2009. december 5., szombat

11.7

Üdv néktek kedves olvasóim! Szemelgetve blogomon nem bírtam nem észrevenni azt a tény hogy a tizenegyedik tanhétről rest voltam irományt kanyarítani, így hát délután megosztva figyelmem a Mayer-egyenletek, és a termodinamikus rendszerek között, próbáltam felidézni hogy miért is történhetett ez a rútság..

 Végül hosszas tanakvás után arra eszméltem rá, hogy valószínűleg azért nem kerekítettem értelmes krónikát a hétről, mert  tobzódtak a zárthelyik, s másrészről pedig azért mert egyszerűen lusta voltam pötyögni :) 
 De ugyebár azt is tudjuk hogy  a félesztendő nem lenne kerek a 11 hét nélkül, így hát próbáltam felidézni hogy mi a fitty fene történt azon a bizonyos novemberi héten, de nem sok gondolat karcolta meg elmémet. 

 Így hát arra jutottam hogy a 11 hét beszámolója csak amolyan címszavakban lesz feltárva. A zárthelyi mulatságokat meg megszakítva Škodás Johnival szétszedtük a Škoda S100-as sebességváltóját, eme szerelés rengeteg izgalmat hozott előtérbe, többek között a biológia mosó hadművelet, mellyel ezeréves dzsuvától szabadítottuk meg az alkatrészeket.
  Aztán a tanulás is helyet követelt magának a hét során, mert hát a zárthelyik is csordogáltak közbe közbe. Így a mérnöklakban is előkerültek a porlepte könyvek, s Hajmi kollega úr is vadul belevetette magát a tanulásba, amolyan Mechatronikai szinten.
  Nem múlhat el úgy hét hogy Kedvesemmel nem tölteném az időmet, így hát a hét második felében ő is meglátogatott minket :)
 Nem maradhatott ki  a szokásos egymást hülyítő szekálás sem a nagyszoba berkein belül, s persze az sem hogy Bandi nagy vigyorral egye a kekszet :)
 Mint ahogy lenni szokott lelkes mérnökcsapatunk élénk szemekkel követték a Győrött zajló építkezéseket, többek között ahogy a hatalmas csigafúró megkezdte működösét Solecki tanár úr nagy örömére az InnoShare központ építésénél. 
 A szerdai napra mint oly sokszor most is akadt mókulásra idő, egy remek kis este hozta lázba a csapatot, erről majd patchelt írást hamarosan harsogok nektek.
  A hét zárlataként pedig pár fotogén cicust is sikerült Edinánál lefotóznom :)  S mint ahogy minden hét záródni szokott, a bűvös hajmi hintó hazarepített a Kis hásziendára.

  Rövidke kis bejegyzésem végén pedig daloljanak a képek a történésekről, talán ezek a dodi perspektivukos fotokópiák többet susognak a hétről mint jómagam.






Köszönöm hogy végigolvastátok bejegyzésemet, bejegyzésem zárlataként pedig álljon itt most 
 egy kis humorszelvény, a mindeki álltal szeretett vizsgaidőszak előnyős oldaláról.



10 dolog, ami a vizsgaidőszak végét jelzi:


1. Egyre kevesebb egyetemistával találkozol kocsmákban, 
sörözőkben, már hazamentek.

2. Nap mint nap melegebb van, és egyre jobban 
kivánkozol a könyv mellől a strandra.

3. Kisebbek a közlekedési dugók Kolozsvár központjában.

4. Alig van kajád a hűtőben, nehogy megromoljon, 
hiszen hamarosan mész haza vakációzni.

5. Már nem gondolsz arra, hogy szeptemberben 
pótvizsgaidőszak következik, csak várod, hogy szabadulj az 
egyetmről.

6. Elmész nyári-melós állásinterjúra.

7. Öltönyös, kosztümös mappával rohangáló emberek helyett, 
miniszoknyás, rövidnadrágos, f
agyit majszoló emberekkel találkozol ha kilépsz az utcára.

8. Már nem vagy annyira babonás.

9. Több időt fordítasz magadra, mint az egyetemre, 
az interneten a tételek, anyagok helyett a nyári programok 
után böngészel.

10. Megmondod a lakótársaknak a tutit, 
3 hónapig úgy sem fogod látni őket, októberre 
meg elfelejtik amit mondtál és nincs harag :)

 Köszönöm a türelmet, hogy végigolvastátok a bejegyzésemet, remélem jól szórakoztatok, hamarosan hosszabb lélegzetű művel jelentkezek,
 addig is legyetek jók, vigyázzatok magatokra, s élvezzétek egymás társaságát. Addig is sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése