2010. január 23., szombat

D-Day Megkezdődött..


Emelem virtuális kalapom blogom ólvasói előt! Ahogy utazgatok, járok kelek, lépten nyomon a közelgő választás kampányaiba botlom! Igen megkezdődött. Megkezdődött a harc a hatalmi székért, s hamarosan minden párt egymásnak esik, amolyan jó magyar népi szokás szerint. De mivel az én blogom korántsem szakmai, és még úgysem politikai, de azért nem mehetek el szó nélkül el a dolgok mellett.
  Ott van ugyanis a szavazó állampolgár dilemmája, kire is szavazzon?
  Nézzük meg hát pár érvet, vagy szerintem érvet, ami melettük vagy ellenük szól

MSZP- 8 év alatt „elkúrták”-náluk csak jobb jöhet, bár tény és való hogy így vagy úgy de Gordon „megcsinálta”. Értem itt azt hogy nemzetközi viszonylatban példaértékű költségvetést mutattunk fel. De mint tudjuk és vagy érezzük mindennek megvan az ára, s az angolok könnyen tapsikolnak nem rajtuk csattanik a karikás..
 Szóval azt hiszem a kormányzó párt szénásszekere nagyon megragadt, bár nem tudhatjuk hogy nem "szunnyad-e" még a szocailista B-közép. 
  Hátrányt megannyit fel tudnék sorolni, de hát nézzen mindenki körül a környékén, vagy épp szerencsésebbek sétáljanak egyet Ajka városában :) 
  Szóval azt hiszem ebből nem kérünk. Köszönjük szépen szép volt jó volt de azthiszem már elég volt...
  






FIDESZ: Remélem helyesen írtam a párt nevét. Hát mi szól mellettük? Az hogy 2002-ben a térség vezető országává lettünk,  akár hogy is a szomszédain nem köpködtek ránk, s a román GDP sem überelte a miénkét. Megmutatták hogy tudják ők jól csinálni.
  Ellenük szól a hatalomhoz való visszatérés vágya, és hogy programjukat szemezve inkább csak az ígéretek dominálnak. Értem én hogy valamivel nyerni kell, de a jót ne basszuk már széjjel…


Jobbik: A harmadik erő. Hát melettük mi szól? Naggyából semmi. Bár a nemzeti tervükként beharangozott 50 oldalas irománynak vannak érdekes pontjai. Eltörölni a kétszintű érettségit, lehessen buktatni, cigánybűnőzés ellen tenni KELL!
  Azonban hiába érnek el 12-13%-ot mégis a kormányzásuktól ment s  meg Urunk minket. A program további pontjai egy jól hangzott mese.. Hogy mit miből hajtna végre azt nem indokolja J Csak tényként aposztrofálja hogy igen megcsináljuk.
  Ellenük szól érzésem szerinte, a nemzetközi visszhang, és szegény lenézett kis országunk maradék becsületét is elveszítené.

    
 
MDF-SZDSZ: Joggal vagy jog nélkül egy kalap alá veszem őket, ert hát lényegében mindkettő törpepárt. S a napokban olvastam egy esedleges demokrata-liberális fúziról .. Érdekes társulat lenne. Ezzel meg is fogalmaom első negatívumomat miszerint ezen pártok célja bekerülés a bársonyszékbe és az audi ülés, nem pedig a nép képviselete., már pedig „ezért vagyun itten”
  Itt más előnyt vagy hátrányt nem tudok felsorolni, mivel a pártok tényleges hatalomgyakorlással nem valószínű hogy fel lesznek ruházva, így az 5% nak is örülni fognk a székházban.



LMP: Hát a lehet másról nem igazán tudok véleményt foglalni, valószínűleg ők a szűz lány esetét képviselik. Mihelyt a hatalomhoz kerülnek ők is megtömködik a zsebüket, s élvezni fogják. Persze alapvetően a párt arculata fiatalos, élénk, s remek ötleteik vannak, illetve jó ötlettekkel gúnyolják ellenfeleit, a „korcsoportban” (gondolok itt az MDF-SZDSZ-re) Szóval alapvetően nagyon szimaptikus és jól átgondolt a disignjuk, viszont ők sem lesznek jobbak…
  A prgoramjukról sajnos nem sokat tudtam meg, így erről érdemben nem tudok nyilatkozni. Nekik meg azt „üzenném” hogy hajrá, mutassák meg hogy a politikus nem az az állatfaj aki lop csal hazudik..
  Egyenlőre kevesebb eséllyel indulnak a választási harcban, de ne feledjük 2009-ben alakultak, szóval még igazán gyerek párt, s jelenleg 3-4%-on áll, úgyhogy mindent bele fiúk..



A többi apróbb cseprőbb pártot nem is említem most meg, elég lesz így kicsit summáznom.
  Az összes pártról elmondható hogy szerintem rossz bázisra épít. Értem én hogy nyerni kell de minden áron? S miért a nyugdijjasokra alapoznak egy egész kampányt?
   Az országnak szerintem első sorban a fiatalokra, a frissen végzettekre és a 40-50 évesekre kéne alapoznia. Ebben van a jövő és nem Piri néniben..
  A fiatalok építik az országot, s teszik naggyá vagy apróbbá. Elvégre a tudás hatalom. Tudta ezt már Horthy Miklós is, volt is magyar oktatás, kutatás és fejlesztés, és nagy elmék.
  Ma meg Ödönke ötödikig nem tud olvasni, de a gyereket nem lehet megbuktatni mert sérti az „önérzetét”. Érettségi egy vicc, és az egyetemi képzéseinken is van mit javítani. Többek között nem kéne ennyi diplomás tény és való, nem anglisztikus és szabad bölcsész kell hanem ács, asztalos,hegesztő SZAKMUNKÁS, de minőségi SZAKMUNKÁS. Azok a régi vágású szakik. Saját képzésem alapján mondhatom hogy az egyetemek táján sincs minden rendben, gépészmérnököknek szakmunkási ismereteket tanítanak! S egy laborgyakorlat ne arról szóljon hogy „Láttak már marógépet? Jó akkor mennyenek haza „
 Persze lássuk át a technikát, elvégre ha sikerül nagy valószínséggel nekünk kell elmondani a marósnak (már ha Bödönke tud olvasni, lásd nem lehet buktatni pont hogy miért olyan. ) De lehet hogy jobban járunk ha mi magunk csináljuk meg. Tisztelet a kivételnek, s most elnézést azoktól akiket ezzel megsértettem.
    Szóval a fiatalokra ezért kéne alapozni. Ahogy megyek járok beszélgetek, mindig azt hallom mindenkitől hogy mennyire rossz itt..Én erre mindig csak legyintettem- „lárifári” jó itt.
     Egyetemen, bazáraimmal beszélve , és otthon is tapasztalom hogy bizony a pályakezdő friss diplomások- s nem önfényezésből de nem is akármilyen diplomás képzéssel- Nem lehet munkát találni. Egy fiatal okos lány nem tud munkát találni, két darab kitűnő végzettségű iplomával.
  Nem csoda hogy a fiatalok külföldre mennének. Ott még van értéke a tudásnak, s nem az dönt mint nálunk hogy ki kinek a valakije. Mert valljuk be mindenhova megvan az ember, valami pártitkár, elvtárs pajtás távoli közeli leszármazottja, valakinek a mézeskalácsa.
  A diplomás frissen végzett műszaki informatikus inkább elmegy ausztriába trágyát lapátolni mert megfizetik, kétszázezert megér! Érdemes volt tanulni! De hát ez van ez a pusztai magyar valóság…
 A külföldön megvalósítható „self made man”. Ott az vagy akivé teszed magad, ha tudsz elismert leszel, ha nem tudsz nem. Nálunk sajnos nem a tudás az érték.

A negyvenes rétegre azért építenék mert hát ők már kellő élettapasztalattal rendelkeznek, s talán normális körülmények között megtakarítással, hogy vállalkozzanak. Ezzel meg az a probléma hogy Magyarországon a magyar vállalkozó jelentős hátrányban van egy külföldivel szemben. Azért vicces! Szegény Kossuth Lajos (bár ő is megérne egy misét, tény hogy nagy ember volt de voltak becstelenségei (saját vélemény) forog a sírjába…
   Hogy várunk el így gazdasági fellendülést? A jólét szigete is lehetnénk, mert azért nézzünk magunkba, a magyarnál rafináltabb ember nincs.
  De el vagyunk nyomva, meg vagyunk fojtva a saját hazánkban. Nem mer senki vállalkozni, mert úgyis belebukik, ez csak egy szűk elit kiváltsága. Meg persze azoké akiknek mégis sikerült a rendszerváltozás (módszerváltozás) hajnalán. Tisztelet érte nekik!
  Tudom tudom sarkítok mindenütt, de a részigazságokra megyek, s ez az írás arról szól ahogy én látom.


Ezenkivűl a fiatal házasokra, élettársakra, együtt élő heteroszexuális párokra is építenék. Támogassuk a gyerekvállalási kedvet, de ne a cigányokat, belőlük van sok alom! Bár itt azért nevelésszemléti változásokra is szükség lenne. S kicsit visszautalnék az oktatási posztra. Elvégre egyszál f..ra nem lehet gyereket vállalni.
   Bár a mai emos, metrósexuális, cukivagyok nemzetékből nem sokat nézek ki, értem én hogy szabadság freedom, de hát teszem el itt a kérdést egy 14 éves lány honnan tudhatja hogy ő leszbikus? !
  14 évesen még örültem ha a Titanic zenéjére lassúzhattam a sulibálon, és elkalandozhatott a kezem… (Nem nevet későn érő voltam/vagyok)

Sajnos rosszul vannak itt dolgok, s ezen kéne változtatni. „Tetszikérteni?” Nem hazudni kéne a kampányok alatt, és így úgy felvenni a jogtalan milliókat/ milliárdokat. István király a sikkasztást is nagyon megbűntette ám.. Ment is a szekér.. Persze lehet mondani hogy megosztott az ország, hogyne lenne az mindig is az volt ha visszatekintünk történelmünkre, valahol ez hungarikum..  S egy dolog van amiben tanulhatunk a cigányoktól, mégpedig hogy ők összetartanak a bajban!
Szóval azt tanácsolnám, súgnám  én kis mezei állampolgár hogy „tessék gondolkodni” S ne a bársonyszéket tekintsük kiindulópontnak. Elvégre azért vannak a politkusok hogy nekünk jó legyen. De hát a mai példa azt tükrözi hogy mi azért vagyunk hogy a politikusoknak jó legyen. S a még nem fertőzőtt „tisztességesen” politizáló (de hülyén hanzik, lehet ilyen?) politikusok se felejtsék el hogy melyik tanyárúl jöttek.   
   Igazából nem tudom miért írtam ám le ezeket talán mert unatkoztam a győri buszon, valahogy kikivánkozott belőlem. 
 Köszönöm hogy végigolvastátok kicsit szárazabb merengésemet. Hamarosan újabb nyalánkabb s ízesebb történetekkel jelentkezem, addig is legyetek jók, vigyázzatok magatokra élvezzétek a havat és vagy egymás társaságát.
  A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése