2009. szeptember 5., szombat

Hétértékelő

Emelem virtuális kalapomat blogom olvasói előtt! Hogy lerójam heti tartozásomat megírnám az első hét eseményeit.
Volt itt minden ami ingerelheti a gépész lelket. Kezdődött a hét a beköltözködés izgalmaival, aztán a hét elején diákcsomagot zsebeltünk be a fiúkkal, majd felizzitotta fejét egy kis mátkaválság, minek hullámai keddre lerezonálták magukat. Kedden egy érdekes németórával nyitottam, majd ezek után cseppent pár nyalánkság modellezés órán is. Kedd este amolyan békülős vacsora a Kedvessel. Aztán szerdára alábbhagyott az éveleji lelkesedés, ekkor csak a tévelygő gólyáknak segétkeztünk. Estére aztán egy fergeteges nagyon dúvadra sikerült partyval nyitottuk az évet, az ékszijjat valahol el is hagytam az este során. Ez az esemény aztán kiváltott egy kisebb recessziót arámban, de mint a Buxindex csütörtökre Ő is felszálló ágba került. Méréstechnikán aztán kicsit bebólintottam a többi órán pedig a hőhatásokkal küzdött a szervezetem. Estére aztán megiperedett a kedvem, s ezzel mosolyt is csaltam a lányok orcájára. A péntekre pedig már csak egy motorok óra borzolta a kedéllyeket, de ez nagyon élvezetes volt. Ezután már csak haza kellet döcögni a Setra busszal..
S most hogy felpendítettem a címszavakat lássuk is napról napra a hét eseményeit. S mivel ismét hosszúra sikeredett a krónika vágjunk is bele..

A vasárnapi napot a beköltözés tette pikánsá. Az egész úgy kezdődött hogy klasszul nyújtózkodtam ágyikómon, amikor is Hajmi hívott hogy fél egy körül indulunk. Ezt követően elkezdtem tüsténkedni hogy időben készen álljak az útra. Szerencsére semmi nem maradt itthon. De a csomagolás során azt fedeztem fel, hogy bár nem sok cuccot kellet vinnem, mégis idővel egyre több "kacatot" viszek magammal hogy ne szenvedjek hiányt semmiben :).
Az út jó hangulatba tellt, s kényelmesen megérkeztünk Győrbe. Ahol is előszőr Szellem kollegát költöztettük be a külső kollégiumba. Itt aztán megcsódálhattam Arám jövendőbeli rezidenciáját. Útközben aztán Zöld Bambival is találkoztunk, ami kicsit mosolyt csajt az orcámra :) bár sajnos nem tudtunk beszélgetni a költözés hevében..

Miután ezzel készvoltunk, elindultunk a Víztorony utcába. Itt aztán gyorsan lepakoltunk, majd miután elrendeztük dolgainkat, s helyére kerültek a dekorációs elemek is, bekapcsoltuk a televiziónkat, s elkezdtük nézni az autóversenyt.
A legnagyobb igalmakról azonban lemaradtunk, s így a futam fele álomba fordult számunkra.
Négy órakkori ébredésünk után, aztán elmentünk feltérképezni a várost hátha találunk pár gólyamadárt.

Csalódottan tapasztaltuk hogy nem sok annyi élet sincs a Campus területén, még az előtérben sorakozó markolók is csendesen aludták álmukat. Így felkeresztük Enedzsájzer Nyuszit, s együtt elindultunk a belvárosba, ahol aztán a felújított Széchenyi téren elnyaltuk a nyár utolsó fagylaltát. Legalábbis így volt beharangozva :)

Miután a kollégium előtt találkoztunk Nándival és Sztebivel, s meghallgattuk Nándi alternativ pálinkás nótáját elindultunk haza Bandihoz, aki már türelmetlenül várt minket.
Otthon aztán gyors eszmecsere a nyárról, s hogy milyen jó újra látni Bandi mestert, megrendeltük a vacsoránkat.
S míg a vacsit vártuk elterveztük az este további programját, majd kisvártatva megérkezett Ádám is.
Letelepedése után aztán bemutattuk Hajmit, s vázoltuk a tényállást. Ezután külön folytattuk az estét.
Vacsora után aztán elmentünk Laposra, hátha ott izzul az élet, s magunkba töltöttük egy söröcskét. S mivel további kedv nem volt a maradásra, így hazafelé vettük az irányt.
Útközben aztán pár sörösüveggel is gyarapodtunk, így nem volt haszontalan az est. Közben Arám is felhívott, s útközbe hol kedélyesen hol pedig kedélytelenül beszélgettünk.
Hazaérve aztán elkezdtük megnézni a Bolondok Aranya c filmet, majd éfél körül elnyomott minket az álom.Itt csapjunk is át egy gépészvágással a hétfői nap eseményeibe. Hétfőn viszonylag korán 9 órakkor keltünk, mert bizony sok ügyintéznivalónk volt. Az első ügyintéznivaló Hajmit ellátni kulcsokkal, majd bevásároltunk.
Ezután letelepedtünk a kisházban, ahol rövid intermedzo után begyüjtöttük diákcsomagjainkat, majd vártuk hogy lesz-e óránk avagy nem. Ahogy Kóbór tanár úr mondaná "Ekkora fejetlenség mint ami a Széchenyin van" Szóval az ellentétes hírek miatt mi jobbnak láttuk bemenni a meghírdetett óráinkra. Ezek többsége aztán rendre elmaradtak, de most emelném ki hogy ettől függetlenül Hétfön volt már tanítás. Járművillamosságtan óra egyből meg volt tartva.. Szóval GazdászGráciák nem volt igazatok.
S mivel nem igazán volt óránk, így délután befejeztük a Bolondok Aranya c filmet, majd érdekesen szemléltük a szemközti lakásba beköltözött elsős XX kromószómás női egyedek. Akik barátásogsan fogadták integetésemet, ezzel egyből jókedvet fakasztva falainkon belül :) Ennek az ismerkedésnek még reméljük lesz folytatása :)

Az idő aztán rohamtempóban lépkedett. Délután egy neteléssel egybekötve begyüjtöttük második diákcsomagunkat. Ezúttal csak női csomagot kaptunk, de a kisházban szolgálatot teljesítő lány dekorativ látványa kárpótólt minket.
Az estével aztán elérkezett a nap kellemetlenebb része. Kedvesem elé mentem, mivel számos dolgot szerettem volna megbeszélni, számos elfojtott sérelmemet akartam megbeszélni. Ezek közül az egyik legnagyobbat a pénteket és a vasárnapot.
Útközben aztán szépen sorjába érvekkel indokolva eléggé Rockwelles szavakat intéztem kedvesemhez, aminek aztán később meg is lett a bőjtje. A kollégiumhoz érve aztán Zöld Bambi is csatlakozott hozzánk, s kicsi derűt is csalt az orcánkra. Így a jeges hangulat kissé feloldódott. Sétálgatásunk közben aztán eszmét cseréltünk a nyarunkról, az új tanesztendőről, s az elsősökről.
S miután ránkesteledett elérkezett a búcsúzás ideje. Végül sikerült meggyőznőm Arámat hogy kissé még tisztázzuk a maradék problémákat, mert nem titkolom ez volt a találkozásunk célja. Aztán ahogy beszélgettünk eltörött a mécses. De épp ez a törés jelentette számomra a bizonyosságot.
Talán utólag nem így cselekednék, de a megiperedő könnypatagok aztán elmosták "haragomat", s békésen tudtunk elvállni. Út közben aztán furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben, mivel nem tudtam mindent elmondani amit szerettem volna. S aggódtam hogy Kedvesem nehogy félreértelmezze a szavaimat.
Hazaérve aztán bánatosan pókerbe vetettük a fejünket, azzal a nem titkolt vággyal hogy megverjük Ádámot. Ez még most sem jött össze, így számomra végleg megdőlt a mondás miszerint aki szerencsés a szerelemben az szerencsétlen a kártyában.. A második helyen végeztem végül, de hát a másodikat sehol sem jeggyzik :)

Kedden aztán végre elkezdődött a tanév. Reggel 8 kor rögtön egy Audis német órával nyitottam. Itt ért a meglepetés hogy ez az óra németül zajlik. Szerencsére nem felejtettem el teljesen a német nyelvet, így értettem hogy miről van szó. Az órán mind az előadó mint a társaság nagyon jó volt. Talán Larion társasága, vagy Nagy Tóth Csaba tanár úr beszólásai tették felejthetetlenné. Ezt nem igazán tudom megmondani.
Órám után aztán hazasiettem, majd kicsit beszélgettem SzöSzel és Kedvesemmel. Majd elindultam modellezés órára.
Ezt az órát nagyon élveztem, talán azért mert Kóbor tanár úr tartotta, vagy mert gyakori példákkal támasztotta alá mondanivalóját, vagy nem is tudom miért. A gyakorlatot is nemkevésbé élveztem. Azt hiszem van érzékem ehhez a tárgyhoz. Remélem sikereim a jövőben is kitartanak :) A Catiát nagyon érdekes programnak tartom, s alig várom hogy itthon is kipróbálhassam a programot :)
Tervezés óra után még egy matek képviseltette magát az órarendembe. Ezt az órát csak Stoki társasága emelte. Eléggé unalmas volt, s sajnáltam hogy a gyakorlatot megtartották.
Aztán miután kicsengettek, jöhetett az áldásos szabadidős tevékenység. S ki más foglalhatta volna el ezt az időt mint Kedvesem.
A sétánk után aztán a kollégiumban találtuk magunkat, ahol aztán kellemesen diskuráltunk. Átbeszéltük a hétfő esti dolgokat, s mondandónkat nem csak szavakkal erősítettük.
Ekkor tapasztaltam azt a vicces szituációt hogy a kollégiumi szobaajtó rosszul zárodik :) De hát ilyet sem éltem át eddig :)
Végül estére átcsábítottam Kedvesemet, egy kellemes kis békevacsorára. Remélem ízlett is a grillhús :)
Romantikus körülmények között az éféli harangszó rebbentett szét minket a parkban, majd elválltak útjaink. Ez a találkozó sokkal élvezetesebb volt mint a hétfői.
Lefekvésem után hamar elnyomott az álom, s édes pihenésem egészen addig tartott ameddig győr-moson-sopron megye meg nem szállt. A térképem eltávolítása után aztán folytattam a pihenést..

A szerda már nehezebben indult. Talán ekkor éreztük előszőr a fáradtságot. Hát igen a hét közepére már fokozódtak a terhek. Persze az albiban még mindig vidám kis hangulat uralkodott. A reggeli rövidke Hő és Áramlástan óra után, hazaviharoztam, majd folytathattam az okulást egy kis gépipari automatizállással. Ezen az órán csak Kóbór tanár úr tartotta bennünk a lelket.
Szerencsére a délutáni gyakorlat ebből a tárgyból elméleti fundamentum hiányában elmaradt, így kedvesemmel és Viviel és a barátjával csinálhattuk közös programot. Az állatkert leszavazása után, inkább az Árkádod választottuk, ahol is megnézhettük a legújabb ruhakollekciókat. Végül aztán nyaltunk egy fagyit, s csodáltuk a játszó gyerekeket.
A kellemes kis közös program után kedvesemmel még sokáig beszélgettünk, s készítettünk pár közös képet is, majd az este lepontosítása után elválltak útjaink.
A szerda délután nagyon kellemes volt, nagyon jól éreztem magam a lányokkal. S kedvesemtől pedig teljesen feltöltődttem az estére.

Ezután aztán hazaindultam, s örömmel készültem az estére. Talán ez is volt az esti jókedvemnek az oka. Miután bevacsoráztunk s bevásároltunk a fiúkkal, hamarosan Nándi és Balázs érkezése szakította meg hangulatkeltésünket. Ezután együtt kimentünk az Interspárba, hogy ők is feltöltség készleteiket.
A parkolóba érve aztán vicces kis történet tanúi lettünk. A parkolóban egy elesett lánypáros kért tőlnk segítséget hogy toljuk be az autójukat.
Miután Nándi vázolta a lánynak hogy melyik pozicióba tegye a sebváltót, a hölgyemény inkább rutin hiányába átadta Nándinak a vezetés jogát. Ami azért elég vicces abban a fényben hogy Nándi már töltött magába némi OH csoportot. Végül sikeresen betoltuk a gépjárművet s hazaindulhattunk.

Hazaérkezésünk után, aztán gyorsan beburkoltunk egy sört, majd lementnk az aranypartra, ahol a fiúk bográcsoztak, s töltötték meg szervezetüket fénnyel. S ha már ott voltunk mindkettőből kivettük a részünket.
Aztán miután feltöltöttük gyomrunkat jókedvűen hazaindultunk, s ott folytattuk a hangulatfokozást.
Kisvártatva aztán hívott kedvesem, hogy nem-e mennék eléjük. Sajnos az előre megbeszélt terv itt fel is borult, de hát lelkesen elindultunk a csekkpont csárlihoz. A T-mobilhoz érve, aztán szomorúan tapasztaltuk egyrészt hogy telefonom otthon maradt a nagy siettségben, másrészt hogy a lányok nem voltak a megbeszélt helyen, harmadrészt hogy Kedvesem elérhetetlen :(
Így szomorúan hazabattyogtunk. Otthon aztán folytattuk söreink elpusztitását, s próbáltam elérni kedvesemet, hogy nagy aggodalmamnak gátat vessek.
Végül kiderült hogy a Sörpatikába voltak, ami azért nem a T-mobil.. S még az sem elfogadható indok számomra hogy azt "nem tudhatom hol van" amikor már párszor voltam ott... Végül kis intermezzo után, megbeszéltük hogy a Bridgénél találkozunk.

Itt aztán bemutattam a lányoknak Hajmit, s bevonoltunk a klubbhelységbe. Ott aztán a welcome drink elfogyasztása után, s a karszallagok rögzítését követően elkezdtünk bulizni. Közben lelkesen készültek a fotókópiák. Aminek nagyon örültem, mert rengeteg közös képet készíthettünk Arámmal.
Nagy örömünkre a szabadtéri részben fülünknek kellemetes mulatós zene fogadott minket, így hamar fel is kértem kedvesemet táncolni. Sajnos a lépésekkel még néhol akadtak gondok, de ennek ellenére nagyon érveztem a rövidke táncunkat.
S ha már belejöttem a rongyrázásba, Zöld Bambit is felkértem egy táncra. Ezután aztán kértünk egy számot Kedvesemnek, ami megosztott sikert aratott, mi pedig bevonoltunk a belső tánctérre, ahol még nem nagy élet fogadott minket.
De szép lassan itt is felhevült a party. S én pedig lekesen fotóztam a tisztelt társaságot, közeben pedig olykor olykor Hajmival meglátogattuk a pultot.
Egy ilyen alkalommal találkotunk össze két elsős sráccal, aki aztán nagy lelkesedésükbe meghívtak minket különféle italokra.
Ezeket akkor még nem éreztem nagy horderejűnek, később aztán az egész estére rányomták a hangulatukat, mivel hamarosan reakcióba léptek a gyomromban lévő egyéb elegyekkel.
S ahogy néha lenni szokott az embernek könnyíteni kell magán, s ez a parkban meg is történt.
Aztán ez végül tönkre is tette a közös esténket, mivel hiába bizonygattam hogy már jól vagyok, Kedvesem aggódalmában hazaküldött. Végül aztán hallgattam a szép szóra, s hazamentünk.
Otthon aztán kis pihenés után, ahol meggyóntm bűneimet, megérkezett Bandi, aki még nálam is rosszabb állapotba tért haza. Végül Petiék segítségével hamar ágyba került.

Kedvesem ekkor döntött úgy hogy engem magamra hagyva Petiékkel visszaindul partyzni. De mivel láttam hogy Petiék is elégg duhaj kedvükben voltak, gondoltam nem engedem velük. S rövid pihenés után, utánnuk kocogtam..
Ekkor aztán folyamatosan bizonygatnom kellet hogylétemet, Kedvesem még akkor sem nyugodott meg amikor Nővérem kezeire bízott. Hiába bizonygattam hogy sikeresen helyreállt gyomrom békéje..
Kicsit kellemetlenül érintett ez hogy mindenki jobban tudta hogy érzem magam. Egyedül Timi volt melettem, útolag is köszönöm mindenkinek a támogatás és az aggodalmat.
S ezután már az estét inkább árgy dolgok árnyékolták be. Többek között Julcsi és Tomi beszélgetése, ami persze alapból nem gond, de hogy engem mindeközben figyelmen kivűl hagytak az már szerintem igen.

Végül is aztán a Laposon is körbejártuk a terepet, de bulizni talán már egyikünknek sem volt kedvünk. Végül kinnt telepedtünk le a parton elhelyezett nyugágyakon. Aztán később bennt is bezélgettünk kicsit Arámmal, s talán itt sikerült megnyugtatnom hogy már jól vagyok.
Minden esetre a party utóhangja már nem volt olyan vidám mint az eleje. Végül 4 órakkor miután Colombót megszégyenítve megleltük Timit és Tomit, elválltunk egymástól.
Útközben aztán egy bólyával is gyarapodtam, mert hát nem térhetek haza üres kézzel. S megfáradva és csalódottan pihentem le.

Öszintén szólva a szerdai partyt felemásan értékelem, az eleje nagyon jó és élezetes volt. Aztán a búvárkodás után kicsit más irányt vettek az események. Amit nagyon sajnálok. Nem szoktam sokat inni, s úgy látszik a töményet még most sem bírom. Sajnálom hogy sokak estéjét ezzel elrontottam, de az este eleje mindenképpen nagyon élvezetes volt.
Tehát valahogy azt mondom hogy egy évben egyszer egy ilyen dorbézolás belefér a naptárba. Persze ennek a dorbézolásnak inkább a mindenkori gépÉSZ szakest sokott otthont adni..
Ha pontoznom kéne az estét akkor a negativumok miatt 8,65-öt mutatnék fel a pontáblámon.

Hazaérkezésem után, aztán egyből befeküdtem az ágyba, mert hát hétkor ébredni kellet. Aztán a második órán a Méréstechikán már nem bírtam tovább, s inkább bólintásra adtam a fejemet.
Ezután még egy Rendszertechnika órán próbáltam ébrentartani figyelmemet. Miután Szauter Ferenc tanár úr pontott tett mondandójára fáradtan hazavitorláztam.
Otthon aztán jó szokás szerint a fiúkkal elemeztük az estét, mindenkinek akadtak érdekes, hiányos események, de az is megállapítható hogy mindenki számára élménydús volt a szerda.

A késő délután még várt ránk Hajmival egy Járműszerkezetek óra, amit aztán a nagy melegben nem tudtunk figyelemmel kísérni, így hazaindultunk. Én pedig útközben leválltam, s Arám társaságát kerestem, akit aztán be is kísértem Politológia órára.
S mivel Szakál "gótikus félisten" Gyula rövid kis csajozós órát tartott, egy órát hesszeltünk az A3 as előadó előtti párnázott foteleken.
Itt adódott a lehetőség hogy átbeszéljük az estén történteket, s hogy én is részben feloldozást nyerjek bűneim alol.
Romantikus heveredésünknek a közelgő óráink vetettek véget. Ekkor kezdett feliperedni hangulatom, talán azért mert részben bocsánatot nyertem. Stokival aztán elköszöntünk Mátkáinktól, majd elindultunk Modern társadalmak órára. Amit Szakál "Félisten" Gyula szintén rövidre és szintén csajozósra penderített.
Így hát a megkúrtitott óránk után, a terem előtt vártuk lányainkat. Akik ekkro az Operációkutatás rejtelmes oráján okosdotak.

Szerintem ez nagyon érdekes óra volt, de azt hiszem ezzel a véleményemmel egyedül maradtam. Stoki szerint az ilyen bonyolítást a zsidók találták ki hogy az egyszerű emberek ne értsenek a pénzhez, hát én nem igazán tudom. Mindenesetre érdekes volt figyelni a lányok reakcióját. Nagyon vicces volt, s tovább doppingolta a kedvemet.
S mivel Stahó Melinda tanár nő azon kevesek közé tartozik akik lelkesen tudnak magyarázni, így 19:34 kor még mindig tartotta az órát, ami pedig előre vetítette hogy Mátkám és Zöld Bambi lekésték a korábbi helyijáratot.
Ezt én azonban önző érdekeimtől vezényelve nem bántam, mivel kellemes fél óráig szórakoztathattam a lányokat. S öröm volt nézni ahogy a fáradtságtól, vagy a hülyeségeimről mosolyra görbült orcájuk, mert hát ez minden lánynak nagyon jól áll :)
Végül aztán 20:09 perckor elválltunk, Ők hazabuszoztak, míg én hazasiettem lakájos kis otthonomba.
Otthon aztán megnéztünk egy filmecskét a fiúkkal, a Szállító3-at, majd álomra hajtottuk a fejünket.

A pénteki nap kevés izgalmat tartogatott számomra. A nap esővel indult, ami kicsit rányomta magát a hangulatomra. De amikor belibbentem az egyetemre s megláttam Mátkám viruló orcáját, egyből jobb kedvre derültem. Főleg hogy megdícsérte mentémet :) Így plussz lendülettel libbentem be motorok órára, ahol aztán száraz képletdömping fogadott.
Aztán a szünet után Larion társaságába gyorsabban tellt az óra, s így hamar delet is ütött az óra. Ami egybeforrt a szabadsággal. Eljött a várva várt hétvége :)
A gyors ebéd után aztán a szemerkélő esőben elindultam a buszpályaudvarra. Ahol aztán kellemes meglepetésként ismét találkoztam Mátkámmal. Ami még jobb kedvre derített. Nagyon jó volt itt is elbúcsúzni egymástól. S ezzel ért véget az első hét krónikája :)

Összeségében az első hét nagyon felemásan, de kellemesen tellt. Az új órák hangulatosak, s az albérletben is klassz kis társaság gyűlt össze. A hét folyamán azonban jópár negatív esemény is történt velem, például a hétfői összeveszés, a szerdai party kelemetlen része..
Tehát eléggé felemás hét volt, de az új tárgyak nagyon hangulatosak. Azt hizem pár tárgy egyből belopta magát a szívembe :) Nem kérdés hogy Kóbór tanárúr Tervezés órára az egyik ilyen kedvenc esélyes :)
Kissé még problémát okoz hogy Kedvesemmel nehéz összehangolni még a találkozásokat, de bízom benne hogy idővel ezt is meg tudjuk oldani.
S ha pontoznom kéne a hetet akkor egy erős 9,11-es pontszámmal nyugtánzám az eseményeket.

Bejegyzésem végére pedig megosztanék veletek pár képet, a héteseményeiről. Nektek kedves olvasóim köszönöm a türelmet hogy végigolvastátok bejegyzésemet. Remélem tetszett élménybeszámolóm, de ahogy mondani szoktam ezt nem lehet leírni, ezt át kell élni.
Remélem azért sikerült valamit átadnom a hét izgalmairól. Köszönöm a türelmet, s hogy végigolvastátok írásomat. A mihamarabbi viszontolvasásig legyetek jók, vigyázzatok magatokra s élvezzétek egymás társaságát. A következő bejegyzéseimig sziasztok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése