már együtt kereshetik a meleg vizes szerelvényt. Aminek hűlt helye volt, mivel valaki eltulajdonította azt. De térjünk át a toilette tárgyalására. A mosdó állapota egyszerűen siralmas, mintha egy kisebb atomcsapás érte volna. Minden szerelvényt, csőszerkezetet elborított a rozsda. Érdekes térelválasztó elem volt a mosdó feletti nád betétes szőttes, aminek funkciójára nem igazán tudtam rájönni. A csöveken keresztül a wc tartályra is átburjánzott a korrózió, olyannyira hogy a lehúzó szerkezet kallantyúját teljesen belepte.

Ilyen helyen aztán valahogy fél elővenni az ember a nemesebbik szervét, nehogy valami lerágja. S én is valami ilyen félelemmel szerettem volna minél hamarabb túlesni a könnyítésen, s szabadulni a helytől.  A mosdó kagyló sem volt jobb állapotban mint maga a toilett. Itt is a rozsda volt az egyetlen virág, s kezdtem arra asszociálni hogy a fekete a névben a mosdó állapotára utal. Szerencsére alap tartozékként a szappan megmaradt, illetve, egy rozsda lepte kézszárító is fellelhető volt, aminek igazából nem sok értelme van, hiszen 10 perc petting után, úgyis a nadrágodba törlöd a mancsod.

S miután mindketten elszörnyülködtünk lássuk a hely ár-érték arányát. Ez a kocsma a tesztünk derekáig esélyesen pályázott a dobogó legalsó fokára, ám mint máskor most is a wc teszt döntött. Sajnos összességében bár a hely nagyon hangulatos, de mégis csak kicsi a visszatérésünkre az esély. Azt hiszem leginkább ez a hely is a mennyiségi alkoholizálás, csoportos lerészegedés helyszínéül szolgál. Leginkább a nép egyszerű dehidratálásra vágyó népfik törzshelye lehet. Ár érték aranyában nem olyan rossz ez a hely, csendes, nyugodt, és a célra tökéletesen megfelel, a pénzünkért azt kapjuk amit ennyiért kapni lehet, egy jó pofa sört, igényesen megcsapolva. Azonban a negatív pontok mellet nem mehetünk el szó nélkül. Jó pár helyen eléggé igénytelen ez a csehó, többek között a pult személyében, és a mosdóban. Egy nagyobb javítással ezek a dolgok is javíthatók lennének, bár minden bizonnyal erre itt sincs számottevő igény.

Név,Cím: Fekete Tulipán Söröző, Győr 9026 Munkácsy Mihály u 10-13.

Nyitvatartás: He-Szo: 8:30-21:20

Kiegészítők: Hajdan volt Tv, ma már csak hült helye van, Félkarú rabló

Megjegyzés:(pl.:Zaj,wc): Kocsmához képest igen csendes kis hely, a wc körülbelül pottyantós szinvonalú, mindenhol hemzseg a rozsda, kellemetlen szag, tisztaság pedig ismeretlen fogalom.

Törzsközönség: Mindenféle népi szöttes megfordul itt, leginkább az értelmesebb, egy-egy fröccsöt sört leguritó munkás emberek célterülete. Fiataloknak nem sok nyoma van ezen a helyen, minden bizonnyal nem rájuk szabták ezt az ivót.

Most pedig jöjjön, aminek jönnie kell, az összesített Bandi-Dodi index (BD index)

Cégér/Logó: 7/10
 
pubpub pubpubpubpubpub
Kényelem: 6,5/10
pubpubpubpub pubpub
Berendezés: 6,5/10
pubpubpubpubpubpub
Kiszolgálás: 5/10
pubpubpubpubpub 
Árak: 9/10
pubpubpubpubpubpubpubpubpub
Extra szolgáltatások: 6/10
pubpub pubpubpubpub
Wc/tisztaság: 1/10
pub 
Kilátás/Élmény: 4/10
pubpubpub pub
Visszatérés esélye: 2/10
pubpub 
Ajánlhatóság: 3/10
pubpubpub

Összeségében: Mint sok más csehót ezt is leginkább az alkoholistákra mértezték. Ha egyik szemünket behunyjuk, és eltekintünk a bosnyák állapotoktól amik a wc-ben uralkodtak, akár egy dobogót is érdemelne a Fekete Tulipán.  Leginkább az olyan alkohol fogyasztóknak ajánlanám, akiknek mind1 hol, csak olcsón, jó társaságban, ihassanak kielégítő minőségű szeszes itókát. Sajnos tényleg többre érdemes ez a kis hely, mert az összkép nem olyan rossz mint amit a ponttáblázat tükröz. Első ránézésre igen csak csalogató hely ez, s még miután beljebb merészkedett a szomjazó vándor, a hely még mindig nem fedte fel valódi fekete arcát. Azt hiszem itt is igaz a mondás hogy Nomen est omen.. S mire elhagytuk a helyet megértettük miért is fekete az a tulipán.. A hely hangulatára nem igazán lehet panaszunk, pár osztályidegen elemtől eltekintve, igen hangulatos, csendes kis hely, kellemes kis ivászatra tökéletesen alkalmas. Furcsa hogy mivel egy 19.századi bérház alaksorában található, így nem található egy ablak sem a helyiségben. Valószínűleg ebbe az ivóba mi sem fogunk többet visszatérni, szóval amolyan egyszer látogatott ivó helyiség lesz ez.  Egyetemista társaimnak, fiataloknak csak vészhelyzet esetén ajánlom a betérést, igazából nem ad semmilyen plussz élményt ez a hely, ha csak nem hardcore kocsma fetisiszták vagyunk :) Összefoglalva a hely pontozását 4,98-as, ami az utolsó helyre elégséges.

Kedves olvasóim remélem tetszett a sorozat hatodik epizódja. Hamarosan amint a gépemen elhárulnak a technikai problémák (megszűnt ugyanis a laptop hűtése) újra jelentkezek nektek, névnapi és egyéb krónikákkal. Addig is ajánlom figyelmetekbe régebbi írásaimat A bejegyzés végére a szokásos vicc, ami épp ide illik:

Két ivócimbora összefut:
- Haver, mész ma este valahová?
- Á, dehogy! Ki se mozdulok a kocsmából.

Hamarosan újra folytatódik a sorozat, addig is a sok jó baráti sörözést, és jó blogolvasást kívánok nektek. A mihamarabbi viszontolvasásig , legyetek jók, vigyázzatok magatokra, élvezzétek egymás társaságát. A következő írásig szilenció..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése