BL-döntő 2010

A futball sötét ősatyjának két deformált gyermeke valahogy úgy érezzük, az utóbbi évek legérdekesebb döntőjét fogja játszani. A mezei szurkoló számára egyik sem szimpatikusabb lényegesen a másiknál, vagy bárminél, amit a kutya talált az  árokparton, egy frottírtürcsibe tekerve mégsem mondhatjuk, hogy közömbös, ami történni fog, mert hát mégis csak a Bajnokok Ligája döntőjéről van szó...

A legtöbb embernek a Bajnokok-ligája döntő többé-kevésbe csak azt a két órát jelenti, amikor bekapcsolja a tévét 20.45-kor, aztán a meccs végeztével kikapcsolja. És semmi extázist, semmi hangulatváltozást nem lehet észrevenni viselkedésében. Számomra azonban már három  éve, egy fergeteges buli is egyben.
Elvégre nincs is jobb mint leülni a barátokkal, s közösen nézni európa legrangosabb football eseményét.

Az eddigiekhez hasonlóan a logisztika most is Bandira és rám hárult, mert ugye a suszter maradjon a kaptafánál. Mivel a szervezés már kilépett a gyerekcipőből, hisz immár a harmadik ilyen rendezvényt tudtuk a hátunk mögött, így igyekeztünk legjobb tudásunknak megfelelően kihírdetni az eseményt. Persze a helyzethez illő meghívóval. Ez a feladat rám marad, de azt hiszem pofás kis ppt-t gyártottam.
   Miután szétküldtem a keretnek a behívót a Víztorony utcai edzőtáborba, vártam a visszajelzéseket.  Persze mint utóbb kiderült hiba, bár vonjuk le a tanulságot, jogilag nem igazán voltam korrekt. Ha legközelebb ilyen jellegű rendezvényt szervezek bele kell írnom hogy "távolmaradásod is időben jelezze". 
  
A meghívók postázása után izgatottan teltek a napok, amiket a vizsgák és a tanulás nemes örömei tettek még elviselhetőbbé.  A pénteki napon ismét megkísérett a múlt szelleme, ugyanis nagy lelkesen elindultam a Laposa asztalt foglalni, azonban ott nem meglepő módón azt a választ kaptam hogy nem lehet. "idén sem lehet tavaly sem lehetett, szóval jöjjenek korán"  Igen igen kétharmad ide kisebb parlament ide, a főnők barátnőjének a barátjának és azoknak akiket még közelről vagy távolról ismerünk természetesen dukál a páholy és a jó hely, a mezei halandóknak pedig élből ezt a kábitó maszlagot kell mondani. Persze ebből is tanultam, jövőre Brezsnyevi módón fogom követelni az asztalt :)


 Aztán ahogy lenni szokott hamarosan elérkezett a nagy nap, ami ezúttal szokatlan módón szombatra datálódott, valószínűleg azért hogy az Inter szurkolók a nagy dzsemburi után tudjanak egy napot sziesztázni és ne egy klassz kis Katzenjammer árgyékában kéne tenni venni.
  A szombati nap tevékenyen tellt számomra, egyrészt takarítottam a lakást, másrészt pedig a szokásokhoz híven visszavittem a sörösüvegjeinket, és igyekeztem ráhangolódni az esti mókulásra.
  
Az idő aztán a várakozás jegyében is gyorsan rohant, és hamar elérkezett az öt óra, amikor is elindultam Petya elé, mert bizony ismét ő volt az első érkező.  
  Bemelegítésként megjártuk a főbuszpályaudvar vagy vidéki, Víztorony utca utat.  Ez az út már már nosztalgikus szépségben tündökölt. Itt aztán megosztottuk a friss híreket, storrykat, a pesti és győri naprakész tényeket.
  Majd miután az albiba kifújtuk magunkat, elindultunk a boltba, hogy némi ételt és innivalót vásároljon a szomjas vándor a meccsre, vagy a meccs utánra.
  Majd mituán ezen is túlestünk, leültünk és beröffentettük a vizipipát, mert hát mindenki jól tudja hogy Petya szívéhez a pipán keresztül is vezet egy út :) És társaságban bizony nagyon lehet élvezni ezt az arab találmányt :) 
  Pipáztunk közben pedig  hallgattuk a jó zenét, és hát tovább folytattuk az eszmecserét.
  S bár a kezdő időpontot 19 órára hirdettük, nem számoltam azzal a ténnyel hogy Stoki időzónában ez 20:30-at jelent. 
  Kisvártatva aztán befutott a SzöSz, Stoki páros. Röviddel az érkezésük után futott be Bandi is, aki csodálkozott hogy mi még mindig itt vagyunk :) 
  Minden esetre ha már így összegyűltünk halál nyugalommal elkortyoltuk a welcome drinkjeinket, ami kiknek sör, erősebb idegzetűeknek pedig rum volt. A kellemes kis nedű mellett persze elmaradhatatlan dolognak számított az esélylatolgatás. 

Aztán 20:20 kor elindultunk a "stadionba" azaz a Lapos arénába, ahol a hangulat ekkor már koránt sem volt lapos. 
 Végül a stabil kezdő csapat is változott, azonban alapembereink nem hiányozhattak, a stabil beckként velünk volt Petya, akinek a távoli beszólások és a hosszanti füstkarika eregetés az erőssége. A középpályán SzöSz és Stokinger hatékony munkájára számíthattunk. SzöSz mint egy aranyos kis madár látja át a pályát, míg Stokinger biztos kézzel kezeli le a SzöSztől kapott nyelvlabdákat. A kezdő csapat része volt még a kihagyhatatlan Bandi, aki kandúrságban verhetetlen, és biztosan lehet rá számítani a női rohamokban. Illetve Ádám és barátnője is a csatársorban kapott helyet, és persze szerénységem.
  Persze voltak nagy hiányzók is, hogy csak pár ember említsek az ős csapatból Csilla, és Nővérem. Csilla nyílván arab kiküldetésben volt Szíria felzárkóztatása ügyén. Míg Srönycicc a fekete kontinensen simogatta a konkurenciát azaz Zakumit.  Aztán Peti is hiányzott, de mind minden mögött is egy eltilltás állt.  (Tudjátok a nő foci szerelmi háromszögről van most szó) Aztán Márton is távolmaradt a grand finalétól,mivel ő a Milánói kispadon figyelte az eseményeket. Larion pedig a csajozás oltárán áldozott ekkortájt.

 Miután szembesültünk késésünk eredményével, és hogy mégiscsak lehetett asztalt foglalni kicsit arcunkra fagyott a mosoly. Főleg miután láttuk hogy az előkelő helyek már elkeltek, így csak az oldalvonal mellől figyelhettük az eseményt. Kicsit tanácskozás után, azt a hátsó szekciót vettük célba ahhonét a legelső döntőt figyelhettük. 

 A csapat és a felállás

  
Egy kis fengshui átrendezés után aztán sikeresen elhelyezkedtünk még a kezdőrúgás előtt.   
 A meccset két olyan "gusztustalan csapat" játszotta  mint a Bayern München és az Internazionale, és bizony úgy esett hogy mindkét csapat begyűjtött már már mindent trófeát, s mindketten nagyon ácsingóztak a BL serelgére is. Talán az Inter jobban, mivel ők ides tova 46 éve nem ültek európa trónján.
  
A kezdő csapatokat és a felállást nem részletezném, talán csak azt emelném ki hogy Ribéry eltiltása okán nem játszhatott, és érzésem szerint kicsit hiányzott is a kis csigazabáló a csapatból.
  A meccs meglehőtősen erősen indult, és a Bayern rendre megközelítette az Inter kapuját, azonban Robben bombák ide gólt nem sikerült begyötörni a hálóba. 
  Sajnos azonban előbb utóbb kiderült hogy ugyan az történt mint a Barcelonával az elődöntőben, a Bayern megkata ajándékba a labdát. Az Inter pedig kontráiban bízott, s nem is oktalanul. Bár tény és való hogy az első negyed órában a Bayern szorongatott, azonban az olasz tésztahálózaton nem olyan egyszerű átjuttatni azt a gömbölyű játékszert. A németek az első negyed órában kétszer is kezezést reklamáltak az olasz 16-oson belül, másodszor valóban úgy tűnt hogy Maicon kézzel tolta tovább a játékszert.

 S bár a bőrgatyósok többet birtokoltál a labdát és szemmel láthatóan jobban játszottak, a vezetést mégis az Inter szerezte meg a 34. percben. Ez volt az olaszok első komolyabb labdakihozataluk. 

 Gólöröm

 Feszült pillantások

Míg Milito a góljának örült, addig szerénységem sörbe fojtottam bánatomat. A csapatunk ahol a Bayern szurkolók voltak többségben a félidei eredmény annyira lesújtotta hogy ételbe fojtotta csalódottságát.
  Mivel kiderült hogy a pizzára több mint egy órát kell várni, így úgy határoztunk hogy inkább melegszendviccsel kárpótoljuk magunkat a gólért. Közben szerénységem hazalibbent a sörnyitóért, mert hát mit ér a hideg bajor sör, ha nincs mivel lepattintani az üveg száját. 

A második félidőben folytatódott az izgalmas csata, a két csapat nekiesett egymásnak mint Tóth az annyának. Előbb  Müller lőtte a kapusba a labdát, majd a túloldalon a szerb névtáncot járó Pandev dolgoztatta meg But-ot. 

A játékot látván

A meccs iramára minden esetre nem lehetett panaszunk. Egymást érték a helyzetek, a németek folyamatosan hozták fel a labdát, s olykor nagy zavart okoztak az Inter kapuja előtt. Azonban a mennyiség nem volt mérhető eredményességben, s a várva várt gól elmaradt. 

   Fél órával a vége előtt Luis van Gaal kockázatos húzással lehozta Antintopot és a nem túl jó formában lévő Klosét állította a helyére, aminek köszönhetően három csatárral támadott a Bayern.

 Ezzel a húzással megélénkült a németek játéka és bizony nagyon benne volt a gól  Robben lábában, azonban a csavarását Julio Cesar védte. Néhány percel később Samuel éles helyzetben blokkolta Müller lövését. 

 Lahm szeretné a labdát

A hetvenedik percben aztán jött a hidegzuhany ismét a semmiből talált egy gólt az Inter. Az egész meccsen árnyékként játszó Eto'o villant és passzolt tökéletesen Militóhoz, aki egy nyönyörű csellel kajáltatta meg Van Buytent, majd higgadtan a hosszú sarokba gurította a labdát.  

   "mennyi? 2:0 és ez most honnan?"

Egy boldog és sok szomorú ember

A két gólos előny birtokában már jobban védekezett az Inter, bár a Bayern most is hű maradt a német mentalitáshoz, és az utolsó pillanatig próbálkozott. A nagy taktikus Jose ekkor behozta Szankovicsot és Muntarit, így a müncheniek már helyzetbe sem tudtak nagyon kerülni. A meccs eldőlni látszott és a német játékosok sem hittek már a forditásban, csendben peregtek le az utolsó percek.

 Talán mondhatom azt hogy az Inter még csak nem is játszott különösebben jól a döntőben. Maicon felfutásait betiltotta Mourinho, a védekezés pedig nem a legerősebb oldala. Lucio is többször hibázott, Chivu nagyon kikapott és saját szemmel láttam Zanettit két labdát elveszíteni, ez minimum szokatlan. Pandev alázatos hangyaszorgalommal gürcölt, de előre játékban egy értelmes megoldást nem mutatott, azt leszámítva hogy rendszeresen rángatta el Lahmot a helyéről, így Sneijder sokszor szabadon tűnt fel a bal oldalon.

  A döntőben ez is elég volt hogy a végén nyerjen az Inter, Julio Cesar a legkisebb bizonytalanság nélkül bravúrosan védett, és ezúttal Samuel nőtt védőtársai fölé. Szép türelmesen kivárták míg bepállik a börgatya és a Sneijder-Milito páros megnyeri a meccset.

Összességében nem mondhatom azt hogy az Inter érdemdelenül nyerte volna meg a sorozatot. Mourinho remekül összerakta ezt a csapatot. 

 Azt sem mondhatjuk hogy unalmas meccsett láthattunk, mint ahogy azt  sem hogy megérdemelten jutottak el ide a csapatok. 

  

De mivel Bayern szurkoló vagyok, elemezzük ki jobban a németek teljesítményét.Kár lenne bármiért hibáztatni a bajorokat, hiszen a sorozatban értelmet adtak az egyébkén bosszantóan ostoba 120%-os közhelynek, hiszen többször is vert helyzetből állta fel, a MU kiverése elképesztő bravúr volt tőlük, magasan túlteljesítettek. Mourinhóhoz hasonlóan Van Gallnak sem maradt semmi amit jövőre bizoníthatna. Ha csak az nem hogy két-három okos igazolással, Kroos visszatérésével és Müller beérésével újra az igazán nagyok közé soroltassa a Bayernt.

Egy év után aligha nevezhető korszakosnak egy csapat, erre az Interre mégis, sokáig emlékezni fogunk. A legjobak legyőzésével húzta be a BL-t, méterre megszervezett csapatjátékukat kimagasló egyéni teljesítményekkel fejelték meg minden csapatrészben, a kapustól a centerig..

 Nem lehet kérdés a 2009/10-es Bajnokok Ligája sorozat legjobb csapata az Internazionale volt.  

A meccs végeztével előbb értékeltük a látottakat, majd elemeztük a nyilt szituációt. Ezek után a csapat megszokott módon két részre vált, Bandi Ádámékkal csócsón játszotta újra vélhetően a MU-Bayern meccset, míg SzöSz, Petya és jómagam biztonságba helyeztük a vereség kárpótlásaként bezsebelt tányérokat és korsókat. 

  Miután megtörtént a transzport visszamentünk a kollégium elé, ahol Stoki és SzöSz már feltehetően megbeszélték hogy intimebb síkon folytatják a bulit, és nélkülünk töltik az est hátralévő részét. 

 Így legalább egy tippünk bejött. Ezek után kettesben bandokultunk vissza a Laposra, ahol én sörbe míg Petya bandi kaucsuk főzetébe folytotta a bánatát. Bandiék feltehetően a "pálinkájukat" használt gumicsizmából, pakkurából, krétaporból, pétisóból és méhpemből főzik. Ez aztán Fatal error idézett elő Petyus martenzit mentes gyomrában. 

  Így hát a friss levegőn múlattuk az időt, egy egy korsó társaságában, míg Banderász a csocsóasztal gólkirályává sarjadt.

  

Kis idő múlva tovább amortizálódott csapatunk, ugyanis míg Bandi csatlakozott hozzánk, Ádám és barátnője vélhetően hazasompordáltak.

 Ekkor már derekasan érett az idő a partyra, így hát előbb alul, majd felül próbálkoztuk lelazítani a félév nyűgjét baját. Végül azonban a Bridgében hágtak a tetőfokára a buli izgalmai. 

  Nagy meglepetésre eléggé változatos zene fogadott minket, és a fellelhető szép lányokra sem lehetett panasz.

   Így hát belevetettük magunkat az eseményekbe, és a tömegbe. Mivel Petya eléggé elfáradott, így kisvártatva ketten maradtunk Bandival. 

  Végül három órakkor úgy határoztunk hogy mi is hazaruccanunk Bandival, ekkorra már kiment a boogie a lábunkból.

Összegezve a tapasztalataimat a hangulatra ismét nem lehetett panasz. Ahogy lenni szokott a BL döntő is egyre jobb és jobb lesz.  Bár nekem több hiányérzetem is volt. Egyrészt hiányzott Kedvesem, aki bár tudom hogy nem szereti a focit, de jó lett volna ha eljön, vagy legalább felhív ahogy megígérte. Másrészt hiányzott hogy nem rúgtunk gólt :) és persze hogy nem nyertünk :) 

 Harmadrészt pedig hiányzott a reneszánsz csapat pár oszlopos tagja.

  Azonban mindent egybevéve jól éreztem magam, a buli is egész jó volt, bár pár apróbb részletet itt is helyesbítenénk. Minden esetre méltóként lezártuk a félévet, úgy ahogy indult egy nagy bulival. 

  Aki pedig nem jött el pedig kapott meghívót az sajnálhatja, mert nagyon jól sikerült ismét ez a hagyományörző rendezvény. 

 Remélem jövőre ugyan itt, ugyan így találkozunk, és akkor egy Bayern győzelemről számolhatok be nektek.Összeségében az este pontértéke 8,72.

  S bejegyzésem zárlata ként a jól ismert képek : ) mert bizony  lelkesen lődöztem a fotókat  Szóval gyönyörködjetek :)
A mihamarabbi viszontolvasásig, vigyázzatok magatokra, élvezzétek egymást, s ha tehetitek olvasgassátok blogomat mert megéri :P

>

  

BL felhangok

A futball egyik bűvöletes tulajdonsága, hogy ugyanazt a mérkőzést tízezer néző húszezerféleképp látja, és ennek következtében vég nélkül lehet vitatkozni felette. Az egyikük Cervantes korából veszi a hasonlatait, a másik az afganisztáni helyzet szakkifejezéseivel elemzi a játékot, miközben a harmadik akkorát zuhol a söntéspultra, hogy az menten kettéreped. Legegyszerűbb tehát kettéválasztani a dolgokat. Főképp azért, mert a szurkoló nem passzív befogadó; buzdít, hőzöng, kárál, lelki tusát vív, felemel, elátkoz, harcol, megsemmisül, aztán kezdi elölről. A csapat az isten, a játékosok a szentek.

Ezen az ágon nem meglepő módon egy Real-Manchester elődőntő is kialakulhatott volna, de mint tudjuk "kemény játék a foci" s végül beigazólódott az örök érvényű mondás "a foci egy olyan játék amit 22-en játszanak és a végén a németek nyernek". 

 A történelem azonban úgy alakult hogy a bőrgatyások a Manchestert búcsúztatták egy hajtós meccsen,  míg a másik sztárcsapatot a Lyon ütötte el a továbbiaktól. Egyesek szerint persze a Bayern érdemtelenül igazi kemény ellenfél nélkül jutottak el az elődőntőig, szerintem azonban ez nem így van. Ne feletkezzünk meg arról hogy az elmúlt évek meghatározó csapatát a vörös ördögöket pottyantották ki.  Szóval kezdjük a tényállást a Lyon-Bayern elődöntőnél.

  Mit is láttunk a második elődöntő odavágóján?

  Egyrésszt volt itt egy Bayern amely nekiesett a Lyonnak mint Tóth az annyának, beszórította a Lyont, ráerőltette akaratát a Lyonra.

  Volt egy Lyon, amely számára az eligazításon Cloude Puel felrajzolt a Tiltott Várost, a Bayern tizenhatosára, ahova csak fővesztés terhe mellett lehet belépni.

  Aláírom, hogy hosszú a szezon, és kizsigereltek a játékosok, meg minden, de az előző nap megejtett félnapos utazás nehogy már zombikat csináljon ezekből az élsportolókból anélkül, hogy végig LSD-zik a trippet.

Tehát volt itt egy olyan Lyon, amely gyakorlatilag a szoros vereségre hajtott, mert kilencven percet még a Bayern ellen sem lehet kivédekezni. Más megfogalmazásban, a Bayern pont nem az a csapat amely ellen  ki lehet védekezni 90 percet. Puel szerint játékosai bátrak voltak. Mondjuk igaza van, tökös dolog bevállalni, hogy feladjuk a támadások lehetőségét, hátha így is továbbjutunk. A Bayern viszont úgy indított, és úgy tolta végig az egész fellépést, ahogyan a közönség tette oda magát a kezdés előtti percektől fogva - ez az Aréna azért nem egy olyan rossz hely, és nincs is messze, ide megéri kimenni meccset nézni.

Igazából mindkét csapat elérte minimális célját. Vagyok olyan naív, hogy azt higgyem, a Lyon eredetileg a döntetlenre "hajtott", a Bayern viszont, ha nem is gondolta komolyan, hogy kitömi ellenfelét, de legalább kettővel szeretett volna útnak indulni.

 

Ez a mérkőzés valójában nem volt fokmérője a müncheni vörösöknek, hiszen a vendégek a tíz perces emberelőnyben is passzívabbak voltak mint egy benyugtatózott Kimi Räikkönen. Vagy Kimi Källström. Ő is játszott, gondoltátok volna? És nem volt mércéje a lyoni védelemnek sem, hiszen gyakorlatilag csak Robbent kellett (volna) levédekezniük, bár ez sem sikerült száz százalékosan. Noha Mülleren fél Európa sikítva röhögött annál a helyzetnél, a másiknál gyakorlatilag ő döntötte el a találkozót. Robben bátor, de nem megalapozatlan lövését Lloris simán fogta volna, ha nem csetlik/botlik épp a legjobb/legrosszabb helyen a Linke keresztnevét és rendszámát egyszerre bitorló kissrác.

  Ezek tükrében nem meglepő az eredmény, ahogy Vincze Ottó modta "Az a csapat nyert amelyik több gólt rúgott". Nem meglepő tehát hogy az eredményjelzőn a 90 perc után az 1:0-as eredmény büszkélkedett.

 A Bayern sovány előnnyel utazhatott Lyonba. A franciák pedig soványka hátrányban várhatták a visszavágót.

Azonban az odavágási igéretek ellenére kedden ott folytatta ahol szerdán abbahagyta.  Vagy ahogy a Müncheni transzperens szólt "rakjátok meg őket" 

 Azzal a különbséggel, hogy Olic szerbszagot szimatolt, felcsatolta a bajonettet, és rárontott a hétvégén jókat szundizó franszia védőkre, akik nem értesültek arról, hogy az edzőtáborban karaoke és golfütő a minimum, ha tovább akarnak menni. Persze van egy ember a pályán akire általában mindent rá lehet fogni ő pedig a Bíró. A kiállítás valóban kissé kemény ítélet volt, de legyünk őszínték a kiállitástól  függetlenül a Lyonnak nem volt köze ehhez a párharchoz.

Noha az összetákolt, helyenként hitványan zónázó bajor védőfal repedésein keresztül néha eljutott valamelyik büntetőterületen belül álló francia csatárhoz a labda, hogy aztán eldurrantsa valahova, de véletlenül se a kapura, a vendégek az első párharc első pillanatától kezdve úgy léptek fel, mint aki BL-döntőt fog játszani. És fognak is, mert noha Thomas Müller helyenként még ugyan fogalmatlan, de hihetetlenül erőszakos, és van ott egy Ivica Olic is, akit ugyan le lehet sajnálni kihagyott helyzetei, vagy labdaművészi hiányosságai okán, csak nem érdemes, mert a Bernabeauban Bajnokok Ligája döntőn fog kezdeni, megérdemelten és félelmetesen.

 Én nem emlékszem, hogy Buttnak lett volna bármi dolga kósza, lecsúszott beadások lehúzásán kívül. Badstuber sokkal jobban rombolt középen, mint balbekkben, ez a Contento gyerek meg, aki amúgy egy Bergomi Giuseppébe oltott Nakata Hidetosi, egyáltalán nem viccel. 

Müller először megint kinevettette magát, és abban a pillanatban megfordulhatott a müncheni szurkolók fejében, hogy "Most akkor tényleg ő a Bayern Higuainja?", de csapata ismét annyira német tudott lenni a szó lehető legpozitívabb értelmében, hogy még kihagyott zicceréből is erőt merített. Ha volt egyáltalán szüksége rá.

A franciák csak Robben jobb oldalon történő semlegesítésére koncentráltak, és ott hagytak egy hatalmas üres terülelet baloldalt Altintop előtt, aki annyira azért nem rossz, hogy előbb, vagy utóbb ne

éljen ezzel a lehetőséggel.

A párharcot eldöntő két gól erről az oldalról érkezett, az elsőnél Robbennek csak át kellett csoszognia Puskás helyére, és máris vihart kavart, amire válaszul a hazai védelem igencsak megmosolyogtató csetlés-botlást produkált, de mind Müller harcossága, mind pedig Olic helyzetkihasználása példaértékű volt. Ezt követően vége is volt a meccsnek, bár a Bayern játékosai elég jól érezték magukat a hátralévő bő egy órában, Olic pedig tökéletes mesterhármasra egészítette ki az eredményjelzőn megkezdett sormintát, a Lyon számára ez nem volt több végeláthatatlan szenvedésnél.

 Nem született tehát nagy meglepetés, a Lyon nem jutott be a döntőbe, míg a Bajorok uralva mindkét meccset jogosan léphetnek pályára a döntőben.  Összesítve Bayern:Lyon: 4:0

ÉS most figyelő szemeinket vessük hát a másik ágon, ahol ennél sokkal ígéretesebben alakult a sorsolás. Az elmúlt év királyával, a minden vivő Barcelónával az Inter került szembe. Aki kétszer egymás után úgy el tudja bizonytalanítani a Barcelonát, hogy a címvédő jobban hajaz a Schalkéra, mint bármikor története során, annak a BL-döntőben a helye.

Aki elméjét lazacrózsaszín pszichonikus pajzsba burkolta az úgy látta, hogy Dani Alves égbekiáltó helyezkedési hibákat követett el, és még mindig képtelen beadni. Úgy látta, hogy Busquets szűrő létére egy darab szabálytalanságot tudott felmutatni, Pique, Xavi és Maxwell egyet sem. Átjáróház. Keita az egész meccsen nem csinált az égegyadta világon semmit. Messi egy vasbetonba ágyazott mammutfenyőt sem tudott kicselezni, Xavi oldalra pilinckázott, és persze ott van az a haszontalan Ibra, az egyenes kiesések léhűtője.

Aki viszont már oviban is csak Pirelli traktorgumikon volt hajlandó ugrálni, mindebből egy mákszemnyit sem vett észre. Hiszen ott volt neki a Capitano, a meccset hi-bát-la-nul, gondolatnyi rontás vagy tévedés nélkül leoktató Zanetti. A mindig zseniális Maicon. Az ezúttal alázatos arcát mutató, két gólt is előkészítő Eto’o, aki felszántotta saját térfele közepét is. Vagy a szezon előtt lesajnált, azóta a világ legjobbjai közé emelkedő Milito, aki olyan összetett és fajsúlyos centerjátékot mutatott be, amit Spanyolországban játszó védő ritkán lát közelről.

Nem kérdés hogy az Inter megmutatta hogy nem kell a gatyóba csinálni a sztárokkal megtűzdelt világ és európa verő katalánoktól. Megmutatta hogy lehet futbalozni szépen és pontosan. Azt hiszem a saját fegyverével verte meg a másnapos formáját mutató Barcat.

  Szép játékkal hajtós meccs alatt 3:1-re verte a spanyolokat, akarom írni a katalánokat.

Igen, a harmadik gól les volt, kb. 30 centis. A labda épp Sneijder fején van, így nem látni, azt viszont igen, hogy Milito szinte az ötös vonalán áll, Pique meg nem.

Igen, a második gól előzménye az volt, hogy Motta  (csapó négy) hosszú métereken keresztül rángatta Messit, aki erre botor módon megállt, és példáját a fél Barcelona is követte, az Inter viszont a meccsre jellemző módon végigviharzott a pályán. (A poszt végén hiperlinkelt videóban meg lehet nézni a teljes jelenetsort)

Nem, Dani Alves kivételesen mégsem hibázott az első gólnál. Puyol a rövid ötösön, ahol kell, Pique Militóval párban, Alvesnek követnie kellett a befelé húzódó Pandev mozgását - a háttérben Sneijder kószál magányosan.

Az Alves elleni tizenegyes fújható lett volna, mert bár Sneijder mintha az utolsó pillanatban visszahúzná a lábát, az mégsem járja, hogy a derekam mellett jobbra-balra feltűnő csülkök közepette kelljen kapura törnöm. Perdöntő felvételt nem találtam, de a meglévő kontaktus valószínűsíthető.

Mindazonáltal a végtelenbe nyúló, és végül mégis csak Övrebo nevével végződő eszmefuttatásoknak nem sok értelme van. Az Inter megérdemelten győzött, pártállástól függően a különbséget lehet vitatni, de a vége akkor is az, hogy Internazionale – Barcelona 3:1   

S most lássuk a visszavágó történéseit, a Katalánok otthonában mindenki nagy csinnadrattára és olvaszverésre számított. Köztük én is :) S már már felsejlett előttem a Bayern-Barca döntő. 

Aki 90 percet lehoz úgy a Barcelona ellen, hogy a hat trófeát birtokló csúcsklubnak hazai pályán gyakorlatilag nincs kidolgozott helyzete, az nem antifutballt játszik, hanem olyan területvédekezést mutat be, ami egy kaukázusi juhásznak is becsületére válna. Aki 60 percen át emberhátrányban játszva is képes a fentieket megvalósítani egy idegenbeli BL-elődöntőben, az meg lehet, hogy a világ legjobb csapata. De az biztos, hogy a világ legjobb edzője irányítja. 

Nagy taktikai elemzésbe kizárólag az első 28 percet illetően lenne érdemes belemenni, hiszen Motta kiállítása után egy új meccs kezdődött. Az látszott, hogy Guardiola sem számított huszáros Inter-rohamokra, mert három védővel kezdett, a széleket Dani Alvessel és Keitával zárta le, de amennyit az olaszok előre akartak menni, akár beállhatott volna ő maga is. Mourinho ugyanazt akarta csinálni, mint Milánóban, csak Pandev sérülése miatt Chivunak kellett felvennie Alvest, azaz annyival volt védekezőbb a taktikája, hogy nem egy csatár játszott balszélsőt, hanem egy hátvéd. Ja, és Guardiola újra megcsinálta azt a hülyeséget, amit Milánóban: Messi középen kezdett.

Az Inter még azon sem változtatott, ahogy Milánóban megszállta saját kapuja előterét. Kicsit még mélyebben védekeztek, de ugyanúgy vették fel a közeledő támadókat, mint otthon, és ugyanúgy adták kézről-kézre Messit és Xavit, hogy ha esetleg valakinek irgalmatlanul fel kell rúgnia valamelyiküket, akkor megosztozhassanak a lapokon is. Mert azokon meg kell osztozni! Ha ezt nem tudod, és mellé még akkora ökör is vagy, mint Thiago Motta, akkor iszonyatos hátrányba hozod a saját csapatodat.


A Barca nem tökölt, azonnal torkon ragadta az Intert (80 százalékos labdabirtoklásnál a bokszban döntő fölényt hirdetnek), de saját játékából pont annyit tudott játszani, hogy rengeteg apró passzal haladt a vonal felé. Mármint az oldalvonal felé, mert előre egy tapodtat sem jutott. Senkinek ne legyen kétsége: a mérkőzés hasonlóan alakult volna akkor is, ha Motta a pályán marad. Mourinho tudta, amit ép ésszel nem gondolhatott komolyan senki: a csapata képes hiba nélkül végigbekkelni egy meccset, még a Barcelona ellen is.

A kiállítás csak annyit változtatott az Inter felfogásán, hogy már eszükbe sem jutott a másik kapu felé szagolni, míg korábban Eto’o, vagy Milito el-elnyargalt egypár előrevágott labda után – nyilván tök feleslegesen. 10 emberrel viszont Mourinhónak nem volt más választása, ha tovább akart jutni, meg kellett gyilkolnia a Barcelonát. A portugál pedig nem szemérmes: Eto’o ment szépen balhátvédnek, Milito üldözte a labdás embert, a többiek meg tették, amit egyébként is tettek volna. És persze ott volt Cambiasso, aki az első meccsen is elképesztőt nyújtott, most viszont kinőtt még két lába, és a meglévő négy mellé másik két tüdőt is növesztett, egyszerűen nincsenek rá szavak, mekkorát játszott.

Az antifutball vád csak akkor állna meg, ha egyenlő létszámban maradnak a pályán a csapatok, így szót sem érdemes vesztegetni rájuk – különösen úgy, hogy végül eredményes is lett. Mivel tudjuk, hogy ugyanezt csinálta volna 11 játékossal is, átfogalmazhatjuk célfutballá Mourinho taktikáját, és feltehetjük magunknak a kérdés: vajon mi a francot kellett volna csinálnia? Kockáztatni? Ugyan, minek? Amikor tökéletesen működött, amit kitalált, és a világon semmi jele nem volt annak, hogy a Barcelona bármi meglepőt tudna húzni. Mourinho nem is cserélt a kiállítás után, csak a fáradó embereket hozta le: Sneijdert is csak a 66. percben, és csak a 80. után kezdte el hússal feltölteni a 16-os felületét. 

Mourinho nagyon sokat tanult a Serie A-ban. Ez a hihetetlenül precíz, végtelenül fegyelmezett védekezés az egyetlen, amivel ki lehet fogni a lovakat egy olyan csapat szekere elől, ami vércseként csap le a szabadon hagyott területekre, és a levegős passzsávokra. Az Inter egyiket sem tette meg. 94 percen keresztül. 10 emberrel. Lehetne itt arról is beszélni, hogy hiba volt Ibrahimoviccsal kezdeni centerben, és még nagyobb Messit ugyanúgy behúzni mögé, ahogy Milánóban, de nincs értelme, mert valószínűleg a Barca nem tudta volna úgy variálni a csapatát, hogy azzal zavarba hozza az Intert.

Jöhet a tavalyi mantra: a Barcelonának egy játéka van. Azzal jó eséllyel bárkit lever, úgyhogy nincs rászorulva, hogy másik legyen neki. Aztán van az úgy, hogy jön valaki, aki képes arra, hogy ezt tönkretegye, és akkor vagy jön Iniesta a lefújás előtt 2 perccel, vagy nem jön, és Jose Mourinho tébolyult dervisként rohangál a Camp Nou gyepszőnyegén a lefújás után. Az Inter egy olasz csapat, és nagyon olasz, hiába nincs benne egy szál macskazabáló sem. Ha ehhez hozzávesszük Mourinho zsenialitását, és mindent, ami a portugált övező jelenség része, már nem is olyan meglepő, hogy kiejtette a világ legjobb csapatát. Mert a Barcelona annak ellenére a világ legjobb csapata, hogy jött valaki, aki elverte, mint a kétfenekű dobot.

Így az események tükrében azt hiszem nem véletlen hogy ez a két csapat játsza a 2010-es döntőt akik. Sokak szerint két "gagyi" csapat jutott a fináléba, véleményem szerint azonban 22 tökös srác, akiknek ott a helyük. Szép játékuk kitartásuk és küzdeni tudások miatt mind a Bayern, mind az Inter megérdemelten lép pályára madridban. Abban a Santiago Bernabeu stadinban ahonnét nem is olyan rég  Wesley Sneijder és Arjen Robben   integetett a madridi közönségnek. 

  Talán épp a "sors" akarta így, ők ketten megmutassák a királyi gárdának hogy hiba volt őket elküldeni, mert minkdettőjüknek helye van a világ foci elitjében.

  

  

És hogy mit várok a 2010-es BL döntőtől? Elsősorban bízom abban hogy ismét egy klassz kis társaság gyűlik össze a rába parján, s olyan nosztalgikus s sokat emlegetett hepaj kerekedik majd mint az első csoportos meccsnézésünkön. Másod sorban, vagyis inkább első sorban de ez ugye nem rajtunk múlik parázs meccset a két csapat között. Úgy érzem hogy egyik csapat sem fog kíméletes szűzlányként viselkedni az ellenféllel szemben, és ahogy a bajorokat ismerem egy gól csak feltüzeli őket. Szóval a 10-0-ás Inter győzelmet kizárnám Márton kollega úr. 

  Talán mielőtt komolyabb tippmixbe mennék bele, majd kikérem Hajmi véleményét, mert ő nagyon szépen le tudja vezetni autók példáján a footballt. Bár lehet hogy Bandi szavai lesznek a nyerők, miszerint nem érdemes tippelni, jósolni. Valószínűleg a jobbik csapat fog győzni, az aki több gólt rúg :) 

  Azt hiszem ennyivel szerettem volna megalapozni az ezévi BL-döntőt. Jah még egy lányos zavaromban :) Szóval aki szereti a focit, s tetszettek a soraim, meg persze a korábbi híradásaim a BL döntőről azt szerettel meghívom a Győrbe május 22.-én a Lapos Tanszékre, ahol a népes kis csapat nézi majd a döntőt.

  Szóval hamarosan megtudjuk ki lesz 2010-ben Európa császára, s hogy a sör vagy a pizza a király :)

 Addig is legyetek jók kedvcsinálónak pedig szemezzetek korábbi írásaimból (1) (2). 

A következő írásomig legyetek türelemmel, vigyázzatok magatokra és élvezzétek egymás társaságát, addig is míg újra írok szerbusztok.

BL-döntő

„Miután lecsapott, felnéztem, és a bíró már ötnél tartott a számolásban. Azt mondtam: basszus, mi történt egy és négy között?” – Buster Mathis Jr., miután Mike Tyson kiütötte.

A legtöbb embernek a Bajnokok-ligája döntő többé-kevésbe csak azt a két órát jelenti, amikor bekapcsolja a tévét 20.45-kor, aztán a meccs végeztével kikapcsolja. És semmi extázist, semmi hangulatváltozást nem lehet észrevenni viselkedésében. Számomra azonban már két éve, egy fergeteges buli is egyben.
Elvégre nincs is jobb mint leülni a barátokkal, s közösen nézni európa legrangosabb football eseményét.

Az eseményt rengeteg szervezés előzte meg. A szervezés nagy része pedig Bandira és rám hárult. Először is asztalt foglaltunk a „stadionban” azaz a Laposon, illetve foglaltunk volna ha szerény országunkban, nem a kapcsolatok győznek, s nem a főnők ismerősei kapják a helyünket : )
Így hát mit volt mit tenni, korán kellet érkeznünk, hogy helyünk biztosítva legyen. Míg Bandi a helyfoglalást intézte, addig én próbáltam összetrombitálni a „reneszánsz” csapatot, de sajnos én is hasonló eredménnyel jártam. Sajnos a reneszánsz csapattagok, Csilla, s nővérem, nem igen voltak nyitottak hogy velünk mókuljanak.
De hát mit volt mit tenni, az élet megy tovább, s a rangadó előtti nap már csak utolsó simításokat kellet véghez vinnünk. Ilyen volt a sörösüvegeink visszaváltása, ami szintén rám hárult, mert Bandi focizás közben félrelépett.
Gépszerkezettan vizsgáról hazaérve, aztán minden együtt volt a partihoz. Megérkezett Petya is, bevásárol sörökkel, s mi pedig megkezdtük a mókulást. Kicsi storyzgatás, beszélgetés, sörözgetés, mert hát egy üveg sopronival minden jobban megy.

Fél hétkor aztán összekészültünk, kiválasztottuk a megfelelő ünnepi menténket, s elindultunk az „arénába”.
A laposon még nem igen volt élet, így gyorsan le is foglaltuk a kinézett helyeket, aztán a rögtönzött helyfoglalásunkat, nyomatékosítottuk egy FOGLALT, RESERVED cetlivel, ami saját gyártmány volt, de sajnos az első arra tévedt pincérsuhanc lefoglalta :) pedig a hátulján, még alternatív járművek puska is volt : ) De hát az élet kegyetlen : )
Fél órával a megbeszélt idő után megérkezett a társaság másik fele, épp jókor mert nem voltuk képesek tovább tartani a frontvonalakat helyek terén : P
Szóval csatlakozott hozzánk a „B közép” Ádám, Peti és Bazsi személyében. Érkezésük után egyből bele is csaptunk az ördög bibliájának bűvölésébe, azaz vad pénzdijjas pókerpartyt rendeztünk.. A lapjárás jó szerencsét hozott, s ezzel meg is törtem azt a mondást mi szerint „aki szerencsés a szerelemben az szerencsétlen a kártyában”
A kártyaparty közben, befutott SzöSz és Stoki is, így teljes volt a csapatunk, s kezdődhetett a ’grande finale’

A meccs elég pörgősen kezdődött, a Manchester folyamatosan riogatta a Barcelona kapuját, s már már azt hittük hogy sima meccs lesz, amikor is jött a nem várt fordulat és a 10.percen Samuel Eto’o egy kiugratást követően a rövidbe passzolt, s egyel 1-0-ra módosította az állást. A gólt persze csalódott sóhajok jellemezték manchesteri oldalon, de mint tudjuk a meccs addig tart ameddig le nem fújják, ezt megtanították velünk az Eb-n a törökök : ) Szóval bizakodva vártuk hogy a gól csak feltüzeli a vörös ördögöket :) Sajnos azonban a csapat ezután teljesen alávetett szerepet játszott. Petyával pedig a humor mesgyéjére csaptunk, én folyamatosan azt osztottam hogy C. Ronaldó sete, s hát nem csoda hogy ez az eredmény : ) valahogy ki nem állhatom azt a manust :D (lehet azért mert megtört egy ferrarit :D )
Aztán felfedeztük hogy a barcelonában helyet kapott egy Piqué nevű játékos, akit egyből azonosítottunk is a Renault pilótájával, s hát ez egyből megmagyarázza hogy a kis piké miért olyan gyenge az autógépjármű versenyben  Elvégre nem mindenki tud autót vezetni s focizni is egyszerre  Szóval respekt Piquének.

A szünetig nagyából esemény nem történt, a Manchester kereste helyét és a labdát a pályán, s eléggé a Barcelona irányította a meccset.
A szünet remek alkalmat kínált hogy értékeljük a meccset, illetve söreinket újratöltsük, s kimenjünk a boxba  A szünet során értékeltük hogy még nem lefutott a meccs : )
S hamarosan megkezdődött a második félidő. A 63. percig azonaban nem igen fordult a játék képe, a labdát a spanyolok bűvölték, a manchester pedig kereste régi énjét  Aztán a 63 percben éledezni látszottak az angolok. Sokszor eljutottak a sapnyol kapu elé, de a befejezés mindig hagyott kívánnivalót maga után.
A 70 percben aztán jött a Manchester kegyelemdöfése, az angolok vergődésének Puyol labdaszerzése vetett véget, az akció végén Messi gól fejelt. Így kettő nullra fordult az eredményjelző.

Ezek után Sir Alex csapata totálisan felbomlott, s a katalánok igazi örömfocit mutattak be. S már a manchesteres kemény magban is tudatosult hogy a címvédés nem most fog megtörténni. A manchester vergődésének a 93. percben Massimo Busacca sípja vetett véget. A meccs végén az történt amire számítani lehetett, a meccset a jobban játszó csapat nyerte, ezúttal a spanyolok voltak a jobbak. A vereséggel nem csak a duplázást bukta a Manchester, de vége szakadt a 25 meccses BL-veretlenségi sorozatának is. A katalánok pedig megnyerték ide harmadik serlegüket, Lionel Messi pedig szinte hátradölve várhatja az év végi Aranylabda szavazását.

A meccs végeztével előbb értékeltük a meccset, majd rendeztük sorainkat, s bánatunkban csapatunk két részre vállt. Petya és én hazafelé vettük az irányt, hogy lepakoljuk a táskámat, majd csatlakozzunk a többiekhez. Akik ekközben csocsóba folytották csalódottságukat, s kis idő múlva mi is csatlakoztunk hozzájuk. A csocsó számomra nem igen volt izgalmas, mert nem szeretem ezt a játékot, de hát ha valakit szokszor elvernek a profik, akkor nem igne játszik legalábbis profik ellen :)
A játék rövid csodálása után Petyával visszanéztünk laposra, ahol a buli még nem igen tombolt :D De idővel beindult az is :D
A késöbbiekben csatlakozott hozzánk Bandi mester is :) S így csapatunk kitombolta magából a félév hajtását :D S közben vadul próbáltuk Petyát motiválni a szép lányok meghóditására, persze ez reménytelen harc volt :D sőt inkább a fagyi visszanyal eset forgott fent :D
S mivel az alsó szinten nem igen volt kielégitő a buláj, így hát megnéztük a felső szintet :) S ott eltöltött kellemes fél óra után egy órakkor számunkra is véget ért a BLdöntő.

Összegezve a tapasztalataimat a hangulatra ismét nem lehetett panasz, bár nekem több hiányérzetem is volt. Egyrészt hiányzott Kedvesem, aki bár tudom hogy nem szereti a focit, de jó lett volna ha eljöhet : ) másrészt hiányzott Timi, a vérbeli Barcelona fan :D s amúgy is megígérte :P Harmad részt hiányzott a reneszánsz csapat :S Csilla és nővérem társasága, mert hát mégis csak úgy volt igazi :D
Szóval a BL nézésben még mindig a tavalyi móka az etalon, de azért ez sem volt rossz, a hangulatra nem lehetett panasz, jól éreztem magamat, csak az a plussz hiányzott az estéből :)
Bejegyzésem végére pedig egy igazán farasztó BL vicc :)

Mi lesz, ha a Barcelona csatára Magyarorszagra igazol?

Hát Győri Eto'o.

S bejegyzésem zárlata ként a jól ismert képek : ) mert bizony végre jó lett a fotómasiám, így lelkesen lődöztem a fotókat  Szóval gyönyörködjetek :)
A mihamarabbi viszontolvasásig, vigyázzatok magatokra, élvezzétek egymást, s ha tehetitek olvasgassátok blogomat mert megéri :P