Mátka várás

Azt hiszem kevés dolog hozza igazán lázba az embert. Szerintem az egyik ilyen érzés amikor az ember a szerelmét, a kedvesét várja, fogadhatja otthonában. Ahol ő élvezheti a házigazda szerepét, a vendég pedig csak élvezi a törődést, amit kap. Azt hiszem hogy az ilyen romantikus együttlétekhez kevésbe lehetne idálisabb környezetet találni mint egy kis csendes falu..

Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! Az elmúlt időszakban számos teendőm miatt a blogomon egy kisebb fojtás keletkezett, amit most szeretnék nektek törleszteni a hétvége során. Szóval vágjunk is bele, összefoglalva az elmúl hétzáró eseményeit, amit Kedvesem nálunk tartózkodása és a Noszlopi búcsúi bál tett emlékezetessé..

Az idő kerekét egészen péntekig kell visszahajtanom, de ha még pontosabb akarok lenni akkor csütörtökig, amikor is Kedvesem üdítő mosolyával közölte hogy jön hozzánk. Ez a látogatás már régóta lógott a levegőben, mivel eddig csak egyszer volt nálunk, s az akkori élmények nem hiszem hogy nagyon meghatározóak lettek volna, úgyhogy elérkezett az idő a javításra.

Szóval nagyon vártam az igenleges válaszát, s miután zöld utat kaptam, meg is kezdődött a szálak szerevezése (de költői). Otthon ugyanis családom hasonló lelkesedéssel várta a hölgy válaszát.

Pénteken aztán elindultunk hazafelé, az uborkaföldek birodalmára. Útközben kellemesen hol morogtam, hol pedig jókedvű voltam, de valahogy átjárt a lelkesedés hogy ismét együtt lehetünk, mert hát az elmúlt időben ismét ínség volt Mátkafronton. A logisztikai problémák a külső kollégium és a víztorony street földrajzi fekvése miatt még most is gondok akadnak.

Szívemet serkentette még az első ittlét rosszabb tapasztalatai, hogy családom átrendezte a fél házat : ) Így vegyes érzelmek kavarogtak bennem egész úton. Közbe pedig a csomagokért is aggódtam, mert sikerült a busz túloldalán helyet találni a „szekérnek” (értsd húzogatós női/férfi bőrönd) S ha már szekér, álljunk meg egy polgári ásónyomra. Szerintem eléggé értelmetlen találmány ez a húzogatós bőrönd. Az úthibákon, ami azért magyar utakon vannak bőven, s a járdákon is akadnak hiányzó krasszelkockák, a gödrökön, sőt még a buszon is csak a gond van velük. Ráadásul gyakorlatlan használóknak mint pl én, az a probléma is megnehezíti a használatukat hogy a lábam mindig beléakad a bőröndbe. Ráadásul a csomagtérben is hatalmas helyet foglal el, nem is beszélve az olyan felhasználókról akik felcipelik a buszra, hogy ott a Francia forradalmat megszégyenitő barikádokat létesíthessenek. Szóval eléggé felesleges találmánynak tartom..

S a kis szekeres esszém után, térjünk is vissza az útra. Ami mindezt figyelmen kívül hagyva hangulatos volt, mert hát ki lenne jobb útitárs mint Kedvesem. Aki néha hozzám bújt, néha pedig én bújtam hozzá, s akit így a másfél órás út alatt is kedvemre puszilgathattam.

Megérkezve Noszlop citybe Kedvesem meglepetten tapasztalta hogy bizony a buszokon jelezni kell. S miután ez megtörtént a Nagybogdányi ami angolul valószínűleg BigBogdány lenne, leszállás. S miután sikeresen kiszedtem a bőrőndöket elindultunk hazafelé.

Illetve indultunk volna, mert anyu fehér villáma épp ekkor futott be, s hát akkor már mégse mennyünk nyolc felé, így pár percet vártunk, majd anyuval együtt hazamentünk.

Az első meglepetés ekkor ért. Egyrészt hogy az én programfüzetembe nem volt feltűntetve a pankráció a kutyákkal program, azaz hogy Alíz és Chappy szabadon múlatta idejét. Amikor megláttak minket, főleg a számukra idegen Julcsit egyből vad ugatásba kezdtek. Így hát ismét kicsi kényszer pihenőre kényszerültünk, míg az őrző védő szolgálatot kiiktatja anyu és nővérem.

Miután ez megtörtént beléptünk a Kis hászienda új szintjére, s gyorsan lepakoltunk. S röviden körbevezettem Julcsit az új szinten. Megmutattam neki ezúttal mindent, tanulva az első alkalom egyik hibájából. Itt jegyezném meg hogy kicsit sajnálom hogy korábbi ittlétekor nem mutattam meg az alsó szintet, s akkor tudná hogy miből is lett mi : )

Miután kicsit leporoltuk az út porát felmentünk az emeletre, ahol szembesültünk az ebédhiányával. Illetve bepillanthattunk a kőszárhegyi Ádámkonyha ízvilágba, úgyhogy amolyan németes módon egy kis kolbászkát ettünk, vagy ahogy a németek mondják würschenkéket.

Az ebéd ezt leszámítva finom volt, s jó hangulatban telt. Kicsit sajnáltam hogy Kedvesem nem ízlelte meg a würschenkéket mert igazán zamatosak voltak. Az ebéd után egy kis beszélgetés következett majd mindenki kicsit lepihent. Mi pedig visszamentünk Igor mentes szobámba.

Itt aztán kipakoltam a csomagomat, majd kicsit lepihentünk a Dodi I-es konstrukcióra. Ami két embernek is elegendő helyet biztosított, pedig a méretezésénél ezzel nem is számoltunk :) A lepihenésünk olyan jól sikeredett hogy észre se vettük hogy négy órára szaladt az óra.

Az idilli pihenést családom érkezése zavarta meg, akik mit sem törődtek a hálóruhámmal, behatoltak a privát szobámba. (szerencsére azóta megtaláltam az ajtó kulcsát :) )

Mert hát itt volt az ideje a következő programnak. S mivel az idő jónak mutatkozott így hát mi is lehetne más mint egy kis bográcsozás.

Ez a rendezvény aztán valahogy nem úgy sült el ahogy képzeltük. Egyrészt mivel Julcsi kíváncsi volt tüzetesen a Kis Haszienda zegzugaira, másrészt pedig voltak logisztikai problémák is.

Így hát míg a tűz megiperedett, s Chappy letette első lábnyomát Julcsi ruhájára, elindultunk bejárni a birtokot.

Körútúnkat az új műhelyrészben keztük, ahol Julcsi megcsodálhatta a köszörűgépe

t, hegesztőt, s egyéb nyalánk dolgokat.

Aztán bepillantottunk a Tool-managger irodájába, azaz a szerszámtárolóként funkcionáló pincénkbe, amibe csapadékosabb teleken bizony be be tör az ispotály.

Miután itt kicsodálkoztuk magunkat, megnéztük tüzetesen az összes melléképületet, szerencsére útközben egy Igor családból származó lénnyel sem találkoztunk, pedig az lett volna a móka :)

S míg jártuk a birtokot folyamatosan meséltem, hogy itt mi volt és ott mi

volt. Ezt a szerepet nagyon élveztem, bár ezek is olyan kiskori élmények amelyeket nem hiszem hogy jól át tudok adni szóban.

A hátsó udvar után következett a kertünk megnézése. Itt aztán miután Kedvesem lemazsolázta szőlőnket, megmutattam a kertünket, pontosabban a kertünk végében csodogáló "nemlétező" patakot. S míg pagtattunk a kertünk végébe, folyamatosan beszélgettünk. Felvilágosíthattam kedvesemet hogy nem minden faluban működik a mai napig a TSZ intézménye, s kicsiny falunkban is haldoklóban van az "állami majorság".

Miután aztán végére értünk a földünknek egyrészt elfáradtunk, másrészt pedig nevetve szembesült vele kedvesem hogy itt bizony most nincs is patak :) Ezután megvizsgáltunk egy darázsfészket majd visszaindultunk, mert hát a bogrács zamatos illatát az orru

nkba édesgette a keleti szél :)

Miután sétánk véget ért, csatlakoztunk a többiekhez. Akik ekközben a vacsora készítéssel foglalkoztak. Julcsi megdícsérte a hintaágyunkat, s itt büszke is voltam magamra hogy részben itt is segétkeztem, de az érdemi munka apukámé volt.

A hintaágyban töltött beszélgetés érdekes volt. Főleg mikor épp a szomszédunkról beszéltünk, s ő hírtelen előkerült. S ha már ott volt hát akkor már megérdeklődtük mi vele a helyzet. Kedvesem közben Chappy vad ostromait igyekezett elhárítani.

Majd a nagy sürgés forgásban az az ötletem támadt, hogy apu játszon valamit a harmonikán, mert hogy feldobná az estét, s anyu is nagyon "

örülne" neki. Így hát fel is harsantottam míves gondolatomat. A gondolatot aztán tett követett, s ripsz r

opsz a hermónika előkerült dobozából.

Apu rivőd bemelegítés után elkezdett játszani, a társaság nagy örömére. Ekkor történt az est egyik aranyköpése anyu részéről miszerint "Ezt nem lehet lehalkítani?"

Aztán apu a felsőbb vezetés nyomására átadta nekünk a muzsikát, mert hát ugye a gyerekeknek még szép őzike tekintetük van, s rájuk nem igazán lehet haragudni. Így hát előbb én vettem kezembe a zeneieszközt, s röpke szerenádot adtam Kedvesemnek, majd a nagy sikerre való tekintettel szakavatottabb kezekbe adtam a harmónikát.

S számomra a közös zenejáték volt a legvicessebb az estében.

Kedvesem nagyon jól játszott, bár hát aki zongorázni tud, annak egy harmónika nem igazán okozhat problémát, egyedül a huzogatással akadtak gondok.

De a közös zenejáték nagyon élvezetes volt, szerintem az est egyik fénypontja volt. S miután kellően kijátszottuk, s szórakoztuk magunkat visszatettük a hangszert a dobozába. S éhesen fürkésztük az étek jósági fokát. Ami aztán hamarosan elkészült

A tűz eloldásával, az ég is megoldotta csatornáit, s egy kis záporkával ajándékozott meg minket. Így a kellemes szabadtéri evészet helyett, felavatásra került az új konyhánk. Ahol aztán beszélgetés vette kezdetét. A finom pörkölt mellé még egy kis noszlopi uborka is járt. S bár az ízek azt hiszem jobbak is lehettek volna (könnyű útolag kritizálni) de minden estre nagyon finom és laktató volt a memme. Köszönöm a közreműködést a fő főzőknek, a főszakácsnak Anyukámnak a kuktának Nővéremnek. S a kreativ managernek aki kitörpölte az ötletet.

A vacsora kellően rátelepedett a gyomrunkra így hát ismét egy ellazító pihenés következett. Ahol aztán véglegesedett a vacsoránál megbeszélt filmnézős program. Így hát estére az Ausztrália c film került górcső alá.

A film jó volt, s miután végeztünk vele, még egy kicsit beszélgettünk, értékeltük a napot, majd lepihentünk a nagyzolós selyemágynemümben. S most virtuális kőrkérdésem:

Get your own Poll!


Az éjszakai beszélgetés során, rengeteg fontos kérdést, s problémát átvitattunk, így hát akár hogy is nézzük, s akár milyen részeredményeket is szűlt a dolog, szerintem Kedvesem, nagyon is épitő volt a dolog. S örültem hogy az ilyeneket is meg tudjuk beszélni, bár egyes problémák okát még mindig nem tudom. De majd az a bűvös idő erre a kérdésre is választ ad. Addig is idekörmölök egy mondást "Százszor kell csalódnod hogy egyszer igazán boldog légy".

Az éjszakai dorbézolásnak aztán meglett az eredménye,másnap meglehetősen későn 10 körül ébredtünk. S mint tudjuk ekkor már uborkákat piritó szögben esnek a napsugarak, így nem igazán lett volna értelme elmenni túrázni, így hát úgy határoztam magamba, hogy Kedvesemnek ezúttal sem mutatom meg falunk nevezetességeit (nem nem a savanyúsággyárra gondolok :D), hogy legközelebb is nagy kedvel jöjjön hozzánk. S miután magamban ezt a tachtikai kérdést letisztáztam, elkezdtem morfondírozni hogy mit is csinálhatnánk ami élvezetes is együtt is vagyunk, s páratlan élmény ad, olyat amilyet én is kaptam. S ahogy így gondolkoztam mint Micimackó rájöttem hogy a gyöngédség a legjobb, s legmeghatározóbb dolog amit adhatok. S ha a terv elkészül, akkor nincs más hátra mint ki kell vitelezni.

A romantikus ágybareggeli után a napot pihenéssel, zenehalgatással töltöttük. Az idillbe kicsit a hívó otthon zavart be számomra, itt érezhetően esett is egy kicsit a morálom.

Főleg miután megtudtam hogy Mátkám a szüretre való tekintettel kihadja a két legnagyobb atrakciót. Mert ahogy lenni szokott a hét végére hagytuk legnagyobb programpetárdáinkat. Sajnos azonban ezek a dolgok kimaradtak :( S miután Kedvesem közölte hogy ő este hazamegy a morális tartásom még jobban csökkent. Nem szeretem ugyanis az elvállást, persze tudom én hogy kötelesség, és hogy egyszer minden véget ér, de hát akkor is, a jóból sosem elég :)

A hangulatingadozásom aztán családom többi tagjára is átragadt, így hát mindeki kicsit kedvetlenül, s kétkedve fogadta a hallottakat. Persze érthető volt a család csalódottsága.

Miután aztán a rendszer újra felpörgött az iménti matt után, ismét kellemessé fordítottuk a napot, s zenéthallgatva, nővéremmel beszélgetve múlattuk az időt. Az eszmefutattásba aztán néha anyu is bekapcsolódott, így hát egész kis hangulatos csevej lett.

A kellemes metódusnak aztán a hétvége talán második legnagyobb mondata vetett véget, amikor is Kedvesemhez a következő szavakat intéztem "Drágám 55 van és te még papucsva ücsörögsz"- mindezt olyan hangsúlyall (állítólag) mint ha már 20 éve házasok lennénk :)

S mivel nem tudtuk hogy a búcsúi forgatak miatt hol fog megállni a fehér villám, így hát korábban elindultunk. Útközben a szekérrel tovább folytattam barátságomat, s viszonyunk már már szerelemmé édesült :) Nincs is jobb egy járdába ékelt vízelvezőn szekérrel áthaladni :)

A kellemes csevej közepette az exekről, illetve arról hogy a faluban mindenki ismer mindenkit hamarosan megérkeztünk a centrumba. Ahol ismerős arcal Gergővel találkoztam, s ha már ott volt hát megkérdeztem hogy szerinte hol fog megállni az "aranyhajó". Kérdésemre aztán maga a buszsöfőr adott választ, aki egyszerűen a tér másik oldalán létesített röktönzőtt buszöblöt, biztosítva ezzel az utascserét.

A szekérrel itt könnyes búcsút vettünk egymástól, majd első kísérletre a motortérbe próbáltam betenni, végül azonban sikerült a megfeleő csomagtérbe elhelyeznem kedvesem holmiját.

Ezután következett a búcsú nehézskes pillanatai, sose szerettem búcsúzkodni, pláne nem egy ilyen kellemes hétvége után. Miután a busz kikördült Mátkámmal a noszlopi főbuszpályaudvarról, valami furcsa érzés telepedett rám. Egyrészt nagyon csalódott voltam hogy nem vihetem bálba mátkámat, másrészt pedig azthiszem hogy már akkor hiányzott amikor elment. Nem tudom hogy a kettő érzés közül melyik volt az erősebb vagy fájóbb, minden estre eléggé roszkedvűen baktattam haza. Utamat így át is alakítottam, s Noszlop villanegyedében a Lila akác közben tettem egy kis kitérőt.

Összegezve a hétvégét kellemes volt. Jól éreztem magam, bár voltak hullámhegyek, s mint ahogy lenni szokott van még hová fejlődni. A visszhangok alapján azonban a legfontosabb résztvevő jól érezte magát, így hát elégedettek lehetünk.

Megköszönném mindenkinek a közreműködést, főleg Anyukámnak és nővéremnek. Akik nagyon sokat tettek a hétvége élvezetes eltöltése érdekében. Tesócukornak külön köszönöm a szíves kiszolgálást, én hasonló helyzetben nem fogom Dzsinit kiszolgálni.

Nektek pedig kedves olvasóim, köszönöm hogy végigolvastátok bejegyzésemet, hamarosan jelentkezek az elmúlt hetek krónikájával, addig is legyetek jók, vigyázzatok magatokra, élvezzétek egymást. A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok