III. Diófás Főzőverseny

 Hatalmas érdeklődésre tartott számot a III. Diófás Főzőverseny Noszlopon augusztus 8-án. 37 csapat 74 féle ételt sorakoztatott fel a zsűri előtt, amelynek elnökét, Szabó Péter fogadóst a díjkiosztó előtt a község díszpolgárává avatták.

Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! Legújabb bejegyzésemben ismét egy noszlopi, Noszlophoz köthető eseményt szedek ízekre.
  Kicsit egysíkúnak tűnhet a sok főzős evés bejegyzés, de hát mit tagadjam az augusztus eddig az evésről volt ismeretes, aminek amolyan karácsonyi pocak féle lett az eredménye (sajnos). De vannak az ember életében olyan események amik kihagyhatatlanok, s amikért érdemes áldozatokat hozni, még a strandszezon derekán is.

   Hagyományosan minden év augusztusában kerül lebonyolításra a noszlopi Diófás Főzőverseny. Ez az esemény aztán egy egész klassz kis propagandát is szokott kapni, méghozzá Bála Béla és Bála Bözsi promotálásában. A jó öreg bála emberek a falu négy végén hírdetik az ízletes eseményt, s toborozzák az átutatzókat is. Emelett persze az interneten is, illetve a helyi lakosokat szórólappal is buzditják a részvételre.
  Eddig valahogy mindig csak érintőlegesen tudtunk belekóstolni a mókába, idén azonban a kedvező időpont és a jó idő miatt teljes valójában kiélvezhettük a főzőversenyt.

  Ott ültünk a ligetben anyummal, s amikor már degeszre ettük magunkat azon tünödtem hogy miként fogom ezt leírni, hisz egy ilyen látványos és íz gazdag eseményt nagyon nehéz szavakba önteni. Már ott a ligetben igyekeztem összefoglalni hogy mit is fogok írni, eme Lucullusi lakomáról.  Majd a jó ízeket leöblítettem egy korty hideg serrel, s hirtelen megjöttek a gondolatok. Tárjuk is fel hogy hogy is indult ez az egész..


 Az egész történet augusztus 8-ra nyúlik vissza, ugyanis erre a dátumra volt idén kidoboltatva a főzőverseny. Persze ha mélyebbre dugjuk a fakanalunkat, akkor világossá válik az is hogy anyummal már a Családi napról hazafele baktatva eldöntöttük hogy a másik nagy rendezvényen is tiszteletünket tesszük.  A főzőverseny jellegéből  adodódan meghatározta az egész vasárnapi menetrendünket. Mivel a szórolapon a 10 óra volt feltüntetve kezdésnek, így mi vagyis én ekkorra tettem az ebredést. Mivel ekkor még a helyszínen az előző este folyamán bendvesedett fát szárították, így mi még mondhatnám hogy időben is voltunk. S míg a helyszínene felállították a főző standokat, addig mi a ruha kiválasztással bajlódtunk. Mivel ez egy amolyan füstös hely volt, így természetesen nem a templomba járós díszmagyarjainakt, sokkal inkább valami hétköznapit kaptunk magunkra. Aminek ugyebár nem ár annyira a jó kis füst. 
  Amikor felöltöttünk kimenős ruháinkat, az idő már 11 óra felé járt, s miután végleg feladtuk nővérem elcsábítását, úgy látszik ebben csak Attila a (porond)mester, elindultunk a falu központ felé.
   Ez a folyamat hozta meg az első nehézsséget, ugyanis kerékpárom a legútobbi Julcsis túra alkalmával megsérült, s egy szép kis szerelhetetlen defektet szenvedett. Rövid tanakodás után így úgy határoztunk hogy haszonbérbe veszem nővérem lábhajtásos továbblöködőjét.
  Azonban a rendszeres használat miatt az is kissé laposan porosodott a biciklitárolóba, így előtestmozgásként gyorsan felpumpáltuk. Ezt a mókát a szelep furcsasága tette trükkössé, így korántsem volt olyan egyszerű mint ahogy elképzelnétek. Miután a kerékpár menetkész állapotba volt elindultunk Big Bogdányból a helyszínre.

Útközben

Útközben aztán tapasztalhattam a sörényes mobil, alias bicikli hátulütőjét, ugyanis hiába tekertem a megszokott lendülettel, a pedálra leadott forgató nyomatékom valahogy nem vivődött át az aszfaltra. S kezdtem azt érezni mint a magyar gazdaság, hiába tekerek kapickálózok nem haladok előre. Közbe az is megfordult a fejemben hogy szegény Julcsinak is így kellett bicikliznie amikor nálunk volt, s milyen aranyosan nem is panaszkodott rá. Bár lehet hogy csak azért volt különös ez a kerékpár, mert elszoktam az MTB-től.
  Végül ha lassan is de biztosan megérkeztünk az evészet helyszínére, ahogy közeledtünk egyre nyalánkabb illatok tárultak elénk. Azonban az első feladatunk mégis csak kerékpárjaink biztonságba helyezése volt, így le is tedtük azt egy jóképű ház tövében. Mondjuk meg kell jegyezni hogy a helyszínt  a polgársünök jól biztosították így bármiféle inkorrekt vagyonszerzés nem valósulhatott meg.
  A biciklizés után a második akadályt az árok megkerülése jelentette, ezt azonban anyu egy tripla cukaharaval, míg én egy delfin kettővel abszolváltam. Igen lusta emberek vagyunk, s lusták voltunk a bejárat felől közelíteni :)

Tripla cukahara

  Miután az árkos akadályt sikeresen vettük, körüljártuk a diófást. Azzal a nem titkolt szándékkal hogy egy két versenyző megkínál minket a finomságokból. Sajnos azonban emez spekulációnk nem teljesült, így csalódottan mentünk az információs sátorhoz, ahol felvettük a szavazólapjainkat, s a langalló jegyeket. Ugyanis ilyen jegy fejében ingyen langallóhoz jutottunk, s mint tudjuk ha már van valami a bendőnkben akkor a kedv is jobb. De mindenféle pecsenyézést megelőzően előbb szavaztunk a legötletesebb versenyzőre. Én a Rehab sarjaira adtam le a voksom, mivel az ő jelmezük terítéküket találtam a legmívesebbnek.
  Szavazás után aztán egyből belecsöppentünk a zsűrizés illetve a versenyzők bemutatásába. Ekkor mutatták be a nagyérdeműnek a messziről jött nevezőket. kis falunkat megtisztelte két erdélyi, egy szabolcsi, egy győri s számos pesti csapat is. No és persze a nevezek közül nem hiányoztak  a lelkes amatőr falusi legények és jányok. Ilyen szempontból egy üde foltja volt a versenynek a Kauffman-Felső páros, akik inkább ivós játékkal szórakoztatták a nagyérdeműt :) mintsem főzési tudásukkal. Persze azért a főztjük is nagyon ízes lett, de erről majd később.
  Szóval a zsűri épp a versenyzőket járta körül, a mi gyomrunk pedig a korgó  kánont adta elő. Így hát újabb körre indultunk. Ekkor anyum jóvoltából ismerősökre akadtunk, akik minden bizonnyal látták rajtunk az éhséget és megkínáltak minket jóféle rántott hallal, pontosabban keszeggel.
  Ezt aztán jóízűen el is nyamoggtam Zoli bácsi és Sanyi bácsi társaságában, akik figyelmeztettek is a bő szálka vagy halcsont jelenlétére. Hát igen külön izgalmas volt a halból az érdemi részt és a szálkát szétválasztani, minden esetre nagyon jól esett ez a kis harapnivaló.

Voksolás

A zsűri munkában

   De mivel a halacska nem enyhítette az éhségünket, így gondoltuk próba szerencse alapon járunk mégegyet, hátha valahol már elkészült az eledel. Ekkor azonban mindenki még csak a terítéssel foglalatoskodott, így hát jobb hijján ezt csodáltuk, no és persze az orrunkat megcsapó  illatokat. A terítés és a hozzá tartozó körités mindenhol nagyon szembetűnő volt, de hát  a zsürinek ezt is pontoznia kellett. Így hát érthető is hogy igyekezett mindenki a legjobbat nyújtani. Voltak akik Darts kellékeket, voltak akik karikás ostort, s voltak akik csak fokos, meg olyanok is akik prémes díszekket tettek az étel mellé. A második körüljárásunkat így evés nem, de számtalan fénykép kísérte.

   A terítékek megszemlélése után közben számos ismerőssel találkoztunk köztük Karcsi bácsival alias Kanemberrel, akinek már szintén csárdást járt a szeme az éhségtől. Miután aztán megosztottuk vele a tapasztalatinkat elköszöntünk egymástól, s mi A irányba, ő meg B irányba orientálódott. Mi leginkább a langallo sütöde felé mert hát a hal társaságot kívánt magának. Ekkor anyumat kellet hosszasan győzködni hogy váltsa be a jegyeinket, mert ha nem akkor én kipurcanok az éhségtől.
  Ez és a szomorú tekintetem, már elégségesnek mutatkozott a mozgási motivációhoz, s végül anyu sikerrel váltotta be langallo jegyünket. Ezekben az ínséges pillanatokban érkezett Manóm smse, aki pedig épp munkába indult. S mivel ekkor még korántsem hágott a tetőfokára a duhajkodás, így kénytelen voltam azt felelni hogy nem is olyan míves ez főzőcske. Szerencsére később pálfordult az eseménysor.
   Szóval ott tartottam hogy mint közösségünk (N)oszlopos tagjai tömtük magunkba a lanngallót vagy más néven Töki ponpont, ami egy lángoshoz hasonló étel. Nekem nagyon bejött, szóval igazából hármat négyet is be tudtam volna csapni belőle.

A jellegzetesen török étel, a pita vált a magyar nemzeti gasztronómia egyik alapvető részévé, lángos, vagy ahogy egyes területeken nevezik: langalló, kemencés lángos, lángoskenyér néven. A lángost a magyar konyhában lágy kelt tésztából sütik lepényszerűséggé. A hagyomány szerint a kenyér tésztájából megmaradt darabokat sütés előtt kinyújtották majd a parázsra dobták és tejföllel fogyasztották. A konyhatechnika fejlődésével a parazsat felváltotta a zsír vagy az olaj, a tejfölt pedig az ezer más fajta, különlegesebbnél különlegesebb ízesítés. Mivel könnyen elkészíthető és nagyon ízletes, hamar elterjedt a nép körében, vásárok, búcsúk kínálatának, strandbüfék választékának állandó része.


Nem csak Magyarországon (főleg az Alföldön), hanem a Romániában, Szerbiában, Ausztriában és Csehországban is elterjedt azóta. Az eredeti kenyérlángos 22-25 cm átmérőjű, kissé egyenlőtlen vastagságú (1-1,5 cm), többé-kevésbé kerek formájú, 250-300 g tömegű, sárgásbarna színűre sütött termék, illata, íze, mint a friss kenyéré. Állaga kívül ropogós, belseje puha.

Ő megsütötte..

Ő hazahozta..

Ez a Kis gézengúz meg mind megette.

 Miután aztán a gyomrunk megtelt a Töki pomponnal, lassacskán eljött a tálalás ideje, s míg a zsűri a dijazzással foglalkozott addig mi is megkóstolhattuk az elkészült finomságot. Én igazán legbelül csak ekkor nyugodtam meg hogy nem veszek éhen. Első étkezésünknél a legnagyobb problémát a rutintalanság jelentette, ugyanis talpraesett édesanyám nem látta az asztaloknál kihelyezett tányérkákat, így gondba voltunk hogy miből s mivel is együnk. Hosszas unszolást követően aztán belopóztunk az üsthöz közeli területekre, s anyum előtt is világossá vált hogy ott hevernek az evőeszközök és a tányérok. Miután felszereltkeztünk ezekkel a kötelező kellékekkel az üsthöz járultunk, s merítettünk a gusztusos ételből. A rehabosok valamiféle brassóit főztek, ami igen igen különleges lett. Persze emellett még gusztusos turulszárnyat is készítetettek, azt azonban nem kóstáltuk meg.  Az étel porciózása után a jóképűen kihelyezett szalmabálákra telepedtünk, s a törzsfők körében elfogyasztottuk az ételt.
 S míg mi falatoztunk a zsűri a bemutató asztalhoz kérette szép sorban a résztvevőket. S mivel 36 csapat volt, így egy elég hosszú képdömping következik most.

Az ízek mellett a terítést, a munkakörnyezetet, a munka közi rendet és tisztaságot, a versenyzők megjelenését és a hagyományok tiszteletét is értékelték.

Nem volt könnyű dolguk, mert minden csapat kitett magáért, sokan népviseletbe öltöztek, vagy erre az alkalomra készítettek egyenruhát a csapatuknak. A noszlopi Rehabhon Sarjai például ősmagyar öltözetben, dobszóra vonultatták fel a hatalmas fatányéron tálalt, igazi ősmagyar lakomájukat.

'vendéglátink' és a Lucullusi lakoma

Az egyik erdélyi csapat

Rehabok sarjai

A kétpói csapat

A törzsfői sátor

Pacal kóstolás

Formás székely teremtés

Finomságok sora

Izgatott tálalás

Turulpecsenye

Elég az hozzá hogy végül is jól belakmároztunk Anyummal, s mivel evés közben jön meg az étvágy így tovább is álltunk egy másik főzőstandhoz. Itt többféle menü is rotyogott a tűzön, többek között bab, és pacal. Szerénységem kapásból a pacaltól minnél távolabb helyezkedett volna, amikor eszembe jutottak Kedvesem szavai, miszerint bizonyos dolgokat egyből elutasítok. Gondolom már kitaláltátok hogy a pacalra is élből rávágtam hogy én szeretem holott még soha nem ettem. Ezt megfontolva aztán úgy határoztam hogy megkóstálom a pacalt (is). Így hát anyuval egy lehelletnyi pacalt óhajtottunk. Amiből végül számomra egy elég derekas leellet, már már sóhaj landolt a tányérkámban.
  De hát mit volt mit (t)enni, neki kellet yűrközni a marhagyomornak, még ha minden pillanatban az is járt a fejemben hogy ez egy marhának a gyomra.   
  Anyu ekközben könyeden nyelte  a kissé erős, ám minden bizonyal pacalosan, jófélén elkészített ételt. Én pedig küzdöttem mint andramókus a Poison egyenletekkel. 
  Végül aztán úgy történt hogy az étel kényszerítette térdre az étkezőt. Magával hozva ezzel a Pacal eltüntetésének problémáját. De mivel leleményes emberek vagyunk, így megköszöntük a vendéglátást, felálltunk, majd tovább indultunk. Útunk egészen a következő hulladékgyüjtőhöz vezetett, ahol én megszabadultam a maradéktól, azaz az étel nagyjából. Most már széles mellel mondhatom hogy bizony én nem szeretem a pacaltot.

Szemezés a pacallal

Tartalmaz nyomokban gyomrot, de az én gyomromba nem nyert bebocsátatást, vagyis PACAL

 Pacalos fiaskóm után aztán hogy a falat ne legyen magányos, s hogy a halnak is legyen miben úszkálnia így jó szokásunkhoz híven sörözésre adtuk a fejünket a BÜFÉ sátorban. Itt aztán mindketten kiválasztottuk kedvencünket, anyum ragaszkodott a pohárhoz, míg én a nagyobb űrméret üveg sopronit választottam. S hát letelepedtünk a pofás kis padokon, majd iszogttunk, társalogtunk, értékeltük a főzőversenyt, no és persze megbeszéltük azt a nem elhanyagolható tényt hogy miből szeretnénk még kóstolni.
  Miután aztán a söreinket jókedéllyűen elfogyasztottuk, s az asztalon ékeskedő zsírosdeszkát is megkóstoltuk elindultunk tovább kóstolni. 

Sörömködés

  

Zsíros deszka

Eleven büfésátor

Az idő múlásával aztán kibeszélgettük magunkat, s elérkezett az idő a további falatozáshoz. Mivel bendőnk még mindig halkan, ámde észrevehetően korgott. Így ismét jártunk egyet, hogy bepillanthassunk ki hogy áll a főzéssel, s kinél lehet már valamiféle étket magunkévá tenni.  Voltak olyan munkaállomások ahol ekkora már minden elfogyott, meg olyanok is ahol még csak a munka java dúlt.
  Így hát hosszas tanakvás után úgy határoztunk hogy megízleljük az erdélyiek puliszkáját és a paprikáscsirkét. Mint utobb kiderült bizony az első helyezett kosztjába márthattuk a kanalunkat.
  Itt azonban azzal a problémával szembesltünk, hogy a szervezők nem gondoltak a nagy érdeklődésre, így tányér és evőeszköz nélkül maradtunk. 
  Következő megoldandó feladat tehát kanál és tányér felkutatása volt. Mindkét dologban édesanyám bizonyult eredményesnek, előbb tányérat, majd később a vadásztársaság jóvoltából kanalat is kaptunk. 
  Így aztán már kezdetét vehette az evészet. A menü mint már említettem ezúttal puliszka és csirkepaprikás volt. 
  Az erdélyi menyecskék nem sajnálták tőlünk s így jó nagy adagot kaptunk. Kicsit beszélgettünk is velük az élet nagy dolgairól, meg hogy miként sodródtak kis falunkba, majd letelepedtünk s elfogyasztottuk eledeinket.
  Összeségében a puliszka egy nagyon érdekes ízvilágot adott számomra, a paprikás pedig amolyan igazi jóféle volt. De ezt ugyebár nem igazán lehet leírni, szóval csak higgyétek el nekem :D 
 Persze itt is adódtak nehéségek méghozzá a csontos porcos részek, azon belül is azok elhelyezése. Én ezt kúltúráltan megoldottam, mondván a kutyáknak is enniük kell valamit, így leszórtam a földre. Anyum viszont elég tanácstalannak bizonyult, szemei pedig fürkészték a csontos tányért. Így hát kénytelen voltam felvilágosítani hogy hogy smiként kellene fogyasztani az étket. 

   

A paprikás elfogyasztása után aztán úgy éreztük hogy már nagyon beettünk, hiszen már ötféle fogást kóstáltunk ekkor. Így hát kicsit üldögéltünk, majd megiramodtunk hazafelé.
  Ehhez azonban át kelet szelnünk a diófást, ekkor történt meg hogy megakadt szemem egy míves kis kút dekorációján, amit le kellet fotóznom. Természetesen mozgásomat követte édesanyám is. Így esett meg hogy ismét egy bogrács közelébe kerültünk, ahol finom babgulyás rotyogott. Ha már ott voltunk gondohatjátok hogy nem hagytuk ki, s megkóstoltuk ezt az ételt is.
   A vendéglátás a kóstolásunk alapján itt volt a legjobb, ugyanis mint neves éttermeknél lesték a kéréseinket.
 A babgulyás amúgy nagyon ízletes volt, bár már nehezen ment le, hiszen degeszre ettem magam. Persze a finom étek mellé finom nedü is dukál, amit előbb én szódával oldottam meg, később pedig anyum bögdösésére sörrel. Elvégre ha ingyen van miért ne :) Így hát el is fogasztottunk két sört septiben.

A kiváltó kút

  
.......Ott ültünk a ligetben anyummal, s amikor már degeszre ettük magunkat azon tünödtem hogy miként fogom ezt leírni, hisz egy ilyen látványos és íz gazdag eseményt nagyon nehéz szavakba önteni. Paskoltam egyet a megduzzat pocimon, ránéztem anyumra, aki szintén mint egy jóllakott napközis vigyorgott mellettem, és a legőszíntébben azt mondtam: Jól laktam mennyünk haza. 
  Anyum csak elismerően bólogatott, láttam hogy ő is ugyan azt szeretné mint én, egy kellemes kis szundit eme fergeteges lakoma után. Fogtuk söreinket felhörpintettük őket, majd elindultunk hazafelé, ami nem is volt olyan egyszerű út, de legalább kissé lemozoghattuk a felszedett kaloriákat. S ahogy az autók mellettünk úgy mi is óvatosan s jóllakottan csordogáltunk hazafelé. Hazaérve aztán jó szokás szerint "felpróbáltuk amit vettünk" illetve élményeinkről beszámoltunk a családnak, majd lefeküdtünk, s egészen négy óráig durmoltunk.

A fődíjíat, a Lucullus serleget egy erdélyi csapat, a Pohár Gitta tagjai vihették haza Oroszhegyre, ugyanis az általuk készített padlizsánkrémes falatkák és a túrós puliszkával körített tejfölös csirkepaprikás nyerte meg leginkább a zsűri tetszését.

 Így esett meg a III Diófás Főzőverseny igaz története. Azt hiszem kicsiny falunk ismét bebizonyította hogy van benne élet, s hogy érdemes itt lakni. Remélem jövőre is sikerül eljútnom erre a rendezvényre, családosan, vagy legalább Julcsisan habzsolhatok majd a finomabbnál finomabb ételekből. Egy azonban biztos ha így lesz akkor már előtte nap sem fogok enni :)
   A 2010-es főzőverseny számokban: 4 óra, 36 csapat, 6 ételkülönlegesség, 3 sör, 2 pohár szóda, 20 perces sportolás. S hogy ki vagyis mi volt számomra a legjobb? Egyrészről az hogy az egész olyan nosztalgikus volt, rég töltöttem anyummal ennyi időt együtt. Másrészt pedig a családiassága az egész rendezvénynek, amolyan békés, főzéses, nyugott volt minden. Emberek önfeledten főztek, ittak,ettek, mulattak. Szerintem ez adta meg azt az igazi hangulatát az egésznek. 
   Az ételek pedig amiket megkóstoltam mind egytől egyig finomak voltak, még a pacal is, bár az külön kategória :) A legjobb étel címre azonban csak egy aspiráns lehet, s ezzel a DODI serlegre is, ami pedig nem volt más mint a REHABHÁZ pecsenyéje.

    


Kedves olvasóim, remélem mindenkinek tetszett ez a kis beszámoló, s mindenkinek sikerül összefutattnom az emésztőenzimeket a szájában. Azt tanácsolom hogy jövőre Ti is szívjátok magatokba az élményt? S hogy hol hát hol máshol mint NOSZLOPON.   Remélem jövőre is ugyanitt ugyanekkor, ugyanígy találkozatunk, s áldozhatunk az ízek oltárán.


Kedves olvasóim köszönöm a figyelmet, hamarosan más jellegű írásokkal jelentkezek. Addig is mindenki vigyázzon magára, élvezzétek a nyarat, még ha kicsit zimankós is, és persze egymás társaságát. A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók. Addig is gépzsííííííír.

Családi Nap 2010

Emelem virtuális kalapom a kedves olvasóim előtt! Mivel Nándi koma is újra felvette a blogolás ritmusát, így úgy gondoltam én is kapok az alkalmon, s én is tovább kerekítem a nyári históriákat.  A lantot, akarom írni a klaviatúrát valahol július végénél tettem le. Azóta persze jó néhány nap eltelt, sőt egy hónapon is átsandítottunk, úgyhogy ismét élményekkel gyarapodtam. Ezeket persze illő és míves módon meg is osztom veletek, de csak szépen sorjában. Külön öröm hogy a gép problémám is megoldódott, így újra teljes sebességgel tudom közzétenni irományaimat.

  Az augusztus úgy indult ahogy a július abbamaradt, azaz egy nagy dínomdánommal. Az új hónap első hétvégéjén a bőség zavarával küzdöttem, ugyanis szombatra (augusztus 2.) négy meghívás is kinézett. Egyrészt hagyományosan ekkor kerül megrendezésre Melcsy szülinapja, másrészt Bandi is hívott nyaralni, harmadrészt Lóri is meginvitált a medencés partijába, negyedrészt pedig kis falunkban "falunapot" tartottak. Így hát mindent megfontoltam és meggondoltam mint Ferenc Jóska 1914-be, s miután mindent megfontoltam a legutolsó program mellett döntöttem. Kíváncsi voltam ugyan is kicsiny falunk miféle eseményt domborít. Másik érv ami emellett szólt , hogy Julcsi apukájának színjátszó társulata is fellépett, amire  felettébb kíváncsi voltam. S titkon azért azt reméltem hogy Júlia is elkíséri apukáját :)

  Végül tehát Melcsy szülinapját, amelyről tavaly igen kellemes emlékeket szereztem le kellett mondanom. S mivel egy azon anyag nem lehet két helyütt a térbe, így a többi program is erre a sorsra jutott.

  Maradt tehát a Noszlopi "falunap", s tegyük is helyre ezt az idézőjelet. Mint tudjuk a tradicionális noszlopi falunap augusztus utolsó-szeptember első hetében esedékes, ugyanis ekkor érik be az uborka :) Ilyenkor aztán egész hetes mulatság veszi kezdetét, különféle családi, gyermek, és kulturális programok révén. A mulatozás végül hagyományosan a hírős Noszlopi Búcsúval zárul.

  Ebből következik hogy a fenn  és a szórólapokon falunapnak aposztrofált dolog nem lehet az. Mint utóbb kiderült valamiféle logisztikai hiba miatt a Vágási Feri féle derék nyomdászok somták át a lapon a Családi napot Falunappá. De hát érthető is ez elvégre a két szó nagyon hasonlít egymásra. Morzsolgassuk egy kicsit őket: FALUNAP             CSALÁDI NAP

   Miután ezt a kérdést tisztába tettük, hagyjuk is el az idézőjeleket, és maradjunk a családi napnál, mert hát ugye erről beszélünk. Ennyi bevezető után azt hiszem bele is vághatunk a főételbe. Azaz hogy is esett meg a családi nap igaz története.

   A szombati nap is úgy indult ahogy a pénteki abbamaradt, kicsit bűn tudatom volt, mert nemet kellett felnem First Ladym szíves invitálására.

  Ébredésem után, s miután elfojtottam magamban ezt az érzést nekiláttam a napi rutinnak, ami a kakaó ivászattal indult. Aztán a délelőtt másik nagy feladata volt Kedvesem meglepetés csomagját összekészítenem, amibe az iskolalátogatási papírokat is mellékeltem. Persze a csomagba becsempészésre került a Nyaralás előtti ajándék is, illetve a teljesség kedvvért egy kézírásos levélke is. De ne vesszünk el az eseményekben, így ugorjunk egy nagyot a délutánra.

  A délután a jó ebéd után azzal telt, hogy társaságot toborozzak eme eseményre. Nővérem mint máskor most sem volt mozgósítható, így anyu felé fordultam ,aki már jó előre bejelentette hogy érdekli eme rangos mulatozás. Így hát könnyű dolgom volt, pár verbungos eljárása után, anyu rábólintott a dolgokra.

   Miután ezzel megvoltam következhetett a ruhám kiválasztása, mert hát nem lehet mindenféle mentében ilyesféle díszes ünnepségre menni. Így esett a választásom az utcazenén zsákmányolt textiliára, és mellé egy szintén új szerzemény kockás ingre.Mindezek alatt anyum is hasonló folyamatokkal foglalatoskodott, azaz az illő ruci elővarázsolásával. Szerencsére a szekrényben jó néhány schneidig ruhanemű glückmalozott, végül azonban  nagy meglepetésre a "szokásos" kombó győzedelmeskedett.

 Amikor aztán mindketten felöltöztünk, még egy utolsót próbálkoztunk nővérem elcsábítására, majd mivel ismételten visszautasított minket elindultunk a buszmegállóba. Ugyanis mint tudni illik Big-Bogdány kerület messze esik a Centrumtól, így hát busszal közelítettük meg a faluházat.

   Így pár percesre redukáltuk az amúgy fél órás sétát, ami viszonylag jól telt, bár ez a nagy hajó busz nem a magyar utakra, s nem a  magyar utazóközönségre termett.

  

Buszváró

Beérve aztán a faluközpontba érdekesen szemléltük az eseményre összegyűlt nagyérdeműt, s egyből ismerős arcokra akadtunk, akik mivel nálunknál régebb óta tartózkodtak ott, hát kitűnő alanyok voltak a kifaggatásra. Miután a vallatáson túlestünk belépdeltünk a kultúrház belsejébe, ahol én már ezer vagy egy éve nem jártam, így nagy ámulattal csodáltam a dolgokat. Bár nem sok minden változott a sportszakkörök óta, csak az egész kicsit lepukkantabb lett, s bizony a parkettára is ráférne egy tatarozás. Ezt leszámítva azonban a belbecs maradt, s falunk kulturális égkövén még mindig ragyogóan csillog ez az épület.

  Lelkendezésünk után, először a halimbai művésztársulat verseit szívhattuk magunkba. Miután aztán a versmondás véget ért, úgy határoztunk hogy a lelátóról birtokba vesszük a nagyterembe kihelyezett kényelmes székeket.  Így hát meg is indultunk a cél irányába,. A hetven öt székből sikerült is magunkévá tennünk kettőt, így az utolsó sorból élvezhettük az előadásokat. Ennek csak az volt a hátránya hogy a fényképeket gyakran elrontották a belógó fejek. Így gyakorlatilag a fotósorozat egy döntő hányada hasznavehetetlen lett.

  Lecsüccsenésünk után az első fellépő a Noszlopi énekkar volt, amely egy vidám kis történetet adott elő a noszlopi nagy túrósról s annak elkészítési módjáról. Persze mindezt dalba és történetbe foglalva. Ezt végighallgatva aztán meg is kínáltak minket az ékes konyhai különlegességből. S hogy miből is áll ez a noszlopi nagy túrós?

 Egy fánkféle, ami méltán "híres" helyi specialitás. A különlegessége a tésztájában rejlik, melyet egyrészt különleges eljárással "erjesztenek" másrészt speciálisan gyúrják. Az így elkészült tésztát nagy becsben tartják, s a fánk és egyéb keltésztákhoz hasonlóan megkelesztik. A kelést követően aztán fánkokat szaggatnak ki, melynek a közepében egy ujjnyi lyukat készítenek. Ezután következik a bő olajban vagy zsírban történő sütés. Majd miután ez is megvan, s kész cipók állnak a rendelkezésünkre, jöhet a töltelék lyukba történő juttatása. A töltelék amiről még nem szóltam, nem áll másból mint két rész túróból, egy rész tejfölből és egy leheletnyi kaporból. Ezt aztán összekeverve a lyukba játsszuk, majd melegében a bendőnkbe juttatjuk.

Bála Bözsi és Bála Béla a főzőversenyre toboroz

Noszlopi énekkar

A méltán hírös noszlopi nagytúrós

Mivel a bendőnk már a korgás állapotában volt, így nagyon jól esett a felszolgált noszlopi nagytúrós. Azért is volt különleges élmény, mert a "méltán híres" ételből eddig még nem tudtam falatozni. Összességében nem volt rossz, sőt nagyon is kellemes kis nyalánkság. Bár azért a számos fánk között szerintem nem tartogat semmi különlegességet.

  Az evés után aztán leginkább Édesanyám arckifejezésén múlattam, amire nagyon látványosan berendezkedett az unalom. Mondtam is neki hogy ne unatkozzon ilyen látványosan. Mondjuk a nyugdíjas Zorró táncegyüttes nem igazán volt szórakoztató.  Leginkább ekkor a székek megszámlálással foglalatoskodtam, ugyanis nagyon gyanús volt  nekem a telt ház. Mint utóbb ki is derült, a 75 fő csak addig maradt ameddig a túrósok el nem fogytak. Bár lehet hogy a spanyol táncot csak így lehetett elviselni. Bár szerintem ők sem voltak olyan rosszak.

  Miután aztán a táncegyüttes levonult következett egy leheletnyi technikai szünet, ugyanis a mamók és papók a táncban úgy kimelegedtek hogy az öltözés már nem ment olyan gyorsan. Így hát az ALÍG színtársulatnak várnia kellett.

  A várakozást és a technikai szünetet Julcsi apukája hidalta át, aki mindeközben bemutatta a társulatot és persze köszöntötte a közönséget. Ami nem volt olyan népes. Pedig igazán míves kis előadás következett. Itt meg is tenném a kötelező kritikás köröket.

  Nem értem hogy kis falumban az ilyen rangos események miért nem kapnak nagyobb vízhangot. Ugyanis tény és való hogy az ALÍG színpad előadása nagyon színvonalas volt.  S bizony ha nem Julcsi apukája vezette volna a dolgot, akkor én sem mentem volna el, vagyis az én figyelmem is elsiklott volna az előadás fölött.

  Tényleg érdemes lenne az ilyen rendezvényeket jobban propagálni, illetve több ilyet tartani, mert bizony ez tényleg jó volt.  Nem győzőm hangsúlyozni hogy a fiatalokra kéne építeni nem pedig az Őszikékre, elvégre falunk jövője is bennünk van.

  A másik kritika a színpadot érintené. Nem igazán értem hogy a kétféleképp összeállítható színpadból végül miért a kisebb elrendezést részesítették a szervezők előnyben. Talán mert így kevesebb munka volt vele?! Így épp a funkcióját veszette el, s sajnos itt ott az előadás élvezhetőségébe is belerondított.

  Harmadik nagy hiányosság, ami végett felemelem a szavam az a világítás. Faluházunk ugyanis klassz kis fényforrássokkal rendelkezik, amibe a kislabdát jól bele lehet(ett) hajítani, s viszonylag nagy fény áteresztő nyílászárókkal is rendelkezik. Azonban a Déli és Északi homlokzat mellett is egy klassz kis liget fekszik, ami merőben rontja a fényeket. De mivel a XXI században élünk, s Noszlop amolyan európai únyiós falú,bár erről tábla még nem ékeskedik, így rendelkezünk nagy teljesítményű reflektorokkal. Ezek mint minden rangos eseményre most is kihelyezésre kerültek. Csak hát sajnos a bekapcsolásukról felejtkeztek el, pedig jobb lett volna megvilágítani a színpadot. (Szerintem) Így hát a reflektorok amolyan megmutatás szintjén kerültek a platzra (Ilyenünk is van). Amolyan kötelező kellék,látványelemmé szelídültek mint a zászlók.

 Persze értem én hogy  a profi gépek biztos helyén kezelték a fényviszonyokat az én amatőr kamerám azonban nem. Ami aztán a készített fotók másik felét vágták haza :)

  

A nyugdijjas Zorró táncegyüttes ropja

Technikai szünet Julcsi papája a konferanszié

Miután végül sikerült áthidalni az öltözőben adódó konfliktusokat, s a színpadra is felkerültek a kellék és díszletanyagok indulhatott a színi előadás.

  Először kicsit feszélyezzve éreztem magam, mert hát a Lúdas Mátyás c. mese akár honnan is fogjuk meg mégiscsak a gyereknek szól, s nem olyan szőrős fejűeknek mint én. Végül azonban kellemesen csalatkoztam.

 Mint utóbb kiderült a darab eléggé pajzán módon volt megközelítve, s érdekes hogy ez a kézenfekvő álláspont másoknak még nem szúrt szemet.

  Számomra legjobban a tárgyalás rész tetszett, ami kicsit a mai magyar igazsságszolgáltatását idézte. A darab pikáns részeket is bemutatott, a libákat ugyanis ezúttal helyes lányok testesítették meg. Ezzel kapcsolatban akadt néhány erotikus töltetű poén is, ami persze jó derültséget okozott a társaságban.

  A kedvenc jelenetek második fokára az "Ich bin beteg" kezdetű második veréses rész került. Ekkor Mátyás doktornak öltözve egyenlíti ki a számlát Döbrögin, s mivel a kor míves orvosai mind németajkúak voltak, így itt leginkább a német-magyar nyelvbarátság és rokonság dominált. Persze ezek a jelenetek jócskán meg voltak fűszerezve az ispán fricskájával is. Talán a darab legszórakoztatóbb jeleneteit adták.

  A bronzjelenet címet a tárgyalás nyerte el. Ami már csak azért is vicces mert az eredeti műből ez nagyon kimaradt, ezáltal valami nagy űrt töltött be számomra. S hát ahogy a tanúk vallottak az maga egy komikum volt :) A legjobb alakítást itt nehéz lenne kiválasztani de számomra talán az Ispán alkotása domborodott itt ki.

  Összességében hogy képbe helyezzem a művet. A történet mindenki számára kommersz, Ludas Matyi a szegény fiú elhajtja anyja libáit a Döbrögi vásárba, ahol aztán a földesúr elveszi tőle a libákat, majd mindennek a tetejébe meg is vesszőzteti. Ezt követően Matyi átkot szór, s bosszút fogad, miszerint háromszor veri ezt vissza kenden Ludas Mátyás. Aztán persze szép lassan elkövetkezik a revans, s a verés mellett Matyi mindig egy tetemes summával is gazdagodik. A végén pedig boldogan él míg meg nem hal.

  Ezt a történetet nehéz lenne más megközelítésbe helyezni, azonban az ALIG színpadnak sikerült. Egyrészt Ludas Matyi koránt sem az az anyuka kedvence figura volt a darabban,. és nem is szorgalmáról volt híres. Ahogy a darab is mondja "Én itt deréken lopom a napot ahogy illik..". Másrészről nem is épp anyai engedéllyel hajtotta el a libákat, hanem csak öncélú haszonszerzés céljából. A libákat akik nem is libák voltak hanem formás jányok :)

  S ha ez még nem lenne elég akkor az igazsságszolgáltatás is képbe kerül, ugyanis a történet mesélése közben bepillantást nyerhetünk a tárgyalás alakulásába. Ahol persze a humor igen nagy hajtóerő, s remekül mutatja be az akkori mai bíráskodást.

Matthias Lúdas kontra Daniel Döbrögi (részlet)

Ludas Matyit mindenki ismeri,

Híre hetedhét országot bejárt,
Ő volt, ki egy nagyúrnak isteni
Jókedvvel jól ellátta a baját;
A dölyfös úr nem fért már a bőrében,
S Matyi szólt: Ennek kend levét megissza,
Ha garázdálkodik, hát Matyi szépen
Háromszorosan veri kenden vissza!

Összességében egy nagyon vicces kis darabot tekinthettünk meg. Szerintem, s a megkérdezettek szerint is az egész faluházi rendezvénysornak ez adta meg az alaphangulatát. Úgy érzem aki a tánccsoport után távozott, az egy nagyon kellemes élménytől fosztotta meg magát.

   Nagyon örültem hogy részese lehettem ennek az élménynek, el is határoztam magamba hogy az ALÍG színpadra ezúttal figyelni fogok a Noszlop Harsonában.

  

Miután aztán megtekintettük a színdarabot, végre átadhattam Julcsi apukájának a csomagot. Sajnos erőmből és időmből csak egy gyors gratulációra futotta, mert Julcsi apukája nagyon sietett. Sajnálatos módon így anyukámat sem volt alkalmam bemutatni, pedig ez is egy titkolt szándékom volt.

  A színi előadás után aztán mi is továbbrobogtunk, ugyanis az óvoda udvara felől már ínyciklandó illatok szálltak. S mivel már a noszlopi túrós rég az emésztőnedveink áldozata lett, így elindultunk az ízorgia irányába

  Így vezetett utunk a Német Nemzetiségű Általános Iskola és Óvoda udvarába, ami hivatalosan MAGÁNTERÜLET. Ez azt jelenti hogy a falusi ifjak ha játszani akarnak, teszem azt kosárlabdázni, az itt található aszfaltos pályán akkor külön engedélyt kell kérniük. Ellenkező esetben a polgárőrség vagy más helyi szerv kitoloncolja őket. Ami azért elég felháborító szerintem. Elvégre helyi "menő csávóként" csak van jogunk a saját falunk által épített pályát használni, s amolyan közösségi életet csapni. De ezek szerint nincs. Persze erről a noszlopi hírek mind hallgatnak.

   Szóval behatoltunk a magánterületre, ahol már a bográcsokban javában készültek az ízletes étkek. A puszta felsorolásra összefut a számban a nyál, de azért teszek egy próbát. Volt itt: Pincepörkölt, Vadpörkölt, Székelykáposzta, Paprikáskrumpli, Babgulyás. A főzők között pedig felvonult az Anyák klubja, A Noszlopi Vadásztársaság, az Öszikék, és a REHABHÁZ is.

REHABHÁZ sátor

Porciózás

Csak a megfelelő, szimpatikus sort kellet kiválasztani s máris indulhatott az evészet.. Nekünk elsőre a vadpörkölt bizsergette meg az ízlelő bimbóinkat, így hát abba a sorba álltunk. Itt aztán kellemes ismerősökre akadtunk, de hát mi tagadás kicsi a falu no. Nem másra mint szomszédasszonyunkra, aki ki is mérte nekünk a jó adag vadpörköltet. Én abban a kegyben részesültem hogy a nemes vad, lábszárcsontját is megkaphattam, de úgy egészben ám, nem elaprózva.

  Külön megemlítendő egyrészt a korrekt kedves kiszolgálás, másrészt hogy nem az ilyen helyeken szokásos eldobható poliamid tányérokat és evőeszközöket adták, hanem porcelán tányért s rendes fém kést és persze villát.

  A vadásztársaság sátránál még megemlíteném a köret finomságát, mely burgonya volt, amolyan noszlopiasan. Illetve a szintén nyalánkságnak számító salátát is. Így hát három fogásból pecsenyézhettünk az e célra kihelyezett asztaloknál. Ezzel csak az az egy gond volt hogy a szervezők alábecsülték az ingyen evészetben rejlő érdeklődést, a híres városból Devecserből is jöttek jó néhányan falatozni. Többek között Petya és családja is átruccant egy kis noszlopi csemegére. Miután hát kiszúrtam a tömegből oda is mentem köszönteni, majd elláttam szomszédasszonyom jó tanácsokkal hogy ne sajnálja a vad másik lábszárcsontját Petyusnak kimérni.

  Aztán kicsiny beszélgetés után, melyben meghánytuk az aktuális gazdagsági helyzetet, s a sör világpiaci árát, no és persze a melltartóselyem árának emelkedését, visszapozicionáltam magam az asztalunkhoz, ahol már a második fogás helye előkészült a gyomromban. Így birtokba vettük a második étket, ami az anyák klubjánál felszolgált bográcsgulyás volt.

Az asztali áldás elmorzsolása

Majd az ételé...

KörKép

Miután aztán bendőnket megtömtünk a noszlopi finomságokkal, a következő program előtt mely Brigi és Barbi fellépése volt, átvitorláztunk a közeli kocsmába, nevesen a VAS művekbe, megöntözni valamivel a finom eledelt.

  A régi időket idézve ezúttal is a sörre esett a választás. Az anyuval véghezvitt sörözés aztán felidézte az első ilyen családi rossz útra tévedést. Igen engem anyukám vitt rossz útra, még mindig emlékszem mikor először hívott meg sörözni..

  Az italozáshoz aztán csatlakozott hozzánk Sanyi bácsi és az általam csak Kanembernek becézett fiatalember. Így hát négyen beszélgettünk. Többek között arról hogy a "csörfös" nővérem miért nem tette tiszteletét eme nívós eseményen.

  Majd miután kitárgyaltuk nővéremet, szép lassan visszaindultunk, mert a távolban már hallottuk alternatív dallamok felcsendülését.

Sörömködés

noszlopi forgatag

Noszlopi Nagyszínpad

Visszaérkezésünk után már nagyban folytak a nagyszínpadon az előkészületek, s a háttérben Brigiék is skáláztak. Mivel Dodi bácsi a színfalak mögött is jártas volt, így bizony tudtam hogy ismét technikai malőr hátráltatta a folyamatot, ugyanis Birigiék CD-je a nagy keverés kavarás főzés során elkallódott. No képzelhetitek hogy lehet kompakt diszk nélkül énekelni :) Amolyan diszkréten :)

  Minden esetre a lányok nem ijedtek meg a feladattól, s kis nehézségek kíséretében elkezdték a nótázást.

Mi pedig anyummal amolyan jó közönség módjára helyet foglaltunk az első sorban, mondván ha joutube érett lesz a produkció akkor ne lógjanak bele fejek. Meg hát ugye az osztálytársi és exszerelmi viszony is kötelez ennyire.

  Az éneklés végül számomra meglepően jól sikerült, vagyis nem gondoltam volna hogy a lányok ilyen jól tudnak énekelni. Bár kicsit számomra samplos számokat mazsoláztak ki, így nálam ez kicsit lehúzta a produkció értékét.

  Másba azonban nem igazán tudok belekötni, tényleg nagyon jól énekeltek a lányok. A műsör azonban kicsit rövidre sikeredett négy szám eléneklése után átadták a terepet a REHAB REVÜNEK.

A Szolnoki testvérek produkciója után következett a falunkban mködő rehabilitáiós intézet lakóinak produkciója. Ez szintén nagyon szórakoztató volt. Az unalmasabb pillanatokat Édesanyám hidalta át, amikor is azt találgatta hogy melyik beteg miféle szenvedélynek hódol. Ezeken persze én jókat kuncorásztam magamban. 

  A REHAB REVÜ fantázianevű soport, remek kis műsort állított össze. Nyitányként elég erősen kezdtek  a Quimbi együttes Ajajaj c számával. Ez a szám  valahogy első hallásra belopta magát a szívembe, így számomra ez aradta a legnagyobb sikert. A színvonal a későbbiekben sem esett, bár a mérleg inkább a változatosság felé billenet. Volt itt versmondás, néptánc koreográfia, az operett műfajából ismert nóták. A prdoukció zárásaként pedig ugyan olyan erősségben mint a nyitányon, egy saját előadású reppszám következett, melyben kis falunkat is belecsmpészték.

    Ekkor a mulatság fő tárgyát ismét anyu szolgáltatta, ugyanis az egyik szereplő slicce lecsusszant, s a világot jelentő deszkákon kikacsingatott a szerver is. Ezt persze egy olyan szemfüles asszony mint anyukám egyből észre is figyelte, majd heves bökdösés közben a tudásomra is hozta. A következő menüpontban pedig már a "fényképezd le" szekálással kezdett.. A szavak helyett talán még beszédesebbek az itt készült képek. Szóval álljon itt pár hirnök.

A REHAB REVÜ

Miután aztán ez  a produkciói is véget ér lassan hazabaktattunk anyummal. Út közben pedig a jövőbéli terveinket osztottuk meg. Többek között meghánytuk vetettük a főzőversennyel kapcsolatos elképzelésünket.  Érdekességként felfedeztem hogy a falunkon hosszirányban három méltóságsllyesztő is található. S bizony ez pont az ilyen szomjúzó gyalogosok kedvéért van. A fáradt utazó uganis előbb a Vasművekben, majd a Viktoria preszóban moshatja le az út porát, végül aztán a STOP büfébe térhet be egy kis itókára. 

  Hazafelé aztán jókat csacsorásztunk, kissé szapultuk az otthon maradt családtagokat, majd jó húsz perc séta után hazaértünk. Itthon pedig amolyan irigykedésként megtartottuk az élménybeszámolót. Így zárult tehát a 2010 es Családi nap.

Összefoglalva az eseményeket: Szerintem a színdarab volt a legjobb a rendezvényen. Apróbb technikai malőrők persze szinte minden téren akadtak, minden esetre büszke voltam falumra hogy ilyen figurás kis eseményt tudott lebonyolítani. S bizony nem bántam meg azt a három négy órát amit eltölthettem. Jó volt anyuval magamba szívni a kultúrát no és persze a hideg sört, meg azt a finom vadpörköltet. 

   A hangulatra tehát abszolut nem lehet panaszom, panaszunk. Ráadásul számtalan kedves ismerőssel is találkoztam  Anitával, Brigive, Zabbancsal és Petyussal. Tehát tényleg mondhatom hogy amolyan közösségformáló rendezvény volt ez. Talán nem véletlen hogy más helyekről is nagy érdeklődés kísérte.

  A végée már csak egy pontszámmal kéne dijjaznom az átélteket, amivel nem is izgatom tovább a nagyérdeműt. A Noszlopi Családi Nap pontértéke mindent egybevéve 8,99. 

 Ahogy mondani szoktam, ezt nem igazán lehet leírni, ezt át kell élni. Aki szerencsés és ott volt, az tudja hogy milyen volt, aki pedig nem az bánhatja. Remélem ez a kis írásom közelebb hozta mindenkihez ezt a rendezvényt, s hogy jövőre esetleg több ismerőssel találkozhatok. Minden esetre ha megélem és jövőre is lesz ez a rendezvény én valószinleg ott leszek :)

   

Kedves olvasóim köszönöm a figyelmet, s hogy végigolvastátok az ismét regényre duzzadt írásomat, remélem azért szórakoztatónak találtátok. (Bár a blogot leginkább magamnak írom, hogy 20 év múlva emlékezzek a dolgokra) 

  Köszönöm ezt a pár perc figyelmet, hamarosan újabb írásokkal jelentkezek, amik remélhetőleg mindenkinek beinditja majd a nyáltermelését.

 A következő írásomig legyetek türelemmel, élvezzétek a nyarat és persze egymás társaságát. A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek rosszak. Addig is gépzsííííííííír