2009. november 27., péntek

A tizenkettedik



Üdvözletem a kedves olvasóimnak! A hetek már már csak úgy rohannak az ember felett, egyre egyre közelebb hozva a vizsgaidőszak, áldásos vagy épp átkos időszakját. Bizony a szorgalmi időszak 14hete lassan lepereg, s kezdetét veszi az ádáz küzdelem a kreditekét.

Ilyen tájt már minden egyetemista felfokozott hangulatban kutatja a jegyzeteit, vagy kölcsönkéri kollegáitól, szóval valahogy felbolydul az Egyetemi lét, s nem csak azért mert Torda Bé bűvös bicaja mögött egy homlokrakodó gép vagy póriasan "markoló" tűnt fel..

Mint tudjuk a diákélet áldásos percei, ilyenkor kezdenek turbulensé válni. A bulik mennyisége, s a Lapos tanszék bevétele jelentősen lecsökken, a körülötted lévő emberek valahogy feszültebbek, állandósulnak a későn fekvések korán kelések, zh szüretek, és pótzárthelyi mulatságok. Az esti mókákat inkább olvasással, magolással töltjük, s ne adj Isten a könyvtár szent intézményébe is betesszük topánjainkat.

Persze elvadultabb egyetemisták (köztük valahol én is) még szeretik is ezt a vizsgaidőszakot, hiszen több időt tölthetnek a "téli/nyári hásziendán", megszűnik a koránkelés intézménye, s előkerülnek a 12ig alvások :) , szeretek a könyvtárba menni tanulás címszaván, és ott a hordákba rendeződött csizmás lányokat figyelni. S Szeretem a vizsgaidőszakot, mert jó órákat várni öltönyben, nyakkendőben egy vizsgára, az ilyenkor fokozottabb izzadságtermelődés következtében a tökömről is a víz folyik(ami pedig különös érzés).
Szeretem a tanulás közbeni szüneteket, mert nagyokat lehet beszélgetni, pizzás dobozokat gyűjteni, összeveszni azon, hogy hangoskodik a másik, fikázni a tanárokat és az egyetemet, valamint ilyenkor a legjobb kimondani azt az egy szavas mondatot, hogy lesz....om. Szeretem a vizsgaidőszakot mert mert az egyetlen olyan időszak, aminek ha vége van iszonyatosan beba... rangolom a Somlót.



Ilyenkor aztán az ember elhanyagolja más elfoglaltságait, s így hát az internetes naplómban is jelentős deficit alakult ki. Aztán ezek az írások, gondolatok vagy kerülnek a szemetesbe, vagy megcsúszva de publikációra kerülnek :)
Aztán időnként, ha az embernek semmi dolga nem akad, ráeszmél hogy bizony írnia kéne, az elmúlt dolgok eseményeiről. Szóval öveket bekötni, mogyorót bekészíteni, fotelt kipárnázni mert combos Dodi bejegyzés következik :)


Szóval vágjunk is bele elsőnek dolgozzuk fel a 12 hét hatásmechanizmusát. A hét mint mindig a vasárnappal indult. Vasárnap az a nap amikor még egyszer utoljára hosszan durmolok, aztán egész nap fogom a fejem a 11-es ébredés miatt a "jaj ma sem tudok semmit csinálni"-gondolatot mormogva magamban.

Ébredés után aztán a szokásos napi rutin vette kezdetét, hő áram zártheyire való készülgetés, persze szigorúan csak mértékkel, mert bizony hallottam már olyat hogy valaki túladagolta magának az áramlástan tudományát. Így hát mértékletes tanulásba vágtam, elszántságomat az is mutatta hogy kinyomtattam a tanuláshoz elengedhetetlen gyönyörű diagrammokat.
Aztán a nap során, közben vagy alatt, valahogy utolért az egész hétre kiterjedő rosszkedv, ami aztán a hét későbbi napjaiban csak súlyosbodott. (de erről nem szeretnék itt nyenyeregni) Így aztán felhagyva mindenféle értelmes folyamattal leginkább magamba roskadtam a jó ebéd után. Mivel már nem tudtam elviselni a bennem lezajló dolgokat, így délután egy kis túrára adtam fejemet, mondván majd megnyugtat a héthatár bebarangolása, hát nem így lett :( A friss levegő sem tudott jobb kedvre deríteni. :(
Így hát a délután további részét növényként töltöttem, s leginkább csak tengtem lengtem, nagy eredmény volt azonban hogy megcsináltam végre a hangulat világításunkat :) S jelentem üzembiztosan működik :)
S miután végeztem a műhelyben történő barkácsolással, elkezdődött a szokásos rutinos készülődés, mert hát a Hajmi taxi nem vár :) 
Így hát következett a szokásos vasárnapi metódus, éléskamra kiürítés, ruhák bepakolása, a már már végtelennek látszó utazótáskámba :) Majd hát elérkezett az idő hogy búcsút vegyek az otthoniaktól. Hét órakkor ugyanis begördült Hajmi gépjárművével, s elindultunk Győr felé.

Az út meglehetősen jó hangulatban telt, amiért többek között Pusi haverja volt a felelős, aki folyamatosan sziporkázott, s talán ezért is zavart kevésbé a hátsó üléssoron kialakuló buszfeeling. Aztán pápa után kifogyott belőlünk a szusz, s mindhárman, illetve mind a négyen álomba szenderültünk :) Szegény Hajmi :) Szóval jó álom kísérte Győrig az utunkat :)
Felérkezésünk után, mindenkit lakásához közel szállítottunk, majd elköszöntünk egymástól, s Hajmival a víztorony lak felé vettük az irányt.
Hazaérve már Ádám várt minket villanyfénnyel, mi pedig gyorsan lepakoltuk csomagjainkat, majd serény tempóban mindent a helyére tettünk. Aztán ahogy lenni szokott elindultam kedvesem felé, mert bizony ha vasárnap akkor szinte biztos hogy együtt csinálunk valami remekbe szabott kis dolgot.
Ezúttal semmi konkrét tervünk nem volt, de ahogy lenni szokott ezekből sülnek ki a legjobb a dolgok. 

Szóval miután találkoztunk, s illően üdvözöltük egymást tettünk egy klasz kis sétát a belvárosban, majd beültünk a belváros egyik eldogutt kis koktélbárjába.
Igazából nagyon jól éreztem magam itt, bár kicsit zajos volt számomra, minden esetre nem lehet más panaszom a helyre. Miután kikértük forró csokijainkat kellemes kis beszélgetésbe kezdtünk, s valahogy az este hangulata is nagyon beérett, hogy is mondjam, illetve írjam minden olyan harmonikusnak tűnt :)
Nagyon jól éreztem magam ebben a kicsit zajos kicsit korcsma élményt nyújtó helyben. A hely mellett szól a barátságos árak, a remek kiszolgálás, és a szerintem egyedi, s tetszetős dekoráció.
A forró csokijuk pedig mámorító :) 

Szóval nagyon összegezve bár csak 1 órát töltöttünk itt, de nagyon jól éreztem magam ismét, s ebben nagy szerepe volt a remek hölgytársaságnak. Úgyhogy el is határoztuk hogy ide még egyszer visszatérünk.
Miután távoztunk, még egy kis sétát tettünk a városban, ugyanis meglepően szép tud lenni ezeken a téli estéken. Felsétáltunk a várba, majd kis kanyar után, megbújtunk a bazilika oszlopánál, majd hazasétáltunk. Útközbe persze ki sem fogytunk a szóból, s mindenféle dolgokról csevegtünk :) Nagyon kellemes kis este kezdte bontogatni szárnyait :) S valahogy elfeledkeztem a világ, s főleg saját gondjaimról.
 S miután Kedvesem hazakísért, ha már nálunk volt nem engedhettem el azon a késői órán, s megbeszéltük hogy nálunk hajtja álomra fejét. Így hát egy kellemes est után, kellemes szundikálás következett.
 

Összességében a vasárnap nagyon felemásan zárta, illetve indította a hete, az est maga volt a mennyország, a délelőtt pedig inkább a pokol, de leginkább talán a purgatóriumra hasonlítható.
Meg is ragadnám a lehetőséget hogy megköszönjem az "angyalkámnak" a csodás estét :)






S itt vágjunk is bele a hétfői nap krónikájába. A hétfő mint ahogy lenni szokott álmosan indult, s nem sok eseményt tartogatott magában. Sokáig aludtunk Julcsival, majd belibbentünk az óráinkra, ami nekem a hangatos hő és áramlástan gyakorlat volt.

Itt aztán utolsó foltokat is megkapták részlegesen hiányos tudásállományom, s felkészültnek mondhattam magam a szerdán esedékes megmérettetésre.
  Hő és áramlástan után, gyorsan kedvesemhez siettem, hogy kihasználva a röpke pillanatot ismét kicsit együtt legyünk. Miután illően elköszöntünk egymástól én hazasiettem, mert otthon már jó előre vártak a tankönyveim. Többek között az áramlástan jegyzeteim, és a matematika tudástárat tartalmazó matekfüzetem.

  Úgyhogy fejest is ugrottam a tanulásba, s belevetettem magam a matematika ismereteibe. Tudásvágyam azomban nem tartott sokági, mert elérkezett az idő hogy elinduljunk méréstechnika konzultációra, hátha csurran cseppen valami magvas információ számunkra. Így Stoki kolléga úrral felkerekedtünk, s belibbentünk az L6-os laborba, ahol Solecki Exelmester tanár úr, nagy hevesen belecsapott mondandójába, s a próbazárthelyi feladatain keresztül próbált fényt gyújtani sötét fejünkben.
  Mivel ez a fejtágítás jelentősen hosszúra nyúlt, s nekünk még más dolgunk is akadt, így két óra okulás után inkább a távozás melett tettük le a voksunkat. Így hát irány darány v vektorral az ajtó felé libbentünk..
  Távozásunk után elemeztük a megszerzett információkat, majd belibbentünk gazdászszépségeinkhez, hogy az ő életükbe is hozzunk egy kis örömet :)
 Hazaérve az esti fertájórában, már nem igazán forogtak agytekervényeim fogaskerekei, így hát egy langy kis pókerbe kezdtem, majd később a fiúkkal is ezt a játékot folytattuk, több de inkább kevesebb sikerrel :)






A keddi nap meglehetősen fitten indult, mivel a motorok óra érdeklődés hiányában, illetve Gál tanár úr ágas bogas tennivalói miatt parkolópályára került, így szerencsére sokáig durmolhattam.
  Az órarendemben így a modellezés és tervezés óra előlépett egy pozíciót, s az előkelő első óra titulust kapta. Nagyon jó volt 10 kor kelni, így legalább kipihenhettem az előző nap megpróbáltatásait. Miután beléptem az egyetem szent falai közé, ismét Kedvesem felé vettem az irányt, hogy kicsit beszélgethessünk, eme korai órán, illetve hogy lelket öntsön belém az elkövetkezendő modellezés zárthelyihez.


  Miután elköszöntünk egymástól, belibbentem az A105-be s kisvártatva megérkezett Kóbór tanár úr is, így hát kezdetét vehette a számonkérés. A zárthelyi hozta a kötelező szintet, eléggé egyszerűnek mondható kis feladatot kaptunk, s családias csoportunkon belül mindenki időre abszolválta a feladatot. Megnyugtatóan tapasztaltam hogy a csoporton belül én készültem el leggyorsabban, s talán hogy az enyém lett a legszebb :P Í Gy hát elégedetten ücsörögtem, illetve fekete özvegyeztem az idő hátralévő részében.
 Kóbor tanár úr aztán a szünetben gyorsan summázta azon melegibe a dolgozatainkat, természetesen mindenki jeles érdemjegyben részesült. Így hát szünet után elégedetten csaptunk bele a Drafting modulba, ahol megtanultunk 3D-ből 2D-s rajzokat készíteni.
  A négy óra szinte szemvillanás alatt elillant fejünk felet, s észbe se kaptunk s már vége volt a foglalkozásnak. Ez azonban nem jelentett túl sok jót, mert egyre közelebb éreztem a matekzh hűvös lehelletét.

 Hazaérve aztán vad áramlástan tanulásba kezdtem, mert bizony ha szerda akkor randevú Melindával :) az áramlástan hárpiájával. A tanulás során lakótársunk Tomi segítségét is felkértem, de ez olyan vak vezet világtalant jellegű segítség volt. Minden esetre az elméleti kérdéseknek jó hasznát vettem. Szóval gyors feladatmegoldás következett, míg nem hatkor belibbent kedvesem :) Nagy nagy meglepetésemre :) Nagyon örültem neki hogy átjött eme késői órán :) S ha már ott volt hát kicsit megszakítottam a tanulási folyamatát. A kis pihenés alatt azonban töb feladat megoldása is eszembe jutott, úgyhogy rájöttem hogy Kedvesem ilyen szempontból is "hasznos" s üditő jelenség :). De mivel az időnk nem volt végtelen, s a jó társaságba repül az idő így hamar eljött a 8 óra, a búcsú pillanata. Elkísértem a buszhoz, majd hazasiettem, s ismét csobbantam az áramlástan élvezeteiben. S mivel a másnapi zárthelyi rohamléptekben közelgett, korán álomra hajtottam fejem :)



A szerdai nap mint már felvetítettem a korán ébredéssel, az áramlástan gondolatok sűrűsödésével, és az ezzel összefonódó zárthelyi termeléssel zajlott. Egyéb program nem is volt igazán kitűzve a nap folyamán, persze a kötelező javallot órákat meglátogatni, s utánna ismét vadul tanulni, a másnapi matek zárthelyire. De ne szaladjunk ennyire előre. Szóval ott tartottam hogy hat harminckor mobilom égtelen lármával adta a tudomásomra hogy eljött a nagy nap, a kihívás napja :)
  Nagy reményekkel s nagy puskákkal indultam hadba, hiszen minden esélyem megvolt egy frankó zárthelyi megírására. Puskák az A4-es zsebben lapultak, vagy épp a számológép hátulján diszkréten megbújtak, ezután már csak a megfelelő pozíció megszerzése volt a cél. Ami azért nem egy olyan egyszerű feladat, s ki ki mindenféle stratégiát dolgoz ki erre, végül is sikerült középtájt helyet találnom magamnak, ami azért jónak minősíthető volt.
  Rövidke feszült izgalom után, ami a várakozás, s egyetlen régi tipúsú (emlékeztek még rá), pappir kétszázazomtól történő megszabadulással telt, megérkezett Melinda, aki az adott fi szögből, kávé nélkül, korán reggel, bandzsítva még még szépnek, de legalább elviselhetőnek hatott.
  Kézhezkapva aztán a feladatlapot,melyen még erezni lehetett a tanszéki nyomtató melegét,  elégedetten summáztam, hogy ezek a feladatok bizony kedves ismerőseim. Az elméleti kérdések azonban itt ott borsot törtek az orrom alá, gondolok itt a mívesen csengő Danton egyenletre, vagy a Hőáteresztési tényezőre :) Izgalmam miszerint nem tudom teljesíteni a megmérettetést, azonban a második olvasatra alábbhagyott, s belecsaptam a lecsóba. Tollam vad sercegése nyomán aztán egy óra alatt be is számoltam tudásomról. Persze kivártam a beadási időt, mondván hova siessek ezen a korai órán.
  Végeredményben a zárthelyi nem volt nagy kihívás, kicsit több tanulással még eredményes remek született volna, azonban így is elégedetten távoztam a tett színhelyéről.


A víztorony utcai lakba, aztán értékeltük a helyzetet Tomival, majd eszmét cseréltünk a gépészlét kisebb nagyobb közepesebb buktatóiról majd elindultunk Automatizálás órára. Ahol Pintér Practing József tanár úr, ismét a robotokról tartott előadást, mely azért messze volt az izgalmastól, így hát itt ott a bólintás erős érzése vett rajtam erőt.
  A percek mint ahogy ilyenkor lenni szokott ólomcsizmákat húztak, s lassabban vánszorogtak mint egy reumás csiga. Szerencsére azonban eljött a "kicsengetés" ideje, távozásunk előtt azonban jelenlétünkről katalógus formájában adtunk számot. Így hát végül elégedetten libbentünk hazafelé.


Óráim sora után egy kis szünet következett, mert a mai napra pályafutásom véget ért. Köszönhetően az TDK versenynek (Tudományos diák kör), így a délutáni foglalkozások elvben hangsúlyozom ELVBEN elmaradnak de hát itt is csak az igazolódik hogy nagy a fejetlenség a Széchenyin.
 Tehát elégedetten ücsörögtem otthon, tanultam a matekot, s éreztem ahogy a tudás hiány vákúmként szívja magába az egyenleteket, furmányos megoldási módszereket. Ezzel egy időben azonban eluralkodott rajtam a pánik, hogy nem tudok semmit. Ami részben így is volt /van, úgyhogy ahogy telt, lépdelt  előre az idő, egyre idegesebb lettem.
  A robbanásközeli állapotkor ért Larion hívása, hogy segítsek neki a TDK munkáját csiszolgatni, így hát mivel jól esett egy kis szellőztetés, belibbentem a Laborba, ahol már szerényen izzott a powerpoint. S vad szerkesztésbe kezdtünk, mert az előadásnak sikerülnie kell :) Így közösen összeadva gépész és infós tudásunkat kerekítettünk egy helyre kis bemutatót, a jó előre legyártott worddoksiból. Ez a kis munka nagyon élvezetes kikapcsolódást nyújtott, így hazaérve ismét "frissen" vehettem birtokba a tudást.

  Azonban ekkor kezdődtek a problémáim globális szintet ölteni, melynek első áldozata Kedvesem lett. Akivel meg kell hogy valljam sikerült jól összevesznem. Így hát más korrepetáló személy felé fordultam, ami ezúttal Stokinger kollegára maradt. El is terveztük hogy ötkor találkozunk az szépséges egyetemen, s beülve valamelyik szabad terembe (nem lesz nehéz szabadot találni hisz oktatási szünet van)  korepetáljuk egymást. Ő felhomályosít matematikából, én pedig a gépszerkő tudásom csöpögtetem belé. Így hát felszerelkezve gépeinkkel jegyzeteinkkel, s egyéb szükséges dolgainkkal, elindultunk a tudástér felé.
   Jó 10 perc holtidő után, mondhatni hogy Just in Time, megérkezett Stoki is és kezdetét vehette az egész estét betöltő szélesvásznú korrepetálás.  
 Élőszőr az A101-es terem nyújtott menedéket nekünk, s míg kicsomagoltuk eszközeinket, eszmét cseréltünk a lányokról, s hogy mindkettőnknek sikerült összeszólalkozni kedvesével. Úgyhogy rájöttem hogy a problémám nem egyedi, minden esetre nagyon csalódott voltam, hogy megbántottam Julcsit, így hát gyorsan bocsánatot is kértem.
  Mire a windows bebootolt, már fel is tettem kollégának a kérdéseimet, amire ő több kevesebb sikerrel válaszolni is tudod. S meg kell hogy mondjam hogy az egy órás szeánsz alatt, azért jócskán gyarapodtam ismeretanyagokkal, megoldási módszerekkel. Így lelkem mélyén is kicsit megnyugodtam hogy menni fog ez :)
  Úgyhogy témát, s tárgyat váltottunk, illetve váltottunk volna, ha a takarító néni ki nem küld minket a teremből. Ebben csak kicsit az a furcsa hogy elvégre az Egyetem van a diákért s nem fordítva. Szerencsére kedves néni volt, s megbeszéltük vele, hogy addig áttelepszünk a B101-be, s ott folytatjuk a munkánkat.
  Úgyhogy összecihelődtünk, felbatyuztunk, s irány a másik szárny, másik terem. Miután letelepedtünk mint a nomád pásztorok, folytattuk a gépszerkezettan okulást. Elég egyszerű kis feladatról volt szó, egy hornyos alkatrész rajzát kellet elkészíteni. (Régi gépszerktan I-es idők :) ) Szóval Stoki nyugodj meg ennél csak nehezebb lesz :P
  A rajzoláshoz ezúttal a frissen szerzett Catia ismereteimet is előhúztam, így öt perc alatt kész voltunk az ábrázolásával. Persze kérdőjeles hogy a program jól rajzolta-e meg, mert hát itt ott azért fittyet hány a rajzi szabályokra. Minden esetre Stokival egyértelműen jónak fogadtuk el a kijövő eredményt, így hát átléptünk a második feladatra. Ami már kisebb nehézséget is okozott, nevezetesen hogy is ábrázolunk menetet :) Bizony örök kérdés, s sajna még nem tudom :) De majd jövőre :P
  Szóval itt hosszabb időt töltöttünk el, azonban a végére sikerült ezt a feladatot is magunk alá gyűrnűnk, s bezárás előtt távozni az egyetemről.

  Nagyon hasznosnak érzem ezt a kétórás kis szeánszot tényleg sok ismeretet szereztem. S örültem hogy valahogyan Stokinak is segíthetek. Az egyetemre vezető úton pedig kiszellőzött a fejem, így kicsit nyugvópályára kerültek súlyos érzelmeim. Hazaérve aztán elégedetten lapozgattam, s serényen oldogattam megfelé a példákat, majd szerdához korán 22 kor lefeküdtem, mert a gépészléleknek sok alvásra van szüksége.


A csütörtöki nap a koránkeléssel indult, s magával hozta súlyosbodó izgulásomat, a közelgő matek zárthelyi miatt. De hát mit volt mit tenni, be kellett libbenni s számotadni a féléve második felének ismereteiből. A jó előre megkapott ülésrend szerint aztán helyetfoglaltunk, majd kisvártatva megkaptuk a feladatlapunkat. Ami aztán kisebb borzadályt váltott ki belőlem, mivel a feladatsor nem épp az egyszerűbb fajtából való volt, vagy csak az én tudásomon fellelhető résekre tapintott rá,
 Egy óra üldögélés és ádáz harc során azonban sikerült a feladatokat hellyel s közzel megoldani. S lelkemről pedig egy hatalmas kő gördült le. Persze látva az árny eredményt, egy másik súlyosabb kő került a helyére. Ami nagyon nyomaszótan hatott, mivel felülkerekedett rajtam az az érzés hogy sosem végzem el az egyetemet, s ettől jelentősen csalódott lettem :( Így méréstechnika tanóra előtt csak kóvályogtam orromat, s fejemet leszegve, s nem igazán volt kedvem a további léthez...
  Aztán ahogy az ismerősök szépen előkerültek az ismerősök valahogy én is jobb kedvre derültem. Talán azért mert ők is hasonló problémákkal küszködnek. Szóval valahogy kicsit megnyugodtam. :) A kötelező darált mókus elfogyasztása után meghánytuk vetettük hogy a méréstechnika tanórát helyezzük előtérbe a járműszerk laborral szemben. Így hát Solecki bölcs levente tanárúr óráján foglaltunk helyet, s itt vad rendszertechnika tanulásba kezdtünk.
 A tanulás folyamatábráját, aztán Larion segítő keze szakította meg. Komám ugyanis felajánlotta a puskáját, majd azon lendületében fel is sarabolta nekem. Ekkor jutottunk arra a megállapításra hogy bizony kezdek ellustulni, mivel már puskát sem gyártok magamra :)
  Solecki tanár úr bizonyára rosszabb napra foghatott ki, mert hát eléggé osztós kedvében volt. Az óra végén aztán ismét elkapta a gépszíj, s a qstat kapcsán mindenféle NDK-s aktfilmről kezdett vad monológba, aminek végét már nem vártuk ki, mert a közelben csengetett a rendszertechnika számonkérés.
  
 A nap második erőpróbája  Rendszertechnika tárgyból volt.  Bár ez igazából csak amolyan új gyakorlatot ígért számunkra, persze erről még akkor mit sem sejtettünk semmit.
  Szóval úgy volt hogy elégedettne izgalomtól verdeső szívvel bepattantunk az E előadóba, ahol aztán meglepően nagy csődület fogadott. Elvégre az előadáson átlagosan 20 fő szokott résztvenni, most pedig egy egész terem lármázott mindneéle Laplace transzformációt :) 
  Hosszas keresgélés után, aztán helyet túrtunk magunknak Larionnal, s vártuk a tanár úr érkezését. Miután megsejtettük hogy Szauter Ferenc tanár úr jön be, kicsit megnyugodtunk, mivel ő még azon generációba tartozik, akiket nem bolondított el az egyetem vaskapalos szelleme,vagy a vénkori szenilitás féldeci kombó.  Szeme előtt gondolom még ilyenkor lefutnak az  ő  csíntalan diákévei. Szóval ő még amolyan szűzies oktató :) így hát megnyugodtunk hogy szabad lesz a tánc. Fegyvereink így hát jólszervezett alakzatokban előreküzdötték magunkat a zsebárokból a pad nyílt terepére. 
   Azonban mivel nem így megy a vásár, s megkellett adnni a zárzthelyi formális követelményeit, Szauter tanár úr kettő illetve 3 csoportra osztotta az egybegyülteket, így a mi dolgozatunk is váratott magára, mert ha már így akkor nem sietün :) Szóval felmotyóztunk s kilibbentünk sétállni egyet :) Zh előtt egézsséges a séta :P
   Sétánk közbe aztán beszélgettünk, kiértékeltük az előző nap izgalmait, a DTK-t, és hogy a jövő évi, azaz tavaszi megmérettetésre milyen ötlettel rukkoljunk elő. Ezzel a kellems kis eszmecserével, s a második darált mókus elfogyasztásával aztán jobb passzba kerültem, így elégedetten mentem be zárthelyitkarcolni.
  A megmérettetésről nem is mondanék többet, elég legyen az hogy enyhén lájtos volt, le is lőném a poént hogy max pontosra sikerült. (tapsözön és nagyvigyor :)) Szóval eléggé könnyedén végigzonkoráztuk a kérdéssort, majd vetettük bele magunkat a pihenésbe, mivel járműszerkezetek óra előtt még volt egy kis időnk, tehát átmenetileg búcsút intettünk egymásnak. 

 

 A járműszerkezetek tanórán aztán nem sok izgalom érte szervezetünket. A fütőműveről kaptunk egy könnyed kis koktélt Bajusz tanár úr tól. S ha már kitérek a becenevére akkor vázolom rövid, fél oldalas történetét. Szóval azért kapta Varga tanár úr szakmai berkekben is ezt a becsenevet mert van neki egy különleges képessége. (Valami olyasmi mint Bider Zsoltinak hogy megtalálja a makkot :P) Szóval Varga tanár úr képes úgy szólásra emelni szájszervét hogy az ne mozogjon. Igazából amikor beszél a diák csak annyit lát hogy mozog a bajsza :).
 Szóval Bajusz tanár úr ismét a futóműve pantharrudján pengette előadását, ami aztán valahogy érdeklődés mentesre sikerült, így félidőben Hajmival kipattantunk, s hazafelé kanyarodtunk.
  
A tanulásmentes időszak nem tartott nagyon sokáig, ugyanis négy órakor egy langy kis járműszerkezet (nevezetesen az utolsó) labor kacsingatott. Mert bizony mint utóbb kiderült az oktatási szünet a laborokra nem vonatkozik. Így hát a szerdai ernyedés biznony nem lett volna megvalósítható. 
  No de vissza blogom főorsójához., tehát Skodás Jonnyval itt is találkoztunk. A labor előtt meglepően míves társaság, s sok ismerős arc kacsingatott ránk. Így ismét garantált volt a jó hangulat. A hangulatot kicsit az is emelte, hogy a csütörtöki foglalkozást két szépséges gépészkollegina is megtisztelte. (Eddig valószínűleg a méréstechnika laborban rejtegették őket. MEglepő szerintem hogy egy lány a hidraulika olaj felé vonzódjon.)


  Belibbenve a terembe, Imre tanár úr egy jó 2 órás monológot tartott a fütőművekről, majd kiosztotta a feladatunkat, egy futómű axonometrikus rajza. Itt aztán többek agya ledobta az ékszíjjat, s látni vélte maga előtt ahogy az egyetemen fog éjszakázni. (mert ugye 8 kor bezárja az egyetem a kapuit, s mi fél hétkor kezdtünk axonometriát sarjantani.)   Úgyhogy a feladat adott volt, kezeink alatt sürögtek a ceruzák, de persze a laborgyakorlat kiváló alkalmat nyújt a pihent elmék rajzásának, s ezzel együtt a hasonló szintű poénoknak. 
  Asztaltársaságunk mely Lindát, Gábort, Lariont és szerénységemet ölelte fel, egész vicces kis hangulat kerekedett, s a jókedvből sem volt hiány. Szóval sziporkáztak az aforizmák, elszólások a felcsúszott tollról, s a jó hangulatban a munka is könyebben szállt, így lassan készre formálódott az axonometrikus rajzunk. (Itt jegyezném meg hogy a csoport fele 2D-t rajzolt, ami ugyen nem axonometria, s mégis jobb %-pontot kaptak mint én :( ) Lényegében azonban hét órára kész is lett a művem, ami mások, és saját tetszésemet is elnyerte. S láttam a fényt az alagút végén, hogy lehet hogy mégis megtanulok gépészeti rajzot készíteni :)



Így elégedetten tettem kapcsot jegyzőkönyvemre, s libbentem a lányokhoz a B1-hez. Ott aztán Stoki hevert pamlagon, illetve szomorkodott, tehát a feladat adott volt, jókedvet kerekíteni ő gépésszség arcára. Azt hiszem a változatos témák miatt, és hogy "lessz ennél rosszabb ne aggódj", részben sikerült is :) S így hát szépen csendben vártuk a lányokat, akiknek egy szimaptikus mérnöksuhanc tartott audis előadást. 
  S mivel ebből a dologból mi sem szerettünk volna kimaradni, így hát be be paslantottunk a résnyi ajtón, élvezni az elődást. ( s figyelni hogy a hölgyek figyelnek-e:D) Meglepő módón úgy érzem az előadó nem igazán volt mindig képben az audi tt-t tekintve, de azért hellyel közzel helytálló ismeretekket szórt szét. Bár nem igazán értem a közgazdászoknak miért adnak elő a CVT-ről :) 
   A vidámság az opkut előadás után is folytatódott. Főleg hogy  elmémre ilyenkor már ráborul a szokásos heti színvonal, így felszabadultan mondom a hülyeségeimet. Többek között az aula végén elhelyezett (hamarosan fotóval illusztrálom) átlátszó műanyag függönyről, aminek semmi értelmes funkciója nincs, viszont jó vele pofán csapni a mögötted lévőt, illetve legalább minden távozáskor átélheted a születés élményét. 
  Szóval jó hangulatban hagytuk el az egyetem területét. A lányok meg is jegyezték hogy feltűnően energikus vagyok :) Elkísérve őket a buszra ami kiváló alkalmat nyújtott az új híd építésének megcsodálására, s a sötétben történő elbugdácsolásra, nagyon jól szórakoztam vagy talán szórakoztunk :P (ezt félve merem kimondani :) )  S ha már híd akkor be is ékelnék egy kis humorkát szóval ahogy lépünk mendegélünk a hídépítőknél a következőt csippentette el NATO lokátor fülcimpám:

  Két hidébitő között a következő monológ zajlott le.

- Te, hogyan fogjuk letesztelni a hidat?
- Egyszerű. Ide hívjuk a város összes anyósát, hogy álljon rá a hídra. Ha nem szakad le, akkor jó. Ha leszakad, még jobb. 






                


  A kekszgyár árgyékában aztán eszmét cseréltünk a hét élményeiről, s a következő hét erőpróbáíról, majd elköszöntün, búcsúnknak ugyanis a 23as (csajozós) járat érkezése vetett véget.
  ÍGy hát magányosan hazaindultam, a hazafele út izgalommentesen tellt, s a sötétben nem sikerült elbucskáznom, pedig ez volt a cél :) Így szerencsésen hazaértem.




                

  Odahaza aztán úgy határoztunk hogy egy pizzázással koronázzuk meg a napunkat, így hát Hajmi meg is rendelte a szokásos de elmaradható csütörtöki vacsoránkat. 
  Miután betermeltük az elemorzsiát, már csak a vad msnezzésnek, és pókerozásnak maradt hely. Este aztán viszonylag korán 22 órakor álomra hajtottuk fáradt fejünket.

Ahogy aztán lenni szokott, a hét nem teljesedhetett volna ki a péntek nélkül. Erre a napra mint ahogy lenni szokott már rövidebb krónika adódik.Hát igen itt már tényleg nincs annyi megírni valóm :)
  Reggel sokáig durmolhattam, majd az első és egyetlen erőpróbát a motorok tanóra jelentette. Ez azonban most már nagyon poénos kis óra, mivel a vezényletet átvette Gál Péter tanár úr, aki köztudottan jófejségéről ismert. Így hát mindig élvezet motoro órán virtúózodni.
 Ez most sem volt másképpen, s egész érdekes előadást kaptunk a motorok egyik fő épitőeleméről, a motorblokkról. 
  Óra után aztán kicsit megleptem Kedvesemet, mert hát időm mint a tenger volt. A beszélgetés és a meglepetés azonban, hát inkább semleges fogadtatást  kapott. S ez a hangulat aztán rányomta pecsétjét a teljes hétvégére, s még egyéb lökéshullámok is súlyosbították. De talán valahol ez is szép egy kapcsolatban, hogy a nehézségeket együtt átvészelve, vagy átveszekedve, tudni kell megbékélni és megbocsátani. 
 A fellegek tehát gyülekeztek, s így viharos széllel a hátam mögött hazaindultunk. A szelek aztán maguk előtt tolták azt a jólismert rossz hangulatot, s azt a nyomasztó érzést, megalapozva ezzel a hétvégre remeségét. De ez már egy másik tőrténet...


Összeségében az elmúlt hét, inkább a rossz hetek közé sorolható volt számomra, mivel jelentősen több negatív élmény ért. S ráadásul a hétvégén egy nagy feszültséggóc is keletkezett, részben ezek miatt a magánéletemben. Így hát valahogy úgy éreztem hogy mind szakmai (nagy szó:P) mind magánéleti életem romokban van. A helyzetet pedig a zh-k túdulása, és túldúsúlása fokozta. 
 A nagy negativ élménytengerből azonban kiemelném a vasárnap estét, ami tényleg csodás hangulatot és élményt adott számomra. S hegyként magasodik a felejthető hétre. Talán ez is egyike lesz azon élmnyeinknek amik sokáig bennünk élnek majd :)
  Illetve a csütörtök estét emelném még ki, ami hasonlóan kellemes, s immár már tehermentes volt számomra. 
S ha pontokban kéne megmutatnom a hét jósági fokát, akkor egy 3,45-ös pontértéket tennék fel a táblámra. Ezúttal kevésbé magas érték, sőt szerintem pontozásom során a legnegatívabb pontérték került megállapításra. De hát ilyen hétnek is kell lennie abban a bizonyos 52-ben, s addig jó ameddig ezek a rita kivételek :)
  
Remélem tetszett az írásom, kedves olvasóim. Köszönöm hogy megkésve bár, de elfelejtve nem, elolvastátok az elmúlt időszakban átélteket. Remélem tetszett, s hogy kicsi vidámságot vittem kinek kinek a napjába, estéjébe, hajnalába. 
  Köszönöm a figyelmet, hamarosan ismét jelentkezem újabb írásokkal (a témák már megvannak), addig is vigyázzatok magatokra, legyetek jók, élvezzétek egymás társaságát, és a kellemes időjárást.
  A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok.

  






 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése