2012. szeptember 10., hétfő

(SZ)Épitkezés I.

Mint már korábban írtam folyik a nyári projekt, a 2012-es építsünk valamit, fel-át, vagy ép le fesztivál. Ezúttal a régi nagyszülői ház van terítéken. S hogy ne fogyjunk ki a teendőkből, így jövő nyáron a másik nagyszülői ház kerülhet kőmíveskalapács alá...
   Ez az előnye annak, hogyha az embernek abban a helyzetben van hogy a telek nagy, a világ pedig fejlődik, s a régi ükszülői ház mellé fel tud húzni egy új/abb/ összkomfortos házat, villanyvilágítással, és folyóvíz ellátással. De azt hiszem a családi viszonyokat és a ház előéletét egy másik bejegyzésben, taglalom.

Tegnap este még azon filóztam hogy vajon a ledönteni kívánt fal, az a tipikus régiházas 40 cm- vastag fal, vagy pedig csak egy sukár közfal.
  Így hát korán indultunk, s mint a hét törp felszerelkeztünk csákánnyal, vésővel, minden féle éles, erős, nyeles szerszámmal, s felbattyogtunk a munkaterületre.



   Hamar neki is veselkedtünk a feladatnak, elöszőr is a vakolat leverésének. Ezt a porral járó műveletet én nagyon élveztem, hiszen minden egyes ütésembe vihettem egy kis rosszkedved, ezáltal mindig kicsit könnyebb lett a szívem, s arányosan ezzel jobb a kedvem.
  Kiskoromban a kifestőben is nehezemre esett a vonalak között maradnom, meg hát amúgy is nekem ne mondják meg hogy hol is színezhetek,rajzolhatok, vagy épp üthetem a falat. Most viszont meglepő módon tapasztaltam hogy egész jól sikerült a vonalon belül leütnöm a vakolatot.
  Azért a régi időkben nem sajnálták ám a vakolatot… Bár míg bontottuk a falat, aputól megtudtam hogy persze hogy azt nem sajnálták, de a cement akkoriban hiánycikk volt. Így a tetemes vakolat szerepe az is volt hogy egybe tartsa a falazatot.
  A vakolat leverése után, aztán hogy jobban lássuk a kiverni készült téglákat, így ki kellett takarítanunk a fugákat. Míg szerénységem a kőmíveskalapáccsal, addig anyum a tegnap már jó szolgálatot tett ácskapoccsal végezte ezt a munkát. Mondanom sem kell elég mókás jelenség volt.
   Miután aztán a terület megtisztult, előkerült a bőröndből a gépesített „nehéztüzérség”, név és kaliber szerint, Bosch 11DE vésőgép.
  Első látásra megmosolyogtam a bőröndre gravírozott feliratot. Boschhammer… valahogy az ostoba szóvicc jutott eszembe hogy Boschhammer, ham’er jóó :)

  Mint kiskorom kedvenc sorozatában a Dallasban (amit az intróban látott traktorért, és Jocey-ért néztem) mi is próbafúrást végeztünk. Ahogy az első tégla kihullott, úgy esett le a kő a szívűnkről hogy bizony csak egy 20 cm-es közfallal van dolgunk.




  Aztán szép sorjában egyre csak hullottak a téglák, s míg apu verte, addig mi hordtuk őket kifelé, mert ugye „rend a lelke mindennek”.
  Azt szokták mondani, hogy evés közben jön meg az étvágy, úgy hiszem hogy apu is így lehetett ezzel, ugyanis az előre megrajzolt területen kívül egyre több téglát szabadított meg, az ajtó két széléről.
   Így esett hogy a jó előre kimért, mérnökségem által betűrésezett (Soleckitanárúr) 850 mm-es ajtóból vagy 950 mm-lett. Hát igen azzal nem számoltam hogy édesapám is ráhagyja a maga tűrését :D
    Miután az ajtóval készen lettünk, nekiláttunk a főzőfülke ablak kialakításának. S ahogy lenni szokott másodjára minden jobban megy, így ezzel az ablakkal hamarabban és ügyesen végeztünk.
    Ezt követően aztán szépen kitakarítottuk a helyet, kihordtuk a téglákat, a lehulló homokot összelapátoltam, majd az újrahasznosítás jegyében a betonkeverőhöz hordtam.
   Miután mindezzel megvoltunk, hazajöttük és elfogyasztottuk a finom ebédet. Lecsót.. Hmm imádom a lecsót 


Az ebéd után pihenés képen finomítottam egy kicsit a számítógépes rajzon a házról, majd mentünk vissza csobbanni a munkába.
  Délutánra az ív kialakítása maradt, ami nem volt egy igazán egyszerű feladat. Így hát felszerelkeztünk köszörűvel, kővágó koronggal, s ha már ott jártunk akkor párhuzamszorítókat is vittünk magunkkal, ugyanis a betonkeverőre is felszereltük a villanydelejesforgonyt, azaz a szívét, a motorját. Itt az csalt némi mosolyt az orcámra mikor az ékszíjat felhelyezve apu kijelentette hogy ez valami szovjet ékszíj mert olyan merev mint a bolsevizmus. Aztán hírtelen elém tárult a felirat a szíjon: Taurus Made in Hungary.

    Miután megvolt a tesztindítás, és bepozícionáltuk a gépet, a homok, kavics, kút, háromszög mértani közepére (abból a megfontolásból, hogy a lapátos ember (feltehetően én) minden hozzávalóval egyforma távolságot legyen kénytelen megtenni. )
  Ezután aztán belevágtunk a téglákba. A mai napban a legótvarabb munka volt.. Már az első hasíték után annyi port nyeltem…hogy három napig prüszkölni fogok..
   S mivel ez a folyamat oltári porral járt, így hát azt a megoldást választottuk, hogy egy tégla vágás, fél óra pihenés.. Megért volna egy fotót az a porfelhő, vagy épp az ahogy a por távozik a bejárati ajtón.
  Ezeket a szüneteket aztán igyekeztük hasznosan tölteni, így a „tiszta szobában” került a redőny hibája feltárásra. Tudjátok az a mókás kifelé nyitható redőny.. Bevallom ezen is tűnődtem hogy mi értelme van ennek.. de még nem jöttem rá. Nektek valami ötlet?



   Miután aztán a redőnyt feltekertem, szembesültünk vele hogy a le és fel engedő madzag bizony fordítva van felcsévélve. Így ha rögzítjük a redőny, leszalad… Így hát mit volt mit tenni át kellet fűzni a zsinórt. Aki már szerelt ilyesmit, az tudja hogy természetesen ez nem egy egyszerű munkafolyamat. Hiszen hely sincs, fény sincs,és az ember nem is igazán látja hogy mit is csinál valójában..
    Minden esetre egy jó fél óra után végeztünk is vele. Így hát teljes erőbedobással a boltívnek szentelhettük magunkat. Lassan de biztosan el is készült az ablak, némi instruálás, és ötletem alapján egész pofásra sikeredett. S ha már így egy rugóra járt az agyunk apuval, akkor azt is megbeszéltük, hogy a főzőablak négyszegletű marad. (Végre, érvényesült az akaratom, lesz is talpaspohártartó)
  Ezt követően aztán elterveztük a holnapi feladatokat, nevezetesen, előjátéknak betonozás, falazás, kozmetika, aztán elektromos hálózat tervezése, párkánylemez, rögzítése. Talán azt hiszem ennyi teendőt beszéltünk meg, mert hát hogy anyu jelmondatát idézzem: a többi „majd menet közben alakul”
 
  Dolgos ámde eredményes napot zártunk. A ház készül, szépül, s itt-ott már születnek kompromisszumok. Bevallom, azért ilyenkor mindig elámulok hogy igen, ha a család összefog, akkor egész jó dolgokat tudunk megvalósítani. Mi egyszerű emberek, a két kezünkkel.

Remélem megérte átrágnotok magatokat ezen az íráson, és hogy nem lettem unalmas, egyszóval hogy tetszett. Most megyek pihenni, hiszen holnap is sok teendő vár rám. Legyetek jók, a mihamarabbi viszontolvasásig, sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése