Még mindig esik...
Lehet, hogy ez nem olyan zápor,
ami egyik percről a másikra eláll, mint ahogy én képzeltem.
Talán egyik sem olyan.
Végül is az élet , esős napok sorozata.
De előfordulhat, hogy nem mindegyikünknél van esernyő.
Ilyenkor szükségünk van másokra,
akik hajlandók megosztani az ernyőjüket
egy ázott idegennel...
egy esős napon.
Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! Az elmúlt hét alapozásaként, de leginkább hogy kiszellőztessem zsibongó gondolataimat, a múlt hét vasárnapján ismét túrázni indultam. Úgy gondolom az ilyen hűvösebb ősziesebb idő, remek alakalom hogy megcsodáljuk a természet átváltozását, s valahogy én is szerettem volna így átváltozni. S mikor visszatérek a kis körutamról, frissen üdén, s legfőképp vidáman csaphatok a húrok közé, s vehetem fel a hétköznapok monotonitását.
A túra útvonala ezúttal számomra is ismeretlen volt, valahogy úgy voltam hogy csak menni el, kibújni a szobából, s menni az ismeretlenbe, amibe az életem is tart. Így hát felöltöztem melegebb mentébe, magamhoz vettem a fényképezőgépemet, mondván hogy megörökítsem az utam során látott izgalmas, vagy számomra szép képeket.
Miután kész voltam a harci díszbe öltözéssel felpattantattam kerékpáromra s útnak eredtem lélekgyógyító utamra.
Úgy alakult hogy a számomra kedves csak "birtok" néven emlegetett útvonalat jártam be, s útközbe meg megállva szemléltem az érdekes, vagy épp elgondolkodtató dolgokat. Meglepően tapasztaltam hogy egy magányosan álldogáló villanypózna is mennyi mennyi minden érdekes gondolatot vetített fel bennem, vagy a földúton megbújó csapásnyomon történő elmerengés. Szóval ez a kis kirándulás annyi-annyi érdekes élményt, gondolatot ébresztette bennem, s valahol célt is ért, hisz elűzte a fejemben uralkodó zűrzavart, bár el kell hogy áruljam hogy célomat most sem értem el teljesen.
Minden esetre jó volt az ősz során utoljára megcsodálni az átalakuló természetet, s végigjárni a Noszlopot körülölelő földeket, s erdős vidéket. Köztük az elmaradhatatlan Pap-dombot, amit állítólag a török időkben az emberek a kalapjaikkal hordtak össze. S ha már felkapaszkodtam erre a magaslatra, kicsit elmerengtem a langy napsütésben hogy milyen szép és békés látványt nyújt innen kicsiny falunk. Aztán ezután kis kerülő után megcsodáltam a "nagy domb" néven emlegetett lankát, ahol gyakran csapattunk nővéremmel biciklitúráinkon, meglepetten tapasztaltam hogy a hajdan itt meghúzódó útra már csak két sanda csapásvonal emlékeztet.Kicsiny utam során aztán bejártam a szántóföldek vadregényes táját is, s míg arra kerekeztem eszembe jutott gyermekkorom is, hiszen kisebb póni koromban gyakorta bicikliztünk, utaztunk errefelé. Ekkor nehezítette utamat előszór egy vízátfolyás, mivel az itt lévő kisebb patakocska, de inkább erecske, az előző nap lezudoló víz nyomán, klassz kis akadályt képzett számomra, s versenykerékpárom számára. Így hát utamat megszakítottam s visszafelé indultam el. De mivel a lassú tempómat az idő nem igazán követte így kénytelen voltam hazaindulni, hisz még a győri út előttem állt.
Összességébe kis túrám nem érte el a kívánt célt, de jó kis alkalom volt kimozdulni a mindennapokból. S most a bejegyzésem végére, kerüljön néhány "érdekes" kép.
A következő írásomig legyetek türelemmel, vigyázzatok magatokra, s élvezzétek egymás társaságát. A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése