2009. október 17., szombat

Őszi gondolatok


Egy késő őszi éjjelen...

Eljött az éjjel, boldogok a párok,
Kivéve engem, hisz most is egyedül járok.
Sötét az éjjel, csillag sincs az égen,
Egy lámpa pislákol búsan, a hűvös őszi szélben.

Egyedül bolyongok s a vállamon a magány,
Barátom, hol vagy? Ki az, ki engem ma vár?
Egy falevél rezzen, ennyi történik csupán,
A gúnyos őszi szél kísér utamon tovább.

Kik hiányoznak, velem nem lehetnek,
Kikre várok még, meg nem érkezhetnek,
Bánatomat nincs kinek elmondanom,
Senki sem bánja ma, hogyha valahonnan hiányzom.

Nincs, kinek beszéljek, nincs ki az út végén vár,
Nincs kihez mennem, s eljönnöm, ha későre jár.
Nem biztat, s nem ölel át engem már senki,
Boldogok az emberek, sóhajom elnyeli a semmi.

Későre jár, kezdődik a romantikus éjjel,
Boldog párok ülnek pislákoló gyertyafénnyel.
Senki sem gondol ma rám, senkinek nem hiányzom,
Messze a jó barát s pár nélkül még messzebb a boldogságom.

Hát igen valahogy ilyesféle érzések gyötörnek, azért mondom hogy ilyesféle mert nem teljesen ilyen, de valahol részben, gyökerében hasonló. Néha előjönnek ezek a lelki egyenetlenségek, s a legapróbb jó szó hiánya vagy épp egy kedves "mi baj dodi?" hiányzik. Néha a bohóc is könnyezik, s az örök pozitív emberen is eluralkodik a kétely. Valahogy velem is ez van, s momentán nagyobb fokú depresszió vett erőt rajtam, a szívószelep depresszió ehhez képest nudli. Kicsit zavar hogy a gondjaimmal most egyedül maradtam, s valahogy nem csak a gondjaimmal. Úgy érzem hogy most nem tartozok sehová, s senki, vagy csak azok akik fontosak számomra fordultak el tőlem. Persze nem lennék őszinte, van aki ebben a nehéz időben is belém lát, s szerencsés vagyok hogy Nővérem még az ilyen időkben is megpróbál megvigasztalni, aztán én mint hálátlan póni csak szekkálást s kötekedést adok neki vissza. Pedig ő sem ezt érdemli.
Valahogy úgy érzem hogy mostanság semmi nem sikerül, sem a munkában sem a magánéletben, s mindemelett még beköszöntött ez a maró csipő hideg őszi szeles idő is, ami tovább rombolja az ember kedvét. Hiába fektetek energiát a tanulásba, a dolgok nem úgy sülnek el ahogy szeretném, hiába próbálom a magánéletemet is rendezni, bizony ahogy igyekszem toldozni foldozni hibáit, valahogy egyre rosszabb lesz minden. Valahogy kicsúszott minden a kezemből, s mintha csak utaznék a saját életemben, de nem élvezem ezt az utazást. Zavar ez az elhagyatottság. Persze egyesek észrevették a bánatomat, gondterheltségemet, de akik fontossabbak az átlagnál ők nem igazán. S szerintem ha eljutnak hozzájuk ezek a sorok ezeket is személyük elleni támádásnak veszik majd.
Nem tudom hogy mi nyomja igazán a lelkemet, illetve tudom de nem ide akarom lekörmölni. Talán ez az egész elhagyatottság érzés, hogy vannak nálam fontosabb dolgok, s vagy egy meleg ölelés és egy heves csók, takaróban összebújás.. Nem tudom talán úgy minden, a nyár heves csókjai, a langy sör íze, Kedvesem édes szavai, a vízpart s a nap melege.. Vagy a téli forraltborozások, kézfogós összebújós séták... Talán az zavar hogy mostanában nem vagyunk együtt, s hogy bár nem vagyok árva árvának érzem magam. Talán hogy az elmúlt két napban egy sort se kaptam... (persze megértő vagyok, de aki ismer tudja hogy napi foglalkozást igényleg) Igen igénylem a napi foglalkozást, mert szeretem ha foglalkoznak velem, megsimogatnak, vagy csak egy baráti szót intéznek felém.. s mostanában mindebből kevesebbet kaptam. S a legfontosabból is, Kedvesemből is. Ami még jobban zavar, hiányzik hogy nem kapok élményt, időt, s mindig akad valami ami fontosabb vagy előrébbvaló.. Szóval kicsit hanyagolva érzem magam..
Nincs is nagyon kedvem a mai szórakoztató rendezvényhez, bár lehet hogy épp ez kell hogy ne kattanjak be, lehet egy kis lazulás a haverokkal, s dodi lelki rózsáskertje fényrederül. Bár nem hiszem.. Igazából Ő hiányzik, az Ő meleg szavai, az együtt töltött idő, amit valljuk be nem lehet bepótolni.. Lehet hogy túlzott rajongásom van, de igen HIÁNYZIK, s hiányzik hogy nem vagyunk együtt, s ha együtt vagyunk akkor is rosszat kapok többségben. Hiányzik a sok nevetés, hiányzik a kézfogás, hiányzik a séta, hiányzik hogy nem jön el hozzám, hiányzik hogy nem mehetek át hozzá, hiányzik a közös főzőcske, hiányzik minden ami eddig megvolt. Egyre nehezebben viselem ezt az "elfoglalt három hetet", s nem látom ebből a spirálból a kiutat, ami még jobban elszomorít. Valahogy minden olyan bizonytalan és hideg, mint az idő....
Remélem az esti móka kirángat ebből az őszi depiből, bár kétkedő vagyok, csak egy maximum kettő valaki szavai tudnának kirángatni ebből... Bár az idő nagy mókamagáus, s elvileg minden elmúlik egyszer. Kérdés hogy mi múlik el hamarabb...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése