2011. február 9., szerda

KrimóKutató(k) Episode III.

Felirat egy londoni pub mellékhelyiségének óvszerautomatáján:HA A GÉP NEM MÜKÖDIK, SZóLJON A CSAPOSNAK, HA A GÉP MÜKÖDIK, BESZÉLJEN A PINCÉRLÁNNYAL...

Üdvözlöm a tisztelt olvasó közönséget! A nemrég útjára indított KrimóKutatók rovat annyira népszerűre sikeredett hogy két nap alatt 119 oldal megjelenítést produkált. Ebben persze biztosan szerepet játszott a hathatós marketing tevékenység, köszönet érte Bandinak, de azt hiszem azért még mindig a tartalom a döntő. A jól ismert mondás szerint addig üsd a vasat ameddig az át nem martenzitesedik, így íme itt  van a kocsma őrjárat harmadik epizódja.
web-banner-760x544
Már nagy nyomatékkal vártam az új SZEmesztert, egyrészt mert végre újra összejött A-Team, másrészről pedig hogy Bandi kollega úrral ott  folytathassuk ahol a korsónkat letettük, azaz a nagybecsű kocsmakutatásunkat. Akik pedig az előző előadásokon igazoltan távolvoltak azok most szankció mentesen visszaolvashatják az előzményeket, itt és itt.     Erre a hétre is két nemes talponállót kutattunk fel, amik immár felkerültek Győr város kocsmatérképére. Eheti tesztalanyunktól megtudhatjuk hogy mit is jelent a Rockkocsma termikusz technikusz, és hogy mit ér az az autó ami kivülről csodaszép, formás vonalak határolják, belül puha szittyabőr fogad  ám hiányzik a motorja, vagy legalább néhány lovacska. Szóljon tehát most teli torockból a Torock Rockkocsma és Hard Rock Caffé igaz története.
Ez a csehó Győr szegény egyetemistái által lakott területen helyezkedik el, nevezetesen Ná(n)dorvárosban, pontosabban a Bartók Béci út 1-3-ig húzódó területen. Bandival már természetesen jó előre letisztáztuk hogy a keddi napra minden fontosabb és nem életbe vágó programunkat lemondjuk, a sorozat érdekében. (Terveim szerint ezt a bejegyzést Bandi írta volna, de még kéretni kell hogy kooperáljon a blogírásba. De mint tudjuk ami késik az nem múlik..) Elég az hozzá hogy kedden amikor a nap már jócskán túljárt gyújtópontján, találkoztunk a Lidl-előtt.  Ez a hely azért opcionális mert amolyan semleges zóna (Zöld Zóna), innen ugyanis mind a belváros serházai, mind a kollégium környéki korcsmák elérhetőek. Szertenézve aztán, egyből meg is láttuk az első alanyt, nevezetesen a sarkon terpeszkedő Torock Rockkocsmát. A helyiség barátságos oldalát mutatta elsőre, mint egy kapatos rocker lány, mindent megmutatott, nyitva tartást, szolgáltatást, itallapot, sőt még egy tűrhető cégér is fogadott. Ami mondjuk kicsit absztrakt volt, és az egyetlen dolog amihez kötni tudnám az a Flinstone családban az a kapu amin áthajtanak a mozi felé menet..
101_9083
  Minden esetre nagy reményekkel vágtunk bele a kilincs lenyomásába, talán túl nagyokkal is. Miután beljebb ólálkodtunk a barátságos fa ajtón, kellemes skandináv erdőségeket idéző fa burkolat fogadott. A berendezéshez harmonizáló bárpult is dukált, mögötte pedig szinte elveszett a kiszolgáló személyzet, sajnos ez jellemző volt a helyre. A bejárata meglehetősen szűk, s nekem ez nem is jött be igazán. A pulttól egy diadalív szerű térelválasztó elemen keresztül jutottunk be a helyiség gyomrába. Itt aztán ugyancsak a fa hódított, a padlótól a mennyezetig. A belső térben 5-6 közepes méretű boksz fogadott minket, amolyan puritán fapados kialakításban. Semmi bélelt baldahín, plüsskárpit, vagy egyéb nyalánkság, mellyel az ide látogató rockerek pogózhatnának.
  Letelepedve aztán Bandi self-service módon kikérte és szervírozta a söreinket. Mikor a korsó fenekével érintette az asztalt, vadul nekiláttunk a hely feltérképezésének, s mint a birkózok igyekeztünk fogást venni rajta. A dekorációra minden esetre nem lehetett panaszunk, a szép fa burkolatot, ami itt ott kissé koszos volt, kellemes képek és sörös kellékek dobták fel. Ami nekem tán a nagyapai örökség miatt de igen tetszett az a fényességet adó bányászlámpák voltak. Az asztalon nem sok figurás diszítő elem kapott helyet, egyedül egy ár-ital lap, egy hamutartó és egy sörös árakat summázó kis táblácska. Sajnos itt sem vált külön a dohányzó és nem dohányzó részleg, így olyan igazi füstös aromája volt a helynek.
101_9091 101_9093
Nagyban rontott a hely évezhetőségét hogy sem a tv- sem a zene nem igazán dúskált. A hely sajátossága hogy rádió és zenegép helyett, állandóan valamiféle rockzene áramlott a hangszorókról, ami amolyan kiherélt kutya módjára se nem hangosnak se nem halknak mondható volt. Ezzel naggyából hatástalanítva a Tankcsapda élményét. S ha már a decibel foknál vagyunk akkor kicsit zavaró volt hogy eléggé hangos kaszinózás folyt a bárpultnál, ahol a keménymag tobzódott, így nehéz is volt érdemi csevegést folytatni Bandival.

A sörözési szertartás közben természetesen a saját és a vendégek nyelve is egyre jobban megeredt. Meglepően nagy és sokszinű fogadóközönsége volt a Rockkocsmának. Volt itt igazi keményvonalas rocker, és munkából hazajövő audis dolgozók, akiknek cseveje igazán fület borzoló volt számomra. Meg hát aztán volt rajtunk kivűl is egy pár egyetemista is. Akik minden bizonnyal a kielégítő árfekvés miatt élvezik eme helyet. Minden esetre a kocsma célközönsége mindenképp a tehetősebb középosztályból kerülnek ki, amolyan átlagos középrétegbeli figurák.  A krimó felszereltsége abszolút pozitiv volt számunkra, mivel ingyen végtelenített csocsó, darts, zenegép és wifi is szériatartozék volt. (Így ha nem egy öreg nokia3510i-m lenne onnan is írhattam volna a bejegyzést) Ezek tekintetében mindenképp nyerő helyen áll a Torock kocsma. Azonban ami kicsit rombolt az értéken az nem más mint minden túra rákfenéje a mosdó. Ez egy olyan dolog hogy vagy korrekt, vagy nagyon lehúzza az eddig szerzett pontokat.

A hárdrock kocsma mosdójához az említett diadalíven keresztül vezetett az út. A mellékhelyiség átlagos színvonalú, bár nem túl nagy. Sajnos amolyan sokat látott mosdóval van dolgunk, ahol hiányzott a padlóösszefolyó fedele, így egy eléggé bukés szag áramlott (gőzölgött) az atmoszférában. A toilett képét az is rombolta, hogy a wc-n nem volt zár, illetve a falon egy két olyan buszpályaudvar mosdó féle grafiti is helyet kapott. Ami talán a legjobban rombolta a komfortérzetünket hogy csak hideg víz volt. Minden esetre legalább wc-papír, kéztörlő és szappan is volt. Extraként megemlíteném hogy találtunk pipre tükröt is :) Ezeket egybevéve azonban a mosdó egy erős közepesnél nem érdemel jobbat.
S míg a sörös gyönyöröknek hódoltunk, eszmét cseréltünk a rovat sikeréről, és a háttérben dolgozó marketing csapat munkájáról is. (Utólag is köszönöm nekik, és tartsák meg ezt a jó szokásukat) S míg a pohárból öblögettünk, addig azt is megbeszéltük hogy a túra végén a BD index alapján legjobbnak minősített hely jutalomban részesül. No meg természetesen nem csak erről, hanem privát dolgokról is beszélgettünk, csajokról, a félévről, és a SZEmeszter nyitó buliról. Szóval mindenről ami egy ivarérett férfiembert érdekel :)
101_9094 101_9084 101_9086 101_9088 
A teszt utolsó szempontja a kiszolgálás volt. Sajnos mint a Fehérvár Sörözőnél itt sem lehet nagyon miről írni, ugyanis leginkább nem volt kiszolgálás. A személyzet csak állt a pult mögött és a keménymaggal kaszinózott. Semmi kiszolgálás, s még csak egy mosolygós üde köszöntés sem. Ez a dolog csak még jobban fokozta bennünk hogy a krimó helyét valahol a Fehérvár környékén kell keresnünk.
Mindent egybevéve azonban kellemes légkör jött létre, ami az idő gyors áramlását segítette elő. Ennek okán miután söreinket kivégeztük, szép lassan távozásra vettük a figurát. Végezetül még dobtunk egy menet csocsót, aminek értékét rombolja hogy a szabadtéren februári sunshine ide, de még mindig hideg van :) A meccsünk azt is tükrözte hogy csócsóban tartom a formám, s fejlődésnek nyoma sincs :)
Mielőtt megosztom veletek az összesített véleményünket a Végállomásról, lássuk a hely “géptábláját”:
Név, Cím: Torock Rockkocsma és Hard Rock Café, 9024 Győr, Bartók Béla u. 1-3
Nyitvatartás: H (nincs) K-Szo 10:00-24:00
Kiegészítők: végtelenített csocsó, darts, wifi, zenegép

Megjegyzések (pl zaj, wc): Eléggé zajos egy hely, zene sajnos halk, a wc középkategóriás. Baráti beszélgetésekre és ha az embernek rocker barátnője van akkor ideális is lehet.
Törzsközönség: A középosztály tagjai, , fiatalok, semmi extra, eléggé homogén kultúrát vendégek.

Most pedig következik amire mindenki várt, az összesített Bandi-Dodi (BD) index:

Cégér/Logó: 4/10
pub pubpubpub
Kényelem: 5,5/10
pubpubpubpubpubpubhalf
Berendezés: 7,5/10
pubpubpubpubpubpubpubpubhalf
Kiszolgálás: 3/10
pubpubpub
Árak: 7/10
pubpubpubpubpubpubpub
Extra szolgáltatások: 8/10
pubpubpubpubpubpubpubpub
Wc/tisztaság: 5/10
pubpubpubpubpub
Kilátás/Élmény: 6/10
pubpubpubpubpubpub
Visszatérés esélye: 3/10
pubpubpub
Ajánlhatóság: 4/10
pubpubpubpub
Összeségében:A hely nagyjából a  Fehérvár Söröző környékén mozog, s csak célfotóval győzedelmeskedett. Amolyan tipikus powerpoint féle ivóval van dolgunk. Kívülről ugyanis felcsigázza az ember érdeklődését, a figurás terasz, a cégér, és hogy egyáltalán mitől is lehet HardRock kocsma.. Aztán az ember becsábul, és a végén nincs katarzis, csak valami üresség. Ezt leszámítva azonban egy kulturált, átlagos, középszerű sörözőről beszélhetünk a Torock kocsma személyében. Sajnos kiszolgálás, olyan derekas igazi csapos/pultos személyzet itt sincs, illetve a hely kilátása sem a legjobb, a szemközti Lidl fényeit lehet leginkább csodálni. A bár azonban igen jól el van eresztve extra szolgáltatásban (s ha csak ez a kategória  lenne akkor bizony befutó esélyes) mint például a végtelenített csocsó, darts, és a wifi használat, ami tárgyfelvételhez is ideális :) Ár éréték arányát tekintve kicsit itt hozzák be a powerpoint, áttünések és egyéb flikflakkok árát, így kicsit “lehúzósnak” éreztem. Egy korsóért 300 jó magyar forintot egy pohárért meg 210-et elkérni. Nekem ez kicsit Laposos árképzési kulcsra utal..
101_9090
Leginkább azoknak ajánlom akik lekésték a hazafelé rohanó buszt és szeretnék sörbe fojtani a bánatukat, s nem csak egy hagyományos ívóra vágynak, hanem egy kicsit többre. A hely alkalmas baráti beszélgetésekre, bár kategóriájából fakadóan kicsit zajos. S hát mit érdemel ez a bünős a végelszámolásban? Azt hiszem egy 6,74-es pontérték mondható reálisnak.
Kedves olvasóim remélem a sorozat ezen része is elnyerte a tetszéseket. S míg az új célalany felkerül a térképre, addig álljon itt egy kis sörös anekdóta:
A csúnya lánynak a faluban nem akad szerető, ezért vesz magának egy vibrátort.
Éppen azzal játszik, amikor az apja rányit.
- Hát te, lányom, mit csinálsz?
- Tudja apjuk, amilyen csúnya vagyok, nekem nem jut szerető, hát ezzel a kis eszközzel teszek kedvemre magamnak.
Az öreg hümmög, de tudja, nagy dolog a vágy, nem szól semmit, elmegy.
Másnap a csúnya lány jön haza munkából, látja, hogy apja ül a konyhában, az asztalon előtte van két üveg sör, meg a vibrátor.
- Apjuk, hát mit csinál itt maga??
- Hát, csak megihatok egy sört a vejemmel!?
Addig is sok kellemes baráti sörözést kívánok mindenkinek, mi pedig amit időnk újra engedi folytatjuk a sörivó nép szolgálatát. Minden jót, legyetek jók, vigyázzatok magatokra és élvezzétek egymás társaságát. A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése