Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! A derék melegnél csak restségem volt nagyobb, így kicsit ismét felhalmozódtak az apróbb cseprőbb bejegyzések. Bár ezek önmagukban nagyon zamatosak voltak, véleményem szerint azért egy önálló bejegyzéshez kevésnek bizonyulnának. Így hát amolyan két legyet egy csapásra alapon tudósítok most ezekről.
Először talán kezdjük a kötelezők letudásával. A Rába parti Sorebonnon, lassan a végéhez közeled a duhajkodás, amit a közérthetőség kedvért nevezzünk vizsgaidőszaknak. Szóval míg másoknál most kezdődik martenzitesedni a vizsgamóka, addig mi már a végét rúgjuk. Azért írom így mert talán ez a legmegfelelőbb kifejezés. Ilyenkor megfigyelhetően kevesebb ember van már a Campuson, s az sem meglepő ha a vizsgára az Üvegesből esnek be a népek, általában ilyenkor az adramókus, nemzetközi tanulmányos, idegen kommunikáció, a közgazdászok krémje már élvezik a nyarat, míg az egyetemi életet a mérnök, műszaki értelmiség képviseli.
Szerény kis mikrokörnyezetemben is az utolsó rohamokra készítettük fegyvereinket, s gyakorta morzsolgattuk a „majd jövőre” kezdetű anekdotikus szólás-mondást. S mivel már javában dúltak a foci vb mérkőzései, így mi is inkább figyelő szemeinket a Rába partra helyeztük át, ahol egy hatalmas kivetőn követtük a csoportmeccseket. De nem illik ennyire in medias rex indítani, szóval haladjunk csak szépen sorban...
A tervet felülvizsgálva, úgy határoztam hogy hétfő délelőtt utazok vissza, mert hát sejtettem hogy anyukám otthon lesz,é s úgy azért mégis más készülődni. A reggel szokásos álmossággal telt, mert hát hét órakor felébredni az előző nap dorbézolása után eléggé vad húzás. De hát mit volt mit tenni ébredni kellet. Miután elkezdtem bepakolást, meglepően tapasztaltam hogy anyu is otthon leledz, ennek most kivételesen örültem is. Jól esett hogy készített nekem útravaló innivalót és szendvicset. Amit nagyon jó ízűen nyammogtam el a délután folyamán, s meglehetősen finom volt. Szóval köszönet érte.
Az úton különösebb izgalom nem ért, ha csak azt nem domborítom ki hogy a buszmegállóban egy szőke tündér adott nekem egy virágot. Terjed tehát a szokás hogy a lányok szedik fel a férfiakat. Ezt én már régóta úgy vélem hogy így van, csak hát a hölgyeknek sikerül úgy beállítaniuk a helyzetet hogy azt higgyük hogy mi hódítottuk meg őket.
Szóval az úton ezt leszámítva semmi extra nem történt, szerencsésen megérkeztem Győr városába.
A buszpályaudvarról aztán kellemes kis séta várt rám az albérletig, útközben aztán figyeltem a foci vb lázában égő vendéglátásokat. Ki ki a kivitetőt helyezte szögbe, ki ki pedig a sörrendelést bonyolította.
Jó 20 perces séta után landoltam a víztorony utcába, ahol mindenki a tanulásnak álcázott lazulással foglalatoskodott, így hát egy kellemes kis vízipisztoly csatára invitáltam a srácokat. Ők aztán ezt kevésbé vették poénra, mivel aránytalanul csak nekem volt fegyverem :)
A kis mókázásban elfáradva, aztán egy óra körül úgy döntöttünk hogy elmegyünk ebédelni. Ezúttal nosztalgikus hangulatban a Széchenyi falatozót vettük célba, ahol aztán egy klassz kis ebédet fogyasztottunk el hármasban.
S mivel délután nem sok izgalmat tartogatott nekünk, így kicsit zrikáltuk egymást, majd megbeszéltük a heti teendőket. A délutáni tespedés után, aztán következett a meccsnézés, s mivel a délutánra csak egy szlovák-új Zéland meccs volt kinézőben, így ezt otthon tekintettük meg.
Ekkor tájt határoztunk úgy a fiúkkal hogy az esti meccset a Rába parton tekintjük meg. A tervet jóváhagyva aztán be is vásároltunk akciós sörökkel és mogyoróval.
Az esti meccset aztán az előre megbeszéltek alapján a Rába parton követtük szem előtt. Mivel Bandi mester focival töltötte az idejét, így Hajmvail az erkélyen söröztünk, s próbáltuk megfűzni Timit hogy tartson velünk a meccsnézésben. Sajnos ez nem jött össze, így Hajmival ketten indultunk útnak a partra.
Útközben kicsit latolgattuk az esélyeket és hogy ki kinek szurkol
Persze érthető módon Hajmi a digókat favorizálta, míg én inkább Paraguynak szurkoltam, mivel az ő focijuk sokkal szimpatikusabb volt a színész válogatottnál.
Miután kiértünk a partra, gyorsan helyet foglaltunk, a lelátó közepén izgulhattuk végig a 90 percet. Párosunkhoz csak később csatlakozott Bandi, aki nem csak a falábát, de a jobban látó szemüvegét is otthon felejtette, így csak jó pár távrecsegés után talált meg minket.
Hármasra kiegészülve szép lassan beindult a kemény szurkolás, ismerve ugyebár Bandit ez nem is elképzelhetetlen. (Tudjátok a BL döntő, amikor a Chelsea tábor közepén üvöltözte hogy "Buzi Lampard")
Valahogy így volt ez most is, bár a Paraguay és Olasz szurkerek viszonylag kiegyensúlyozottan vettek részt az eseményen. Sajnos azonban mivel a Paraguayiak elfelejtettek gólt juttatni az olasz kapuba, így a megbeszél Paraguay-i gólörömünk elmaradt.
Végül elégedetten s jókedvűen baktattunk haza a kellemes langy melegben. Összegezve első közös meccsnézésünk nagyon hangulatos volt. Nyomban el is határoztuk hogy a hét során még visszatérünk ide.
Ezek után aztán hamar elnyomott minket az álom, persze csak a kötelező 'mese' után.
A keddi nap is sok izgalmat tartogatott számunkra, többek között ismételt meccsnézést, , a projekttel való tevékenykedést, hogy csak a legfontosabbakat említsek. Úgyhogy igazán elfoglalt nap elébe néztünk.
A tegnap este azért mégiscsak hagyott bennünk nyomokat, így eléggé álmosan ébredtünk. S mivel semmi különösebb dolgunk nem akadt a reggel Hajmival kockultunk kicsit. Később aztán megtettük tippjeinket a délutáni meccsre. Majd egy kis unatkozás következett. Ezen idő alatt aztán az egyetemre is beértem, ahol a projektel foglalatoskodtunk gőzerővel. Vagyis csak foglalatoskodtunk volna, ha nem játszuk el az időt a rézcsővel, ami tökéletesen funkciónál kaleidoszkópként is.
Valahogy ez a különbség a mérnökök és más szakok között. Mások végig bulizzák az egyetemi éveiket, és utána keményen dolgoznak, míg a mérnökök keményen dolgoznak és egész életükben játszanak.
Miután elkészültünk a sokadik újratervezett generátorunkal, délután szögre helyeztük az észtevékenységet, és mindenki szabadidős programot csinálhatott.
Ez nekem a már említett meccsnézéssel telt. Előtte persze illően bevásároltam szotyolából és söriböriből, s mivel akciós volt a bomba így azt is vettem magamhoz. Elvégre cukormentes bombás dobozkám még nem volt.
Bár nem sok kedvünk volt az Elefántcsontpart-Portugál meccshez, azért mégis csak kinéztünk a lelátóba, csak a feeling miatt.
De mivel nem ott nem nagy élet hemzsegett, s a meccs sem volt valami parádés, így a szünetben eljöttünk hazafelé. Nem mellékes hátsó szándékkal Hajmit is szekállni kell valamivel, mert a végén túlságosan megnyugszik :D
Hazafelé úton aztán értékeltük a látottakat, majd betértünk a Lipóti pékségbe némi harapni valóért, és letisztáztuk az esti dolgokat. Bővebben azt hogy a Brazil-Észak Korea rangadót otthon tekintjük meg, illetve hogy a lakbér fizetés hogy is lesz pontosan.
Az est aztán unalmasan tellett. Hajmival söröztünk egy kicsit, majd fél szemmel sandítva néztük a meccset, Bandi eközben pókerezett rendületlenül.
S mivel az események nagyon langy folyást vettek, így mi is álomra helyeztük fejünket. Így most egy huszárvágással térjünk is át a szerdai napra.
A szerdai nap eléggé ramaty időt hozott számunkra, s leginkább az eső uralta a győri terepet. Ebben az időben aztán nem igazán volt sok kedve az embernek a vizsgákhoz, de mivel reggel az egyetemen volt dolgom, így hát mit volt mit tenni elindultam a megbeszéltek szerint Larionnal találkozni. Larion helyett azonban Bandival találkoztam, aki eltulajdonította az esernyőmet, illetve épp készült a közlekedéstechnika vizsgájára.
Egy kis csevegés után, ő elfoglalta a helyét a teremben, én pedig megmenekültem a váltóról szóló történet elmesélésétől.
Kisvártatva aztán befutott Larion és barátnője , és lecuccolhattuk az újabb alkatrészeket a motorok laboratoriumba. Így már a réz lemez kivételével minden összeállt a HUHA generátorhoz. S ha már az egyetemen garázdálkodtunk, kicsit megbolygattuk Solecki tanár urat Méréstechnika ügyben. S ha már ott voltunk be is jelentkeztünk másnapra egy klassz kis mérésre, aminek szemmel láthatóan az öreg is örült, mivel csak úgy csillogott a szakálla. Ezek után aztán lecuccoltunk a laborba, és megbeszéltük a továbbiakat.Dél felé együtt el is indultunk hazafelé. S mivel ilyen korán végeztünk, kimehettem Manóm elé. De a zord esőben nem igazán volt kedvem gyalogolni, így Larionékkal együtt utaztam a kettes járaton egészen a buszpályaudvarig.
Egy saccom szerint 10 perces várakozás után aztán megérkezett Mancsi is, így hát elkísérhettem a kollégiumig. Az út az eső ellenére jó hangulatban telt, s meg is beszéltük az esti folytatást. Mivel mint már fenn említettem erre a napra volt esedékes Stoki és Stokiné szülinapi ünnepsége (megkésve bár de feledve nem)
S mivel séta közben jön meg a kedv, így úgy döntöttem hogy felmegyek kicsit Manóhoz, s mivel már eléggé el is áztunk mire odaértünk, ez egy jó döntésnek minősült. A kollégiumba aztán nagy nagy üresség fogadott, mivel már a lányok is hazaköltöztek. Így a megszokott dekoráció is lekerült a falakról, itt ott pár papirdarab hirdette a hajdani élet nyomait, illetve Dalma fala még érintetlen volt :)
Miután kicsit megszáratkoztunk, s taktikusan kivártuk hogy eláljon az eső, úgy gondoltuk hogy elindulunk hozzánk. De mivel nagyon megéheztünk a nagy sétában, ezért előbb inkább betértünk a Klub Kelemenbe étkezni.
A hellyel nagyon meg voltam elégedve, ugyanis egyetemista pénztárcára szabták a menü árakat, mellesleg pedig nagyon hangulatos kis étkezde. Egy pillanatig el is gondolkoztam rajta hogy milyen jó lenne kollégistának lenni.
A három fogás elfogyasztása után nagyon jól lakottan éreztem magam. Meglepő volt számomra hogy nagy fazék levest szolgálnak fel, illetve hogy a 600Ft-s árban a desszert is benne foglaltatik.
Mellesleg a konyhájuk is fenséges, úgyhogy lehet hogy a jövőben gyakrabban fogok itt dézsmálni.
A kiadós ebéd alatt az eső is úgy gondolta hogy inkább abbahagyja szakadatlan ömlését, így jókedvűen sétálhattunk a Víztorony utcába. Persze a visszautat sem úsztuk meg kaland nélkül. A buszgarázs előtt ugyanis egy roham tempóban közelgő autós belegázolt az ott elterülő hatalmas pocsolyába, ami egyenesen minket terített be. A dolog pikantériája volt hogy épp ekkor kezdtem el Julcsinak lelkendezni hogy milyen jó hogy száraz vagyok. A lelkendezés az eseményt követően hamar átfordult ius murmurandiba, az egész vége aztán az lett hogy egy jót nevettünk egymáson Kedvesemmel.
Az út hátralévő része viszonylag nyugodtan és eseménymentesen telt, útközben még betértünk a hobbi boltba, ahol Julcsi vett magának egy kis szórakozást. Majd kisvártatva elértük az utolsó megállót a Víztorony utcát.
Miután hazaértünk kibújtunk nedves ruháinkból, s átöltöztünk hétköznapiba. Ekkor toppant be hozzánk Stoki mester, aki a Méréstechnika segédleteimért kilincselt. Vonakodva aztán de odaadtam a fegyverzetemet, majd kicsit beszélgettünk.
A csevej után aztán hármasban indultunk az egyetemre. A két gépész legény vizsgázni, míg Julcsi a lányokat begyűjteni, és az estét leszervezni igyekezett. A nagy rohanásban aztán mindketten otthon felejtettük a pénztárcánkat, így egy kisebb vita kerekedett köztünk a vissza menni vagy nem vissza menni okán. Végül az én álláspontom győzött, mert hát mégsem lehet igazolvány nélkül vizsgázni, így hazarohantam a pénztárcánkért. Sajnálatos módon Kedvesem nem követett, de ez nem igazán törte meg lelkesedésemet.
Mire visszaértem az év utolsó vizsgájára, kedvesem már nem találtam sehol. Emiatt aztán nagyon csalódott lettem, nem szerettem volna ugyanis ha ismét gyalog kell kimenni a kollégiumhoz.
De mivel az óra négyet ütött, mit volt mit tenni, bementem az évad utolsó vizsgájára domborítani valami eredményeset.
A vizsga nem volt túl nyalánk, egyedüli esemény az volt amikor is egy kutya szökött be. S miután mindenkit körül szaglászott, felugrott a tanári asztalra és hangosan ugatni kezdett. Ezt megelégelve Zoli bácsi kivezette az ebet, s az újbóli beszökkenésnek az ajtó bezárásával vetet végett.
Ennek a kutyás kalandnak a végén, aztán úgy döntöttem hogy befejezem az évet, és bízván a kettes érdemjegyben beadom a papírlapomat. A gondolatot tett követett, öt órakkor szabad emberként hagytam el a Campust. Hazafelé pedig morzsoglattam a végre vége c.nótát.
Az albérletben ekközben nagyban ment a Helvét-Spanyol meccs nézés, s ezzel együtt a feszült szurkolás. S mivel én x-re tettem, így nagyon szurkoltam a spanyol eggyenlítésnek. Kicsi idő múlva aztán megérkezett Julcsi is, aki igyekezett mindent leszervezni az estére. Azonban ahogy lenni szokott kevés dolog sikerül úgy a valóságban mint a tervekben. S most térjünk is ki az estére :) ami bizony tartogatott bőszen fordulatokat.
Azt hiszem ha valamit az ember hosszasan tervez, szervez s mindent pontosan elképzel, akkor az rechtig nem úgy fog sikerülni. Valahogy úgy lehet ez hogy az ember szépen megálmodik valamit, fogja a legjobban fogó ceruzáját, és elkezd rajzolni a nagy rajztáblájára. A táblán szép lassan kirajzolják a vonalak a művet, és amikor az alkotó elégedetten teszi le a ceruzát, s venné elő a tust, a rajztáblát felborítja egy szél. A tinta pedig ellepi a gyönyörű rajzot.
Valahogy velünk is ez történt. A lányok igyekezete ellenére, valahogy csak nem akart összejönni SzöSzék ünneplése.
Ez személy szerint azért is bántott mert a történetben mint már oly sokszor főszerepet kapott volna az albérletünk. S miután SzöSz burkoltan kijelentette hogy nem szeret(ne) hozzánk jönni, nem esett valami túl jól. Sőt azt is mondhatnám hogy az egész ünnepléstől elment a kedvem.
Kisvártatva aztán befutott Matyi, aki a vizsga hevében mit sem sejtett a tervet nehezítő információkról. Örültem is Mátyás kollega érkezésének, mert neki egyedül nem volt ekkor semmi problémája velem, így valahogy friss színt vitt a történetbe. Miután ismertettük vele is a helyzetet, tanakodóba estünk. Azonban nem sokat gondolkodtunk, mert eljött a 9 óra, s elindultunk a kollégiumhoz, felköszönteni a barátainkat.
Mivel Stokiék nem igazán akartak kijönni, így a kollégium kapujában adtuk át az ajándékainkat. Hogy őszinte legyek nem is igazán értettem ezt az egész dolgot, mert valahol sejthették a turpisságot. Így hát eléggé setére sikerült az ünneplés, s úgy vélem nem ez lesz az álomszülinap. Kis csevej és győzködés után aztán sikerült meggyőzni SzöSzt hogy jöjjön ki velünk a kolesz elé, és folytassuk ott az ünneplést. Itt aztán jó egy órás holtidő következett, minek során mindenki igyekezett rendezni a sorokat. Matyi hozott az üvegesből friss poharakat, Stoki pedig lelket öntött SzöSzbe, Julcsi és én pedig hazarohantunk némi ruházatért, mert alultaktikáztuk az időjárást. Mire vissza értünk már mindenki rendbe jött és kezdődhetett az ünneplés.
A pezsgő bontás aztán feledtette a szervezési és egyéb nehézségeket, s ahogy lenni szokott az alkohol közösségeket teremtett. Miután az ünnepeltek közösen kibontották a pezsgőt, elkezdődhetett a porciózás. Itt aztán ismét előkerült az örök vitatéma hogy kinek kell adni először a poharat, illetve az örök klasszikus mondat "Tisztában vagy a pezsgő káros hatásaival".
Majd ezt követően elkészült az első immár hagyománnyá vált szülinapi csoportkép. Illetve ha már kézbe kerül a kamera akkor mindenki pózolt kicsit, ki ki kedvesével vágta pózba magát, ki ki pedig csak a pezsgőspohárral :)
A kötetlen fényképezés után aztán szép lassan belevetettük magunkat a győri éjszakába, vagyis a félév utolsó csoportos bulijába.
Az este tanulsága számomra leginkább az hogy néha a rosszul induló dolgokat sem szabad félbehagyni hanem végig kell vinni, mert a végén ezekből is kisülhet valami jó.
Ahogy buliztunk, táncoltunk, leengedtük a félév fáradt olaját, szerintem mindannyian megkönnyebbültünk, vagy talán nem is ez a jó szó ide.
A Bridge az év utolsó buliján igazán kitett magáért, bár néhol néhol az érettséget ünneplő sunettik bezavarták a homogén látványt. Nagyon örültem hogy ismét a jól megszokott csapattal bulizhattam, de annak jobban hogy barátnőmmel együtt. Igazából már nem is emlékszem hogy mikor táncoltunk, buliztunk utoljára együtt, így nagyon jó volt újra együtt mozogni vele a táncparketten.
Persze mint minden valamire való bulin itt is készültek partifotók, őt még fotós Fricivel is készítettünk képet, ez azonban bár szerintem nagyon jól sikerült, nem került feltöltésre az oldalra (sajnos).
Miután a Brdigébe kitomboltuk magunkat, elköszöntünk SzöSzéktől, és továbbléptünk a Lapos tanszék irányába. Elvégre az év utolsó buliján meg illik látogatni az összes fellelhető szórakozóhelyet.
A Lapos azonban nem igazán szolgált rá a bizalmunkra, mert hát ahogy a név is árulkodik, a hangulat eléggé lapos volt. Na jó ez így nem igaz, a hangulat jó volt, csak nem adott számomra semmilyen új hozzáadott értéket. Ennek ellenére itt is jól éreztem magam, de ez inkább a társaságnak köszönhető. A fáradtságnak szinte nyoma sem volt rajtunk, így utólag nem is értem hogy bírtuk olyan sokáig a tombolást, elvégre folyamatosan roptuk a táncot Manóval.
Mindent egybevéve meglepően jól éreztem magamat, egészen addig míg az álom meg nem ostromolta szervezetemet. Szerencsére a szerelmi húrokon ez a fáradtság átcsapódott Kedvesemre, így szinte egy időben álmosodtunk el.
Ekkor kicsi pihenés után, s miután mindenkitől elköszöntünk elindultunk hazafelé, letétbe helyezni fáradt testünket. Útközben aztán jót beszélgettünk, s megörökítettem a Szövetség utca macskakő burkolatát. Ez meg is adta a témánkat hazáig. Megállapításunk szerint valószínűleg a szövetség utca és a Kossuth híd közötti szakaszt ez a klassz kis kövezet boríthatja. Ki tudja talán egyszer majd kiderül hogy így-e van-e :)
Nem maradt más hátra mint hogy összegezzem a szerdai eseményt. Nem igazán erre számítottam előzőleg, aztán valahogy mégis jól éreztem magam ezen a szerdán. Telis tele volt fordulatokkal és tanulságokkal, bár apró sérelemszálkáim is a felszínre kerültek.
Mindent egy kalapba dobva jól összerázva azonban mégis azt mondom hogy klassz volt ez úgy ahogy volt, a tőlem megszokott pontérték tehát legyen: 8,23.
Miután hazaértünk, átbeszéltük a másnapi programunkat, hogyan is képzeljük el a napot. Aztán miután összeraktuk az előzetes tervet lefeküdtünk.
A csütörtöki nap jókedvűen ámde fáradtan kezdődött, mondanom sem kell hogy az előző napi duhajkodás azért meglátszott. A reggelt rögtön be is árnyékolta Julcsi azon megjegyzése miszerint reggeli buszával hazasiet. Így az előzetes együtt menésből nem lett semmi.
De hát nem volt mit tenni, elköszöntünk egymással Manóval, majd ő hazafelé, én pedig az Egyetembe robogtam, mert bizony a munka nem állhatott meg.
A csütörtöki napra egy aranyos kis mérés volt betervezve, mivel már előre bejelentkeztünk Solecki tanár úrhoz, illetve készre építeni első deszkamodellünket.
Nyolc után pár perccel kopogtattunk Solecki tanár úrnál, aki duhaj jó kedvel fogadott minket, szerintem nagyon örült az öreg hogy egyes hallgatók mérni valót visznek neki.
Megnézte jó alaposan a dugattyúinkat, majd előkészítette a mérést és a mérőberendezést. S mivel mérés közben jön meg az étvágy, így ha már ott voltunk Solecki tanár úr megvizsgálta a rézcsövünk felületét is. Amiben bizony mély nyomokat hagytunk :)
S míg ezen a fronton tevékenykedtünk, addig a másik pneumatikus mérőműszer is végezte a dolgát. Ez a berendezés a dugattyúnk köralakhibáját vizsgálta, s számomra a legérdekesebb része a levegő csapágyazásos megoldás volt.
Rövid egy órás tevékenység után aztán megvizsgáltuk mindkettő dugattyúnk körprofilját, s meglepő eredményeket kaptunk. Ám ezek mind a szemünk tapasztalatit támasztotta alá.
A mért eredményeket aztán kiértékeltük Solecki tanár úrral, majd megköszöntük a segítséget a tudományos munkában, és átlibbentünk a szomszédos motorok laboratoriumba.
A mérések után mint már említettem lepilledtünk a motorok laborban, ahol lepakoltuk a cuccokat, majd úgy döntöttünk hogy mára befejezzük az alkotást, így hát búcsút intettünk egymásnak "legjobb emberünktől".
Én pedig hazasietgéltem a Víztorony utcai lakásba, ahol a fiúk már bőszen pakolásztak, takarítottak. Mint sokan tudjátok idén a lakás egy nagyobb felújításon esik át, így hát a mi cuccosainkat haza kell szállítmányozni, ami nem épp egy egyszerű feladat.
Így hát belevettük magunkat a takarításba, rendrakásba és a pakolásba. Ez nagyon jó hangulatban telt, mert mindig előjött valami közös hülyeség, vagy elég csak az "emlékszel arra.." c mondatra gondolni. Talán sokan azt is tudjátok hogy Bandi idén elhagyja köreinket, mert a kollégiumban rontja tovább a levegőt :) Bár nem tudom hogy fog aludni, mert ott mindig történik valami :) Ilyen szempontból tehát különös volt ez a pakolás.
Délután aztán kicsit megpihenve vízipisztoly csatát rendeztünk előbb a lakásban, majd felbuzdulva a szabad téren fröcsköltük egymást. Ezt a gyermeteg játékot a szembe szomszédunk Timi élőben figyelhette az erkélyről, s annyira kedvet kapott a szórakozáshoz, hogy rendelkezésre bocsátott számunkra egy adag vízibombát.
Tudni kell hogy ilyennel azelőtt még nem volt dolgunk, így hát félve kezdtünk bele a mókába. Azonban hamar megtaláltuk a közös hangot a "kisállatkotonokkal". A lufik megtöltése után, tehát kombináltuk a játékunkat, vízipisztoly és vízibomba csatát vívtunk.
A mókának aztán az vetett véget, hogy Bandi lányos zavarában nem csak a bombát hanem a pisztolyát is elhajította, ami pedig klassz kis zárványos törést szenvedett.
Így mint a kisgyerekek akiknek elvették a játékát visszamentünk a lakásba. Rövid tanakodás után hogy mi tévők legyünk, úgy határoztuk hogy visszavisszük a sörösüvegjeinket, és a belőlük kapott összegből mindenki kap egy vízipisztolyt, amolyan búcsú ajándékképp.
A visszaváltás után, nyögve nyelősen elindultunk a Bambini játékboltba, ahol hosszabb tanakodás után kiválasztottuk a fegyvernemet és a kalibert. Az aranyos pénztáros néni aztán fel is hívta a figyelmünket hogy a vízipisztoly nem játék, illetve hogy vannak akciós vízipisztolyaik. Erre a mondatra aztán fel is csillogott a szemünk Banditával, s egyből az akciós dolgokhoz rohantunk. Meglátva az ott díszelgő vizimordájokat, egyből beleszerettünk, s három példányt a kosarunkba is tettünk.
Fizetés után nem bírtuk megállni hogy ki ne próbáljuk, így azon nyomban a Széchenyi téren található kúthoz mentünk, betárazni a fegyverünket.
Miután tisztába lettünk a képességeivel, jókedvűen ballagtunk haza, szemeink előtt pedig a közelgő hármas vizicsata kezdett kibontakozni. Útközben aztán találkoztunk Bazsiékkal, akik a belvárosba igyekeztek, mi pedig jól meglocsolhattuk első áldozatainkat.
Hazaérve aztán a lakásba ebben a kellemes hangulatban pakolgattunk hármaskán, s a lakás is egyre tisztább rendezettebb állapotát mutatta. Szépen lassan a kupacok is a helyükre kerültek, a falról pedig eltűntek az év során felhelyezett képek, fotók. Utoljára a Screw the Batle, Let's drunk feliratú kép.
Amikor aztán már rendbe jött a lakás, készítettünk pár közös képet, és Bandival a kakaótestvériség emlékére Nesquik képet cseréltünk. Remélem betartja az ígéretét és a kollégiumba is kihelyezi a nyulas posztert.
A rendrakás után aztán még egyet utoljára jártunk a Campuszon, a fiúk elkísértek a laborba bevinni a HUHA részeit. Majd Larion barátnőjével töltöttünk el emlékezetes perceket. A kötelezők leszállítása után, aztán hazamentünk, s szorítottunk Hajmiért, aki elhívta Timit "randizni", vagyis fagyizásnak álcázott randira hívta. Ez a fogalom azonban sokáig vita volt köztünk, hogy akkor ez most randevú-e vagy nem randevú.
Az ádventi időszakot azonban távozásom szakította meg, ugyanis hosszas tanakvás után úgy határoztam hogy mégis csak elmegyek Julcsimhoz. De ez már egy másik történet...
Összegezve az utolsó hét nagyon kellemesen telt számomra, ugyan olyan kellemesen mint az utolsó nap. Ez a csütörtök pedig úgy fog bekerülni a naptárba mint a "Vízipisztoly csaták napja". Mindent egybevéve kellemes napok voltak ezek, végre jó idő volt, dúlt a foci vb, ahol sok jó és kevésbé jó meccset láthattunk és a kirakatok is megteltek látnivalóval. Mi mást kívánhatna a férfi (gépész) szív, jah igen talán azt hogy legyen hideg a sör :)
Nem maradt más hátra mint hogy egy pontot is adjak a hétnek, ami így utólag már eléggé nehéz, de lássuk csak lássuk, mit érdemel az a bűnös.. Mivel a héten több jó emlékezetes élmény történt velem mint rossz, így a pontszám 9,13. A legtöbb rossz élmény talán szerdán és csütörtök reggel ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése