Valamikor réges-régen, még az ősidőkben, egy szigeten élt többek között öt testvér: Gazdagság, Tudás, Büszkeség, Szomorúság és Szeretet.
Történt pedig, hogy ez a sziget valamely szörnyű okból kifolyólag süllyedni kezdett, s mindenki menekült, amerre látott. A nép nagy része már elhajózott Tudással az élükön, a maradék testvérek is már szedték a sátorfájukat, de Szeretet az utolsó pillanatig maradt, csodáért fohászkodva. Ám, amikor látta, hogy minden veszve van, testvéreihez fordult. Midőn Gazdagság hajózott el mellette, kérte, vegye fel hajójára, de Gazdagság azzal utasította el, hogy már úgysem férne el a hajón a rengeteg érték mellett. Ekkor Szeretet a következő, mellette elhajózó testvéréhez, Büszkeséghez fordult, hasonló kéréssel, melyet Büszkeség elhárított, mondván, lerontaná az összképet. Kicsivel később Szomorúság hajózott el mellette, ő viszont arra hivatkozott, hogy neki mindenképpen egyedül kell maradnia. Szeretet nem tudott mit tenni, felkészült hát az elkerülhetetlenre, amikor egy öregember hajózott mellé, s felajánlotta segítségét. Szeretet ezt elfogadta, s miután biztonságban partot értek, az öreg eltűnt. Szeretet sajnálta ezt, mert meg akarta hálálni a segítséget. Felkereste hát Tudást, hogy az öregről érdeklődjön. Tudás pedig csak ennyit válaszolt: "Én is láttam és ismerem jól: ő volt az Idő."
Ugyanis a szeretetet csak az idő értheti meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése