Dodi blogprojekt 2.0: Csavargyár I

Ősz - a szeptemberi bágyadt búcsúzónál utolszor kitárul az ég, s káprázóan kék tükrén lázvörös levelek úsznak. A liget tarlott bokrai közt izzik a piros ruhás galagonya. A lángsugarú nyár még egy utolsó mosolyt küld felénk, s elalvó Föld-gyermekét Napunk mély, fagyos álomba ringatja. "Őszbe csavarodott a természet feje" - s már nincs messze az idő, mikor a csermely violás völgye végleg elnémul a tél ködében.

Emelem virtuális kapalom blogom olvasói előtt! Gondolom mindenki számára ismerős Márton kollega úr Hungária körút c. írássorozata. Mindig is szerettem volna egy hasonló de mégis egyedi írássorozattal előrukkolni, csak valahogy mindig hiányzott valami, vagy időm nem volt vagy útitársam, vagy csak kedvem, esetleg az idő volt gyér a túrához. Így hát ez a sorozat bár már sokáig érett mégis eddig csak a tervasztalon létezett. A minap Márton kollégától is megkaptam a szuperliszenszet, ezúttal is köszönöm neki, így az utolsó akadály is elhárult a saját sorozatom elindulásáról. S ennyi felvezetés után vágjunk is bele a témába... Október utolsó vasárnapja derűs időt tartogatott számunkra, valahogy a nap is elkapta a fordulatszámot, s a magvetők havához képest kellemes kis időt hozott. Valahogy akarva akaratlanul is elcsábított a természetbe a könyvek s a borongós szobából, így hát délután az az ötletünk támadt nővéremmel hogy mennyünk kirándulni egyet. Azt hogy hova még nem tudtuk, csak hogy mennyünk. Nővérem rövid gondolkodás után, ami a nőknél ugyebár természetes, rábólintott a szívélyes invitálásra. Ezután egy az előzőnél rövidebb akarom írni hosszabb készülődés folyamányaképp felvettük az ünnepi menténket, s már kezdődhetett is a kirándulás. Miután felöltöztünk, előhoztuk kerékpárjainkat a parc- ferméből. Kicsit leporoltam biciklimet, majd gondos gépészmérnökként ellenőriztem a keréknyomást, ami mint tudjuk nagyon fontos. S mivel még mindig lusta ember vagyok, így úgy gondoltam hogy ezt a pár milibár hiányt kompenzálom jó fizikummal, így a pumpa vagy a gépesített "tüzérség" alias kompresszor a helyén maradt. Miután útitársam is előhozta a kerékpárját, s mohó módon elmulasztotta a jármű diagnosztikáját, nem maradt más mint megharcolni Chappy kutyánkkal, aki nem szereti a rotációs masinákat, s mérhetetlen dühbe gerjed ha kerekekkel van dolga, szóval miután kiküzdöttük magunkat a kapuhoz elindulhattunk. Ekkor még ködös ulticélunk felé.

Több hely is szóba jött túránknak, egyrészt a birtok, bár a szántóföldeken, réteken s mezőkön ilyenkor nincs sok látnivaló. Másrészt azért is került elvetésre mert bizony előző nap szép kis locspocs áztatta fel a földutakat, így hát a békésebb "műút" felé indultunk, a 8442-es jelzésű úton, Devecser irányába. Kezdeti gyors tempónk a falu határát jelző táblára alábbhagyott, ennek egyik oka hogy nővérem biciklije nem volt a helyzet magaslatán :) Hamarosan ismét válaszút elé érkeztünk, bár ekkor már körvonalazódott bennem hogy bizony Oroszi irányába fogunk tovább haladni, de mivel ez egy demokratikus túra volt ,így követve nővéremet hajtottunk oroszi felé. Ezt az utat régen szinte naponta megtettük, így nem igazán volt ismeretlen, s nehéz terep számunkra. Kisebb póni korunkba sokat bicikliztük erre, s amikor dúlt forma-1 szeretetünk akkor még boxkiállásos versenyt is játszottunk, az itt kialakított hidacskákon. Ahogy beértünk az elágazóba ismét tempót váltottunk, s mivel ez egy békés kis leágazás így alkalmunk nyílt egymás mellet kerekezni s útközben beszélgetni. Nagyon szerettem mindig is ezt az utat, mert csendes és nyugodt, s forgalom is csekély. Kicsit olyan érzés mintha visszautaznánk a 19 századba, amikor az automobil még ritkaság volt. Az út egyébként kettévágja az elénk táruló erdőt, ami ilyenkor ősszel különösen szép látványt nyújt a tarka színeivel, s a mesterségesen telepített erdők párhuzamos soraival, talán azért mert kiskoromba még én is csemetéztem errefelé.. Ezt igazán nem tudom, minden esetre ha erre kerékpározok az mindig nyugtatóan hatott rám, s szép emlékeket idézett fel bennem. Ez az út többek között arról is nevezetes hogy egyik megközelítési módja a falunkhoz közel eső Somlóhoz. A Somló pedig mind távolról mind közelről gyönyörű látványt nyújt, s bizony egy egy győri kiküldetés után, mindig megnyugodva tapasztalom hogy még mindig áll a hegyünk :) Útközben azonban most az út kicsit nagyobb forgalmat hozott, valószínűleg a szüreti utómunkák zöngéje miatt, sokan siettek fokolni a mustot :) Így bizony néha vadul hátra kellet pillantani. Ezt leszámítva azonban remek kis útunk volt, s alkalmunk nyílt pár jó és pár kevésbé jó képet készítenünk. A legjobb képek szerintem a suhanós képek lettek, mert ezeken érezhető a dinamika :) De persze nem diszkriminálhatunk :) Ahogy mentünk tekeregtünk, ámultunk bámultunk a gyönyörű őszi táj nyomán, a sok színes levél, s a sárguló falombok nagyon különleges látványt nyújtottak.

Utunk ami kb 4-5 km-et emésztett fel, lassan a végéhez érkezett. Hamarosan besuhantunk Oroszi községbe. Itt aztán új építésű kis villák fogadtak minket, ami különleges látványt adott a falunak. Valahogy az az érzésem támadt hogy "Európa itt épül". S ha már bekerekeztünk Orosziba említsünk is meg pár gondolatot az oroszlános címerű faluról. Régen nagyon sokat jártunk erre, mivel éltek itt rokonaink, s sokszor megjártuk az oroszi utat, ahol nem egyszer vadak is szökkentek előttünk az éjszakában. A községről annyit érdemes tudni hogy lakossága 145 főt számlál, s leginkább öregedő falunak mondanám. Ennek talán az is oka, hogy közlekedésben egészen hátrányos. S kicsit sajnálom is hogy egy ilyen szép helyet nem igazán ismernek/ismerhetnek meg az emberek, bevallom én sem szívesen laknék itt. Mivel egész nap 4 busz szeli át a község nyugodt életét, s viszi el az utazni vagy épp dolgozni kívánókat. A falu nevét az első lakói nemzetségéről kapta, s a török időben, mint oly sok település a környéken, elnéptelenedett. Lakossága vagy elpusztult vagy elmenekült. A falu lakói leginkább mezőgazdasággal és szőlészkedéssel foglalkoztak, ami nem meglepő a földrajzi fekvése miatt. A másik jelentős dátum a 19 századhoz köthető, amikor is a települést Noszlophoz csatolták közigazgatásilag. Ez a mai napig így működik. S most ismét térjünk vissza a kiránduláshoz :)

Elgördülve a falu határát jelző tábla mellett, amin a címerpajzs is díszeleg, s klassz kis virágágyással van körülhatárolva, hamarosan begördültünk a falu főterére. Itt található a buszforduló egy kellemes kinézetű kőépítésű buszmegállóval. Első meglepetésem hogy a lakosság itt sokkal "békésebb" s vigyáz az értékeire, a buszmegállónál ez jól megfigyelhető hogy bizony a 90-es években derekán épült megálló még mindig eredeti állapotában tündököl. A buszmegállót körülöleli egy kis park, ahol Antal József szobra díszeleg. Ennek apropója hogy az egykori miniszterelnök édesapja Oroszi szülöttje. A park mellett áll a robosztus 13.századi templom. Ami kicsit tömzsi, de mindenképp szép látványt nyújt, s teljesen beleillik a faluképbe. Meglepődve tapasztaltam a templom kicsiny ajtaját, sajnos nem tudtunk bemenni, pedig szívesen megcsodáltam volna belülről is. Érdekessége egy Árpád kori keresztelőkút, ami valaha a kisbogdányi templom keresztelőkútja volt. A főteret elhagyva két út állt előttünk. Vagy Doba felé kerekezünk tovább, vagy a másik irányba. Tudni kell hogy Oroszi egy egyutcás falu, illetve több utcája van, de ezek legtöbbje zsákutca, ebbe mi is belefutottunk olykor.

Mivel a jobbra vezető utat már ismertük, így balra fordultunk. Itt elhaladtunk a templom mellett, s megcsodálhattuk a falán díszelgő számomra megfejthetetlen napórát :) Majd meglepődve tapasztaltam hogy Oroszi is rendelkezik mindenféle közösségi jóval. Az út mellett szépen sorakoztak a szebb időket megélt közösségi épületek. A kisbolt, a közösségi könyvtár, melyen meglepően az "Európa itt épül" tábla díszelgett, majd a község háza. Ezen épületek aztán érdekes gondolatokat ébresztettek bennem, de utunk tovább vezetett, mivel ebbe az irányba még ennek előtte nem igazán jártunk, így ismeretlen táj tárult elénk. Az első említésre méltó dolog hogy ismét egy kereszteződéshez értünk, ekkor egyöntetűen úgy határoztuk hogy egyenesen haladunk tovább. Így folytattuk túránkat a jól kiépített műúton, ami egyre keskenyebb arcát mutatta nekünk, ez aztán azt a gondolatot vetette fel hogy vajon miért ilyen keskeny ez az út. S miután megbeszéltük hogy szembeforgalom esetén hogy járunk el helyesen, hamarosan jött a felismerés hogy bizony ez az út a temetőbe visz. S ide igazán már nem gépjárművel utazik a lélek. A temető látvány aztán megint érdekes gondolatokat ébresztett bennem. Valahogy a temető zordsága, értem ezalatt hogy nem szívesen járok temetőkbe, párosult a festői táj látványával. S valahogy ha lehet ezt mondani egy "temetőideál" terült elém (morbid szó) de valahogy hazánk legkisebb borvidékének látványa, a szépen gondozott fák és kőkerítés, valahogy ezeket ébresztette bennem. S mivel a műút még folytatódott, így tovább kerekeztünk a Somlóról származó zúzott bazalton. Ahogy elhalattunk a temető szomszédságába klasz kis tisztás és egy rét tárult elénk. Ezen az úton, ami vélhetően a hegyre vezetett már jobbnak láttuk nem továbbhaladni, mert bizony az eső nyomai itt ott meglátszottak, s versenykerékpárom nem igazán alkalmazkodik a zord terepviszonyokhoz. Pár jólsikerült festői kép után aztán hátraarcot vettünk, no nem olyan tökéleteset mint Age of Empiresbe a Casadorok, de azért 9 pontosat s elindultunk visszafelé.

Nekem még kedvem lett volna Doba felé is elkerekezni, de mivel nem épp versenytempóban haladtunk, s biza nekem még Győrbe is vissza kellet jutnom, így úgy alakult, hogy hazafelé vettük az irányt. Visszafelé aztán megcsodáltuk a kereszteződést, s ha már arra voltunk gondoltuk felfedezzük a leágaázs utcáját, hátha vezet valahova :) Sejtésem miszerint ez egy zsákutca hamar beigazolódott, de érdekes volt látni ahogy az út behajt a ház udvarába majd véget ér. Így hát mi is megfordultunk ismételten. A hazaútra rápihenvén még készítettünk pár képet a templom melletti kerékpáros pihenőben, majd mivel az idő már "késő háromra" járt, így elindultunk hazafelé.

Hazaúton aztán nővérem gumiabroncsa a helytelen guminyomás miatt kezdte megadni magát, így a jármű elég érdekes suhanást produkált. De hát én ezen már csak mosolyogtam, mert felrémlett járműszerkezet óra Michelines videója, amiből megtudtuk hogy egy bár különbség mire képes :) Itt jegyezném meg az érdekes mondást miszerint "olyan furcsán mozog a biciklim hátulja", mire a felelet a következő volt részemről :"mert rajta ülsz". Szóval a hazaúton eléggé T2-tempóban bóglásztunk, s bizony sok pihenőt iktattunk utunkba, ahol aztán jobbnál jobb képeket készítettünk. A megfontolt haladásunknak a határban feltűnő két biciklis látványa vetett véget, s mivel nem szerettük volna ha előnyünk szertefoszlik, így vadabb tempóra kapcsoltunk. Az első kilométer kőhöz érve, ismét készítettünk pár képet, főleg mivel szerénységem ellenállhatatlan vágyat érzett hogy felmásszak rá. A felmászás megörökítése után, kisebb problémát a lemászás jelentette, mely során sikerült belesnem a csalitosba :)

Ezek után már kalandok nélkül értünk hazafelé. S az európa forrásnál feltöltöttük energiáinkat, s hazafelé vettük az irányt. Hazaérve aztán értékeltük a túránkat, majd kellemesen elterültünk a dodi lakosztályban, majd megcsodáltuk a fotókópiákat. Összegezve a túrát nagyon jól sikerült. Hazaérkezve meg is érlelődött a gondolat, hogy bizony ha az idő s időnk engedi akkor az elkövetkezendő időben is csapunk ilyen kisebb nagyobb kirándulásokat. Ezen a vasárnapon nagyon jól éreztem magam, s úgy éreztem hogy feltöltődtem energiákkal. Jól esett a kellemes időben kerékpározni, s megcsodálni az őszi tájat. A kirándulás útvonala is nagyon tetszetős volt, örültem hogy jót cseveghettem nővéremmel. Az útunk pedig nagyon szép tájakon vezetett keresztül, és sok élménnyel gazdagodtam a félórás kis mocorgás során. Összeségében nem kérdés hogy egy 9.99-es pontszámmal értékelem az eseményt. Remélem tetszett az írásom, s ahogy a mondás tartja ez egy gyönyörű kezdete egy új sorozatnak. Remélem a csavargyár névre keresztelt sorozatom még sok különféle epizódot él meg. Köszönöm mindenkinek hogy ez az írás létrejöhetett.

Neketek kedves olvasók köszönöm a türelmes végigolvasást, remélem tetszett a beszámolóm. S kicsit sikerül mindenkit a túrázásra bíztatnom.
A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, élvezzétek egymás társaságát s a kellemesen enyhe őszt. A bejegyzésem végén énekeljenek a képek, mert egy kép felér 1000 szóval. A következő írásomig sziasztok.

Szomjultó európai víz