Karácsoniy felütés :)

Üdvözlet a kedves olvasóknak, s azoknak akik két bejgli recept között az én oldalamra tévednek!

Végre megérkezett az első hófátyol, ezúttal majdnem összejött az anderseni fehér karácsony. Vélhetően azonban holnapra a maradék kis réteg is latyak formájában köszön vissza :/ De ennek ellenére legyen hitünk :) mikor ha karácsonykor ne :)
  S ha már itt tartunk, mindenki szép lassan karácsonyi hangulatba kerül, lassan tán hozzám is becsörtet, mert bevallom őszintén még abszolút nincs ilyen hanglatom.
   Idén szokásomtól eltérően az ajándékokat is időben elkészítettem, így az órákig tartó csomagolási szertartáson is túl vagyok már. S lelki szemeim előtt már dereng az a kép amikor is a delikvens ajándékozott a századmásodperc tört része alatt tépi ketté az én órákig komponált művemet :) Ohh isteni.. :D
  Szóval ott tartok hogy készülök a nagy karácsonyi napra :) s mint egy kisgyerek izgalmasan várom az estét, a hatalmas lakomát, az ajándékozást. Kíváncsi vagyok ki mivel lepi meg a másikat, kinek nem fog tetszeni az ajándéka (lelövöm a poént Anyunak :) )
  Kíváncsi vagyok hogy milyen lesz a vacsora :) Finom lesz-e a halacska, vagy épp iszapizű :) S a vacsora mellé dukáló bor vajon gyimilcses lesz vagy savas? :)  Szóval leginkább a kíváncsiság férkőzőtt be az érzéseim közé.

Ma előkerestem a régi izzósort, mivel ilyenkor külön népi játék szokott lenni a hibás izzók megkeresése :) gondolván megelőzve ezt a versenyfutást idén előre hozom ezt a procedúrát. Hamar megtaláltam gyermekkorom sztárját, a szabvány dugaljal ellátot (ilyen ékesítette a régi vasalónkat is) lengyelpiacos karácsonyfa izzósort. Tudjátok ezt a színes kis gyertya formájú izzókat tartalmazó példányt.
  Hihetetlen mi módon össze volt gabalyodva a kicsike, így jó fél órát eltöltöttem a madzsagok kihámozásval. Eztán következhetett a teszt. Lelkesen bedugtam a kicsikét a konnektorba, s vártam hogy felcsendüljön a fényár, ez azonban nem következett be, az égősor némán hallgatott.
  Nosza kezembe vettem a régi zseblámpát és sziszifuszi munkával végigpróbáltam melyik izzó lehet a ludas.. Kisvártatva aztán szembesültem vele hogy két égőcskének lába kélt... Ekkor pánikba estem mint Zámbó Krisztián az X faktorban... de szerencsére anyu kisegített két kincstári darabbal. Nem is tudom honnét sikerül elővarázsolnia két működőképes izzót :) becsavarva őket, máris bekövetkezett a csoda :D Az izzósor teljes pompájában felvillant.
   Orcámra ekkor elégedett mosoly ült ki, igen még működik ez a múzeális darab :) S elégedetten felszereltem a szobámba :) hátha meghozza az áhított karácsonyi hangulatot.
 
Minden esetre kedves olvasóim, ezúton szeretném megköszönni nektek a sok kedves szót, építő kritikát, s hogy ide ide pillantottatok. Kívánnék mindenkinek békés, boldog, kellemes karácsonyt, vigyázzatok magatokra, s legalább ezekben a napokban élvezzétek egymás társaságát, s mosolyogjatok sokat :P :P
            

Hétfői buszos histórai

Nincs is annál jobb, mint amikor a hétfői buszozás élményét
a Zala volán egy delejes huszárvágással tönkreteszi. A transzportcég ugyanis
mit sem  merengve az utasok igényein, és
mit sem törődve azzal a ténnyel hogy hétfőn az utazóközönség feldúsult migrációba
kezd, pusztán gazdasági erélyeit fitogtatva képes volt a hyperszuper légpárnás
libegőt /Ikarus E98HD/ szolgálatba állítani.

 

 Persze az Ikarus gyár terméke minden baldahínt és luxust felkínál az ülőhellyel rendelkező  utasoknak, s valószínűleg az exportra kerülő
példányokat nálunknál szerencsésebb helyzetű nyugati országok áldják is ezért,
ám a gépszörny mit sem törődik az ácsorgó nagyérdeművel.

Olyannyira nem hogy a kapaszkodó rendszert száműzte a belbecsből. Így szegény utas kénytelen egy

langy kötéltáncot bemutatni, főleg a sikános részen.

S ha ez még nem lenne elég akkor a már említett relaxfotelek bizony gazdagon habzsolják a

centimétereket a közlekedőből. Ennek folyománya ként pedig az állóhelyjeggyel
csápolók könnyedén megcirógathatják egymás auráját.

De hogy nem csak a rosszat emeljem ki eme rút jószággal kapcsolatban. Mivel a felépítmény magasra

került, így egyes néniknek és bácsiknak, a felszállás akár Himalája
csúcskísérlettel is felérhet. Másrészről  a magasságból fakadó billegésnek köszönhetően az álló utasok a
jegy/bérlet mellé, egy ugrálóvá életérzéssel is gazdagabbak lesznek az út
során. S hogy a kényelmesen üldögélőkről se feledkezzünk meg, számukra ez a
billegés a bölcső kellemes érzését idézheti.

Felszállásom követően az első ’boxkiállást’ pölöskén ejtettük meg. Itt aztán a sofőr bácsi egy röpke pitstoppot eszközölt, s kicsit állított az erőátviteli szerkezeten. /Lehet hogy rászóltak a fülén
hogy „use owertake button”/ minden esetre visszahuppanva a fülkébe juta
kleinsmit-ként járta a kállai kettőst a gáz és fék pedálon.

S hogy tovább soroljam az izgalmakat, természetesen a kicsekkolás sem olyan egyszerű ebből a

gépjárműből, a már említett közlekedő, és felesleges álló utasok okán. Így ha
valaki előbb le óhajt szállni mint egyik másik álló utastársa, bizony
trenírozhatja a mászó képességeit.

 

  

Az út első etapja után aztán volt szerencsém birtokba venni egy baldahínos üléskét. Bevallom
kívűlről nagyobbnak és kényelmesebbnek tűnt.. Én kis naiv még ekkor sem adtam
fel azt az álmom hogy bizony Győrig szenderülni fogok… Hamar rá kellett
döbbennem hogy bizony nem… Valahogy nem találtam azt a bizonyos alvós pózt.,
akár hogy is állítottam a fejtámlát, lábtámlát, gerinctámlát.. Egy 10 perc
hatékony próbálkozás után fel is adtam álmaim. Nagyjából ez időtáj kezdtem
azzal is szembesülni hogy a bérletem mellé igénybe vehetem a Zala szauna
szolgáltatását is. Persze valahol ez is a szerkezet előnyeire írható, hisz ki
ne vágyna ingyenes végleges szőrtelenítésre.

S ha már aludni nem tudtam legalább szemlélődtem, hogy mi is ebben az ödögi masinában a
pozitívum. Hát egyrészről volt kávégép. Hoppámi, épp kimaradt a reggeli kávém,
szóval csintalanul szemeztem a műszerrel, ám természetesen aut of order
üzemmódban volt. A kávégéb közelében található egy klassz kis fajansz. Hasznos
lehet, hisz mint tudjuk a „hasmenés mindig rosszkor jön”Ez a két deluxe kiegészítő már már majdhogynem bermuda háromszöget teremt, ám ekkor figyelek fel, hogy az erényszigetcsoportosulás harmadik tagja  a televízió hiányzik. /Pedig milyen jó is lenne menet közben Napkeltét nézni/. De miért hiányzik az a rusnya tévé???

Feltehetőleg a hétvégén Zámbó Krisztiánra szavazó dolgozok között kisorsolták.

S miután ezt a rejtélyt is Columboi pontossággal megfejtettem, gondoltam elfogyasztom a rendelkezésre álló szendvicsemet. Úri ember módjára előbányásztam a táskámból, természetesen a legmélyebb zugából,
majd lehajtottam a kis étkeződeszkát, leterítettem rá a piros kockás szalvétámat, majd nekiláttam a falatozásnak. S ha lett volna pöttyös bögrém bizony a teámat is porcióztam volna, és elhelyeztem volna a bögrét a pohártartóba. Legalább egy pozitívum az utazásban. Ha csak a mögöttem helyet
foglaló dekoratív és gyermekkorom kedvenc sárgadinnyés rágójának illatát magán
viselő hölgyet nem számolom ide.

  




 Elfogyasztva a reggelimet, gondoltam „leszedem az asztalt”. A konkurens szállítási cég /S.Volán/ egyik szemetesén láttam egyszer a feliratot alkoholos filccel „Úri
ember nem szemet”, talán ezen a nyomvonalon indultak el a Zala volán költségtakarékossági
osztályán, talán a Matolcsy csomag áldozatává vált, vagy csak egyszerűen a környezettudatosság
jegyében, de a buszt elfelejtették felszerelni szemetessel. Most mit fogok én
csinálni a szabályos gombócba tömörített abroszommal??! Képzelhetitek milyen
pánikba estem. Maradt a táska zege, azzal a címszóval hogy majd az egyetemre
menve kidobom-hát nem így lett, mert most is a táskám mélyén lapul.S míg ezek a gondolatok megértek bennem szerencsére az utazás a végére ért.

 Összességében mint láthatjátok nem voltam elégedett a volán szolgáltatásaival, sőt mi több fel s
bosszantott a rút jószág.. Nem tudom milyen kemény drogot szedhettek a busz tervezői, de azt hiszem ezt nem gondolták teljesen végig.  Pedig buszozni alavpetően jóó :) Hiszen a busz kényelmes, érdekes emberekkel találkozhatunk, ismerkedhetünk, láthatunk ellenőrnéniket/bácsikat. Szóval alapvetően kellemes dolog ez, csak hát az eszköz nem mindig kellemes. Ez a rút bemehót annyira nem az hogy az leírhatatlan.. Azt hiszem nem igazán a magyar utakra termett (tán nem is véletlen hogy szerencsére csak pár példány cirkulál belőlük hazánk jóó minőségű útjain) Minden esetre legalább a kritikus gondolataim megírása nem maradt fizetség nélkül, ugyanis a mellettem lévő ülésen találtam 10 Hungarian Forintot :)

Köszönöm hogy benéztetek, kellemes napot, jó naplózást

Halottak napja

Fényárban úszik a temető ami egyrészről csodálatos látvány de egyben szívfájdító is. Olyan emberek sokasága ment ki ma a temetőbe akik valamilyen formában elvesztettek valamikor valakit. Szomorú dolog ez. 

A sok sír között botorkálva szomorú arcok serege villan fel és könnyek hada hagyja el a szemeket. Csend van. 

Most nem fontos az esernyő, mert esik az eső. 

Most nem fontos az, hogy hideg van és az sem, hogy fúj a szél.

Virágok sokasága tölti meg a földbe temetettek fölé emelt emlékeket.

Keresztek....gyertyák.....emlékek......

Ilyenkor még azok is kimennek a temetőbe akik az év 364 napján elkerülik. 

Miért?

Mert a veszteség összeköti az embereket....

Most ha nincs körülötted senki akkor nézz magadba csendben és gondolkozz el, hogy kit veszítettél és mikor. Talán fájdalmas emlék lesz ami a szemed elé fut, talán már nem fog annyira fájni.

Nekem fáj. Hiányoznak.

Bár vissza tekerhetném az időt és mindent megváltoztathatnék......

Egyszer újra találkozunk......

Nyugodjatok békében!

Kontraszt

	Így változik az idő... Nem is olyan rég kutakodva a ládafiában találtam egy régi képet a házról. Valamikor akkortájt készülhetett amikor épült. Az antik fotót nézegetve számtalan érdekességet vettem észre, egyrészről hogy a régi diófa, amin kis srác koromban sokat lógtam, már ott cseperedik.  Másik meglepő dolog a kapu színösszeállítása volt. Tudjátok nekem fontos hogy "korhűn" állítsuk helyre a házat, megidézve a régi idők szellemét, ám hozzátenni a modern idők bizonyos szépségeit. S mindezt úgy hogy az új születő ház, ne váljon a korok korcsává. Ezért lepődtem meg amikor is a kapu hajdan valamiféle fehér /világos/ színben pompázott, holott az én elképzeléseimben a zöld alapon fehér virágok, fehér minták a kapu tetején, piros "lángocskákkal" színkódú kapu jelent meg...    A régi fotón felbuzdulva aztán úgy határoztam hogy lemásolom a fotóst, s megpróbálom elkészíteni jó harminc vagy inkább negyven év után a modern kori társát. /Sajnos pontosan azt a helyet nem találtam meg, de azért a kontraszt így is szembetűnő/      Furcsa hogy az idő kereke egy ilyen aprócska kis környezetben is mennyi változást idéz elő... Már nincs diófa... valamikor a 2000-es évek elején kivágtuk, vagy kivágatták /a szomszédot zavarta/, és a házszám is eltűnt a süllyesztőben.. Már nem világos a kapu hanem zöld, s a ház elé ültetett fák is felcseperedtek....     Érdekes lesz amikor öreg napjaimon 2050 táján előveszem a fényképező készülékem, és újra elmegyek és lefotózom a házat.....

(Sz)Épitkezés III.

Ismét itt, eme szép kis teliholdas nyár estén. Bár gondolataim ismét minden felé csapongnak, itt az idő hogy kicsit tudósítsak a házépítési munkálatokról.  A történetem tegnapról indítanám, mikor is anyuban és apuban újra felbuzdult a tenni akarás, így korán ébresztetek, majd mentünk fel megnézni a helyzetet. Hogy hol is hagytuk abba..   A hajdani konyhának kialakított helyiségben, tavaly elhelyezésre került egy olyan ízig-vérig retrós nagymami szekrény. Tán nektek is kedves olvasók ismerős ez a békebeli zöld fehér bútordarab. A szekrényről annyit hogy három fő egységre oszthat. Egyik egy nagy álló tag, ez határolja balról, melette egy kis fiókokkal és egy pakoló résszel határolt kis szegmens, s ennek a padozatnak a tetején ücsörög egy üveges polcos, kiskoromban csak kincses résznek nevezett egység. /Azért kincses rész, mert nagymamám, mindig ide tette a szép színes kávéscsészéit, és a különféle messziről jött lapokat, sőt még a padlás kulcsa is ott volt.. Szóval csupa kincs /   Lényeg a lényeg hogy anyunak az az elképzelése támadt hogy ezt a szekrényt bizony az új főzőfülkébe fel kell szerelni. /Persze hogy évek múlva majd leszerelhessem/. Így hát bájos pillantással s pár szóval instruálta édesapám hogy essenek neki, válasszák szét két darabba ama szekrényt. Pontosabban az eredeti terv az volt hogy az üveges részt kell leszerelni, és az lesz a friss konyha ékköve.   Így hát nagy gonddal, rosszallásom ellenére nekiestek a szekrénynek. A bútordarab makacson küzdött életéért, mintha jelezni próbálná nekünk hogy rossz döntést hoztunk. Nekem pedig nagyon fájt a szívem miatta, így nem is segédkeztem a szülői rombolásban.      Igen nem segítettem, mert már most látom előre hogy az a szekrény oda nem fér el sehogy sem. Pontosabban a hely kellően pici ahhoz hogy egy ilyen szekrény elférjen, rendezett körülmények között. Másrészről pedig stílusidegennek tartom.   Képzeljük csak el a szép új főzőfülkénkben egy retró csonka szekrényt.. Ugye.. szerintetek sem illik oda.   Harmadik érvem pedig hogy egy egységet szétszakítani... Valaha azt a szekrényt nagy gonddal összerakták, s egy apró ráfordítással még ma is bármelyik régi konyha éke lett volna / Szerénységem a szépszülői ház konyhájában el is tudtam volna képzelni a sporheld mellett!      Elég az hozzá hogy megint le lettem szavazva, talán az építkezés végére megszokom. Végül egy órás küzdelem után a szekrény két darabra vált. A nagy operációban aztán az erővel zsákmányolt egység is itt ott megsérült. De szüleim szerint megérte... Egy kis farostlemez itt, egy két szeg ott, aztán már jóó is...    Én pedig látva az eredményt csak azon morogtam magamban hogy ennyi idő alatt, háromszor szebb szekrényt készítenék bútorlapból. S ha megkapom a nyereményem a sportfogadásból, akkor bizony meg is valósítom.   Miután aztán a szekrénnyel végeztünk, és az amputált részeket eltávolítottuk apuval, kicsit átláthatóbbá vált a tér. Itt tapasztaltam azt hogy sem anyumnak, sem apumnak nincs konkrét elképzelése a dolgokról. Mármint arról hogy hogy is mit is szeretnének.    A mérnökösködésemnek azért egy haszna már látszik, méghozzá hogy fejlődött a térérzékem. Azt hiszem ebben a dologban egész jó vagyok, talán ebben segít a köztudottan élénk fantáziám is.  Tehát anyu és apu törték a fejét hogy mit is kéne meg hogyan, aztán a nagy morfondírozásban jól össze is különböztek.  Persze az ötletelés remek lehetőséget nyújtott számomra hogy előadjam a terveimet. Az ötleteimet, elképzeléseimet amit aztán együtt kánonban hurroghatnak le. No körülbelül itt lett elegem az egészből. S meg is mondtam nekik hogy jó rendben, jussatok konszenzusra, én nem szólok bele, úgyis az lesz amit ti akartok. Csak előbb el kéne képzelni a dolgokat, le kéne mérni, mert úgy hogy "menet közben majd alakul" nem lehet nekiállni semminek.     Ezzel aztán véget is ért a tegnapi melódia. Valahogy nem sikerült nekik dűlőre jutniuk, sőt mindenki engem zaklatott a kompromisszumképtelenség okán. Én meg természetesen nem tudtam mit mondani, mivel számomra elég nagy sérelem volt hogy ötleteim mind mentek a kukába...Holott én vagyok az egyedüli a családban aki foglalkozott a dologgal, mért, számolt, ötletelt, és egy kész koncepciót alkotott. No mindegy...  Este aztán megmondtam mind a két szülőmnek hogy éjszaka döntsék el hogy mit szeretnének, mert ennek így értelme semmi... Reggelre aztán megszületett a döntés, vagyis anyu úgy prezentálta a kávét, hogy kimértek, felrajzoltak mindent. Mondtam magamban az első hörp feketénél, hogy frankó.. legalább jót moroghatok magamban az életképtelen elképzeléseken.   Miután aztán becuppantottam a kávét, elindultunk a célterületre. Azért lelkesen lépdeltem, mert kiváncsi voltam mire jutottak, titkon reméltem hogy elképzeléseimet azért tetten érhetem majd.    Felérve aztán látom hogy semmilyen cirka nem áll a falon.. Hmm elgondolkodtató... Kisvártatva megérkezett apu is, és  megdiskuráltuk hogy mit merre, hogy is kéne nekifogni a munkálatoknak.    Érdekes módon, apu vázolta hogy ott a villanykapcsoló, ott a konektor... Épp úgy ahogy én elképzeltem.. Vagyis nem úgy, mert menet közben kicsit felülírtuk a tervet... de hasonlóképp.   A konyhában aztán saját kezet kaptam, én mondhattam hogy a világítás hova is kerüljön.. De kezdjük előbb a leánykori nevén spájzzal. A spájzban kezdtük a munkálatokat, itt teljesen át kellett alakítani a világítási rendszert, ugyanis a helyiséget egy fényforrás látja el világossággal, ez pedig az ajtó felett található. S mivel ez egy főző fülke lesz, így azért nem árt némi fény, bár tény és való hogy sötétben is jó dolgok születnek...   Arról nem is beszélve hogy eme helyiségben egy árva konnektor sem terpeszkedik. Szóval volt munka egy rakással.   Elsőnek a konektor, és a közelében helyet kapó villanykapcsoló helyét mértük ki, majd felkerült a mennyezetre a leendő lámpatest helye is.       Miután a vezeték vonalait előrajzoltuk, következtethetett a folyamat legótvarabb része, azaz a falba való vésés,csiszolás, köszörülés...   S hogy miért ótvar munka ez? Amiatt a jó kis porért,amit a gép csap, s még így este is facsarja az ember orrát. Persze az ember használhat maszkot,bár apu szerint az az amatőröknek való, de a nyamvadt porrészkecskék azon is meglelik az általvezető utat.    Előbb a hátsó falon kezdtük a munkálatokat, ahol az én elképzelésem egy dugaszoló ajzat / a hűtő számára/ és egy villanykapcsoló került volna elhelyezésre.   Az első köszörűvágásnál aztán megtanultam a nap egyik termikusz technikuszát: Bergmann cső.   Sikerült ugyanis pont ott húznunk a vonalat, ahol eredetileg húzodik a villanyvezeték. Így első falérintésünk nyomán egy Bergmann cső kacsingatott ránk. S hogy mi is a Bergmann cső?   Ez egy védőeszköz, amiben a villanyvezetéket húzzák/húzták, hasonló mint a betontalpfa. Kialakítását tekintve nem más mint ónozott vasszalag bevonatú kátrányos papírcső.   Meglepő volt nem csak számomra, de apu számára is hogy nagyfater ott húzta el a villanyvezetéket, mivel szerény elképzeléseink szerint a vezetékeknek épp a másik oldalon kellett volna haladniuk.  Egy kis fejtörés után aztán rájöttük hogy mivel átúszni nem tudjuk, így megkerüljük, smint egy jó GPS újratervezünk.    Ezután a másik falon is megástuk a kábelkorbács árkát, és kis tanakodás után erre a falra is elhelyeztünk egy konnektort, és egy villanykapcsolót. Pontosabban annyira belejöttünk az újratervezésre hogy úgy gondoltuk hogy itt jobb helye lesz a villany kapcsolónak. Persze ezzel kapcsolatban a helyszínen nem néztük meg a kis szabványkönyvet, mert bármilyen meglepő ennek is van bizony szabványa. Szabály szerint a  villanykapcsolót a talajtól 105 cm (milyen érdekes szám/, az ajtótól pedig 40 centire kell elhelyezni.  Miután ezzel is megvoltunk apu egy kis pihenőt tartott, én pedig azt a feladatot kaptam hogy míg ő ebédel, addig véssem ki ahol kell a falat, illetve a hátsó falon a fúrógép segítségével alakítsam ki a konnektor helyét. S miután ezzel végeztem távolitsam el a szervízdoboz (tudjátok ahol a kábelek randiznak) fedelét, és bányásszam ki az ott megbúvó vezetékeket.    Szóval akadt tennivalóm. Nyomban neki is láttam, kezembe vettem a fúrót, és neki láttam fúrni. Egyszer csak azon kapom magam hogy ahogy fúrok úgy biza a fejem fölött a lámpa kacsingat... Mondtam is magamba hogy okés akkor ezt a folyamatot én skipellem, nincs szükségem arra hogy megtapasztalhassam azt az állítást hogy "az áram alatt lévő vezeték is ugyan olyan csak más a fogása".   Így vésegettem kicsi máshol, ettem egy kis barackot, majd levettem a kért szervízdoboz fedelet. Épp amikor ezzel végeztem betoppant apu, aki le is ordított hogy nem véstem ki a falat. Hamar vázoltam is neki a problematikát.. Majd egy életem egy halálon alapon ő nekilátott serényen.. Mondhatnánk az ifjonti hév.. S lásd csodád ahogy úgy vésdegél, egyszer csak azt a kijelentést teszi, hogy nyugodtan meg bátran mer itt virtuózkodni a vésővel, mert ez negyven centis fal.. Nem fog átszakadni,. Amint ezt a mondatot suhintás követte, a véső kikucskált a fal másik oldalán. Ekkor szembesültünk a ház első mai meglepetésével, miszerint a közfal csak 20 cm-es :)    Kis káromkodás után, aztán nyugtáztuk a problémát, hiszen a falakkal úgyis lesz még dolgunk. Folytattuk tovább teendőinket.   A dobozból kibúvó vezetékeknél aztán örömmel vettem hogy megcsillanthatom tegnapi okjs- tudásom, miszerint fejből kivágom a vezetékek színe alapján hogy melyik mi :) Mikor megpillantottam a szürke és fekete vezetékeket, egyből rá is vágtam apunak hogy a fekete a fázis, a szürke a nulla. Ő persze hitetlenkedett hogy nem lehet azt tudni, meg változott a jelölés, meg így úgy.. Szóval sajnos nem értem el a célt, mondtam neki hogy rendben akkor égőzd meg / fázisceruza hiányában apu így szokta ellenőrizni hogy melyik vezetékben folyik az áram, a módszer lényege hogy egy foglalatban lévő izzót érint a vezetékek végéhez, amelyik kombónál világíít az a nyerő/   Mint előzőleg közöltem a fekete volt a fázis vezeték, a szürke pedig a nulla. Persze most hozzá érthők mondhatják hogy és a harmadik? Itt jegyezném meg hogy régi építésű házikóról van szó, két vezetéket használtak, nincs benne védővezeték.   S ha már vezetékek, azt is megjegyezném hogy a munkálatok ezen részénél derül ki számomra hogy nem számomra megszokott réz, hanem alumínium vezetékek nyomulnak a falban.   Hosszas munka után végül két három pihenővel, sikeredett kivágni a megfelelő csatornarendszert. Ezután elvégeztük az előkészületeket a konyhában is. A tervek szerint itt csak a fényforrást kell áthelyezni, ugyanis itt is konzekvensen az ajtó fölé került a lampion.  No tehát annyi volt a dolgunk hogy a lámpától indulva vágjunk egy kis csatornát a vezetéknek. Ám ha ez ilyen egyszerű lenne... Ugyanis a ház itt is tréfálkozott velünk...   Tudni illik ez egy amolyan régi vágású házikó, a negyven centiméteres falaival, a homok vakolatával, a fakeretes ablakaival, és igen a nádpadlós tetejével.   Ezt úgy kell elképzelni hogy vannak keresztbe a gerendák, amire egy nádpadló /nádszőnyeg van fektetve, és erre került felvitelre két oldalról a már ismert állagú, minőségű és vastagságú vakolat.   No most azt képzeljétek el hogy ebbe a nádpadlóba akartok egy csatornát vágni..... Bevallom nem vagyok egy félős ember, de amikor a köszörűvel /sarokcsiszoló, vagy leánykori nevén fleksz/ vágtam a kijelölt vonalat, és éreztem ahogy remeg fölöttem a "plafon" kicsit féltem, hogy mikor omlik rám.   Eme kis nehézség ellenére itt viszonylag hamar végeztünk. Következhetett a kábelek elvezetése. Ez egy igazán egyszerű folyamat, gondolta naiv személyem, holott nem.   Egyrészt ugye a vezetéket miután elhzútuk a résben, rögzíteni is kell.. A ház sajtossága okán azonban U-szeggel ez egy igazán nehéz procedúra, hiszen a szege csak a vakolatba esik, így nem tart semmit...   Így hát tradicionális 100-as szegekkel haladványoztunk. Mikor épp egy kisebb szeget adtam apu kezébe, ő azt a kijelentést tette "Ne ilyen játékszegeket adjak". Mai nap második tanulsága :)   Végül aztán sikerült rögzíteni a kábelt az árokban. S miután a szegeléssel végeztünk egy kis gipsszel erősítettük meg a dolgokat. Leginkább a kényes helyeken, lásd az említett nádpadlós plafonnál. S míg apu a gipszel hadakozott, én azon gondolkodtam hogy milyen üdítő dolog lesz majd az elektromos lüszterlámpát felszerelni oda.... Ezek után aztán míg a gipsz kötött, beragasztottuk a helyére a szerelvények műanyag dobozát.Biztos ezeknek is van valami szakszavuk, de én csak dobozoknak hívom őket :) Ezen munkálatok közepette jöttem rá hogy- szeretek villanyt szerelni, másrészről pedig a gipsz hasonlóan jó játék a malterhez/betonhoz, tán még kicsit szórakoztató is gipszbe mártogatni a tenyeremet :) Szóval míg apu rögzítette a szerelvények helyét, én játszottam. No meg a korábban említett porciózásért voltam felelős. Mikor kiürült a serpenyő én újratöltöttem, mikor kiürült a vödör, én újrakevertem...      Mire aztán elérkeztünk a munka legélvezetesebb részéhez, pontosabban inkább az egyik legélvezetesebb részéhez, azaz a szerelvények bekötéséhez, rájöttünk hogy le kell tennünk mára a szerszámokat, mert idő közben ránk sötétedett. Így eme mulatság már csak holnapra marad, mint ahogy a legjobb rész is, amikor is a frissen felszerelt kapcsolót először felkapcsolhatja az ember, és gyönyörködhet a plafonra felszerelt tesztégő fényében :) Úgyhogy így állunk most.. Holnap remélhetőleg végzünk a villamos hálózat kiépítéssével, azaz inkább átépítésével. Ezek után jöhetnek a festési munkálatok ,illetve a bútorok beszerzése, megépítése.. Remélem kedves olvasók ismét tetszett írásom. Hamarosan újra jelentkezek nektek, addig is legyetek jók, élvezzétek jól egymást, a mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok

Kút és a víze

	Kedves Naplóm! Ma nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút víze mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle

(Sz)Épitkezés II.

Rég írtam a ház(sz)építésről. Leginkább azért mert a munkálatok megrekedtek. Talán azért mert elfogyott az alkotói kedv, talán azért hogy minden családtag helyre tegye magában a koncepciót. Mármint hogy mit is és hogyan is szeretné.
  
A múlt héten egész héten betonozással foglalkoztunk. Már kiskoromban is nagyon szerettem amikor valahol betonozás folyt, hiszen remek alkalom volt hogy a homokváramhoz (mert hát a beton, alkotója a homok, így ilyenkor mindig volt egy nagy kupac homok az udvarunkban) szóval hogy a homokváramhoz egy kis erősítést "csórjak". Másik igazán mókás dolog egy egy betonozás alkalmával az volt hogy  édesapám nagy örömére imádtam végigrohanni a frissen betonozott területen. Így a ház körül rengeteg olyan betonelem van (kocsifeljáró, garázs) ahol szerénységem kéz vagy lábnyoma megtalálható.

Mint ahogy régen most is nagyon élveztem a betonozást, bár most a munkát egy másik végéről közelítettem meg, hogy pontosabb legyek a talicska felőli végéről.
   Épp hogy álomra hajtottam fejem, mert hát este folyik az igazi élet.. már kelhettem is fel, ugyanis a nagy melegre való tekintettel, hajnalban veselkedtünk neki a munkának. Szóval reggel felpakoltuk a szerszámokat, a frissítőt, és elindultunk a munkaterületre.
  Érkezésünk után, hogy a szomszédok is tudják hogy akció van, be is indítottuk a betonkeverőt. Régi klasszikus darab, még apu csinálta, s sok sok építkezést megjárt már, néha néha még kölcsönbe is került itt ott a rokonságban.

  S míg a gép dolgozott, mi  előkészítettük a terepet. Mivel már említettem eme régi építésű háznak a falait mindkét oldalról 2,5-2,5 cm vakolat dísziti. Ez a vakolat homok mész művészi kevercséből készült, azonban itt ott már megrogyott.  Leginkább ott ahol felvette a párát. Így ezeket a részeket voltunk hívek kijavítani. Persze ehhez először a megfelelő kapcsolatot kell létesíteni a régi és új alkotók között, egyszóval a sérült részekete leverni, majd némi vízzel, a kötés javítása érdekében lekezelni. Míg mi ezzel bajlódtunk a betonkeverő elkészítette a kívánt mennyiségű és minőségű anyagot, én pedig megrostáltam azt, majd átszállítottam a talicskával a célterületre. Ezután porcióztam vödrökbe, majd a célterületre logisztikáztam. Miután apu és a saját vödrömet is bejutattam, és meghallgattam a munkavédelmi és eszközkezelési ismereteket, felvehettem a szerszámokat. Ami egy serpenyőből és egy kőműveskanálból állt.
  Elsőnek apu pörgetett le egy gyors tutoriált, hogy hogyan is kéne ezt véghez vinni, majd ezek után lassan, kicsit bátortalanul én is belevágtam a dolgokba.

  Mit ne mondjak kezdeten azt hiszem a Kőmíes Kelemen Szabványt követtem, ugyanis amit felvittem az menten le is "dőlt". Így leginkább az első napot csak szenvedéssel töltöttem.
  Ennek ellenére azonban a konyha helyiség az első napon elkészült. Tudjátok itt került kialakításra a boltív., meg egy kis ablak... Szóval nap végére a főzőfülkének nevezett helyiséggel elkészültünk.
  Szerénységem pedig a vödör és talicska szállításban kikészült. Így nem meglepő módon a délutánt sziesztával töltöttem.
.

 
   Másnap aztán ismét kezdetét vette a verkli, ezúttal a második szobában folytattuk a falazási, javítási munkálatokat. Bevallom hátam közepére nem kívántam a dolgot, hiszen az első nap tanulságai alapján ügyetlen voltam, ráadásul kényelmetlen térdelőállásban kellett szűk helyen dolgozni. Egyedül az udvaron terebélyesedő és szép gyimilcseket kínáló barackfa tartotta bennem a lelket..
  Szintén hajnalban indultunk, tán kicsit később mint előző nap, majd betonkeverős szomszédébresztés, rostálás, talicskázás, adagolás. Ezúttal ráadásul még messzebb is kellett vinni a vödröket.
    S míg én az adagokat porcióztam, addig apu előkészítette a munkaterületet. Ő kapta az egyik sarkot, én pedig a másikat. Úgy látszik ő megbízott a tudásomban. Nagy kedvtelenséggel vetettem neki magam a harcnak... Ám a haramdik negyedik kanálérintésnél meglepően tapasztaltam hogy az éjszaka során elvégeztem egy OKJS kőműves tanfolyamot, és bizony nem hogy nem esik le a felvitt vakolat hanem ott marad :)
  No képzelhetitek mint a frissen szűzességét elvesztő bizony mohó módon kezdtem élvezni a dolgot, s míg apu kis léptékben haladt a maga falán, én pikk pakk elértem a a sarkot.

 
Bevallom dél körül amikor pihenni tettük a kanalakat, büszke voltam magamra. Egyrészt hogy végre nem csak határáltatom a munkát, másrészről hogy megismerkedtem a kőműves kanállal.
  Persze munka során apu rengetek történet mesélt a házról, nagypapáról, vagy amikor együtt építettek nagypapámmal, vagy arról hogy melyik kőműves kanál kinek a tulajdona :D

Dél körül aztán "húzni hagytuk" a vakolatot, s mi pedig hazamentünk egyrészről ebédet főzni, másrészről pedig kicsit pihenni.
  Hát igen azt kell hogy mondjam hogy univerzális férfiemberek vagyunk mi, délelőtt kőműveskedünk, délután pedig szakácskodunk :) S még mondják azt hogy velünk csak a gond van :P
   Ezúttal egy fergetegesen finom (család hölgytagjainak elmondása) lecsót készítettünk. (Bár leginkább készítettem)

  Miután aztán a lecsó kész volt, s kellően belakmároztunk, egy kicsit pihentünk. Ezeket a perceket én a számítógépes tervezéssel töltöttem, ugyanis szerintem ez az alapja mindennek. Mármint ha van egy pontos méretezett 3d-s rajz a házról, az sosem rossz. Vagyis az ember úgy látja hogy mit hova tehet, vagy hogy hogy nézne ki az ebédlő "halászlévörösen".
    Délután aztán, amikor a nap már kicsit gyengébben kényeztette az embereket, újra akcióba lendültünk. S körülbelül hat óráig dolgoztunk is. A "műszak" végére  aztán a második helyiséggel is készen voltunk. Mielőtt hazamentünk volna, még visszaellenőriztük a főzőfülkei munkálatok sikerességét vagy épp kudarcát.

A harmadik napra mint a nem olyan sokkal ezelőtti erdő munkánál, teljes mértékben elegem volt a betonból. Bár gyermeki énem épp ezen a napon tört elő belőlem, nevezetesen itt kezdtem el cirkálni, rajzolni a betonba, no nem abba amit a falhoz használtunk, hanem ami a talicskába pihent. :) Igazán jó kis játék még mindig :D
   A munkálatok harmadik etapjára, a "szép szoba maradt", a ház legnagyobb tere. Szerencsére azért itt akadt a legkevesebb munka.
     Hasonló előkészületek után váratlan dolog történt, apunak be kellett menni a városba, így egyedül maradtam a feladattal. Hát bevallom elsőre kicsit frusztráló volt a helyzet, de gondoltam hogy mivel napról napra fejlődők, így egye fene "kihívás elfogadva". Szóval egyedül maradtam, a kanalammal, serpenyőmmel.
   S ahogy apu kiment a kapun, nekiláttam a munkának. Szép nyugodtan, a saját tempóban. Ha elfáradtam megpihentem az előtérben kihelyezett fotelekben... Amikor megéheztem ettem egy kis almát, vagy épp barackot. 

   Mire aztán apu visszajött kész is voltam a melóval. Főnők úr megnézte a munkálatot, majd hogy azért ne legyen akkora a dolmányom itt ott belekötött, simitóval is húzott párat, majd azt mondta "Egész jó". Persze láttam hogy azért elégedett a munkámmal :)
   Így a harmadik nap hamar szögreakaszthattuk a kanalakat. Délután aztán még gondolatban megterveztük a további munkálatokat, azaz a villanyhálózatot. De sajnos a kivetelezése máig várat magára.

Visszatérve a jelenbe, ma ismét terítékre került a téma, annál is inkább mert egyrészről:
                  -Lassan vége a nyárnak
                  -Elkészült a 3D-s modellem
                  -Anyu szabadságot kapott
                  -Négy a munka olyan mint a pénisz, nem állhat napokig.

Szóval elültettem a bogarat anyu fülébe, hogy már pedig neki kéne veselkedni újra. S míg ő meszel, addig mi megcsinálnánk a villanyos bekötéseket, illetve a víz átvezetését a főzőfülkébe. Erről aztán felhasználva a 3D-s modellem, egy röpke powerpoint prezentációt is készítettem.
   Miután aztán berendezési, villamos rendszeri és mindennemű koncepciómat leszavazta a vezetőség, felviharoztunk a házhoz, személyesen megnézve a dolgokat. Persze a szülők nem nyugodtak volna meg, ha saját szemükkel, saját kezükkel le nem mérik a helyiségeket. S elő nem adhatják az ő berendezési terveiket.
  
 Bevallom igazán makacs ember vagyok, és hát szüleim koncepciója nem tetszett.  Anyu elképzelése szerint ugyanis a hűtő, nem a főzőfülkében kapna helyet, holott ott is elférne, hanem az étkezőben. No de kéremszépen. Teszem azt fel, hogy a gázon fő a finom marhapörköltnek való, és édesanyámnak eszébe jut hogy kéne még bele tenni egy pár szelet húst, akkor ott kell hagynia a gázt, a tűzhelyen a finom étellel, s ki kell iszkolnia az étkezőbe.. Eközben fél szemét sem tudja az ételen tartani...S lehet hogy mire vissza ér, már a finom csemege karbonizálódott.
     Másrészről pedig milyen dolog már hogy a finom vasárnapi húslevesbe belebrümmög a hűtőszekrény...
   
 Ezt aztán előadva anyunak azt hiszem sikerült meggyőznöm arról hogy az én elképzeléseim jobbak. Remélem tényleg érvényesíthetem majd elképzeléseimet, hiszen azért akár hogy is nézzük pár évtized múlva nővérem és én fogjuk ott tartani a nagy kis családi rendezvényeket.
   Miközben a berendezés tervezetén vitatkoztunk, vagy inkább diskuráltunk anyuval, rájöttem hogy a családban egyedül nekem van koncepcióm a tér, a ház berendezésére. Továbbá hogy ez a berendezés, bútortervezés téma nagyon érdekel.

Végül aztán abban maradtunk hogy holnap nekiveselkedünk a dolgoknak. Hogy hol és mivel? Azt még nem tudjuk :) Lehet hogy csak ablak-ajtó festés lesz, de lehet hogy világítási hálózat tervezés-kivitelezés.
   Remélem hogy elképzeléseim közül sokat megvalósíthatunk majd :) 

No azt hiszem sikerült egy regényt alkotnom, de most ismét képbe helyeztem mindannyiotokat. Remélem tetszett az írásom.
        A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, érezzétek egymást jól, köszönöm a figyelmet, hamarosan újra jelentkezem.