2009. december 4., péntek

Egy falat Karácsony








Üdv néktek hű olvasóim! Remélem még helytálló a megszólítás, mert mostanságba ágas bogas teendőim miatt nem igazán volt időm summázni és lefűzött históriáimat publikálni, de sebaj erre is remek alkalmat kínál a vizsgaidőszak.
Szóval remélem azért félve félve idepillantottatok dodi pusztán hagyott blogjára.
Tudatom tehát, hogy van még gépész a vidéken, csak hát a szemeszter kezdett besűrűsödni mint a jófajta habarcs, s mint tudjátok a zárthelyik s pótló mulatságok bizony helyet követlenek maguknak.

Azonban ezekben a rút martenzites időkben is akadt kínálkozó alkalom az élmények fokozására.
Mivel a héten nem sok hanem kevés izgalom csordogált a győri életbe, így alkalom nyílt sétálni egyet a városban, ami mint mindig remek alkalmat nyújt a fotózásra.
Szóval hétfő este karon fogtam Kedvesem, majd magamhoz vettem a fényképezőmasinát, s körbejártuk a várost.
Kedvesemmel már-már rutin szerűen elnéztünk a győri karácsonyi vásárba, ahol ezúttal nem érmét préseltünk, hanem hosszas tanakvás után, úgy határoztunk hogy valami meleget is viszünk a hidegecske estébe, egy finom kis forralt bor segítségével.
Eddig csak közös főzőcskénk során készítettünk ilyen nedűt, s idejét láttuk kipróbálni más ízeket is. Az édes főzet mellé megfelelő harapnivaló is dukál. Rövid keresgélés után meg is találtuk a megfelelő karácsonyi fánkos standot. Szerencsére még épp időben zárás előtt érkeztünk, (Just in Time) így az utolsó vásárló jogán kedvezményesen jutottunk elemorzsiához.
Ezután meleg illetve fedet helyre vonultunk, s tán fogalmazhatok így hogy romantikusan a szemerkélő esőtől védve elfogyasztottuk a fánkocskákat. Nagyon vicces volt egymás kölcsönös megetetése :)


Nagyon kellemes kis randevú volt összességében, s egyben érdekes élmény volt az esőben sétálgatni :) Ez persze olykor olykor táptalajt szolgáltatott a veszekedésnek. Melynek témája, az esernyővel vagy esernyő nélkül haladjunk utunkon :) Azonban ez is csak emelte az est fényét :)
Mindent egybevéve nagyon remek kis randevú kerekedett az estből, bár eső nélkül jobb lett volna :) Különösen élveztem a közös falatozást, s egymás megetetését :)
Remélem a közel jövőben ellátogatunk még ebbe a nyüzsgésbe :) S pár közös képet is tudunk készíteni a remek kis karácsonyi hangulatban :)


S ha már ott voltunk készítettem pár képet, többé kevésbé sikerültek is :) Köszönöm gyönyörű útitársamnak a lehetőséget, remélem hamarosan bővíthetem a képalbumot.
Szóval daloljanak röpke is bejegyzésem végén a képek, a mihamarabbi viszontolvasásig, mely hamarosan esedékes lesz, legyetek jók, vígyázzatok magatokra és élvezzétek egymást.A következő írásomig sziasztok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése